Új Néplap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-17 / 114. szám

SAMSUNG Syncmaster 700b. Üzleti felhasználásra szánt 17”-os monitor. A monitor az az eszköz amely a számító­gép által előállított jeleket képi formában jeleníti meg. Mivel érzékszerveink közül a szemün­kön keresztül tudjuk adott idő alatt a legtöbb információt fo­gadni, a képi megjelenítés a leg­fontosabb „adatátviteli út” a számítógép és az ember között. A számítástechnika hőskorá­ban a monitorok csak számokat és betűket tudtak megjeleníteni, ezek voltak az alfa-numerikus kijelzők. Napjainkra ezek a mo­dellek teljesen eltűntek, kiszorí­tották őket a grafikus képessé­gekkel rendelkező, azaz képe­ket és ábrákat is megjeleníteni képes monitorok. A képalkotás elve megegye­zik a TV készülékekben alkal­mazottal. A látható kép pontok­ból áll össze, a pontokat víz­szintes soronként haladva egy­más után „gyújtja ki” az elekt­ronsugár. Ha ez megfelelő se­bességgel történik, a szemünk - tehetetlensége folytán - egybe­függő villogásmentes képet lát. Vásárlás előtt, mint mindig most is azt kell először tisztáz­nunk: Mire fogjuk használni? r A leendő felhasználási terület elsősorban a monitor méretét határozza meg. Ezt egy számér­ték formájában adják meg, amely a képernyő átlója coliban (1” = 2,54 cm). A játékhoz, szö­vegszerkesztéshez, Internet böngészéshez megfelel a ki­sebb, 15”-os is, a kiadványszer­kesztéshez, tervezői munkához a 17, de inkább a 20” dukál. Ál­talában tanácsolható, amennyi­re pénztárcánk engedi ve­gyünk minél nagyobb mo­nitort, a pluszkiadás később meghálálja magát, különösen azoknak, akik hosszú időt tölte­nek a gép előtt. Mielőtt megveszi Most induló sorozatunkban azoknak szeretnénk segítséget nyújtani, akik számítógép, vagy valamely tartozékának vásár­lására készülnek, de tanácstalanok, nem ismerik ki magukat a műszaki paraméterek dzsungelében. Kezdjük azzal az eszköz­zel, amellyel azonnal szembe találjuk magunkat, amint leülünk egy számítógép elé. Azt gondolnánk, hogy a megfelelő méretű monitor kivá­lasztásához rábízhatjuk magun­kat erre az egy mérőszámra. Sajnos nem így van. A megjele­nített kép ugyanis szülte soha nem tölti ki teljesen a képernyő teljes felületét. Monitorról mo­nitorra változik a hasznos és a kihasználatlan képemyőterület aránya. így előfordulhat, hogy egy 15”-osnak mondott moni­tor nem tud nagyobb képet megjeleníteni mint egy jó minő­ségű 14-es. Néhány gyártó ugyan már feltünteti a legna­gyobb megjeleníthető képmére­tet a specifikációban, azonban jobb ha erről a saját szemünkkel győződünk meg. Talán triviális­nak tűnik a következő tanács: Ne vegyünk monitort úgy, hogy nem láttuk a képét! Hogyan nézzük? A kirakatba tett monitorokon általában színpompás fotók váltogatják egymást, vásárlás előtti szemrevételezéshez vi­szont jobb az állókép. Kérjük meg az eladót, hogy olyan fel­bontású állóképet adjon a moni­torra, amilyen felbontásban használni fogjuk (megfelel erre a célra a Windows munkaaszta­la is). Ha megengedik a bolt­ban, mi magunk is próbálkoz­hatunk a beállításokkal, ha nem akkor kérjük meg rá a személy­zetet. Próbáljuk ki a maximális fényerőt, hogy vannak-e tartalé­kai a monitornak nézzük meg, hogy éles-e a kép. Állítsuk be a maximális képméretet, nézzük meg hogy a kép mennyire tölti ki a képernyőt. Vizsgáljuk meg a kép geo­metriáját. Ideális esetben a kép­nek téglalap alakúnak kell len­nie, minden ettől való eltérés a kép torzulását jelenti. Általában a következő hibák fordulnak elő: -hordó alakú kép, ha van kezelőszerv a korrigálásához, Monitorok fontosabb műszaki paraméterei Felbontás: Két számérték, a képet alkotó elemi pontok (pixelek) száma vízszintesen és függőlegesen. 