Új Néplap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-07 / 105. szám
1997. május 7., szerda Sport 11. oldal Szolnokon nagy a sürgés-forgás, „kalapács” alatt a sportolók Alexe marad, Bendó megy Hetek óta csak találgatják a szolnoki szurkolók, vajon mi lesz két kedvencükkel, a kosaras Antonio Alexével és válogatott kézilabdással, Bendó Csabával. Mennek vagy maradnak? Ez, mint írásunkból is kiderül, már nem kérdés. Puszta tény. A román idegenlégiós, Alexe három éve került Szolnokra az Olaj KK-hoz, azóta a csapat egyik legeredményesebb játékosa, nem utolsósorban a közönség kedvence lett. Az elmúlt két évben megrendezett Nike Kelet-Nyugat kosárgálákon a szakemberek mindkétszer a legértékesebb játékosnak választották a „Toni” becenévre hallgató bedobót. A játékosnak azonban lejárt a szerződése, s mint ahogy ez már ilyenkor lenni szokott, hazai és külföldi menedzserek keresték Alexát, megpróbálták elcsábítani a piros-feketéktől. Nos, legfrissebb információink szerint mindez nem járt sikerrel. Tegnap az Olaj KK vezetői megegyeztek Alexével, és újabb egyéves szerződést kötöttek vele. Természetesen a többi játékossal is folyamatos tárgyalásban van a Alexe továbbra U az Olaj KK-ban fog kosarazni szolnoki vezérkar, tehát lassan, de biztosan körvonalazódik a jövő csapata. Bendó Csaba a Mol KK kézilabda-együttesének saját nevelésű, egyik legértékesebb játékosa, többször szerepelt már a felnőttválogatottban is. Jelenleg is tagja a vébére készülő nemzeti csapatunknak. A gólerős jobbszélsőt magyar élcsapatok: a bajnok Fotex és a Pick Szeged halmozták el jobbnál jobb ajánlatokkal. Bendó választott: a Fotex kondícióit fogadta el, így ősztől egy évig kölcsönbe a KEK-döntős veszprémiekhez kerül. Pillanatnyilag úgy fest a dolog, a két klub is dűlőre jutott egymással, az anyagiakon kívül megegyeztek abban is, hogy a veszprémiektől a sokszoros utánpótlás-válogatott, Timár Csaba a Mól KK játékosa lesz a következő szezonban.-vécsé-Kézilabda NB II. NŐK Budapesti OPEN SC - Szolnok Spartacus 18-22 (9-11) Budapest, 150 n., v.: Hegedűs, Oláh Szolnok: Bozsó - Tócsán 1, Gálné 7, Annus 3, Tóth 2, Híves 3, Bóta 6. Csere: Felber, Fekete, Tasi (kapus). Kiállítások: 6, ill. 10 perc Hétméteres: 6/4, ill. 5/2 Nádas Miklós: - A tavaszi kezdet óta „csapatom” van. Most nem lehet kiemelni senkit, mindenki a maximumot adta ki. Schwechater Martfű - Újkígyós 26-25 (12-14) Martfű, 400 n„ v.: Herceg, Tálos Kiállítások: 6, ill. 6 perc Hétméteres: 6/5, ill. 5/5 Martfű: Récsi (kapus) - FEKETE 8, ERDÉLYI 7, BÁNFI 3, SZLOSKA 4, Balanescu 2, Serfőző 2. Csere: Major, Jónás, Szelindi, Kovács, Túróczi, Faragó. Edző: Gellér István. Gellér István: - A csapat minden egyes tagját dicséret illeti lelkes játékáért, fontos pontokat szereztünk. Minigolf Az évad első szolnoki versenyén több mint hatvan induló vett részt, ám eredményeiken nem látszott meg a hosszú téli pihenő. Férfiak: 1. Ivády Róbert 43, 2. Dósa Ferenc 47, Zsérczi András 49 pont. Nők: Berkó Annamária 46, 2. Berkó Judit 50, 3. Dósa Ferencné 51 pont. Tégy egy lépést a békéért! Csépán várjuk a lángot A világ egyik legnagyobb futóeseményére