Új Néplap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-09 / 82. szám
4. oldal Gazdaság - Körkép 1997. április 9., szerda Elkelt az ÉMV. A Magyar Befektetési és Vagyonkezelő Rt. valamint a Budapesti Vegyiművek Rt. „személyében” új tulajdonosra talált a sajóbábonyi Észak-magyarországi Vegyiművek. A vevők vállalták a dolgozók megtartását és a gyár világszínvonalú korszerűsítő fejlesztését. Elhulló hulladék. Milli- árdokat dobunk a szemétbe. Hazánkban ugyanis a lakossági szilárd hulladéknak mindössze három százalékát hasznosítják, holott 40 százalékát lehetne újra feldolgozni. Ráadásul az ország 3200 hulladéklerakója közül csak 400 felel meg a követelményeknek - hívták fel a figyelmet a környezet- védelmi szakemberek. Munkarend. Egymást követően négy munkaszüneti nap zárja április utolsó hetét. A munkaügyi miniszter rendelete szerint ugyanis - május elsejét követően - május 2-a is pihenőnap lesz. E pénteki nap helyett az április 26-ai szombaton kell majd dolgozni. A módosítás minden munkáltatóra, köz- igazgatási szervezetre vonatkozik. A forint leértékelése határozza meg az energiaszámlánkat Mi köze a kőolajnak az áram árához? Mint az ismeretes, április 1-jétől ismét emelkedtek a villamos- energia-árak. Az Energia Hivatal illetékesétől megtudtuk, a hó végi leolvasásoktól lép életbe az új tarifa, tehát a következő számlán már az emelt árak szerepelnek. Hogy mi az áremelés oka, s hogyan oszlik meg a tarifacsoportok között ez az átlagosan 3,4 százalékos áremelkedés, erről Nagy Dánielt, az Energia Hivatal munkatársát kérdeztük.- Az áremelésre azért került sor, mert a forint leértékelődött, de az energiaforrás, azaz a kőolaj világpiaci ára változatlan maradt. A csúszóárfolyam havonta 1,2 százalékos leértékelést jelent, negyedévi mértéke tehát 3,6 százalék, s ezt vettük alapszorzószámnak. Az átlag azért kevesebb ennél, mert a filléreknél a kerekítés szabályainak megfelelően jártunk el, s állapítottuk meg az új díjakat. A lakossági tarifák 3,2-3,7, míg a nem lakosságiak 3,6-3,7 százalékkal nőttek ennek megfelelően.- A pénzügyminiszter szerint csökken a forint leértékelésének mértéke. A következő emelés tükrözni fogja ezt a tendenciát?- Természetesen, hiszen mindig követjük a csúszóárfolyam mozgását. így ha kevésbe értéktelenedik a forint a továbbiakban, akkor az energiaárak is kevésbé nőnek majd.- Ez már csak azért is indokolt lenne, mert az elektromos- áram-termelés felét az atomerőmű adja, egynegyedét pedig a szénerőművek, s ezek köztudottan nem használnak kőolajat. Hogyan változnak konkrétan a díjak?-A lakossági tarifák nappal a 0-600 kWh/éves fogyasztásnál 11,20 forintról 11,60-ra emelkednek. A 600-3600-as kategóriában 13,40 helyett 13,90, míg az e feletti fogyasztás 15,50-ről 16,00 forintra emelkedett. Éjszaka 0-2400 kWh/évre 5,90 helyett 6,10 forintot, 2400-12 000 kWh/év között 6,20 helyett 6,40-et kell fizetni, s e felett 6,60-ról 6,80 forintra változtak a villamos- áram-díjak. Szalóky Eszter A földművelésügyi tárca cáfolja a marhabehozatalról szóló híreket Nincs veszélyben a húspiac Kevés az eső, fenyeget a fagy Az eső hiánya nagyobb gondot okoz jelenleg a mezőgazdaságnak, mint a hidegre fordult időjárás. A kora tavaszi munkák szempontjából viszont jó ez a csapadékmentes időszak, mert a gazdálkodók pótolhatták az elmaradt szántásokat, és jól tudtak haladni a vetések talaj- előkészítési munkálataival is - tudtuk meg Bállá Istvántól, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetőjétől. A szaktárca illetékese elmondta: az utóbbi napok hideg-szeles időjárása sok helyütt okozott gondot. A viharos erejű szél az ország homokos területein, mint például Bács-Kiskun megyében a friss tavaszi vetésekből kisodorta a vetőmagot, vagy ellenkezőleg, úgy betemette azt, hogy félő, nem fog kikelni. A szél miatt fel kellett függeszteni a permetezést, a búza aktuális gyomirtását is. A virágzásuk teljében lévő barack- és cseresznyefákra a hét eleji hirtelen lehűlés jelent veszélyt. Ha a mínusz 4-6 fokos hideg eléri a lombkorona magasságát, károsodhat a virágzat, s ez kedvezőtlen hatással