14,15"-os monitoroknál a 800x600-as érték „kötelező", de elvárható az 1024x768 is. Képváltási v. képfrissítési frekvencia: Egy másodperc alatt ennyiszer „rajzolja” újra a monitor a képernyő tartal­mát. A villogásmentes képhez legalább 60 Hz szükséges, de minél magasabb ez az érték annál jobb. Tudni kell, hogy a felbontás növelésével a képváltási frekvencia álta­lában csökken, ezért mindig nézzük meg, hogy az álta­lunk használni kívánt felbontáshoz milyen képfrissítés tar­tozik. Interlaced mode: A néhány évvel ezelőtti műszaki szín­vonalat képviselő megjelenítőkben még használják az úgynevezett váltott soros letapogatást (interlaced mode), amelynél előbb a páratlan majd a páros sorokat rajzolja ki az elektronsugár, így a félképek frissítési frekvenciája na­gyobb lesz ugyan, de a kép viliódzik és remeg. Kerüljük az ilyen monitorokat. Pontméret: A fizikailag megjeleníthető legkisebb pont mérete, minél kisebb, annál élesebb lehet a kép. Szoká­sos értéke 0,26 és 0.28 mm. Video sávszélesség: A legnagyobb frekvencia amelyet a monitor a bemenetén fogadni, feldolgozni képes. Minél nagyobb a felbontás és a képváltási frekvencia, annál na­gyobb sávszélességre van szükség. Korszerű 14, 15”-os monitornál legalább 65 - 80 MHz. PHILIPS BRILLIANCE 105. 15”-os monitor beépített hang­szórókkal próbáljuk meg kiigazítani. - trapéz, vagy paralelogramma alakú kép (nem párhuzamosak a szemközti élek ill., nem derék­­szögűek a szomszédosak) ezek korrigálására általában csak a drágább, nagyobb képátlójú monitoroknál van lehetőség. Ugyanígy vizsgáljuk meg, hogy nem „dől-e” a kép valamelyik irányba, ez rossz gyári beállítást jelent. A konvergenciahibát is köny­­nyen kiszűrhetjük, ez a színek eltolódásából ered és a képer­nyőn (leginkább a sarkok köze­lében) megjelenő „szivárvá­nyokban” nyilvánul meg. Ha a monitor képemyőfris­­sítési frekvenciája 70 Hz körül, vagy afölött van, akkor nem szabad a fárasztó villogásnak jelentkeznie. Erről úgy győződ­hetünk meg, ha tekintetünket a monitor mellé fókuszáljuk, így a „szemünk sarkából” ugyanis jobban érzékeljük a villódzást. Próbáljuk ki a monitort többféle felbontásban is. mert főleg az olcsóbb, ismeret­len márkáknál gyakran előfor­dul, hogy amíg például 640x480-as felbontás mellett jó minőségű képet adnak, ennél nagyobb felbontásnál feltűnően leromlik a kép minősége. Káros sugárzások A sugárzás több frekvenciatar­tományban is jelentkezik a mo­nitor körül, kezdve az 5 Hz kö­rüli frekvenciáktól egészen a röntgen tartományig. Két egy­mástól független normarend­szert dolgoztak ki az elektro­mágneses sugárzások és az elektrosztatikus feltöltődés ha­tárértékeire, ezek az MPR-II és a TCO. Egészségünk megóvása érdekében lehetőleg olyan mo­nitort vegyünk amely megfelel valamelyiknek. Cser Gábor imEi-ÍIBEiiE Mi történik, ha egy bűnügyi filmet összekeverünk némi logikai felad­vánnyal, hozzáadunk egy csipetnyi 3D grafikát és egy keveset, az „Ön dönt!” műsorból? Nos, ekkor ke­letkezik egy izgalmas interaktív já­tékprogram. Es ha jól végeztük az adagolást, akkor a program neve: URBAN RUNNER Max, az amerikai újságíró Párizs­ban él. Jó szimata van a politikai botrányok terén. Éppen most tárgyal Tony Markossal, a kábítószer-kereskedővel egy ter­held bizonyítékokat tartalmazó film ügyében. Be amikor a kereskedő felé fordul