Új Néplap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-17 / 114. szám
2. oldal Körkép 1997. május 17., szombat A cseh kormányválság mélyül. Vladimír Dlouhy cseh ipari és kereskedelmi miniszter lemondásra szólította fel saját kormányát, és javasolta, hogy a koalíció pártjai kezdjenek tárgyalásokat új kormány összeállításáról. Vagyonbevallásra kötelezte Borisz Jelcin orosz elnök az ország vezető tisztségviselőit. Intézkedését a korrupció elleni harcról pénteken elhangzott rádióbeszédében jelentette be, és közölte: rövidesen maga is nyilvánosságra hozza jövedelem- és vagyonnyilatkozatát. Titkos fegyverraktárakat létesített Ausztriában a hatvanas években ügynökei számára a KGB, az egykori szovjet titkosszolgálat a Profil című osztrák hír magazin szerint. Elhagyta Kinshasát Mobutu zaire-i elnök, és az ország északi részében található szülővárosába érkezett - jelentette a CNN hírtelevízió, amely úgy tudja: a beteg politikus Marokkóba készül száműzetésbe. * Horn Gábor kritikája. Az SZDSZ értetlenül áll Szekeres Imre csütörtöki nyilatkozata előtt. Jó esetben arra lehet következtetni, hogy a szocialista frakcióvezető nem tudja, hogy mi történt az elmúlt három évben - közölte pénteken újságírókkal Horn Gábor, a párt ügyvivője. Mint ismeretes: Szekeres Imre csütörtökön - a kormányzati munkát elemezve - az oktatás, a kultúra és a közbiztonság területén fedezte fel a legnagyobb hiányosságokat. Az MDF látja a veszélyt. Hazánk országképe folyamatosan romlik - hangzott el az MDF országgyűlési képviselőcsoportjának pénteki tájékoztatóján. A közbiztonság romlása, a vendéglátóiparban az utóbbi időben tapasztalt riasztó jelenségek nemcsak az idegenforgalmi szférát, hanem az ország egész gazdaságát veszélyeztetik - mondta Bába Iván, az országos választmány elnöke. Tiszta párt. A Magyar Demokrata Néppárt parlamenti képviselőcsoportjának egyetlen tagját sem érinti az ügynöktörvény - jelentették be a frakció pénteki tájékoztatóján. Az átvilágító bírák határozatainak nyilvánosságra hozataláról hétfőn döntenek a képviselők. Drogellenes képviselők. Az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Szakértői Kutató Intézetében tartotta ülését pénteken a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása érdekében létrehozott parlamenti eseti bizottság. Az intézetben vizsgálják az elkobzott kábítószereket. Megszűnt az ellenségesség Részletek a NATG-orosz megállapodásból A Reuter hírügynökség megszerezte a NATO és az Oroszországi Föderáció kölcsönös kapcsolatai, együttműködése és biztonsága című, 16 oldalas dokumentum szövegét, amelyben Moszkvában a NATO főtitkára és az orosz külügyminiszter állapodott meg. Az okmány tulajdonképpen nem szerződések, hanem a felek jó szándékára épít. Az okmányt Brüsszel már jóváhagyta, és május 27-én írnák alá Párizsban. A dokumentum hangsúlyozza: „A NATO és Oroszország nem tekinti egymást ellenségnek.” A megállapodás értelmében a NATO és Oroszország közös célja, hogy az euroatlanti térségben az összes ország javát szolgálja, és választ adjon az olyan kihívásokra, mint amilyen az agresszív nacionalizmus, a nukleáris, a biológiai és a vegyi fegyverek terjedése, a terrorizmus, az emberi jogok és a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak nem szűnő megsértése, a stabilitást fenyegető területi viták. A NATO és Oroszország létrehozza a NATO-Orosz Állandó Közös Tanácsot, amely az euroatlanti térség nemzeteinek biztonságát szolgálja, de semmi szín alatt sem ruházzák föl a NATO-t vagy Oroszországot vétójoggal a másik tevékenysége fölött, és nem korlátozzák a NATO vagy Oroszország jogát a független döntésekre és cselekedetekre. Hazánk csatlakozási szándékát is érinti, hogy a NATO nem telepít atomfegyvereket az új tagállamok területére. „A NATO-nak nem áll szándékában, nem tervezi és nincs rá oka, hogy atomfegyver-tárolóhelyeket létesítsen az új tagállamok területén” - áll