Új Néplap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-02 / 101. szám
HOL VOLT, HOL NEM VOLT... Bálintné Hegyesi Júlia A Sárrétről indultam, Szeghalom- Békéstarhos indított el a könyvtári-tanári pályámra. Apám petróleumlámpa világánál írt vagy olvasgatott. Engem eszmélésem óta a könyvek vettek körül. Szolnokon több mint negyven éve dolgozom könyvtáros-bibliográfusként. Szeretem a zenét, a színházat, a képzőművészetet és főleg az irodalmat. Számos bibliográfiám jelent meg a Szolnoki Művésztelep alkotóinak munkásságáról, Fényes Adolfról, Chiovini Ferencről, Bárányé Sándorról, Bényi Lászlóról többek között. De összegyűjtöttem apám, Hegyesi János költői hagyatékát is, hisz verseskötetei jelentek meg, a Veres Péterrel való szoros barátságukból kiterjedt levelezés maradt ránk. Különben két alkalommal ő megjárta a képernyőt is, Vitray Csak ülök és mesélek műsorában, és szerepelt Bokor Péter történelmi tárgyú sorozatában is, a Századunkban, mint nagy idők szemtanúja. így kerültem mondhatni érzelmi kapcsolatba a televízióval, melyet egyébként is szeretek, főleg a tévéjátékokat, de kedvelem a Kerekek és lépések című országjáró műsort is, amely hazánk szép tájait hozza közelembe, a szobámba. A Zenés Tévészínházat a muzsikáért nézem meg. Andrási Lászlóné Miért veszek részt ebben a játékban? Egyszerűen azért, mert szeretem a televíziót. Szeretem, mert sok személyes élmény fűz hozzá. Bölcsészhallgatóként Szabolcsi tanár úr hívott el néhányunkat egy irodalmi sorozat adására, vitapartnernek, nézőnek (A költő felel, ez volt a címe; vajon emlékszik még rá valaki?). Ott láttam élőimé a csapat, az öttagú, és tartalékjátékossal kiegészítve - ők képviselik majd Szolnokot a televízió 40 éves jubileumára nyolc város részvételével rendezett országos játékban, melynek első fordulója május 7-én, szerdán este 8 után néhány perccel az 1-es csatorna műsorában. És ezt követi majd a többi adás, ugyanis nyolc alkalommal idézik fel közösen Vitray Tamás játékvezető vezérletével az elmúlt évtizedek kiemelkedő televíziós eseményeit az MTV stúdiójában. Közben a nézők is találkozhatnak régi ismerőseikkel, kedvenc műsoraikkal, egy-egy képi felvillanásban. Az alábbiakban bemutatkoznak a Tisza-parti ötös tagjai, akik - ahogy mondani szokás - lázasan készülnek, forrásokat tanulmányoznak, könyveket bújnak, gyakorlatoznak egymás között, hisz tengernyi az ismeret, és az emlékezetet is fel kell kicsit frissíteni. szőr élő közvetítést, és olyan előadóművészekkel találkozhattam, mint Latinovits vagy Gábor Miklós. De azért is áll közel hozzám a televízió, mert ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelyik a gimnáziumban kísérletképpen film- és televízióesztétikát is tanult. (Korosztályom egyébként is állandóan kísérleti alany volt, csak az nem derült ki soha, hogy sikerült-e a rajtunk végzett kísérlet...) így, „hivatalból” is sokat néztük a műsort, és persze