Új Néplap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-30 / 100. szám

1997. április 30., szerda 3. oldal Megyei Körkép Közlekedési ellenőrzés nyolc megye részvételével Tesztelték az árufuvarozókat Amióta bevezették a közúti fuvarozók részére kötelező sárga rendszámot, eggyel gyarapodott az ellenőrizendő jogsértések köre. Mert nem mindenki tartja be e tekintetben sem a játék- szabályokat. Megesik, hogy gépjárművükön feketén használják a fehér rendszámot. Ellenőrzések természetesen már korábban is folytak, ám ami a teg­nap kezdődő és még ma is tartó akciót illeti, nagyságát tekintve minden eddigit felülmúl. Április közepén kezdődött, és május kö­zepéig tart az az országos közlekedési ellenőrzés, amely elsősorban az engedély nélküli belföldi és nemzetközi árufuvarozás terén hiva­tott az esetleges visszaéléseket felfedezni. Az országos program ré­szeként a most zajló megyei akció a Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Közlekedési Felügyelet szervezésében és még hét megye ha­sonló szervezetének részvételével zajlik az elmaradhatatlan rendőri közreműködés mellett. A szűkebb hazánk útjait érintő nagyszabású ellenőrzésben a köz­lekedési felügyeletek 12 autóval vesznek részt. Ezúttal a megye egészét átfogják, a középpontban nyilván a főútvonalak vannak, de nem maradnak ellenőrző pontok nélkül az alsóbb rendű utak sem. A teherautókat megállító közlekedési hatóság elsősorban a fehér rendszámokat „vadássza”. Nem használhat ugyanis ilyet a jármű­vén az, aki a fuvarozást vállalkozói tevékenységként végzi. A megyei közlekedési felügyelet igazgatója, Kádár György la­punknak elmondta, ez az akció az illegális fuvarozók kiszűrésével a munkájukat jogszerűen végző áruszállítók érdekeit is szolgálja, -hgy­Nevelési segély, közmunka Karcagon Karcag tavalyi költségvetéséről, az induló rendszeres neve­lési segélyről, a járda- és útfelújításról, az áprilisban indított közmunkaprogramról is szó volt a tegnapi testületi ülésen. A város tavalyi költségvetési évét nem volt könnyű végig­vinni, mégis sikerült az önkor­mányzatnak az alap- és vállalt feladatain belül az intézmények működését és a fizetőképességet megtartani. Az áldozatok nem voltak hi­ábavalók, hiszen ennek köszön­hető, hogy elkezdődhetett több nagy beruházás - mondta az ülésen dr. Fazekas Sándor pol­gármester. Mint a jelentésből kiderült, az önkormányzat tava­lyi beszámolója a vagyoni és pénzügyi helyzetről megbízható és valós képet ad, így Fehémé Illés Edit könyv- és adósza­kértő hitelesítő záradékkal el­látta azt. A városban eddig nem volt lehetőség a rendsze­res nevelési segély folyósítá­sára. Idén erre 6 millió forintot különítettek el a képviselők. Egy családon belül egy gyer­mek számára állapítható meg majd a havi 2 ezer forintos ne­velési segély egy évig, ha a gyermek tanulmányi átlaga a 4,0-t eléri, s az egy főre jutó nettó jövedelem a családban nem éri el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét. Az önkormányzat és a kar­cagi református egyház 2004-ig közoktatási megállapodást köt, melynek a feltételeiről is most döntöttek. Áprilistól szeptemberig tart a közmunkaprogram, melynek révén a 110 közmunkás elvégzi a csapadékvíz-elvezető rendszer halaszthatatlan felújítását. A programra a város 13 millió fo­rintot biztosított, s pályázat