a a Moszkvában még megerősítendő dokumentumban. Megérkezett Rómába Kalkutta! Teréz anya. Az albán születésű rendalapító Nobel-békedíjas apáca Újdelhiből érkezett az olasz fővárosba; a Vatikánban fogadja II. János Pál pápa. Útjának következő állomása Washington lesz. fotó: feb/reuter Adatszolgáltatás a támogatás feltétele Javítják a mezőgazdasági termelők piacra jutásának lehetőségeit A mezőgazdaság hamarosan stratégiai ágazattá válhat - hangoztatta a Pénzpiac ’97 konferencián Nagy Frigyes. A földművelésügyi miniszter előadásában rámutatott: hazánk kiemelkedő agráradottságait hasznosítani kell. A miniszter elmondta: tárcája azon dolgozik, hogy a stratégiai ágazattá válás feltételeit mielőbb és minél jobb minőségben megteremtsék. Ezt szolgálja egyebek mellett a nemzeti agrárprogram, amely az ágazat hosszú távú céljait hivatott rögzíteni. Ugyanakkor azt is jelezte: a napi gondokat sem hagyják figyelmen kívül. Olyan szabályok bevezetését tervezik, amelyek javítják a termékek piacra jutásának feltételeit. Ez a piacszabályozás azonban csak akkor lehet hatékony, ha megfelelő kommunikációval párosul. Az új rendszer szerint a jövőben csak azok a gazdák kaphatnak állami támogatást, akik hajlandóak együttműködni az állammal az adatszolgáltatás területén is. Utalt arra, hogy ez az együttműködés már a jövő évben gyümölcsöző lehet, mivel 1998-ban mintegy 130-140 milliárd forintos direkt támogatásra számíthat az ágazat. Ezenfelül más tárcáktól is lehet majd szerezni mezőgazdasági célú támogatásokat, akár több milliárd forint értékben. A gazdálkodást segíti majd az az 50 milliárd forintos célhitel is, amely az ágazat forgóeszközhiányát hivatott pótolni. A legaktuálisabb kérdésről szólva kifejtette: a miniszter személy szerint nem híve annak, hogy a külföldiek földtulajdont szerezhessenek Magyarországon. Célzott is rá, hogy a kormány a zsebszerződésekkel átruházott tulajdonjogot nem fogja legalizálni. Véleménye szerint azonban annak lehetőségét meg kellene teremteni, hogy a hazai jogi személyek - s itt a szövetkezeteket említette - földtulajdonhoz juthassanak. Szlovákia csak önmagának hajlandó hidat építeni Katonai célra alkalmatlan „A magyar kormánnyal nem tárgyalunk a párkányi hídról. Mi nem ott fogunk hidat építeni, ahol az idegenek szeretnék, hanem majd ott, ahol szükségünk lesz rá” - idézi a pozsonyi Új Szó a szlovák kormány közlekedési miniszterének csütörtök este elhangzott kijelentését. Ján Jasovsky miniszter ezt a Vladimír Meciar kormányfő vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) nagygyűlésén jelentette ki a szlovák fővárosban. Pozsony egyre inkább ódzkodik a terv megvalósításától. A szlovák kormányhoz közel álló Slovenská Republika az utóbbi hónapokban több írásban is támadta az esztergomi híd újjáépítésének gondolatát. A lap ellenérvei között az is szerepelt, hogy ha az átkelő megépülne, akkor Magyarország katonai hídfőhöz jutna. Dr. Haller Zoltán MSZP-s képviselő, a híd egyik szorgalmazója a hír hallatán azonnal közölte:- Ma kaptam az információt az Európai Unió központjából, hogy a beruházáshoz PHARE- segély keretében rendelkezésre álló 5 millió ECU-s támogatás határidejét 1999. decembei 31-ig meghosszabbítják. A „katonai fenyegetettségről” a két védelmi miniszter is tárgyalt, s megállapították, hogy az újjáépülő hídnak ebben semmiféle szerepe nem lehet, katonai célra alkalmatlan objektum. A magyar politika minden két- és többoldalú fórumot fölhasznál arra, hogy az újjáépítés ügyét szorgalmazzá, de a szlovák oldalon egyre nagyobb az ellenállás. (gyulay) A rendszerváltás kárvallottjai Parlamenti képviseletet szeretnének A belügyminiszter jelenlétében tanácskozott tegnap a Roma Akadémia. Bár a résztvevők véleménye több kérdésben eltért, abban Kuncze Gábor egyetértett a hazai cigányság képviselőivel, hogy a rendszerváltás nem kedvezett a romáknak. A rendszerváltás - társadalmi következményeit