szórakozásból is. Szerettem a tévét, mert közösségi élményt nyújtott. Kiürült az utca egy-egy érdekesebb vetélkedő, sportközvetítés vagy sorozat idején, mert mindenki a képernyő előtt ült. Másnap a buszon, az iskolában izgatottan beszéltünk az esti adásról, szidtuk vagy dicsértük, de közös élmény volt. Érdemes volt kapcsolgatni a villanyt egy-egy szereplő érdekében, mindenképpen számított a véleményünk. Szeretem ma is a televíziót, mert még mindig csodának tűnik, hogy a fotelban kuporogva idegen országokat, városokat, élő és valaha élt embereket láthatok, olyan helyekre juthatok el, ahová életemben soha nem fogok. (Magyar-német szakos tanár vagyok, egyébként a tudományos ismeretterjesztésben dolgozom, nyelvet tanítok - és ha tehetem, tévét nézek.) Zentai Zoltán A magam mögött hagyott évek közel fele a képhez és a hanghoz kapcsolódik. Húsz éve kötődöm a rádióhoz és a televízióhoz mint műsorkészítő. Két évtizeden át hol főállásban, hol mellékfoglalkozásban, hol külső munkatársként dolgoztam a képes médiumnak. Jelenleg egy reklámügynökség vezetőjeként rádió- és televízióreklámok készítésével foglalkozom. Feltételezem, ez az előélet is közrejátszhatott abban, hogy a sok pályázó közül én is a szolnoki csapat tagja lettem. Szeretem a játékokat, a vetélkedőket, bár éveken keresztül a másik oldalon álltam, ugyanis mint játékvezető, sok-sok szellemi erőpróbát vezényeltem. Ebből következőleg nagyon jól tudom, hogy a lexikonokból kibányászott adatok alapján megírt kérdéseket feltenni sokkal kényelmesebb és egyszerűbb feladat, mint helyesen válaszolni akkor ... és ott... és úgy, ahogy a megoldás igényli. Vállalom a kihívást, vállalom a megmérettetést, hiszen most csapattársaimmal együtt Szolnokért is játszom. Berta László Kamaszkorom óta szeretek vetélkedni. E szenvedélyem felnőttkoromba is elkísért, de igazán akkor erősödött fel bennem, amikor az aktív labdarúgást abbahagytam. Elsősorban a sportvetélkedőket kedveltem, lelkes - és többnyire sikeres - résztvevője voltam a hatvanas évek végén Szolnokon és a megyékben zajló szellemi olimpiáknak. Ügy hozta a sors, hogy a hetvenes évek elejétől magam állítottam össze játékos szellemi és ügyességi sport vetélkedőket, amatőrként rendszeresen kaptam meghívást ifjúsági kluboktól, sportegyesületektől. Belekóstolhattam tehát a játékvezetés, műsorvezetés egyáltalán nem könnyű mesterségébe. Ekkor tájt már állandó külső munkatársa voltam a Néplap sportrovatának. így találkozott játékszenvedélyem grafomániámmal. Ma is büszke vagyok arra, hogy tagja lehettem a Néplap vezényelte, több sportvetélkedő alkotó stábjának. Régi szerelem fűz a tévé kvízjátékaihoz, sportvetélkedőihez, 1966 óta, amikor ifjú házasokként megvettük első készülékünket, gyakorlatilag valamennyi vetélkedőt végigizgultam a képernyő előtt. Most üzletkötőként és üzleti újságíróként dolgozom, de a fentiek alapján érthető, hogy a játék hírének hallatára úgy