ré­vén 29,3 millió forint támoga­táshoz jutott Karcag. így szep­tembertől javul a helyzet ezen a téren a városban, hiszen tavaly a sok csapadék miatt házakat is elöntött a víz. A program lebonyolításáról is szó volt tegnap, s tárgyaltak a városatyák. Az idei út- és járda- felújításokról is szó volt. így 770 négyzetméteren újítják fel az utat és 786 négyzetméteren a járdát. Motorok a zsaruknak Zárt ülésen döntött a kunszentmártoni képviselő-testület Füstbe borult a szeméttelep A szél gyakran a lakóházak felé fújja a füstöt Az édesanya döntsön a bölcsődéről Volt egy időszak, amikor pár illetékes a bölcsődéket afféle szocialista létesítménynek tartotta. Holott ez párizsi, francia „találmány”. Csak később, 1851-ben alakították ki Budapesten, a Kalap utcá­ban a legelső bölcsődét - hal­lottuk tegnap azon a sajtótá­jékoztatón, amelyet Szolno­kon tartott dr. Koncz József, a Magyar Bölcsődék Egyesüle­tének elnöke. Szólt arról, hogy ez az egyesü­let egy éve létesült, és a közel­múltban volt küldöttgyűlése. Itt megemlékeztek a jeles elődök­ről, díjat alapítottak azoknak, akik életművükkel a bölcsődék ügyét szolgálták. Az előadó ar­ról is beszélt, hogy a legifjab­bak mintegy 10 százaléka kerül mostanság bölcsődébe. Még 1980-ben 80 ezer hely volt ne­kik, mára ez lecsökkent 30 ezerre. Hasonló a leépülés a bölcsődék számában is, hiszen ez 1 ezer 300-ról 700-ra csök­kent. Holott ez állami, ellátási kötelezettség, és végső soron minden édesanyának meg kell adni a választási lehetőséget, hogy döntsön arról, hogy há­roméves koráig otthon neveli a gyermekét, vagy bizonyos idő után bölcsődébe adja. Kisebb falvakban ezt a szerepet ma­gánbölcsőde, afféle családi napközi is elláthatja - hangsú­lyozta az előadó. D. Sz. M. A természet ünnepén Megyei diákvetélkedők A tavasz legszebb hónapja ál­talában a május. Lévén a tanév utolsó teljes hónapja, ekkor rendezik meg a kisisko­lások változatos programok­kal tarkított, természethez kötődő vetélkedőjét. Bár a mostani tavasz kissé hűvös, a természetes környezet némileg lemaradt a szokásos fejlődéstől, a tanintézetek készülnek a termé­szet ünnepére. A Jász-Nagykun- Szolnok megyei iskolákban megkezdődtek a május 10-i ma­darak és fák napjának előkészítő versenyei. Az első erőfelmérő Jászberényben volt, hét tanintézet ötven legjobb tanulójának a rész­vételével. őket követik a többi városi és községi iskola három­tagú csapatai. A legsikeresebb versenyzők részt vehetnek a hó­nap végén a kaposvári országos döntőn. A tiszapüspöki Ökoló­giai Természetismereti és Kör­nyezetvédelmi Központban má­jus 22-én kerül sor az iskolások megyei versenyére. Mezőtúr lesz a helyszíne a legjelentősebb má­jusi eseménysornak, 24-én és 25- én rendezik meg az V. országos Kaán Károly természet- és kör- nyezetismereü vetélkedőt, ame­lyen Zalától a Nyírségig többtu­catnyi természet- és környezetba­rát iskolai csoport, tanuló vesz részt. -endrész­Lapunkban már írtunk a kunszentmártoni szemétte­lepről. Akkor szóltunk arról, hogy a város önkormányzata figyelmeztető levelet is kapott a Közúti Igazgatóságtól az áldatlan állapotok miatt. Most nem hivatalos szerv, ha­nem a lakosok panaszkodnak, ugyanis több mint egy hete meggyulladt a hulladéklerakó szemete, s azóta is ontja magá­ból a füstöt.