Új Néplap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-12 / 109. szám

Tiszaburán a tegnapi időközi polgármester-választáson az eddigi alpolgármester szemé­lye, Gál Zsigmondi mellett tet­ték le legtöbben a voksukat, így ő lett a település új pol­gármestere. Nem lett igaza azoknak, akik féltek az érdektelenségtől, hi­szen délután fél 3-ig már több mint hétszázan adták le szava­zatukat. Este 7 óra után az is kiderült, hogy a választópolgá­rok 58 százaléka járult az ur­nákhoz. Ezek felbontása után a választási bizottság azt állapí­totta meg este 8 óra után, hogy Gál Zsigmond - az eddigi al­polgármester, aki február 1-jé­­től a képviselő-testület megbí­zásából látta el a polgármesteri teendőket - kapta meg azt a szavazattöbbséget, amellyel holnaptól átveheti a polgármes­teri hivatal vezetését. -p-HÍVOTT MÁR BE1WÜHKETP TELEFONOS HIRDETÉS­FELVÉTEL; (56)+2+-<Í2+ Árpát vetettek a romák, hogy kifizessék a kölcsönt Termőföld ötven családnak A legutóbbi testületi ülésén a mezőtúri önkormányzat 195 ezer forint támogatást szavazott meg a cigány kisebbségi önkor­mányzatnak. A városházán Szujóné Jaksics Ildikó humánpoli­tikai előadót kérdeztük, mire elég ez az összeg. A pénzt gyakorlatilag már el- felét kölcsönképpen kaptuk - költötték - hallottuk. A kisebb- mondta Szujóné. ségnek kiadott földekkel kap- - Hogy ment a munka ? csolatban sok kiadásuk kelet- - A családok mintegy 10 kezett, a támogatás nagy része százaléka végezte el rendben a erre ment el. munkát, a többiek rövid idő- 1996-ban 1000-1000 négy- után elhanyagolták a részükre zetméter termőföldet adott az kiadott földet. A kapott köl­­önkormányzat művelésre 50 csont azonban vissza kell fi­­cigány családnak. Mivel az eh- zetni... Ezért idén az önkor­­hez szükséges feltételekkel mányzat - a kisebbség egyetér­­nem rendelkeztek, megpályáz- tésével - gyomtalaníttatta a té­tünk az Autonómia Alapítvány- mietet és bevettette árpával, tói 400 ezer forintot, melynek a (Folytatás a 3. oldalon) Tiszaföldvári találkozás a megyei párttagokkal Kuncze megújuló SZDSZ-t ígér Országjáró kőrútjának tegnapi tiszaföldvári állomásán a me­gyei párttagság véleményére volt kíváncsi Kuncze Gábor bel­ügyminiszter, koalíciós miniszterelnök-helyettes, az SZDSZ ügyvezető elnöke, aki a sajtó képviselőinek nyilatkozva el­mondta, ezek döntőek lesznek a párt programjában. Május 24-én lesz az SZDSZ vá­lasztmányi gyű­lése, amelyen a lemondott Pető' Iván helyett kell új elnököt válasz­tani. A leg­esélyesebb - s ezt tükrözik a pártta­gok véleményei is - erre a posztra éppen a belügy- Kuncze Gábor miniszter, aki egy megújuló SZDSZ-ért száll síkra. Az ideiglenes pártvezető kifej­tette, az új pártprogramnak tük­röznie kell a tagság véleményét, változtatni szükséges a szervezeten is, a tagsággal fontos a jobb kapcsolat kiépí­tése. Külön hangsú­lyozta Kuncze Gábor a határozott véle­ménynyilvánítást, ugyanis szerinte ép­pen ennek elmulasz­tása az oka, hogy pártja támogatottsága visszaesett az utóbbi időben. Egyes ügyekben konkrétan meg kellett volna fogalmazni az SZDSZ ál­láspontját. (Folytatás a 3. oldalon) Vili. évfolyam, 