kaptam fel a fejem, mint harci mén a trombitaszóra. (Folytatás a 6. oldalon) Rádió KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben - 4.30 Reggeli krónika. Közben: • 4.40 Határok nélkül - 5.40 Házunk tája - 8.00 Krónika. Sport. Lapszemle ■ 8.05 Taps. Kulturális kalauz - 8.26 Kopogtató - 9.05 Családi tükör -12.00 Déli krónika -12.30 Világkosár. Áruk és árak. értékek és igények a világ élelmiszerpiacán - 13.05 Új Zenei Újság - 13.40 Öt kontinens száz botránya. Skandalumok a Tűzföldtől az Északi-sarkig -14.05 Oxigén. Ökológiai magazin - 14.55 Műsorajánlat -15.05 Irodalmi újság. Irodalmi hetilap -16.00 Tizenhat óra. Közéleti magazin -16.54 Hatoslottó-sorsolás -17.30 Népzenei portré. Szalay Zoltán zeneszerző, népzenekutató (ism.) - 18.00 Esti krónika - 18.20 Elő-futam. Lévai Júlia zenei ajánlata - 18.25 Szemle. Tallózás hetilapokban és folyóiratokban - 19.05 Sportvilág - 19.25 Műsorismertetés - 19.29 Jó éjszakát, gyerekek! Sisakvirág királyfi -19.40 Miska bácsi levelesládája. Határok nélkül - 20.05 Színészmúzeum - 21.05 Rádiószínház. Legenda az árusok teréről - 22.00 Késő esti krónika - 22.20 Válogatás. A Tizenhat ó;a elmúlt havi műsoraiból - 23.05 Noktürn. Éjszakai csevegés Vashegyi György karmesterrel - URH-ADÓN - 9.00-11.00 Körzeti magazinok - 18.20 Az E. S. P. dzsesszegyüttes felvételeiből - 18.30 Nemzetiségi műsorok - 21.00-22.00 Az Amerika Hangja magyar műsora - 23.00-23.30 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás - 4.33 Hajnali dallamok - 6.00 A szeretet közösségei. Imaórák a Sziklakápolnában - 6.30 Hírek. Időjárás - 6.33 Útközben - 6.35 Ugródeszka. Életmód, sport, egészség - 7.30 Hírek. Időjárás - 7.33 Útközben - 9.00 Hírek. Időjárás - 9.03 Iránytű. Szórakoztató magazin - 9.30 Operettparádé - 10.00 Petőfikabaré -11.00 Hírek. Időjárás -11.03 Útközben - 11.05 Gramofonsztárok. Count Basie zenekarának lemezeiből - 11.35 Emberek és egyéb állatfajták. - 12.00 Jó ebédhez szól a nóta -13.00 Hírek. Időjárás -13.03 Állomáskereső -13.14 Daráló. Folytatásos ifjúsági történet -13.45 Időjárás- és vízállásjelentés -14.00 Szív küldi. -15.00 Hírek. Időjárás -15.03 Fedezze fel a világot! Videomagazin - 15.40 Tangó -16.00 Szuper show-si Sztárok és rajongók együtt - 16.58 Útközben - 17.00 Hírek. Időjárás - 17.45 Sztárparádé - 18.00 Szórakoztató műsor - 19.00 Hírek. Időjárás -19.03 Nemzetközi slágerlista. Kristóf Gábor és Maloschik Róbert műsora -20.00 Sportkoktél - 21.00 Hírek. Időjárás - 21.03 Szórakoztató műsor - 22.00 Szegedi Jazz Napok 1996 Snétberger Ferenc spanyolgitár szólóestje - 23.00 Hírek. Időjárás - 23.03 Sporthíradó - 23.10 A Rádiószínház bemutatója. Baskircsev Mária - 0.15 Éjszaka (Petőfi urh) - 0.15-1.00 A hét embere - 1.04-3.00 Ügyeletben - 3.04-5.00 Régi híres zenekarok és énekesek felvételeiből - 5.03 Nótacsokor BARTÓK 6.00 Hírek. Időjárás - 6.03 Muzsikáló reggel- 6.30-6.33 Kulturális lapszemle - 8.03 Műsorismertetés - 8.10 Pódium. A Kodály vonósnégyes játszik - 9.12 Emberi színjáték. Éva lánya - 10.00 Hírek. Időjárás - 10.05 Hangfelvételek felsőfokon - 11.12 Fiorenza Cossotto operafelvételeiből -12.00 Hírek. Időjárás -12.05 Repríz -14.00 Hírek. Időjárás -14.05 Zeneművek -14.59 Opera- művészlemezek -16.00 Hírek. Időjárás - 16.05 Kapcsoljuk a Magyar Rádió Márványtermét (éló) -18.00 Hírek. Időjárás- 18.05 Bemutató 19.05 Jean-Marie Ledair műveiből - születésének 300. évfordulóján - 19.45 Edgar Allan Poe versei -20.00 Hírek. Időjárás - 22.05 Kapcsoljuk a bolognai Teatro Comunalet! (élő) Donizetti: Linda di Chamounix. Háromfelvonásos opera - 21.30-21.45 Stúdióbeszélgetés - 21.45-21.50 Hírek. Időjárás - 23.05 Fúvós kamarzene - 23.23 A kórusirodalom mesterműveiből - 24.00 Hírek. Időjárás. Szózat Televízió Május 10., SZOMBAT TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10 Rajzfilmsztárok parádéja 9.10 Reggeli torna gyerekeknek Simító Andreával 9.15 Hófehérke (angol rajzfilmsorozat) 52/37. rész: Richard és a királyné 9.40 Cimbora a Kolibri Színházban 10.20 40 éves a Magyar Televízió Csak a testvérem (tévéjáték, 1986) 53' 11.10 Madárerdő 46’ 12.00 Déli harangszó. Hírek. Időjárás 12.05 Népzenei összeállítás 12.25 Família Kft. (ism.) 12.55 Vészhelyzet (amerikai tévéfilmsorozat, ism.) 43’ 13.45 Szomszédok (ism.) 14.15 Válaszolunk, a nézők telefonjaira 14.25 Az élő tenger - John Stoneman tengerbiológiai sorozata 26/17. rész: Az óceán képei 14.50 Telis-televideó'97 15.00 Magdana szamara (szovjet film) 64' 16.05 „Végéhez ért most a földi út... Otelló volt!...” Simándy József búcsúztatására 45' 16.55 „Szeret, nem szeret” 40’ 17.35 Álljunk meg egy szóra! 17.45 Panoráma 18.20 Szerencsekerék 18.50 Süni és barátai (bábfiimsorozat, ism.) 19.05 Lottósorsolás 19.30 Híradó. Időjárás 19.50 Sporthírek 20.00 Magyarok cselekedetei 20.15 A szicíliaiak klánja (francia film) 114’ 22.15 Zorán Koncert a Budapest Sportcsarnokban 60’ TV 2 7.25 Műsorismertetés 7.30 Welcome to Hungary (ismétlés) 8.00 Gazdaképző 8.30 Hrvatska krónika (ismétlés) 8.55 Unser Bildschirm (ismétlés) 9.20 Ecranul nostru (ismétlés) 9.45 Srpski Ekran (ismétlés) 10.10 Nasa obrazovka (ismétlés) 10.35 Patrin - Üzenet - Vorba 11.05 Az Onedin család 182/17-18. rész (ism.) 12.05 Arborétumok, gyűjteményes kertek. Budai Arborétum (ism.) 12.25 Kárpátok gyógyítói (dokumentumfilm) 30' 12.55 Telesport 70' Benne: Forma-1 időmérő edzés 14.10 Erdészház Falkenauban (NSZK tévéfilmsorozat) 27/17. rész: Silva döntése 51' 15.05 Dallamról dallamra 15.30 Csízió 15.35 Kisfilmek a nagyvilágból 16.50 Van öt perce? 