kerül sor május 7-10. között, mely ezúttal érinti Jász-Nagykun-Szolnok megyét is. A Világbékefutást 1987-ben, Sri Chinmoy békefilozófus indította útjára, azóta kétévenként a nemzetközi maratonteam tagjai szervezik meg a 90 országot megmozgató „Peace Run”-t. Idén hatodszor kerül sor a rendezvényre, Magyarországot azonban 1995-ben érintette először. Akkor a béke fáklyájával Szlovákiából, Romániából, Jugoszláviából és Ausztriából érkeztek Budapestre a váltófutás - több ezer felnőtt és gyerek futott néhány száz métert - tagjai. Május 8-án (csütörtök), kora délután Szeged felől érkezik megyénkbe a láng, Csépa - Tiszasas - Tiszaug - Tiszakürt - Tiszainoka - Cibakháza - Tiszaföldvár - Martfű - Rákócziújfalu - Rákóczifalva útvonalat követve előreláthatólag 16.45- kor lesz Szolnokon, a Tiszaligetben. A körcsarnoktól a maratonfutás magyar bajnoka, Lajtos Márton viszi tovább a fáklyát (Tisza-híd, Kossuth tér, Baross u.) egészen a Jubileum téren lévő emlékműig, majd vissza a városi művelődési központig, ahol rövid ünnepséggel zárul a nap. A fáklya pénteken 9 órakor folytatja útját Budapest felé. Tenisz Win Investor tízek bajnoksága Először rendezi a SZUSE Az MTSZ legrangosabb, 14 éves korosztályos versenye lesz szerdától vasárnapig a Tiszaligetben, amelyen a ranglista első tíz helyezettje vesz részt. Hazai teniszezőkben is érdekeltek vagyunk, hiszen a lányoknál Sülyös Emese, a fiúknál Csutár Kornél képviseli a SZUSE színeit. Mindketten még csak tizenhárom évesek, tehát nem lesz könnyű a dolguk. Csutár tavaly egy kategóriával lejjebb lett magyar „tízek bajnok”, aminek mostani indulását is köszönheti. Többször jutott neki a Dávid szerepkör a Góliátokkal szemben. A mostani - öt nap alatt - kilenc találkozója ugyancsak nagy erőpróbája lesz a fiatal tehetségnek. Sülyös esélyei jobbak, mert a lányoknál négyen nem érik el a korhatárt, ráadásul náluk nem a fizikai képességek dominálnak, hanem a precíziós játék. Szerdától tehát naponta kétszer 9.00-kor és 13.00-kor kezdődnek a fordulók, a befejező szakaszra vasárnap 13.00-tól kerül sor. A torna rangját emelheti az a tény, hogy a megyei játékvezetői és versenybírói tanfolyam hallgatói szakmai gyakorlatot szerezhetnek ezen a profi teniszcsemegén a székbírók jóvoltából. Id. Gelei József lesz a szolnoki fociutánpótlás csapatfőnöke Edzésmunkával töltik a nyarat Dobozi Gyulától, az Sz. MÁV-Neusiedler szakosztály-igazgatójától megtudtuk, hogy a megyeszékhely labadrúgásának utánpótlása július 1-jétől új irányt vesz. Az egykori válogatott kapus, olimpiai bajnok, id. Gelei József lesz a csapatfőnök, aki a 14 év feletti korosztályt pallérozza. Beleértve azt a csapatot is, amely ma a megyei I. osztályban szerepel a sportiskola égisze alatt A veteránoktól megtisztított' együttes lesz a MÁV tartalék csapata, a 14 éven aluliak irányítását Munkácsi József végzi a jövő hónaptól, a MÁV-Abony „házasság” pedig megszűnik. Géléi József már eltöltött kétszer két évet a Tiszaligetben az MTE edzőjeként a ’70-es években. Hosszas külföldi munkavállalása után végleg hazajött. A megye szülöttjeként, a MÁV jelenlegi kapusának s néplapos kollégánknak édesapjaként újra „tábort ver” a háborgó megyei futballtenger fövenyén. A ’66- os, liverpooli Everton-pályán játszott 3-1 -es magyar-brazil vb-meccs egyik hőse nagy terveit már húsz éve megfogalmazta.