- Odahordtunk már több száz köbméternyi földet, fo­lyamatosan dolgozunk azon, hogy elaludjon a tűz - nyilat­kozta lapunknak Bartus Imre, a szeméttelepet kezelő kft. veze­tője, aki már megtette a felje­lentést ismeretlen tettes ellen a rendőrségen. - Többet nem te­hetünk - folytatta -, mint hogy igyekszünk elfojtani a tüzet a telepen. Érdekessége a törté­netnek, hogy a kunszentmár­toni képviselő-testület tegnap az esti órákba nyúló zárt ülé­sén többek között a szemét­szállításról és a Bartus Imrével kötött szerződésről is tárgyalt. A fejleményekre a későbbiek­ben még visszatérünk. PE A karcagi Bűnmegelőzésért Alapítvány tegnapi ülésén átadták a rendőrkapitány­ságnak azt a hat motorke­rékpárt, melyet az alapít­vány vásárolt a zsaruknak. Az alapítvány anyagi helyze­téről Szabó Dénes őrnagy, a kuratórium elnöke adott tájé­koztatást. Mint elhangzott, a tavaly befizetett 2,2 millió fo­rintos támogatással 4,2 milli­óra gyarapodott a számla. Eb­ből nyomtatót, mobiltelefont, szakkönyveket irodaszereket és nyomtatványokat vásárol­tak 194 ezer forintért, s már tavaly szó volt arról, hogy se­gédmotor-kerékpárokat kap a kapitányság. Erre a kurató­rium 2,1 millió forintot sza­Noha a háromszáz lelkes falut sok idős ember lakja, a fejlődés üteme nem öreges. Rendező­dött a telefonhelyzet, napjaink­ban már harmincnál több csata­szögi lakás hívható bármikor bárhonnan. Hamarosan elkezdődik a szennyvízhálózat építése. A ki­vitelezés májusban indul, és szeretnék ebben az évben befe­jezni. Nem maradnak orvos nélkül a csataszögiek. Csütör­Tiszafüred és vonzáskörzete vöröskeresztes szervezete teg­nap a művelődési házban ren­dezte meg a városi véradó na­pot. A karcagi vérellátó állomás helyszínen közreműködő dol­gozóinak tájékoztatása alapján 12 óráig több mint százhatva- nan adtak vért. Talán annak is köszönhető ez, hogy a város vazott meg, s az Auto Ko-Ba Kft. szolnoki DEBI Bt. képvi­selete le is szállította tegnap a hat darab Dandy ÁCS 5010 típusú cseh Sachs motorral el­látott 50 köbcentis, 5 sebes- séges motorokat, melyből kettő marad Karcagon és egy- egy kerül Kunmadarasra, Kisújszállásra, Kenderesre és Kunhegyesre. Arról is döntöt­tek, hogy a második félévben a kisújszállási őrs két komp­lett számítógépet kap. Az ülé­sen jelentette be Szabó Dénes, hogy május 30-ával lemond a kuratórium elnöki tisztségé­ről, de rendőrkapitányként to­vábbra is segíti az alapítvány szakmai munkáját. A tagok elnökké Mészáros Zsoltot vá­lasztották meg. tökönként háziorvosi, hétfőn­ként fogorvosi rendelést tarta­nak helyben. Levél, távirat fel­adása miatt sem kell máshová utazni, hiszen az önkormány­zattal egy épületben a posta, amelyik reggel nyolctól délután egyig nyitva van. Ami a kissé kopott gúnyájú művelődési házat illeti, belülről kimeszelték, rendbe hozták. Úgy tudjuk, nyáron elkezdődik a külső tatarozása is. polgármestere, Rente Ferenc az első turnusban mutatott példát segítőkészségből. Az önkéntes véradók klubjának létszáma egyébként jelentősen gyarapo­dott tegnap Tiszafüreden, hi­szen húsz újonc - főleg közép- iskolások - segítette donorként a karcagi kórház nyugodt vérel­látását. -p­Kis faluban nagy változások Sikeres véradó nap Tiszafüreden A megyeszékhely legnagyobb adófizetőinek képviselőivel találkozott tegnap Várhegyi Attila, Szolnok polgármestere a papírgyárban. A meghívott