észreveszi, hogy az már halott... meggyilkolódott. Nincs mit tenni, menekülni kell, mivel az egész alvilág , köztük Marcos testőre, Eraser, női bérgyilkosok, sőt a rendőrség is Max-ot gyanúsítja. „Kit zavar?” mondhatná a számítógépes játékok kedvelője. Csak van egy kis bibi: mi vagyunk Max! Egyetlen esélyünk, hogy élve és szabadlábon megússzak a dolgot: Meg kell találni Marcos igazi gyilkosát és így bizonyítani saját ártatlanságunkat. Hajtóvadászat indul ellenünk. Szeren­csére nemsokára akad valaki, aki segítsé­günkre siet: a csábos, de kiismerhetetlen Az Urban Runner néhány adata ana utal, hogy egy ilyen játékprog­ram elkészítése nem gyerekjáték. Négy hónapon át 25 szülésszel for­gatták a videó jeleneteket, melyei összesen több mint 180 percet tesz­nek ki. Az egész program (termé­szetesen tömörített formátumban) több, mint 2 gigabyte teijedelmö, így 4 db CD-re fért rá. Különleges három dimenziós eftékteket alkai-Ilyen körülmények között kell meg­oldanunk a fordulatos bűnügyet, ami nem kevés időt és fejtörést igényel. A játék WINDOWS 3.1 és WIN­DOWS 95 alatt fut. Sajnos a játékok Itt a piros, hol a piros Sierra-módra. maztak a logikai feladványok érthetőléé téte­le érdekében. A feladványokat nem kamerával vettek fel. hanem eme a célra alkalmas model­lező programmal készítették. A kép mellett végig szöveg, zene hallható. Mindezek ellené­re az Urban Runner nem lett az év játéka. Ta­lán azért nem, mert túlságosan élethű és a já­tékprogramok egyik varázsát az adja, hogy nem olyanok, mint az igazi világ. Adda megjutalmaz a mérges gázt tartalmazó szobából való kijutásunk után Adda, aki nem kevés meglepetést okoz a játék során. \ .* 1 W ~ ■ Max, a szemfüles újságíró már megint bajban kedvelőinek is bele kell törődni, hogy egyre kevesebb játék készül a jó öreg DOS operációs rendszer­re. Az irányítás egérrel történik, ezért könnyen kiismerhető, és a néhány menüpont is logikus, kön­nyen kezelhető. A program fej­lesztői az angol nyelv ismeretét teljesen természetesnek vették, ezért az elmondott szöveget nem is írják ki a képernyőre. Eraser jelszava: Végképp eltörölni! (bennünket) Az játék a Leader Kft. szerkesztőségünkbe. óvoltából került Captain Power Egerek és Emberek Vírusvédelem McAfee, a számítógépet használók és a vírusoktól rettegők vé­dőangyala ezekben a napokban jelentette meg a Windows 95 alatt futtatható Virusscan programjának 3.0 változatát. Ez az el­ső olyan vírusirtó szoftver, amely már a legfrissebb Microsoft felhasználói programcsomag, az Office 97 makróvírusait is föl­leli. A működő program teljes terjedelmében letölthető a McAfee "download software", "download MacAffee evalua­tion products" <http://www.mcafee.com > Internet-címről. Billentésről felismeri a gazdáját A hagyományos jelszó és chipkártya helyett elegendő, ha pár szót ír gépébe a tulajdonosa, és az rögtön nyugtázza: most a gazda ül a billentyűzetnél. A regensburgi egyetem kutatói által kifejlesztett komputer a tulajdonos írás-tulajdonságai, gépelési hibái, billentési erőssége, gyorsasága alapján tanulja meg fölis­merni használóját. Érdekesség: ugyanazt a gépet többen is használhatják, feltéve, ha előzőleg "közölték" vele ezt a tényt. Olyankor a többiek írási sajátosságait is megtanulja. 