- Amit már két évtizede papírra vetettem, annak megvalósításra csak ma kerülhet sor. A helyzet azonban annyival nehezebb, hogy most nincs különkülön sportiskolái, MÁV-os és MTE-es utánpótlás-nevelés, csak a sportiskolában folyik képzés, ellenben ott nincs felnőttcsapat.- Ennyivel kevesebb lenne a tehetséges srác a megyében?- Szerencsére az ellenkezője igaz. Sok ügyes gyerek futballozik a régióban, csupán az a baj, nincsenek kiválogatva. Ennek érdekében hamarosan felveszem a kapcsolatot a megyében dolgozó szakemberekkel, kiket javasolnak arra a nyári edzőtáborozásra, amelyen szeretnénk meggyőződni, melyik gyerekkel érdemes komolyan foglalkozni a jövőben. Ki kell használnunk az iskolai szünetet, hogy őszre átfogó képet kapjunk az állományról, másrészről pedig rá kell szoktatni az arra alkalmasakat a mennyiségi, minőségi munkára.-Elég erősnek érzi maga mögött a hátteret mindahhoz, amit meg akar valósítani?-Azt tudomásul kell venni, ha a megye és a megyeszékhely nem képes kinevelni, megtartani értékeit, akkor nem leszünk versenyképesek a futballpiacon. Középtávú terveink maradéktalan megvalósításához természetesen kell egy erős megyei szövetség, amely összefogja a kiscsapatokat, hozzásegítve bennünket is ahhoz, hogy közösen megteremtsük az NB I/B-s csapat közvetlen utánpótlását. Ha úgy tetszik, a megye labdarúgá„Hiszem, hogy tudok segíteni” FOTÓ: I. CS. sának Szolnok-centrikusnak kell lennie.- Ön személy szerint menynyire bízik abban, hogy hosszú vajúdás után Szolnok vidéki fellegvárrá emelkedik a magyar futball omladozó erődítményrendszerének sorában?- Azt hiszem, vétek, sőt bűn lenne elszalasztani azt a kedvező fordulatot, amelynek jelei egyre erősebben láthatóak. Nagyon remélem, mi több, hiszek benne, hogy tudok segíteni, s munkámmal hozzájárulhatok azoknak az elképzeléseknek a megvalósításához, amelyek belátható időn belül minden szolnoki és környékbeli focibarát örömét okozzák.- néder -Visszavág a Verseghy? Asztalitenisz NB II., férfiak Szolnoki Tisza SE - Esztergom 5:13 Győztesek: Börzsei 2, Fehér 2, Csiszár, ill. Guba- Hetzer és Mercz-Rákos párosok, Guba 4, Hetzer 3, Rákos 2, Mercz 2. Ezzel a mérkőzéssel befejeződött az NB II. Várkonyi csoportjának küzdelemsorozata, a tavaly még NB I/B-ben szereplő tiszások a mezőny közepén, az 5. helyen végeztek. Streetball A Szolnoki Sportexpo ’97 keretében utcai kosárlabdabajnokságra kerül sor május 17- én, 9 órai kezdettel a városi sportcentrum bitumenes pályáján. Az amatőr, pénzdíjas streetballbajnokságot a városi sportiskola szervezi, így (május 16-ig) jelentkezni is náluk lehet, munkanapokon 9- 15.30 között. A nevezések korosztályonként történnek: 16 éven felüliek, illetve alattiak számára külön-külön rendeznek mérkőzéseket. Talán a 168 éves múltra visszatekintő, oxfordi és cambridge-i egyetemek közötti evezősverseny adta az ötletet a szolnoki Varga Katalin és Verseghy Ferenc gimnáziumok diákjainak, tudniillik