Új Néplap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-05 / 103. szám
1997. május 5., hétfő Sport Extra 9. oldal Labdarúgás: megyei I. osztály A bajnoki cím sorsa már pénteken eldőlt Jánoshida - Martfű 2-0 (1-0) Jánoshida, 200 n., v.: Kálé Jánoshida: Túróczi - Marinka, Szalma, Bagi, Eszes, Szűcs, Bathó, Szabó, Tóth G., Tóth P. (Répási), Tóth J. Edzó': Szabó Imre. Martfű: Németh - Kiss (Horváth), Blaskó, Hanga (Bartusz), Kontos, Méri, Göncző (Fodor), Kesjár, Lengyel, Nagy, Hábensusz (Egyedi). Edző: Kardos Mihály. 16. perc: A lesre játszó vendég védők közül Szalma mélyről indulva kitört, a kapust is kicselezte, de a befejezést átengedte TÓTH GÁBOR-nak, aki 6 méterről gurított az üres kapu közepébe, 1-0. 37. perc: Szabó két percen belül puskázott el nagy lehetőségeket. 66. perc: Bathó indításából TÓTH G. egy csel után 16 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, 2-0. 83. perc: Nagy egyedül vezethette kapura a labdát, de közeli lövését Túróczi bravúrral hárította. 88. perc: Szűcs az üres kapu előtt végigguruló labdát egy méterről is el tudta hibázni. Közepes iramú és színvonalú mérkőzésen több helyzetükből a hazaiaknak kettőt sikerült értékesíteniük, így győzelmük teljesen megérdemelt. Jók: Túróczi, Tóth P., Marinka, ill. Németh, Bartusz Szabó Imre: - Két dolognak örülök: az egyik a győzelem, a másik pedig, hogy öszszejött egy játékra való csapat a kezdésre. Kardos Mihály: - Rosszul játszottunk, bízom benne, hogy mindenki elgondolkodik mutatott teljesítményén. Ifi: Jánoshida - Martfű 0-0 Szöllősi Mátyás Vegyiművek SK ■ SZVSICFC 2-1 (0-1) Vegyiművek pálya, 100 n., v.: Sebestyén Vegyiművek SK: Fási - Felföldi (Bálint), Bontovics, Kun (Pataki), Szabó, RimócziZ. (Rimóczi Cs.), Varga, Vadkerti Szarnák, Bulyáki (Szabó M.), Csomós. Edző: Hajdú Gábor. SZVSI CFC: Smidéliusz - Antal, Kovács Cs., Kovács Serucza, Rózsavölgyi (Szarvas), Herczeg, (Honti), Pintó, Szálai (Soós), Tóth Cs. (Papp), Bárány. Edző: Árvái István. 31. perc: Kovács I. előrevágott labdáját TÓTH CS. az elalvó védők között, 18 méterről fejelte a hálóba, 0-1. 60.perc: Bulyáki jobb oldali centerezését Felföldi SZAMÁR -hoz fejelte, aki közelről a hálóba lőtt, 1-1. 68. perc: Felföldi beadását CSOMÓS 5 méterről vágta a kapuba, 2-1. Két ellentétes félidőt követően a helyzeteit jobban kihasználó vegyisek megérdemelten tartották otthon a három pontot a szervezetten, de néha nagyvonalúan játszó sportiskolások ellen. Jók: Bontovics, Szabó Z., Vadkerti, ill. Antal, Kovács I., Serucza Hajdú Gábor: - Az első félidőben csak napozgattunk a szép tavaszi napsütésben. Árvái István: - Sokan úgy gondolják, hogy ha kiteszik a dresszt, akkor is nyerünk. Tévedtek. Ifi: Vegyiművek SK SZVSI CFC 6-0 Hajdú Kunhegyes - Jászapáti 2-2 (1-1) Kunhegyes, 300 n., v.: Török Kunhegyes: Láng - Kemecsi, Szabó Gy. (Szabó L), Varga Zs. II., Sós, (Tóth), Varga Gy., Varga Zs. /., Sipos, Vona, Horváth, Kovács (Szász). Edző: Szabó György. Jászapáti: Ács - Horváth, Molnár, Urbán, Bécsi, Oláh, Bobák, Lencse, Németh, Kiss I. A., Juhász (Kiss II. A., Borics). Edző: Karkusz Pál. 4. perc: Vona 6 méteres lövését Ács szépen védte. 9. perc: SIPOS egyéni játék után, 18 méterről nagy gólt ragasztott a bal alsó sarokba, 1-0. 10. perc: A hazaiak bizonytalankodását kihasználva BÉCSI 15 méterről a léc alá bombázott, 1-1. 