tekintve - romaellenes volt. A magyarországi cigányság nyolc éve képtelen a gazdasági életbe, illetve a politikai közéletbe integrálódni - mondta megnyitó előadásában Zsigó Jenő, a Magyarországi Roma Parlament elnöke. Hozzátette: a Magyarországon élő munkaképes romák mintegy 80 százaléka mára munkanélkülivé vált, a politikai szerepet vállaló roma társadalmi szervezetek támogatása javarészt megszűnt, a választójogi törvény pedig lehetetlenné teszi, hogy a cigányság éljen politikai jogaival. Kuncze Gábor belügyminiszter a felszólalásában cáfolta azt a megállapítást, miszerint a rendszerváltás a cigányság ellen irányult, de elismerte, hogy a cigányság jelentős mértékben kárvallottja a folyamatnak. A cigányszervezetek képviselőinek felszólalásaira válaszolva Kuncze Gábor szólt arról is, hogy a kisebbségek parlamenti képviselete az 1998-as választások idejére várhatóan megoldódik. Katonaszerszámok. A hazai fegyverművesek az Országos Hadtörténeti Múzeum kiállításán bizonyítják, hogy napjaink legjobb kézművesei sem tehetségtelenebbek elődeiknél. A szablyák, pallosok, íjak, nyergek, amelyek bármely csatában megállták volna a helyüket. fotó: feb/diósi Sakkszakértő a Kaszparovot verő szupermasináról Zsuzsi móresre tanítja a gépet? Az IBM nemzetközi kutató- és programozó csapata, a Deep Blue (Mélykék) nevű számítógépet kifejezetten arra a feladatra fejlesztette ki, hogy megmérkőzzön a világ legjobb sakkozóival. Könnyen lehet, hogy következő ellenfele a női világbajnok, Polgár Zsuzsa lesz. A magyar sakkozónő a Kaszparov-meccs után mindenesetre hivatalosan is kihívta Mélykéket. Lindner László, a komputersakk egyik legnevesebb hazai szakértője a helyszínen figyelte a jelenlegi sakkvilágbajnok és a világ legjobb sakkozógépe közötti összecsapást.- Érdekes volt látni, hogy a gép mennyire más stílusban játszik, mint bármely földi halandó. A legfőbb különbség talán az, hogy a Deep Blue képtelen „elnézni” az állást, szinte tévedhetetlen. Persze, igen jó a végjátékban is. Mégis legyőzhető, mert egy jó sakkozó kombinációs készsége, stratégiai előrelátása fejlettebb, mint a milliónyi változatot pillanatok alatt mérlegelő gépé. Hogy ezúttal mégis a „Mélykék” győzött? Lindner szerint azért, mert Kaszparov rossz taktikát választott: a gép „kifárasztására” játszott, s nem a tőle megszokott huszáros rohamokkal próbált eredményt elérni. Magyar szereplője is volt a nagy érdeklődéssel kísért öszszecsapásnak: a helyszínen az elemzők számos alkalommal kikérték Polgár Zsuzsa véleményét egy-egy lépésről; frappáns válaszait többször is nyílt színi taps jutalmazta. Amikor kiderült, hogy a gép legyőzte Kaszparovot, Polgár Zsuzsa kijelentette: szeretné a női nem becsületét megmenteni, s ezért kihívja párharcra az IBM sakkszámítógépét. Ha a Deep Blue programozó gárdája nem tér ki az erőpróba elől, alighanem páratlanul érdekes összecsapás tanúi lehetnek majd a sakkozás hívei.-Jómagam Zsuzsát feltétlenül képesnek tartom a győzelemre - mondta Lindner -, mert mint mondtam, a legtökéletesebben programozott komputeragynak is vannak sebezhető pontjai. Tardos János Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Vámos Miklós Vinkó József több lapra szeret tenni Jim Carrey végre vállalja önmagát Heather kényezteti a férjét ÁLOMUTAT NYERHET a Tvr-hét X-aktáival! Tvr-hét - a műsorújság lapra szeret teái; Jim Carre» »éjre vállalja imnajál \\?áÚYi< ImyzátiH niéfÉ'r JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Baranyi György Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft.» Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Szabados Tibor mb. vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 595 forint, negyedévre 1785 forint, fél évre 3570 forint, egy évre 7140 forint. • Az áruspéldányok ára: 29,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1532 forint.# Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133 ’i