109. szám 1997. május 12., hétfő Tartalékosok bevonulása a Ligetbe Emese nagyszerű sikere „Izzik a csarnok, Szolnok a bajnok” Foci: NB I-től a megyei I. osztályig 7-9. oldal Szombaton megyénk középiskolás diákjai elbú­csúztak iskolatársaiktól, tanáraiktól és az alma matertől. Szolno­kon négy középiskola diákjai az előző napi házi ballagások után Nem gyűltek össze kiegyenlítetlen számlák A mi kórházaink nem „sárosak” A napokban a Humán Rt. és az Omker Rt. bejelentette, hogy ismét jelentős összeggel tartoznak a kórházak a gyógyszergyár­tóknak és szállítóknak. Tavaly éppen a Humán Rt. szüntette be szállításait hasonló tartozások miatt. Mint ismeretes, az elmúlt évben megyénk is azok közé tartozott, akiket szankcionáltak, hiszen a Hetényi Géza kórházzal szem­ben felléptek a tartozás miatt. Most azonban más a helyzet. A Humán Rt. kapcsolata jó a megyei kórházzal, semmiféle szankciót nem helyezett kilá-Az egész úgy kezdődött, hogy valaki jót akart a közterületen részegen fetrengő fiatalember­nek, és értesítette a rendőrséget. A szolgálatos járőrök a dolgu­kat tették, amikor éjjeli ügyfe­lüket az utca kövéről felszed­tásba, sőt kedvezőbb fizetési határidőt is felajánlottak az in­tézménynek. Nem tartozik sem a Humán­nak, sem az Omker Rt.-nek a jászberényi kórház sem. Mint megtudtuk, más partnereikkel szemben sincsenek kifizetetlen számlái az intézménynek. ték, kocsijukba tették, és laká­sára fuvarozták. Arra talán soha sem lesz magyarázat, hogy az autóból kikászálódó ember mi­ért esett neki segítőinek, miért ütött ököllel az egyik járőr ar­cába, miért marcangolta az A szolnoki MÁV-kórház sem érintett az ügyben, mert egyik említett szállítóval sin­csenek kapcsolatban. A karcagi kórház a Humán Rt.-tői nagyobb tételben, az Omker Rt.-től pedig kisebb té­telben vásárol. Azonban tarto­zása egyik céggel szemben sin­csen. Ugyanezt tudják elmondani a mezőtúri kórházban is, ahol még azt is hozzátették, hogy a kórházuk nem veszteséges. egyenruhát. Csak feltételezhet­jük, hogy a szesz volt a tettek mozgatórugója. Huszár István főtörzsőrmes­ter - akit azóta zászlóssá léptet­tek elő - volt a támadás szen­vedő alanya. Muszáj volt vala­mit tennie. Minthogy a könny­gáz hatástalannak bizonyult, kénytelen volt a gumibotot elő­venni. A tragédia akkor történt, amikor a hadonászó ember kar­jára irányuló ütés a véletlen (Folytatás a 3. oldalon) Megyei Metész Rákóczifalván helyijászbe­rényi, kétpói, törökszent­miklósi, szolnoki és mező­túri gazdák tegnap megala­pították a Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetségének (Metész) megyei szervezetét Az alakuló gyűlés vendége volt Kosa Gyula és Zsikla Győző, a Metész két vezetője. Kosa Gyula elnök elmondta, hatodikként alakult meg az országban a Jász-Nagykun- Szolnok megyei szervezet, s ebből is látszik, erősödik a szövetség. Erre a vezető sze­rint azért van nagy szükség, mert csak akkor érvényesül­hetnek a gazdák érdekei, ha elég nagy és erős tagság áll a Metész mögött. Pontosan emiatt nem tudta a többi ér­dekképviselet érvényesíteni a gazdák álláspontját, mert azt számottevő háttérbázis