17.00 Telesport 120’ 19.05 Hírek az Unióról 19.05 A magyar irodalom képes története 56. rész A szülőföld szép határa" - Kisfaludy Károly 30’ 19.40 Família Kft A két véglet” 30' 20.15 Zene-óra Tavaszi szonáta 60' 21.15 Telesport 22.35 Hazatérés (amerikai film) 128' 0.45 Magyarok cselekedetei 8.00 Bolondos dallamok 8.30 Lois és Clark 9.30 Egyről a kettőre 10.00 Jo barátok 10.30 Kaliforniába jöttem 11.00 Melrose Place 11.55 Amelia Earhart - Az utolsó repülés (amerikai film) 9T 13.30 Négy esküvő és egy temetés (angol vígjáték) 118' 15.30 National Geographic 16.25 A megtörhetetlen (amerikai film) 91' 18.00 VFL Bocnum-VFB Stuttgart (élő sportközvetítés) 120' 20.05 Ne légy barom! (amenkai vígjáték) 85' 21.35 így készült: Set It off 21.55 Leon, a profi (francia krimi) 110’ 23.45 Féktelen professzor és tanítványai (francia szexfilm) 72' 1.00 Vörös sas (amerikai akciófilm) 176’ DUNA TV 7.00 Műsorismertetés 7.05 Horgásztanyán (ism.) 7.20 Kaptár (ism.) 7.35 Győztesnek születtek (francia sorozat) 26/5.: Szilvia, a cseh tomászlány 7.50 Szpiru és Fantázió 26/8. rész: Elektra játéka 8.15 A Tekergér család világ körüli tekergései (német mesefilm) 13/9.: Törökország 8.40 Kicsoda a micsoda 9.10 Babar Cinkos barátság 9.35 Szóbazár 10.05 Tarkabarka 11.05 Cousteau kapitány újra felfedezi a világot Hom-fok - A szél vizei 46’ 12.00 Déli harangszó. Lapozó 12.20 Pumukli 14.45 Popeye A világítótorony-őr 12.50 A címzett ismeretlen (magyar vígjáték) 80’ 14.15 Élő egyház 14.30 Dunakorzó 16.05 Pop-sa-rock 16.25 Szuperkongresszus'97 18.00 Híradó 18.15 Dunatáj 18.50 Folkest Los Andinos együttes 19.15 Bangkok Hilton (ausztrál sorozat) 6/5. 20.00 A francia sanzon története (német-franda-belga életrajzi film) Yves Montand 20.50 Müsorajánlat 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.35 Kroll (lengyel film) 96' 23.10 Híradó 23.50 Az éjszaka filmje Éjféli csipke (amerikai film) 108' SZÍV TV ii rí ni........... 1111.1.1 ■»—-X..., 16.05 A Citrom nővérek (amerikai vígjáték) 18.00 Konyhashow 18.30 Palánta 19.00 Kimba, a fehér oroszlán (amerikai rajzfilm) 19.30 Pepsi Show City 20.00 Földgömb 20.30 Hívd Andreát! 21.30 Bűnhődjenek az ártatlanok (amerikai thriller) 23.30 Szerelmi útmutató 24.00 Napraforgó SPEKTRUM 13.00 Az ezredfordulón túl 13.45 Végveszélyben 14.15 Európa pályaudvarai 14.45 Szemtanú: Az időjárás 15.15 Ausztrália repülő ékkövei 15.50 Kétes hímév XII. Pius pápa és a nácizmus 16.55 Tengernyi titok 17.20 A harcművészet titkai Karate, az üres kéz technikája 18.00 Napirenden a Föld 18.30 Állati élet Amazónia állatvilága 19.25 Utazás a világ körül Madagaszkár 19.55 Háborgó egek 20.50 Századunk naplója 21.50 Rendhagyó útikalauz 22.30 A maffia eredete és története RTL 11.10 Power Rangers A Magyar Rádió Szolnoki Körzeti Szerkesztősége Szolnok 1350 kHz, kábelfrekvencián 102,8 MHz. Telefon: 56-421-133. Hétfőtől péntekig 11.55-18.00 Alföldi magazin. Szórakoztató közszolgálati magazin. (A tartalomból: Alföldi krónika - 13.00 Hírek - 13.20 Beszédtéma. Ami a hírek mögött van - 13.55 Mi lesz ma? Tájékoztató programajánló a napi kulturális rendezvényekről -14.00 Hírek, gazdasági információk -14.15 Mindent bele! Zene, érdekes információk - 15.00 Hírek. Stúdióvendég. Interaktív