lehet az idei termésre. Gondot jelent az is, hogy hidegben nem repülnek a beporzó rovarok, így hiányos lehet a termés. Az őszi vetésű kalászosok szépen fejlődnek. Az utóbbi hetek hidegebb időjárása inkább használt, mint ártott a szántóföldi kultúráknak. Amire szükségük lenne most, az a csapadék. A tavaszi állapotminősítés alapján a vetések mintegy harminc százalékkal jobb képet mutatnak, mint tavaly ilyenkor. U. G. A Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetségének tudomására jutott, hogy az FM 7400 tonna hús, főként marhahús behozatalára adott engedélyt - jelentette ki Zsikla Győző, a szövetség alelnöke. Hozzátette: ekkora mennyiség veszélyezteti a hazai termékek eladhatóságát s ugyanakkor semmi garancia nincs arra, hogy a Nyugat-Európából érkező szállítmányban nincs fertőzött tétel. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 291,43 Francia frank 31,12 Japán jen (100) 142,21 Német márka 104,72 Olasz líra (1000) 106,25 Osztrák schilling 14,88 Svájci frank 121,79 USA-dollár 179,53 ECU 204,74- Helytálló a Metész értesülése? - érdeklődtünk Rednágel Jenőtől, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkárától.-Nem az - hangzott a válasz. Nincs szó semmiféle több ezer tonnás import engedélyezéséről. Már csak azért sem, mert az importkereteket nem a minisztérium, hanem a GATT- szabályok (a nemzetközi vámtarifa- és kereskedelmi egyezmény) valamint az Európai Unióval kötött szerződések határozzák meg. Ezek értelmében évente 20-20 ezer tonna sertés- és marhahús behozatalára vonatkozik a kölcsönösségi, kedvezményes 15-20 százalékos vámtarifa. Ezen felül már csak a belföldi piac védelmében megállapított magasabb vámtételekkel lehet szó behozatalról, s így egyetlen kilogramm hús sem jön az országba. A nemzetközi egyezmények szerint egyébként az import Vendégkarmester a fesztiválon A Szolnoki Szimfonikus Zenekar koncertje a VMK-ban Hétfőn este az V. Szolnoki Zenei Fesztivál keretében a Szolnoki Szimfonikus Zenekar hangversenyt adott a Városi Művelődési Központban. Az est műsorán elsőként Mozart Titus-nyitánya hangzott el (K. 621). 1791-ben a komponista megbízást kapott a „La clemenza di Tito” című opera megkompo- nálására. Mozart eleget tett a felkérésnek, s a művet Prágában Li- pót császár koronázási ünnepsége alkalmával mutatták be. Az opera az idők során mind ritkábban hangzott el, csupán a patetikus hangú nyitány kerül időnként a koncertek programjára. Beethoven C-dúr koncertje (Op. 15) sorrendben az első a zongoraversenyek között, valójában azonban a 1.9. opus számmal jelzett B-dúr koncert után született. Első előadására 1800. április 2-án került sor Beethoven első önálló bécsi hangversenyén, a Hoftheaterben. Habár a komponista ekkor még Haydn és Mozart útjait követi, a darab egyes részleteiben már szabadabb, romantikusabb hangot üt meg. A hangverseny műsorán befejezésül Dvorak V., F-dúr szimfóniája hangzott el (Op. 76). A komponista élete derekán, 1875- ben írta meg ezt a nagylélegzetű művét, melyen már érezhető az önálló zenés nyelv, a klasszikus modellekhez igazodó formálásnak a cseh-morva folklór elemeivel való ötvözése. Már a nyitány előadása meggyőzte a koncert sajnálatosan kis létszámú közönségét, hogy a szolnoki szimfonikusok vezető karmesterük: Báli József irányításával alaposan felkészültek e hangversenyre. Az est karmesterét, Roman Zeilingert régi baráti - és munkakapcsolat fűzi a zenekarhoz, így hát nem a véletlen műve, hogy a dirigens a karmesteri dobogóról könnyűszerrel teremtett kontaktust az együttes valamennyi szólamával és muzsikusával. S bár a mélyhegedűszólam helyenként nem állt feladata magaslatán, a dinamikailag árnyalt, gondosan kidolgozott nyitány megérdemelt sikert aratott. Beethoven C-dúr zongoraversenyének szólistájaként ifjú zongoraművész: Clemens Zeilinger mutatkozott be a szolnoki közönségnek. Játékát stílushűség, pontosság, pregnáns ritmika jellemzi; vitathatatlan muzikalitása, magasfokú technikai készsége egy magasra ívelő muzsikuspálya 20,4 millió a közhasznúak támogatására Abádszalókon köztudottan rendkívüli gondokat okoz a