Új Néplap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-28 / 122. szám

i tpATT fi 1 I AH li Bilj ^ 1 Karcag nem fedezheti Kunhegyes , veszteseget 3.0, Gazdasági tükör 4.0 * Fotó-összeállítás 6.0. j :j Nem büntető I rendőrséget 1 akarnak 7.0, í megyénket érintő MÁV-menetrend Rendhagyó irodalomórát tartottak tegnap dél­után a martfűi Városi Művelődési Központban, melynek témája a Nyugat első nemzedéke volt. Az előadáson To­­manek Gábor és Szőke Pál, a békéscsabai Jókai Színház művészei léptek fel. fotó: mészáros Alapítványi kezdeményezés - az egyház elzárkózik Lélekharang áldás nélkül A Túrkevéért Alapítvány 1997. június 4-én lélekharangot állít a Vénkerti temetőben, mely minden temetésen, légyen az pol­gári vagy egyházi, búcsúztatja majd az eltávozókat. A harang megszentelését, megáldását az egyházak nem vállalják. Az okokról az alapítvány kurató­riumának elnökét kérdeztük, aki elmondta, hogy nem érti a dol­got: - Másfél héttel ezelőtt be­széltem a református és a katoli­kus egyház képviselőivel. Akkor mindketten úgy nyilatkoztak, hogy jelen lesznek az avatáson. Vállalták azt is, hogy a harangot megszentelik, illetve megáldják. Néhány napja azonban a refor­mátus egyházközség vezetője te­lefonon értesített, hogy a presbi­térium határozata alapján nem jönnek el az eseményre. Ugyan­ezt üzente a katolikus egyház mezőtúri vezetője is. Megkérdeztük a református egyház túrkevei vezetőjét, aki a problémával kapcsolatban az alábbiakat nyilatkozta:- Véleményünk szerint ateista emberek által kitalált dolog nem lehet lélekharang. Ez az egész dolog az egyház elleni akcióként indult. Az alapítványt az moti­válta a harangállításban, hogy a társadalmi temetésen is legyen harangszó. (Társadalmi búcsúz­tatásnál egyik egyház sem en­gedi megkondítani harangjait - A szerk.) A harang megáldását azért nem vállalják, mivel az egyház kizárásával végzett temetéseket nem ismerik el szertartásnak. így az ott megkonduló harangot sem áldhatják meg. Ez helyi döntés volt - mondta a lelkész. Szerettük volna tudni a kato­likus egyház indokait is, miért nem szentelik fel a harangot. A mezőtúri római katolikus plébá­nia az egyház belső ügyére való hivatkozással elzárkózott a nyi­latkozattól. scs A részvénytársaság beváltotta szolnoki ígéretét Ötmillió Béres-csepp az új üzemből A fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatásáról is döntöttek a túrkevei testületi ülésen. Az érvényben lévő rendelet módosítására be­nyújtott indítvány heves vitát váltott ki a képviselőkből. Nyolc képviselő közösen ter­jesztett be indítványt a fiataT"* házasok első lakáshoz jutásá­nak támogatását szabályozó rendelet módosításához. A ja­vaslat az életkor 40 évre való kiterjesztését, az élettársi kap­csolatban élők számára a támo­gatáshoz való hozzájutás köny­­nyítését, az esetenként adható 50 százalékos támogatás igénybevételét kívánta biztosí­tani, illetve a 150 ezer forintos támogatást egyértelműen túr­kevei állandó lakhelyhez kö-Ezekben a tartályokban készül a Béres-csepp, mutatja dr. Béres József. fotö: mészáros Évente ötmillió üveg Béres­­csepp előállítására alkalmas az az üzem, amelyet tegnap adtak át Szolnokon, a Béres Ipari Kft.-nél. Mint emlékezetes, a Béres Rt. 1995 decemberében vásá­rolta meg a megyei gyógy­szertári központ jogutóda­ként megalakult Pharmasol Rt.-t. Az rt. akkor is foglal­kozott gyógyszergyártással, ám az veszteségesnek bizo­nyult. A Béres Rt. a vásár­láskor megígérte, hogy 100 millió forintos beruházást va­lósít meg Szolnokon. Tavaly év elején meg is kezd­ték a közel 120 millió forintos beruházási programjukat, amelynek során nagyrészt fej­lesztő laboratóriumra és gé­pekre, berendezésekre költöttek. Nemcsak a városnak, ha­nem a Béres Rt.