120 MB-os flopimeghajt« Már nagy sorozatban gyártják, ekként a kereskedelemben is megjelenhetett a 120 megabájtos hajlékonylemez-meghajtó, az <A: Drive>, amely természetesen a hagyományos, legjobban elterjedt formátumú 3,5 hüvelykes, 1,44 MB-os, illetve 720 ki­­lobájtos flopikat is képes írni és olvasni. Az <A: Drive> ötször gyorsabban dolgozik elődeinél, gyártói ATAPI/IDE szabványú csatlakozóval látták el. Lopott laptop a telefonnál Nem érdemes elcsenni a modemmel felszerelt brit táskaszámí­tógépeket. A Kestrel Software cég ugyanis olyan rejtett progra­mot készített, amely telefonkapcsolatot észlelvén, nyomban felhívja a laptop eredeti tulajdonosát, tudatván, hogy gépe hol tartózkodik. A szoftver csak azokban az országokban működik, amelyek­nek hálózata alkalmas a hívásazonosításra. Angliában a 1471- es szám tárcsázása után bárki megtudhatja, hogy ki hívta leg­utóbb. A laptop-lopásgátló szoftver ezt a műszaki előnyt hasz­nosítja. Ferenczy Europress 'íhc <« áisaiögy fi r Ca»r OOMMK] T-vÄMitesaiä3-5'2 With a dramatic victory in Game 6, Deep Blue won Its six-game rematch with Champion Garry Kasparov HHÜ In a shocking finale hii listed basely mere than an horn. véorUl > q#0| CtacapsonC-vv/Karparovsensed I- cneveemto Game6, |r 5,,^ov having a iwsesic wc:cty to Deep Blue, ^ c a.;. ,a.ái iCK'w'nn.&afie.. Gari Kaszparov sakkvikigtiajnok veszített a Deep Blue nevű IBM számítógéppel vívott mérkőzésben. Először győzött le gép regnáló világbajnokot. Kaszparov a hatodik játszma 19. lépésénél omlott össze, és feladta. Az Interneten ke­resztül az érdeklődők „élőben” követhették figyelemmel ember és gép drámai küzdelmét a http:llwww.chess.ibm.com címen. :. Netscape - |Ka*p»ii»y v*. Deep fUtm; The* Rnroatch) D« Edit view Gs, Qnckttiarko Qplinns Pftectwiy MDndnw Help flTEí Ml III I jlllTa, ] ¥[ ^ Lóiíiitiii4t::|b^x//VvAir.cheieíki7iccfriZ'i3Te/>tm5AiNm: Hazai Internet-címek A WWW eléréssel rendelkezők számára nyitott az egész világ, mégis jól esik néha „hazai tájakon” barangolni. Kedvcsináló­nak álljon itt néhány magyarországi honlap címe: Jász-Nagykun-Szolnok Me­gye Honlapját a httpillwww.­­externet.hu/jnszm/ címen talál­hatjuk. Itt többek között me­gyei e-mail címlistát, települési információkat találunk. Hudir. Magyar nyelvű kereső hely. Témakörönként vagy kulcsszavakkal kereshetünk magyarországi Web helyeket, oldalakat. Címe: httpj/www.­­net.hu/Magyar/hudir/. Magyar szerepjátékosok ol­dala. Ez az oldal egybe kívánja fogni a hazai szerepjáték ked­velőket. Több linkgyűjteményt, cikket és klubok-újságok eléré­si útvonalát tartalmazza. Címe: http:/!rpg fok. hu!. Web-sakk. Dobsa Sándor, nemzetközi levelezési mester ad Web-szimultánt nyolc táb­lán, és ugyancsak itt találhatók a Bilek nagymester által szer­kesztett sakkoldalak, http://­­www.mhirlap.hu/ Fénypont videofilm adatbá­zis. Adatok valamennyi filmről, amelyek Magyarországon vide­ón megjelentek. http://www.­­dravanet.hu/fenypont/. Az első magyar vámpíroldal. Az új Web-oldal azt az űrt kí­vánja kitölteni, amely ma Ma­gyarországon a vámpírlegenda Internetes oldalát érinti, http.il­­vampire.sch.bme.hu/. Cs.G. Tevékenységünk: klímatizálás, hűtés, légtechnika Vállaljuk: - lakóépületek, irodák, gyógyszertárak, orvosi rende­lők, számítógéptermek klímatizálását, a tervezéstől a kivitelezésig- személy- és tehergépjárművek utólagos klímatizálását Forgalmazunk: BK, GoldStar, Toshiba típusú klímaberendezé­seket ablak - split - mobil kivitelben. BK-alkatrészek forgalmazása raktárról! Ablakklíma (2,3 kW) szezon előtti áron! Országos szervizhálózat Felvilágosítás: - Szervizközpont Szolnok, Csáklya út 6. TeUfax: 56/412-188, 60/385-200 - Szervizközpont Mezőtúr, Radnóti út 6. TelJfax: 56/350-397, 30/385-200

Next

/
Oldalképek
Tartalom