munkanélküliség, amelynek aránya a legfrissebben regisztrált adatok szerint 30,9 százalék. Hogy ez valóban súlyos szociális probléma az üdülőközségben, jelzi, hogy a megyei átlag 16 százalékot, míg az országos 11,1 százalékot mutat. Ennek ismeretében - különösen ha hozzátesszük azt is, hogy a regisztrálatlanokkal együtt ez a szám a 60 százalékot is meghaladhatja - igen nagy segítséget jelent az önkormányzatnak az a 20,4 millió forintos támogatás, amit az Országos Közmunka Tanács biztosított Abádszalók sikeres pályázata után száztíz, nagyságrendjét kizárólag a megállapodásokban rögzített magasabb védővámokkal korlátozhatjuk. Természetesen ha súlyos ellátási hiány lépne fel, a minisztérium kezdeményezhetné a kedvezményes vámkeret megnövelését. Ilyen eset utoljára 1989-90-ben fordult elő, de akkor is csak minimális mennyiségre adtunk 15 százalékos vámkedvezményt. Ami pedig a fertőzöttségi veszélyt illeti: minden szállítmány szigorú ellenőrzésen megy át - már indításakor. Erre is kölcsönösségi alapon elfogadott szabályok vonatkoznak. A határállomásokon pedig újabb, szúrópróbaszerű egészségügyi vizsgálatok következnek. Németh Zsuzsa Alapítvány a vállalkozókért A kormány a kis- és közép- vállalkozások gazdasági helyzetén kíván javítani a vállalkozások működését befolyásoló szabályozók kedvezőbbé tételével, új intézmények létrehozásával. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány - a kormány szándékával összhangban - programot dolgozott ki a vállalkozásokat segítő támogatások és pénzügyi források ösz- szehangolására, és egy hatékony információs rendszer felállítására. Jákli Péter, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: az a céljuk, hogy a kis- és középvállalkozók egy helyen, az MVA fővárosi és megyei irodáiban hozzájuthassanak a tervezett beruházás, fejlesztés megvalósításához szükséges összes információhoz. Szakembereik segítenek a vállalkozóknak az üzleti terv elkészítésében, a projektek kidolgozásában, és figyelmeztetnek a pályázatok benyújtásának határidejére is. Minderre annál is inkább szükség van, mivel a pénzintézetek, a befektetők kizárólag üzleti alapon finanszíroznak programokat, és elvárják, hogy kellőképpen kimunkált, a gazdaságosságot bizonyító, kellő biztosítékkal rendelkező üzleti tervek készüljenek. (újvári) A tojás, a nagyüzemi csirke veszélyes A szalmonella továbbra is nyáron „arat” Megyénkben folyamatos a kismamák hepatitis B szűrése. Tavaly ezen 4 ezer 523 terhes nő vett részt, közülük 39 pozitív volt. Környezetükben 157 személyt szűrtek meg - 18-an pozitívak voltak. Csökkenő tendenciát mutat megyénkben a szalmonelló- zis - derül ki dr. Debreczeni Sára megyei tisztifőorvos-he- lyettes tájékoztatójából. - Míg 1995-ben 1862 esetről tudtak, tavaly 1213-ről. A legtöbb bejelentés persze a nyári hónapokban érkezett. A bejelentett betegek 80 százaléka kórházi ápolásra szorult. A fertőzések általában a háztartásokban következtek be. Sajnos, ma már el lehet mondani, hogy a nagyüzemi csirkehús és a tojás külső héja 100 százalékban fertőzött, tehát ügyelni kell a főzésükre, kezelésükre. Kisújszálláson nyári táborban 21 -en betegedtek meg, ősszel pedig Jászjá- kóhalmán és Jásztelken 70 óvodást és iskolást érintett a fertőzés. Mindkét esetben 'nyerstojásos ételek okozták a bajt. Tavaly csökkent a hepatitises megbetegedés is megyénkben, összesen 67 esetet jelentettek, nagy részüket Jászberényből, illetve környékéről. Számolni kell még mindig a veszettség veszélyével is. Az elmúlt évben példápl Mezőtúron 65 személyt kellett beoltani, mert fertőzött tehén tejéből ittak. Tizenötezren betegedtek meg a tavalyi influenzajárvány 8 hete alatt, 498-an szövődményt is kaptak. P. É. előérzetét kelti az őt hallgatóban. A szólista méltó partnerekre lelt a kitűnően kísérő zenekarban, és a művet mindvégig határozottan kézben tartó dirigensben. Beethoven zongoraversenye megérdemelt tapsot aratott. Dvorak V. szimfóniája sajnálatosan kevésszer szerepel a hangversenyek repertoárján; ezért bizonyult remek választásnak a darab műsorra tűzése. A karmester a legkisebb részletekig