-nek is érdeke volt, hogy Szolnokon gyógy­szergyártó üzemet létesítsen. Régi álmuk volt ugyanis, hogy az addigi bérgyártás helyett saját üzemükben állítsák elő termékeiket. A gyógyszergyártó üzem tegnapi átadásával ez az el­képzelés megvalósult. (Folytatás a 3. oldalon) Kinek lesz nyerő a jászapáti „oroszlánbarlang”? Szóváltás szópárbaj előtt tötte volna. A módosítást egyik bizottság sem támogatta, és a képviselők között is komoly vitát váltott ki. A szavazás során a szociális bi­zottság indítványát fogadták el, miszerint kivételes méltánylást igénylő esetben a bizottság megítélheti a támogatást, amelyről évente kétszer dönte­nek. Új elemként lépett be Túr­­keve szociális rendeletébe: a ke­resettel nem rendelkező diákok és a szociálisan rászoruló 70 éven aluli nyugdíjasok részére a város ingyenes bérletjegyeket ad ki a helyi járati közlekedés igénybevételére. S. Cs. J. Holnap rendezik meg Jász­­apátin az előzetes felmérések szerint is igen nagy közönség- és médiaérdeklődéssel kísért Sze­­keres-Torgyán szópárbajt A két „párbajozó” politikus véle­ményét az esemény előtt mintegy „az utolsó szó jogán” kértük ki. Dr. Szekeres Imre, az MSZP frakcióvezetője:- Nagyon szeretném, ha komoly politikai vi­tára kerülhetne sor. Akármit is gondoljunk ugyanis Torgyán József személyéről és eddigi közszerepléseinek színvonaláról, ő mégiscsak egy tradicionális hazai pártnak az elnöke és frakcióvezetője, és ezekben a minőségeiben be­folyást gyakorol a politika hangvételére, sőt hi­telére is. Azért hívtam ki, hogy alig néhány hó­nappal a választási kampányidőszak lehetséges kezdete előtt végre színt vall­jon: hajlandó-e a tények és a szakszerű értékelések meze­jén, valódi politikai vitában megméretkezni, vagy válto­zatlanul a frázisok, a felelőt­len ígérgetések, az alaptalan vagy féligaz vádaskodások szélsőséges hordószónoka­ként kíván babérokat aratni. Nem kétséges, hogy az országnak komoly, felelős politizálásra van szüksége, és ilyen politikusokra. Jászapáti­ban ki fog derülni, hogy Torgyán József valaha is bekerülhet-e közéjük. Dr. Torgyán József, az FKGP elnöke, frakció­­vezetője: - Először is sajnálatomat fejezem ki amiatt, hogy Szekeres Imre frakcióvezető úr nem volt hajlandó belemenni egy olyan megoldásba, (Folytatás a 3. oldalon) Kihívás napja hetedszer Május utolsó szerdája egy igen furcsa sportnap, hisz ekkor el­sősorban nem a rekordok meg­döntése a cél. Győzelmet e na­pon leginkább a jókedv arat, mely egy kis sportolással, moz­gással bárki számára hozzáfér­hető. Megyénkben is nagy népsze­rűség övezte kezdetben a tele­püléseket megmozgató, az új­donság erejével ható „őrületet”, amely mára jobbára csupán a gyerekek - iskolások és óvodá­sok - tömegdemonstrációjává vált. Régiónkból tizenöt telepü­lés nevezett a VII. kihívás napja nemzetközi akcióra. (Információnk a 9. oldalon) Ingyenes buszbérlet a kevi diákoknak Halálos közlekedési baleset történt tegnap reg­gel 8 óra után néhány perccel a 4-es főúton, Szolnok és Abony között. A rendőrségi vizsgálat szerint egy Wartburg vezetője, eddig ismeretlen ok miatt áttért a szemben lévő sávba, ahol A Szolnoki Bútoripari Kft.-nél Újra felvették a munkát A Szolnoki Bútoripari Kft. udvarán tegnap reggel leengedték a kék zászlót a gyár bejáratánál, és lekerült a „Sztrájk!” feliratú tábla is a kapuról. Mindez annak a jele, hogy a dolgozók ismét felvették a munkát, véget ért a május 15-e óta tartó sztrájk. Mint azt tegnap már megírtuk, egy svéd megrendelő hétfőn át­utalta azt a pénzfedezetet, amellyel kifizethető az áprilisi bérek hiányzó 50 százaléka a dolgozóknak. így tegnap reggel a dolgozók úgy látták, hogy egyrészt erkölcsi kötelességük elkészíteni a megrendelőnek azt a bútort, ami már 80 száza­lékos készültségi fokon van, másrészt ha az áprilisi béreket kifizetik egy-két napon belül, akkor a jogi alapja is megszű­nik a sztrájk tovább folytatásá­nak. A sztrájk tehát véget ért, ám a sztrájkbizottság továbbra is „készenlétben maradt”. Már csak azért is, mert információ­ink szerint a nemsokára esedé­kes májusi bérek anyagi fedeze­tét nem igazán látják biztosí­tottnak. Mint megtudtuk, a tulajdo­nosi közgyűlésen döntés szüle­tett arról, hogy a céget nem le­het talpon tartani. A Bútoripari Kft.-nek 130 millió forint esz­közértéké van - és ezzel szemben 600 millió forint adóssága. Azt pedig nem lehet elvárni egyetlen befektetőtől sem, hogy ezt a tetemes adós­ságállományt úgymond „meg­vegye”. Merthogy legalább négy-öt komoly érdeklődő van a cég iránt, de csak abban az esetben, ha az megszabadul az adósságától. Ettől pedig csak egy esetleges felszámolási el­járás keretében lehet megsza­badítani a céget. B. Gy. frontálisan összeütközött egy szabályosan közlekedő szlovák kamionnal. A karambol során a személyautó felismerhetetlen­­ségig összeroncsolódott, vezetője, M. István 42 éves szolnoki lakos pedig a helyszínen életét vesztette. fotó: csabai

Next

/
Oldalképek
Tartalom