Új Néplap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-20 / 115. szám

Trónkövetelők a láthatáron Erőfölényben a fiatalok Tíz év után ismét bajnok az MTK 7-9. o. Jászok találkozója kultúrával, vidámsággal „A jász öntudat ma is érezhető” A jászok találkozójának egyik fénypontja az ökörsütés volt Szombaton harmadszor rendezték meg a jász tele­pülések és elszármazott já­szok találkozóját. Idén Jászapáti volt az esemény házigazdája. A szabadságszeretet, a ma­gabiztosság, tehetség a mun­kában, a vendégszeretet év­századokon át öröklődött a jász emberek generációiban. Mindezek erősítették azt az összetartozás-érzést, mely ma is fellelhető a régió hatá­rain belül és az innen el­származottakban - emelte ki köszöntőjében Török Sándor, Jászapáti polgármestere. A Jászok Egyesületének ügyvivője, dr. Dobos László az elszármazottak képvisele­tében a Jászság, a jász nép történetéről beszélt. Hangsú­lyozta, hogy akik itt szület­tek, vagy szüleik révén tar­toznak ide, de életüket az or­szág más területén élik, tud­ják, hogy adósai ennek a táj­nak. Szépítéséért, fejlődéséért mindent meg kell tenni. Ez­zel a céllal jött létre néhány éve a Jászok Egyesülete is, mely immár 500 tagot tudhat soraiban. A Jászságért Alapítvány „Jászságért” Díját az idén (Folytatás a 3. oldalon) Mezőtúron elébe mentek a közigazgatási hivatal megkeresésének Sorokban Lottószámok 5/90: 16,38,58,73,87. Dzsókerszám: 663 857. 6/45: 1, 6, 9, 27, 31, 42. A pótszám: 20. Lottónyeremények 5/90: 5 találatos szelvény nem volt. Négy találatot 34 fogadó ért el, nyereményük egyenként 1.040.331 forint. 3 találatos szelvény 3751 volt, nyeremé­nyük 9430 forint. 2 találatot 126.344 fogadó ért el, nyere­ményük 490 forint. Telitalála­­tos dzsóker nem volt. 6/45: 6 találatos szelvény 1 volt, nyereménye 31.621.783 forint. Az 5+1 találatos szelvé­nyekre egyenként 4.527.663 fo­rintot fizetnek. Az 5 találatos szelvények nyereménye 58.047 forint, a 4 találatosokra 1424 forin­tot, a 3 találatosokra pedig 337 forintot fizetnek. Totóeredmények 1. Vác-Csepel X 2. Zalaegerszeg-Videoton X 3. Dortmund-Bremen 1 4. Hamburg-1. FC Köln 2 5. Leverkusen-St. Pauli 1 6. M.gladbach-Bochum 1 7. Bologna-Vicenza X 8. Juventus-Parma X 9. Milan-Lazio X 10. Napoli-Fiorentina X 11. Piacenza-Cagliari X 12. Roma-Intemazionale X 13. Sampdoria-Udinese 1 14. Freiburg-Bielefeld 1 ' \ Lovasünnep volt a 650 éves Zagyvarékason Fodor István a 110 centiméteres díjugratáson FOTÓ: ILLYÉS A gondozási díj a bölcsődében marad A mezőtúri bölcsődében - ahogy a megye több településén - 1995-ben bevezették a gondozási díjat. Az alkotmánybíróság az idevonatkozó önkormányzati rendeletet - az általa vizsgált településen mivel az ellentmond az alaptörvénynek, jogelle­nesnek minősítette. A mezőtúri önkormányzat által üzemeltetett bölcsődében a ’95- ös bevezetés óta mintegy 735 ezer forintot fizettek be a szü­lők gondozási díj jogcímen. Most kiderült, hogy a város két éven keresztül jogszabályelle­nesen szedett be a szülőktől dí­jat. Megkérdeztük a mezőtúri önkormányzat igazgatási osztá­lyának vezetőjét, dr. Gajdán Mariannát, mi lesz a befizetett összeg sorsa, kit illet meg az alkotmányellenesen beszedett pénz?- Az alkotmánybíróság Csepreg városára hozott hatá­rozatot, melyben 1997. május elsejével megsemmisíttette a gondozási díjra vonatkozó ön­­kormányzati rendeletet. Mező­túr minden felszólítás nélkül megtette ugyanezt saját rende­letével, elébe menve a megyei közigazgatási hivatal megkere­sésének. Az alkotmánybírósági határozat nem visszamenőleges hatályú, a befizetett díjak a böl­csőde költségvetésében marad­nak, azokat a szülőknek vissza­adni nem tudjuk. Az osztályvezető elmondta: úgy tudja, a megyében jelenleg is több településen szednek gondozási díjat. Ezek az ön­­kormányzatok megvárják a közigazgatási hivatal megkere­sését, csak ezt követően sem­misítik meg rendeleteiket. scs Totónyeremények Totó: 13 plusz egy találatos szelvény 3, nyereményük egyenként 2.025.198 forint, 13 találatos szelvény 8, nyeremé­nyük 362.722 forint, 12 talála­tos szelvény 313, nyereményük 9561 forint, 11 találatos szel­vény 2984, nyereményük 1003 forint, 10 találatos szelvény 18.456, nyereményük 270 fo­rint. Góltotó: 4 találatos nem volt. A következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg 362.483 forint. 