birtokolja a szimfóniát, aprólékos gonddal dolgozza ki azt. Gondolatait rendkívüli szug- gesztivitással közvetítette, s ez a szuggesztivitás a kitűnően di- szonált zenekar muzsikusaiban fogékony talajra hullott. A kivételes szépségű interpretáció emlékezetes sikert hozott a Szolnoki Szimfonikus Zenekarnak és Roman Zeilinger karmesternek. Szathmáry Judit Még egyszer a termálkonferenciáról Mint arról annak idején többször is hírt adtunk, március 18. és 22. között Magyarországon rendezték meg a nemzetközi gyógy- és termálturisztikai együttműködés ötödik partnertalálkozóját, amelyet röviden csak termálkonferenciaként emlegettek. A program jelentős része Szolnokon, illetve a megyében zajlott Az eseményre és tanulságaira azért is érdemes visszatekinteni, mert megyénk idegenforgalmi stratégiájában kiemelt helyet foglal el a gyógy- és termálturizmus, a fejlesztés pedig hosszabb távon is csak jelentős nagyságú tőke bevonásával és a külföldi tapasztalatok hasznosításával lehetséges. Abádszalókon száztízen kapnak munkát korában tartósan munkanélküli több hónapos foglalkoztatására. A munkanélküliek felvétele az elmúlt héten elkezdődött, így az első közhasznú munkabrigádok el is kezdhették a munkát. Feladatuk a belvízelvezető árkok és csatornák rendbe tétele, a parkok és a közterületek szépítése. Egyelőre... -pA hivatalos megnyilatkozásokból és a szűkebb körű, kötetlen beszélgetésekből kiderült, hogy a külföldi szakemberek (városok, tartományok idegenforgalmi szervezeteinek vezetői, létesítmények tulajdonosai, működtetői, nemzetközi programok munkatársai) igen jónak tartják a megye gyógy-idegenforgalmi adottságait. Ez azért fontos, mert ők ugyan közvetlenül nem rendelkeznek jelentős befektethető tőkével, de képesek ilyet mozgósítani, ideirányítani. Bár a látogatás olyan időszakra esett, amikor a gyógy- idegenforgalom sem eleven, a létesítmények pedig téli kopársá- gukkal nem igazán vonzóak, a szakemberek reálisan állapították meg, hogy ha a meglátogatott fürdőhelyek (Szolnok, Jászberény, Jászszentandrás, Tiszafüred, Berekfürdő) ma még nem is tartoznak az élvonalbeliekhez, megfelelő fejlesztéssel képesek lennének ugyanazt nyújtani, mint azok, például Hajdúszoboszló, hogy csak az Alföldön maradjunk. A döntő természetesen a fejlesztésre fordítható tőke, de sok mindent lehetne tenni a jelenlegi szűkösebb anyagi források mellett is. Egyértelműen kiderült, hogy az a vendégkör, amelyet fürdőinkkel „megcélozhatunk”, bár nem a legmódosabbak közé tartozik, a ma kielégíthetőnél zömében magasabb igényeket támaszt a környezet kultúrája és a kiszolgálás iránt. Az egyik, nem megyénkbeli fürdőről például azt mondták az olasz vendégek, hogy azt náluk bezárnák egészségügyi okok miatt, más esetben a zsúfoltságot kifogásolták. Ma elsősorban árainkkal vagyunk versenyképesek, ez azonban hosszabb távon nem lehet cél, még akkor sem, ha nyugaton is csökkennek a társadalombiztosításra fordított összegek. Magas színvonalú szolgáltatások, megfelelő áron, csak ez lehet a fejlesztés célja. Bár a vendégek azt mondták, az ismeretek átadásával és a tőkebefektetésekkel sem érzik úgy, hogy saját konkurenciájukat növelik bennünk, hiszen minden gyógy-termálfürdőnek megvan a maga sajátossága, így a maga lehetséges vendégköre is, azért ne legyenek illúzióink, a nemzetközi verseny ezen a területen is létezik. Biztos, hogy a márciusi partnertalálkozó nem hoz rövid időn belül számokkal kifejezhető eredményeket. De a turizmust, különösen pedig a gyógyturiz- must csak hosszú távra lehet tervezni, s ennek során minden kapcsolatnak értéke van. A kapcsolat pedig megvan és erősödik. Ennek jele, hogy a külföldi résztvevők jó benyomást szereztek a megyéről, a lehetőségekről és magáról a programról, a vendéglátásról is. A partnertalálkozók sorozata folytatódik, legközelebb Nápoly fogadja a szakembereket, s ezen a találkozón a megye is képviselteti magát. A marokkói Rabat és Nápoly között Szolnok volt a partnertalálkozó vendéglátója. A helyszínek felsorolása önmagában is jelzi, hogy megyeszékhelyünk jó társaságba került ezen a területen. B. A.