műsor, szolgáltató jellegű információkkal - 15.30 Jelenidőben. Mikrofonnal egy hír nyomában - 16.00 Hírek - 16.15 Ritmusrodeó. Zenei összeállítás fiataloknak - 16.50 Forró nyom. Rendőrségi információk - 17.00 Szóváltás. Aktuális párbeszéd közéleti témákról - 17.30 Alföldi krónika II. kiadás - 17.50 Miről írnak a holnapi napilapok - 17.55 Záróhírek - 18.00 Műsorzárás) Szombat 8.00-12.00 Szombattól szombatig. Zenés riportműsor. (A tartalomból: Hírek - Piac - Lapszemle - Sport - Kármentő - A szeretet leleménye - 9.00 Hangos újság - Zenés heti visszapillantó -10.00 Kívánságműsor - Reklám - Telefontoló) Vasárnap 8.00-12.00 Zenés magazin. (A tartalomból: Hírek - Vasárnapi levél - Gourmand - Zenés kalendárium - 9.00 Hangos újság - Hétvégi hírmagazin - Alföldi kaleidoszkóp. Riportműsor - 11.00-13.00 Kívánságműsor élőben, közben: 12.00 Hangos újság II. kiadása) - 13.00-18.00 Sport és muzsika. Benne: 13.00-15.00 Zenés szieszta - Big Time. Rock-összeállítás - 15.00- 18.00 Aréna. A Szolnoki stúdió közéleti, sport és szabadidős magazinműsora. Benne: tudósítások, beszámolók, hírek az adókörzet hétvégi eseményeiről, rendezvényeiről. Közben óránként hírek - 17.30 Alföldi sporthíradó - 18.00 Műsorzárás 11.35 Hol van Carmen Sandiego? 11.55 Ördögfióka 12.15 Rin-tin-tin 12.45 Forma-1 edzőfutam, Monaco 14.20 Testvéri szeretet 14.50 A dada 15.20 Torkelsonék 15.55 Melrose Place 16.55 Melrose Place 17.50 Modellügynökség 18.45 Hírek 19.10 Robbanékony hétvége 20.15 A százezer márkás show Vezeti: Ulla Kock am Brink 22.00 Hogyan kérem? 23.00 Szombat éj RTL., 24.00 Jéghideg gyémántok. Főszereplő: Traci Lords. 24.00 Jéghideg gyémántok (amerikai ákdófilm) SAT 1 11.00 Azidőalagút 12.00 Szívtipró gimi 13.00 Űrszekerek 14.00 Űrszekerek 15.00 Ürszekerek - Voyager 16.00 Baywatch Nights 17.00 Mindent vagy semmit 17.45 Hírek 17.55 Milliós játék 18.00 Labdarúgás 20.15 Testvér, add a véred! (német tévékrimi) 22.05 A világ legviccesebb hírei 22.35 A világ legviccesebb reklámjai 23.05 Hollywood forró medencéi (amerikai erotikus film) PRO 7 11.35 Batman 12.35 Kuffs (amerikai krimi, ismétlés) 14.20 Időösvény 15.20 MacGyver 16.25 Specialisták 17.25 King Kong él (amerikai Ralandfilm) 19.30 Hírek 19.45 Fowler felügyelő 20.15 Szabadnapos baby (amerikai vígjáték) 22.15 Kickbokszer 2. (amerikai akciófilm) 23.55 Angyalököl (amerikai ákdófilm) EUROSPORT 8.30 Kosárlabda-magazin 9.00 Mountainbike, Budapest 9.30 Triatlonvk 10.30 Atlétika IAAF Grand Prix, Osaka 12.00 Jégkorong-akciók - összefoglaló 12.30 A világ legerősebb embere 13.30 Országúti kerékpár (élő közvetítés) 13.45 Túraautók versenye (élő közvetítés) 14.45 Tenisz ATP torna (élő közvetítés) 16.30 Országúti kerékpár 17.00 Judo EB (élő közvetítés) 18.00 Atlétika IAAF Grand Prix, Osaka 19.00 Tenisz ATP torna 20.30 Labdarúgás 20.45 Labdarúgás, francia kupadöntő 23.00 Szombat éjszakai ökölvívás 24.00 Túraautók versenye 1.00 Harcművészetek