tavaly a két iskola legénysége is összemérte erejét az öreg Tisza vízén. A két nyolcas egység napra pontosan egy évvel ezelőtt vetélkedett egymással, akkor a vargások nyertek, minimális különbséggel. Természetes, hogy a vesztes revánsot kért, a győztes pedig megadta a lehetőséget a visszavágásra, és ez így sportszerű. A két iskola idei küzdelmére má-A portugál labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Porto bepereli a SIC televíziós társaságot, mivel egy műsorban súlyos váddal illették a csapat néhány játékosát. A SIC egyik műsorában az hangzott el, hogy a két évvel ezelőtti Észak-írország elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzés előtt néhány válogatott portói játékos szállodai szobájában prostituáltak társaságában múlatta az időt, miközben állítólag a labdarúgók jus 18-án vasárnap délelőtt 11.15-kor kerül sor, ugyanazon a pályán, mint tavaly. Emlékeztetőül, tehát a rajt a Zagyva-Tisza torkolatának magasságából repülőrajttal lesz, körülbelül 1000 méter megtétele után a Tisza Szálló előtti szakaszon érik el a célt a résztvevők. Természetesen ez a verseny egy lesz a délelőtt színes műsorából, amit tavalyhoz hasonlóan ezúttal is a Tisza Evezős Egylet rendez. A minden bizonnyal nagyszámú publikum láthat majd mini és felnőtt evezősbemutatót, jetski- és vízisíparádét, valamint motorcsónak-felvonulást is. hasist szívtak. A klub hivatalos állásfoglalásában „gonosz vádaknak” nevezte a nagy vihart kiváltott műsorban nyilatkozó nő állításait. A portugál labdarúgást érzékenyen érinti a botrány, különösen azok után, hogy a közelmúltban játékvezetők megvesztegetéséről írtak a helyi lapok, nem sokkal később pedig a Sporting válogatott csatára, Sa Pinto egy nézeteltérés „lezárásaként” megütötte Artur Jorge szövetségi kapitányt. Perel az FC Porto Labdarúgás: MK megyei selejtező Ismét döntőben a KESE Kunhegyes - Kunszentmárton 2-1 (1-1) Kunhegyes, 200 n., v.: Kormos G. Kunhegyes: Láng - Kemecsi, Tóth G. (Sós), Varga Zs. II., Szabó L., Varga Gy. (Novák), Varga Zs. I. (Szász), Sípos, Vona (Szabó Gy.), Horváth, Kovács. Edző: Szabó György Kunszentmárton: Ladányi - Demeter (Imrei L.), Paul, Kiss Zs. (Aszalai), Módos, Tóth, Fatul, Kis A., Tatár (Varga), Rostás, Imrei K. Edző: Sólyom Vilmos 2. perc: Varga Zs. I. beadását VONA bólintotta a léc alá, 1 -0. 21. perc: Tóth G. pontos beadását Sípos négy méterről, óriási helyzetben fölé lőtte. 44. perc: Módos 35 méterről ROSTÁS-hoz ívelt, akinek a fejese a belső kapufáról pattant a hálóba, 1-1. 55. perc: Sípos 12 méteres lövése kijött Ladányiról, a kipattanó labdát VONA kapásból a léc alá vágta, 2-1. 60. perc: Horváth pontos beadását Vona három méterről, óriási helyzetben a kapu mellé pörgette. 