25. perc: Hazai szöglet után Varga Gy. közeli fejesét védte bravúrral Ács. 38.perc: A hazaiak saját térfelükön eladtak egy labdát, Juhász viszont nem élt a lehetőséggel. 44. perc: Horváth jó ütemben ugratta ki Vonát, de a csatár lövésénél Ács ismét remekelt. 75. perc: Horváth mesteri ívelését Varga I. Zs. 8 méterről, óriási helyzetből a kapu mellé gurította. 78. perc: Kapu előtti kavarodás után a vendég védők röviden mentettek, SIPOS pedig higgadtan 8 méterről a hálóba gurított, 2-1. 89. perc: A vendégek lemásolták percekkel korábban kapott góljukat, BOBÁK révén 10 méterről egyenlítettek, 2-2. Alacsony színvonalú mérkőzésen a kapuk felváltva forogtak veszélyben. A hazaiak meddő mezőnyfölénye és a vendégek gyors kontratámadása jellemezte a mérkőzést, így a döntetlen igazságosnak mondható. Jók: Varga II. Zs., Sipos, ill. Horváth, Molnár, Urbán, Németh, Ács Szabó György: - A csapatok egymást múlták alul. Karkusz Pál: - Mindkét gárda sok helyzetet hagyott ki, az eredményt igazságosnak tartom. Ifi: Kunhegyes - Jászapáti 10-1 Varga Korábban játszották A négynapos ünnepet kihasználva - mint arról pénteki, illetve szombati számunkban beszámoltunk - két mérkőzést korábban lejátszottak, így csak emlékeztetőül közöljük az eredményt. Mezőtúr - Szajol 1-1 (1-1) Ifjúságiak: Mezőtúr - Szajol 4-0 Törökszentmiklósi - Kunszentmárton 0-1 (0-1) Ifjúságiak: Törökszentmiklós - Kunszentmárton 1-0 Cibakháza - Jászalsó szent qqörqq 3-1 (3-1) Cibakháza, 400 n., v.: Tóth S. Cibakháza: Csécsei (Molnár I.) - Faragó, Molnár L., Barta, Tóvizi, Müller, Rigó (Fehér), Lénárt, Szikora, Keresztfalvi, Nagy A. Edző: Fazekas András Jászalsószentgyörgy: Kemecsei - Bajzáth, Szita, Szabó, Bankó, Muhoray, Kátai Zs., Szentpéteri, Győr, Kátai J., Tóth. Edző: Földi János 4. perc: Müller verekedte ki magának a labdát, jó ütemű átadásával pedig KERESZTFALVI egészen a kapuig sétált, 1-0. 5. perc: Molnár L. remek indítását SZIKORA a kimozduló kapus fölött szép mozdulattal a hálóba emelte, 2-0. 22. perc: Bajzáth jobb oldali beadását KÁTAI ZS. az elmélázó hazai védők közül kibújva, öt méterről a kapu közepébe fejelte, 2-1. 37. perc: Nagy A. szólója után SZIKORA 8 méterről a háló közepébe bombázott, 3-1. 70. perc: Fehér jó beadását Müller 16 méterről a bal kapufára vágta. 85. perc: Müller labdáját Lénárt három méterről mellé perdítette. Jók: Tóvizi, Molnár I., Fehér, ill. Győr, Szita, Szentpéteri A gyors, kétgólos hazai vezetés után a fiatal vendégcsapat lelkes játékkal igyekezett megakadályozni a súlyosabb vereséget. Ez mindenképpen dicséretes részükről. Á közepes színvonalú és iramú mérkőzésen megérdemelt, biztos hazai siker született. Fazekas András: - Kívánom, hogy a fiatal szentgyörgyi csapat még sok örömet szerezzen szurkolóinak. Földi János: - Minden tiszteletem azoké, akik a mai helytálltak. Akik cserbenhagyták a csapatot, azok ezután sem fognak hiányozni. Ifi: Cibakháza - Jászalsószentgyörgy 2-1 Bíró Kenderes - Tószeg O-l (O-O) Kenderes, 200 n., v.: Gyurkovics Kenderes: Takács - Süveges, Pádár G., Monoki (Kovács), Lajtos (Sotus), Baktai S., Ficzere, Baktai B., Rupa, Pócsi, Magyar. Edző: Magyar József. Tószeg: Szikora - Tóth, Burján, Sós, Pető, Horthy, Kiss, Menyhárt (Kacsó), Ozsvárt, Lődi, Érkán. Mb. edző: Pető Sándor. 