3 találatos nem volt. A következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg 115.595 forint. Szép hagyomány már, hogy évente megrendezik Zagyva­rékason a lovasok országos találkozóját, melyre messzi vidékekről is érkeznek részt­vevők. A mostani eseménynek kü­lön is rangot, sajátos színt adott, hogy a lovasok versen­gése szervesen illeszkedett a 650 éves jubileumát ünneplő település programjába. A pél­dás összefogással született rendezvényt megtisztelte je­lenlétével Benedek Fülöp, a Földművelésügyi Miniszté­rium államtitkára is. Az alkalomra, mely külső­ségeiben is fiesztára emlékez­tetett - ünnepélyes megnyitó, mazsorettek pompás bemuta­tója - a festői Kisszög, a Zagyva karéjos félszigete, ár­nyas zöld környezetével esz­ményi miliőt kínált a sportpá­lyán zajló, különböző kategó­riákban rendezett versenyek­nek, amelyekben nem csak már ismert lovasok, de kis kezdők is nyeregbe szálltak, és repültek ők is az akadályok fölött: pompás pillanatok vol­tak ezek. S a pálya szélén ba­rátok, ismerősök, érdeklődők szép számban, és a gyakran felcsattanó tapsok is jelezték, ezen a pünkösd ünnepének első napján kitűnő hangulat uralkodott a Kisszögben. (Az eredményekről szerdai lapszámunkban számolunk be.) Országos tanulmányi verseny Budapesten Egymilliót nyert Tiszafüred A budapesti Tátra Téri Általános Iskola rendezésében bonyolí­tották le szombaton a Gyermekélelmezési Alapítvány által meghirdetett országos tanulmányi versenyt. Több mint 37 ezer gyermek nevezett a versengésre. Öt korcsoportban, hat tantárgy­körben rendezték meg a vetélke­dést. Az ország több mint 270 is­kolája nevezett tanulót. A meg­mérettetés végén mintegy ötmil­liós díjalapból jutalmazták a leg­jobbakat. A dijakat az Erkel Színházban, Eszményi Viktória műsorával színesítve adták át. Megyénkből a legjobb iskola címet hódította el a Gimnázium és Általános Iskola Tiszafüred­ről. A jutalmuk egymillió forint, aminek - mint az iskola képvise­lője az eredményhirdetésen el­mondta - már megvan a helye. A negyedik helyezett is megyénk­­beli oktatási intézmény lett, a Jászfény szarui Általános Is­kola. Ok eredményük révén 150 ezer forinttal gazdagították az is­kola pénztárát. Könyvekre és au­dio-vizuális eszközökre fordítják a pénzt. Az egyéni verseny legjobbjai megyénkből - a harmadikosok között matematikából: 3. Garan­­csi Gábor (Mezőtúr), 4. Imre Nikolett (Kunszentmárton). Az ötödikesek fizikaverse­nyében: I. Deák Péter (Jászla­­dány), földrajzból: 3. Dankó Zoltán (Jászladány), irodalom­ból: 1. Nagy Erika (Tiszafüred) A legjobb hatodikosok iroda­lomból: 1. Hegedűs Alpár, 4. Kiss Virág (mindketten tiszafü­rediek), nyelvtan: 5. Kollár Emese (Szolnok) Hetedikesek, nyelvtan: 1. Sarkadi Nagy Éva (Tiszafüred) 3. Dankó Anikó (Jászladány) S. Cs. J. Az Oxford-Cambridge evezősverseny mintájára második alkalommal rendezték meg a Varga és a Verseghy nyolcas hajóinak versenyét Szolnokon, a Tisza Szálló előtt. A Verseghy Gimnázium egységének sikerült visszavágni a tavaly elszenvedett vereségért, csaknem egy hajóhossznyi győzelmével egy-egyre alakította a párharc állását. Folytatás jövőre. (Bő­vebb beszámolónk a 7. oldalon olvasható.) fotó: Illyés

Next

/
Oldalképek
Tartalom