80. perc: Imrei L. elé került a labda, a cserejátékos azonban tíz méterről a kapu mellé csavarta. Jó iramú, helyenként színvonalas mérkőzésen a győzni jobban akaró hazai csapat megérdemelten nyert, és egy év után újra a Magyar Kupa megyei döntőjébe jutott. Jók: Vona, Kemecsi, Varga Zs. II., Sípos, ill. Paul, Demeter Szabó György: - Jó volt öt hét után megkóstolni újra a győzelem ízét, máskor is ilyen akarattal kellene küzdenünk. Sólyom Vilmos: - Gratulálok Kunhegyes továbbjutásához, sajnos mi nem tudtunk felpörögni. Összekülönbözött testvérek Családon belüli összetűzés következtében felrepedt az ajka Riddick Bowe egykori profi nehézsúlyú ökölvívóbajnoknak, s a perpatvarban az amerikai bokszoló nővére, Velma Melton is hasonló sérüléseket szenvedett. Az érdekelt felek nem cáfolják, hogy összekülönböztek, de leszögezték, hogy most már ismét szent a béke közöttük.- Szeretjük egymást, és reméljük, hogy mindketten gyorsan elfeledjük az egész rémes történetet - nyilatkozták egybehangzóan. Ezzel együtt is a Bowe lakhelye szerint illetékes rendőrkapitányság eljárást kezdeményezett az ügyben. A 29 éves Bowe a közelmúltban jelentette be, hogy végleg felhagy a boksszal, s újabban az HBO televíziós társaság ökölvívással foglalkozó részlegének megbízásából a .Jóakarat Nagyköveteként” tevékenykedik. Kyokushin karate: Palota Kupa utánpótlás-viadal Mesterük nyomdokain a herényi Yakuzák A távol-keleti harcművészeti ágak soha nem látott népszerűségnek örvendenek hazánkban. Mi sem bizonyítja ezt jobban: több mint húsz klub százötven képviselőjének részvételével rendeztek nagyszabású utánpótlás kyokushin karate viadalt Várpalotán a hét végén. A Palota Kupa küzdelmein a gyermek és serdülő korosztály tagjai jutottak főszerephez. Kellemes meglepetést okoztak megyénk fiataljai, hiszen például hat éremmel a jászberényi Yakuzák lettek a legeredményesebbek, mögöttük pedig a szolnoki Banzai, valamint a Martfűi KKK tagjai tettek ki magukért. Nem feledkezhetünk el azonban kisebb létszámú klubjainkról sem, Tiszafüred és Besenyszög gyerekei legalább olyan dicséretet érdemelnek, mint ismertebb társaik. Mindkét korosztályban kétkét súlycsoportban rendeztek mérkőzéseket, mégpedig a clicker - csak érinteni szabad az ellenfelet - szabályai szerint. Könnyűsúlyban (-35 kg) Kürti Csaba (Martfű) diadalmaskodott, mögötte Úri Kovács Péter (Banzai) lett harmadik, míg a lányoknál Polgár Csilla (Yakuzák) szerzett ezüstérmet. A nehezebbek mezőnyében (+35 kg) házidöntőt vívtak a berlini Európabajnokságon remekül szerepelt, jászberényi Agócs Tibor tanítványai: Demeter Mónika nyert Havasi Szilvia ellenében, sőt harmadiknak még Mészáros Alexandra (Banzai) futott be. A fiúk közt szintén három megyénkbeli állhatott dobogóra, bár a győzelmet ezúttal elhalászták az orruk elől. Balasi Tamás (Tiszafüred) csak a döntőben maradt alul debreceni vetélytársával szemben, Ökrös Imre (Besenyszög), Rozgonyi Péter (Banzai) pedig a bronzéremnek örülhetett. A serdülő fiúk 45 kg-os súlycsoportja volt az egyetlen kategória, ahol nem szereztek érmet fiataljaink, sőt a lányok könnyűsúlyú mezőnyében is csak Simon Orsolya (Yakuzák) örülhetett az eredményhirdetéskor. Igaz, ő a dobogó legmagasabb fokára küzdötte fel magát. Nehézsúlyban (+45 kg) ellenben kitettek magukért képviselőink, három-három medált gyűjtöttek be. Bozsó Krisztián (Banzai) és Ottmár Brigitta (Martfű) az első, Terjéki Zoltán és Molnár Éva (mindkettő Yakuzák) a második, míg Rozgonyi Viktor (Banzai) és Habara Krisztina (Martfű) a harmadik helyen végzett. (G. J.)