85. perc: KISS remek szöktetés után közelről a bal alsó sarokba gurított, 0-1. Változatos mérkőzésen a hazaiaknak több, a vendégeknek nagyobb helyzeteik voltak. A látottak alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. Jók: Takács, ill. Szikora, Kiss Magyar József: - Helyzetek sokaságát hagytuk ki, ezzel nagyban megkönnyítettük a tószegi csapat dolgát. Pető Sándor: - Kitűnő időben, jó játékvezetés mellett, úgy érzem, megérdemelten vittük el a három pontot a kissé hitehagyott kenderesi csapattól. Ifi: Kenderes - Tószeg 2-2 Bogdán Rákóczifalva - Alattyán 3-3 (2-2) Rákócztfalva, 300 n., v.: Vígh Rákóczifalva: Kupeczki E. (Major) - Erdei (Szakali, Komáromi), Csabai, Viola, Kácser, Farkas, Mihályi T, Szeberényi, Szokolai, Varga, Molnár. Edző: Gömöri Béla. Alattyán: Kupeczki R. - Nagy, Kiss T, Juhász, Mihályi A., Szabó, Vadicska (Mosonyi L), Káplár (Kiss L.), Csikós (Mosonyi Zs.), Mosonyi Cs., Puzsomai. Edző: Ladányi István. 15. perc: MOSONYI CS. szép mozdulattal csapta be a védőket és 10 méterről Kupeczki E. fölött a hosszú sarokba emelt, 0-1. 25. perc: VARGA szép egyéni játék után 8 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, 1-1. 31. perc: Az elalvó védők közül MOSONYI CSABA emelkedett a legmagasabbra, és 3 méterről a léc alá bólintott, 1-2. 42. perc: SZOKOLAI a megítélt büntetőből egyenlített, 2-2. 85. perc: Tétováztak a hazai védők, MOSONYI ZSOLT kihasználta hibájukat és 10 méterről léc alá csúsztatott, 2-3. 90. perc: VIOLA 20 méterről nagy gólt lőtt a bal sarokba, 3-3. A feltüzelt vendégcsapat nem riadt vissza a kemény játéktól, széttördelte a hazaiak játékát, kizökkentve őket a ritmusból. A végén még a rákóczisok örülhettek a döntetlennek. Jók: Szeberényi, Kácser, Viola, ill. Mosonyi Cs., Juhász, Szabó Gömöri Béla: - Nagy iramú mérkőzésen, végig támadtuk a mérkőzést, de súlyos védelmi hibák miatt három rúgott gól sem volt elég a győzelemhez. Ladányi István: - Tipikusan az a mérkőzés volt, amelyen a döntetlenhez a játékvezető ellen is játszani kellett. Gratulálok mindkét csapatnak a férfias játékhoz. Ifi: Rákóczifalva - Alatytyán 5-2 Bagi Abonyi kulturális napok Sportakrobaták a főszerepben Az abonyi kulturális napok keretében rendeztek nemzetközi junior és diákolimpiái viadalt a sportakrobaták számára a városi sportcsarnokban a hét végén, melyre Portugáliából, Lengyelországból, Litvániából és Oroszországból érkeztek vendégek. A külföldi akrobatákon kívül a legjobb hazai klubok - FTC, Cegléd, Heves, Nagy kanizsa - küldték el képviselőiket az Abonyban egyre népszerűbb sportág versenyére. Mivel kevéssé ismert az abonyi klub, érdemes egy kicsit jobban megismerkedni múltjukkal. Váradi Lászlónak köszönhetően közel tíz esztendeje kötöttek barátságot a Pest megyei egyesület, az Abonyi TAK sportolói a sportakrobatikával. Kezdetben csak (torna és akrobatika) versenyek rendezésére vállalkoztak, melyre több nemzetközi sztárt is meghívtak. A „Ma csillagai és a jövő sztárjai” találkozón például világ- és Európa-bajnok tornászok, mint például Fajkusz Csaba és Csollány Szilveszter is bemutatózott. A Városi Sportcsarnok avatóján az olimpiai bajnok Ónodi Henrietta és Supola Zoltán ejtette ámulatba a nézőket. Mindeközben szép lassan felnőttek az első abonyi „fecskék”, előbb a serdülő korosztályban, majd a juniorok, jelenleg pedig a felnőttek mezőnyében hívják fel magukra és