nélkül tették. Mint elhangzott, el kel­lene felejteni a félelmet, hi­szen a tüntetések bebizonyí­tották, nincs kitől félni. Sőt, ha valaki egyedül próbál meg talpon maradni, anélkül, hogy felemelné szavát bármiért is, akkor társak hiányában elso­dorhatja az élet. PE A rendőr ártatlan: a gumibot véletlenül ütötte ki az ellenszegülő szemét Támadott, megsérült, elítélték Ha létezik szerencsétlen kimenetelű rendőri intézkedés, ak­kor ami tavaly nyáron Kunszentmártonban történt, minden­képpen az. A rendőr jogszerűen intézkedett a rátámadó ittas fiatalemberrel szemben, mégis baj történt. A lefolytatott vizsgálatok szerint a kétségtelenül súlyos következmények egyedül a sérült felelősségét terhelik. Lottószámok Az 5/90-es lottó nyerőszámai: 14,32, 49, 72,77 A dzsókerszám: 190 555 A 6/45-ös lottó nyerőszámai: 9,13,14,24,38,40, a pótszám a(i i Totóeredmémyek 1. Újpest-Ferencváros 2 2. MTK-Vác 1 3. Zalaegerszeg-BVSC X 4. Bielefeld—1860 München 2 5. Bochum-VfB Stuttgart 1 6. Karlsruhe-Dortmund X 7. St. Pauli-MönchengladbS,ch Z 8. Schalke 04-Düsseldorf . 2 9. Bologna-Cagliari >1 10. Milan-Reggiana 1 11. Napoli-Roma 1 12. Sampdoria-Intemazionale 2 13. Verona-Juventus 2 Pluszmérkőzés: 14. Leverkusen-Hamburg 1 szmpompas dlvatbemntatoval fejeződött be tegnap este Szolnokon, a Helyőrségi Művelődési Otthon nagytermében Murvai Piroska kétéves manökenképző iskolája, fotó: i. cs. Felmérik a vállalkozásokat Közel harmincezer vállalkozás között végez teljes körű felmé­rést Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megyei igazgatósága. A 300 kérdezőbiztos által végzett összeírás az országos felmérés része, amelynek kereté­ben összesen 1,1 millió vállalkozást kérdeznek meg. A KSH megbízottai minden vállalkozáshoz és vállalkozó­hoz elmennek június 30-áig. A kérdezőbiztosok név és cím szerint keresnek fel alapítvá­nyokat, jogi és nem jogi szemé­lyiségű szervezeteket (rész­vénytársaságot, kft.-t, betéti társaságot, egyéni vállalko­zást). Ha valakit nem találnak, annak értesítést hagynak, hi­szen az adatszolgáltatás köte­lező - tudtuk meg Hegedűs Jó­­zsefnétől, a KSH megyei igaz­gatóhelyettesétől. A kérdezők több adatot is felvesznek, amelyek közül a legfontosabb, hogy a vállalko­zás működik-e vagy sem. Ezenkívül más adatokra is kí­váncsiak lesznek a biztosok. Félrevezető adatokat nem ér­demes bediktálni, mivel azokat könnyen kiszűrhetik. A felmérés hármas célt szol­gál. Az első, hogy az Európai Unió statisztikai követelménye­inek megfeleljünk. A felmérés ezért átsorolással is jár, amelyet később közölnek a szerveze­tekkel. A második cél, hogy a működő szervezeteket számba vegyék, míg a harmadik, hogy egységes információs rendszer álljon az államigazgatás szerep­lői részére. A számba vett vállalkozá­sokból később névjegyzéket ál­lítanak össze - a vezető hozzá­járulása esetén -, amely netán könnyítheti is az ismertségét az adott cégnek. T. A. együtt vonultak a város főutcáján. Képünk Törökszentmiklóson, a Bercsényi Miklós Gimnázium diákjairól (balra) és Szolnokon, a Tiszaparti Gimnázium ballagóiról készült. fotó: cs. i.

Next

/
Oldalképek
Tartalom