menedzserek, vállalati vezetők elsőként tájékoztatót hallgathattak meg a vendéglátó Szolnok Papírgyár Kft., valamint a Neusiedler Szolnok Papír Rt. vezetőitől a két cég tevékenységéről, múltjáról, jelenéről és jövőjéről, majd kötetlen beszélgetést folytattak a polgármesterrel. fotó: mészáros Ötmillió forint a körzeti stúdiónak Több helyi hírről szól a rádió Együttműködési megállapodást kötött tegnap a szolnoki ön- kormányzat és a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiója. Ennek lé­nyege, hogy a jövőbeni adásidőben az eddiginél nagyobb teret kapjanak a sokakat érdeklő közszolgálati információk. A tö­rekvést az önkormányzat 5 millió forinttal támogatja. Az aláírás alkalmából tartott sajtótájékoztatón Várhegyi At­tila polgármester hangsúlyozta: szó nincs arról, hogy ezért az önkormányzat - úgymond - megrendel műsorokat, és azt sem szeretnék, ha a rádió a he­lyi hatalom szócsöveként je­lenne meg. Azt viszont remélik, a szolnoki stúdió mozgástere bővül, és a műsorba rendszere­sen belekerülnek az itt élőknek érdekes információk. A támo­gatással azt kívánta a képvi­selő-testület jelezni a Magyar Rádiónak, hogy számára fontos a körzeti stúdió működése, és a bővítés érdekében hajlandó anyagi áldozatot is vállalni. Merza Jenő, a Magyar Rádió regionális és nemzetiségi adá­sainak főszerkesztője szeren­csésnek nevezte a rádió és Szolnok találkozását. Az immár rt.-vé alakult intézmény talán legfontosabb célja a regionali- tás, és nemcsak Szolnokon, ha­nem más térségekben is szeret­nék, ha növekedne a műsoridő. Ez természetes, hiszen az em­berek többségét az foglalkoz­tatja, ami közvetlen környeze­tében történik. Elmondta még azt is: bízik benne, hogy még ebben az év­ben, az ősz kezdetén már nem délben fogja kezdeni műsorát a szolnoki körzeti stúdió, hanem egy kicsit korábban, valamikor hajnal táján. Szolnokon tanácskozott a közlekedési szakszervezet A Volánnál nehezebb az érdekképviselet A Közúti Közlekedési Szakszervezet évente kétszer hív össze tájértekezletet, ahol a tagszervezetek szélesebb körben tájéko­zódhatnak az aktuális kérdésekről. Négy megye képviselői gyűltek össze ezúttal Szolnokon a turisztikai központban. A szakszervezet legnagyobb egységei a Volánok, de az ér­dek-képviseleti szervezethez tartoznak a korábban kivált kft.- kis. Magyarországon huszonki­lenc önállóan - és nyereségesen - működő, személyszállítással foglalkozó Volán cég van. Emiatt például a MÁV-hoz ké­pest sokkal nehezebb a dolgo­zók érdekképviselete, tudtuk meg Inokai Gézától, a Közúti Közlekedési Szakszervezet el­nökétől. A munkahelyek megtartása jelenleg épp olyan fontos fel­adat számukra, mint a bérkér­dés. A szakszervezet bérfejlesz­téssel kapcsolatos elképzelései­nek tehát ehhez is igazodniuk kell. Figyelmet kell fordítani arra, hogy a cég az elengedhe­tetlenül fontos eszközbeszerzé­seit is tudja finanszírozni, ezt pedig a bérek sínylik meg. Az érdekvédelem azonban a mun­kahelyek megtartása érdekében nem élezte ki a végsőkig a bér­harcot, pedig - mint azt az el­nök mondta -, már nincs hová hátrálni. Egy buszvezető átla­gosan havonta bruttó 46-47 ezer forintot kap. Inokai Géza a minden kérdést szabályozó, az állami feladatokat is elismerő egységes személyszállítási tör­vény megalkotásában látja a megoldást. H.GY.

Next

/
Oldalképek
Tartalom