városukra a figyelmet. Fodor Gábor egy esztendeje magyar Az Abonyi TAK triója, Fehér Anna, Valkó Diána és Bárány Ágnes nagy közönségsikert aratott fotó: Illyés bajnoki címet szerzett, és tagja volt a riesai fenőtt világbajnokságon szerepelt válogatottnak. Mellette a Plesovszky-Vöő-Bánhidi trió léphetett a dobogó legfelső fokára a női bajnokságon. Az Abonyi TAK jelenleg közel húszfős csapattal készül az idei esztendő kemény megmérettetéseire. (géléi) Bajnok a Szolnok Szombaton délután az Újpest Szilágyi úti pályáján rendezték meg az országos atlétikai ügyességi csapatbajnokságot. A viadalon részt vettek a Szolnoki MÁV-Ideál csapatai is. Közülük legjobban a magasugrók szerepeltek, hat gárda vetélkedéséből az első helyen végeztek. A mieink összteljesítménye 201,5 cm lett - Kovács 216, Bertán 200, Homoki 195, Kádár 195 - ezzel biztosan előzték meg a TFSE és az UTE csapatait. Ezüstérem a HN Kupán Hét Nemzet Kupája néven férfi párbajtőrvívó-versenyt rendeztek a németországi T auberbischofsheimben. Ezen a magyar válogatott öt győzelemmel és két vereséggel a második helyen végzett. Az aranyérmet a francia válogatott (6 győzelem, 1 vereség) szerezte meg, míg a harmadik a németek „A” (5/2) csapata lett. Halálos baleset Halálos baleset történt a Le Mans-i 24 órás autóverseny egyik kvalifikációs edzésén. A francia Sebastian Enjolras egy kanyarból kigyorsítva kisodródott a pályáról, miközben a versenyző autója lángba borait. Az orvosi beavatkozás már nem tudta megmenteni a sportoló életét. A Le Mans 24 órás autósviadalra júniusban kerül sor. Sidó Ferenc Manchesterben marad A manchesteri 44. asztalitenisz-világbajnokságon enyhébb lefolyású szívroham érte az egykori kilencszeres magyar világbajnokot, a díszvendégként jelen lévő Sidó Ferencet. Ä 74 éves mesteredzőt kórházba szállították, ahol egyhetes teljes nyugalmat s további kivizsgálást írtak elő számára, tehát nem tarthat haza. Grohe Kupa nagyhajós verseny A Balatonarács-Révfülöp-Balatonarács távon rendezték meg ragyogó vitorlásidőben a Grohe Kupa nagyhajós versenyt. A közel nyolcvan kilométeres távot általában 4,5 óra alatt teljesítették a versenyjachtok. A győzelmet a Litkey Farkas kormányozta Orpheusz szerezte meg. Eredmény: 1. Orpheusz (kormányos: Litkey Farkas), 2. Liberté (osztrák, Christoph Wiese), 3. Pannónia (Ruják István). Váltott a Celtic Menesztették Tommy Burnst, a skót labdarúgóbajnokság élvonalában érdekelt Celtic vezetőedzőjét. A glasgow-i csapat az utóbbi három évben hírnevéhez méltatlanul szerepelt, legutóbb a skót kupa elődöntőjében meglepetésre alulmaradt az egy osztállyal lejjebb érdekelt Falkirk együttesével szemben. Burns utódjáról még nem döntöttek. MOB-támogató az Amway A MOB és az Amway Hungária Marketing Kft. (Amway) aláírta a következő négyéves olimpiai ciklusra szóló együttműködési megállapodást. A Budapest Marriott Hotelben megtartott eseményen jelen volt Aján Tamás, a MOB főtitkára, Carl S. Sam Rehnborg, az Amway-Nutrilite cég igazgatója, valamint Gárdus Péter, az Amway magyarországi igazgatója. A szerződés értelmében az Amway - akárcsak az elmúlt olimpiász alatt - aranyfokozatú támogatóként és hivatalos szállítóként segíti a magyar olimpikonok felkészülését. A cég évi 10 millió forintot - 5 milliót készpénzben, 5 milliót termékek révén - ad az olimpiai bizottságnak.