Új Néplap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-28 / 98. szám

Férfi röplabda NB I., rájátszás a 9-12. helyért Kár az eltékozolt játszmáért Szolnoki Titász RK — Dunaújváros 3:1 (14, 10, —13, 2) Szolnok, 100 néző, vezette: Bodrogi, Ratkócai. Titász RK: Surányi, Ma­kai, Novák, Pénzes, Gulyás, Csordás. Csere: Illés, Császi, Juhász, Hajdú. Edző: Surá­nyi Márton. Dunaújváros: HODOP, VARGA Z., Varga A., Boros, Gazsi, Sallai. Csere: Marko- vics, Vas. Megbízott edző: Vas János. A minden mindegy alapon játszó újvárosiak már az első szettben is alaposan meglepték az álmosan kezdő Titászt. Kez­detben előbb 8-2-re, majd 14­12-re is vezettek, a folytatásban azonban sorra „lenyelték” a szolnokiak adogatásait, így csak saját magukat okolhatják a játszma sima elvesztéséért a vendégek. A következő menetben már gyorsabban kapcsoltak a titá- szosok, és 3-5 után elhúztak, igaz, 12-9-re még feljöttek Vargáék, ám ezután már nem tudtak ellenállni a nagyobb szolnoki ütőerőnek. A harma­dik játékban már-már mindenki azt hitte, hogy vége szakad a mérkőzésnek, hiszen játszma­labdához jutottak Pénzesék. De a hallatlanul nagy akarattal küzdő Duna-partiak egyenlítet­tek, és a szettgyőzelmet is ösz- szehozták valahogy. Ez a játszmavesztés nem igazán hiányzott a Titásznak, hisz a végelszámolásnál még hátrányba kerülhet nagyfokú könnyelműsége miatt. A negyedik - mint a vég­eredményből is kiderül -, utolsó játszmában a szolnokiak pillanatnyi esélyt sem adtak el­lenfelüknek. Ütéseikbe minden mérgüket beleadták, és percek alatt abszolválták a szettet és ezzel a mérkőzést is. A folytatásban, e hét vasár­napján a Malév legénységéhez látogatnak a titászosok, ahol a tegnapinál lényegesen jobb já­tékra lesz szükségük ahhoz, hogy helytálljanak a fővárosi csapattal szemben. Gulyás Feri fogadja az újvárosi nyitást fotó: Illyés Hétszáz középiskolás a porondokon Csütörtöktől szombatig három napon át hétszáz középiskolás gyerek sergett-forgott a XV. Nagykun Diák Sportviadalon. A kétévente megrendezendő rangos diákeseménynek az idén Kisújszállás adott otthont. A „bázistelep” a Móricz Zsig- mond Gimnáziumban volt, ahová Karcag, Kunszentmár- ton, Kunhegyes, Túrkeve és Kisújszállás küldte el legjobb­jait. Kis helyen minden sportlé­tesítmény könnyen megköze­líthető volt, így a gyerekek mindig szem előtt voltak. Ezen a viadalon három csúcs szüle­tett. Fiú magasugrásban a hazai színeket képviselő Kenyeres Balázs 182 cm-es eredményt ért el, iskolatársa, Balogh Bet­tina 160 cm-t ugrott. A két mó- riczos diák mellett a karcagi Szabó Imre (Szentannai S. SZKI) 1500 méteren elért futó­eredménye (4,29,3 perc) is di­cséretes. Sportáganként! győztesek: Fiú torna: Nagy L. G.(Kunhe- gyes). Leány torna: Gábor A. G.(Karcag). Labdarúgás: Nagy L. (Kunhegyes). Leány röp­labda: József Attila G. (Kun- szentmárton). Fiú röplabda: Nagy L. (Kunhegyes). Leány kosárlabda: Móricz Zs. (Kisúj­szállás). Fiú kosárlabda: Gábor Áron G. (Karcag). Fiú és leány kézilabda: Ványai A. (Túr­keve). Csapatban: 1. Nagy László (Kunheges), 495 pont, 2. Móricz Zsigmond (Kisújszál­lás) 495 p., (kevesebb első he­lye miatt), 3. Ványai Ambrus (Túrkeve) 319 ponttal. Kézilabdában Túrkeve a favorit minkét nemben fotó: i. cs. Delfin KC - Alföldi Gabona TSE 29-29 (14-14) Kecskemét, 300 n„ v.: Horváth, Marton. Törökszentmiklós: Tóth - Szloska 5, Csiszár 5, Danyi 4, Patocskai 4, Hodosi, Rigó 5. Csere: Köteles (kapus), Ta­kács 1, Medgyessy, Gulyás 5, Borda. Edző: Fejes László. Hétméteres: 4/4, ill. 6/4. Kiállítás: 14, ill. 6 perc. A hétközi előkészületi mér­kőzésen Gulyás megsérült, csak végszükség esetére vállalta a já­tékot. Jól kezdett a TSE, Szloska 3 góljával a 7. percben már 3-1-re vezetett. Ezt az előnyt gyorsan ledolgozták a kiesés rémétől fenyegetett kecskemétiek. A félidő köze­pén Patocskai, a végén pedig Csiszár révén tartotta magát a gabonás garda első félidő ve­géig. A másodikra egy fölher­gelt, eszközeiben nem válogató hazai együttes lépett pályára. Jellemző, hogy a miklósiakkal utazó dr. Tivadar József orvos­nak az egész második félidőben dolga volt. A 40. percben Bu- day Ferenc - egykori válogatott - Csiszárt leütötte, akinek föl­szakadt a szemöldöke. Egállal, 24-24-gyel érkeztek a csapatok a mérkőzés hajrájához. Danyi és Gulyás találataival kétszer is két góllal vezetett a TSE, de előnyüket nem tudták megtar­tani, mert a két fiatal játékve­zető elnézte a hazaiak brutalitá­sait. Fejes László: - Bíztam a győzelemben, sajnos nem csak rajtunk múlott, hogy nem sike­rült. Vigasz számunkra a Hort SE fehérgyarmati veresége. Vb-döntős női válogatottunk A magyar női kézilabda-vá­logatott világbajnoki selej­tező mérkőzésen Nyíregy­házán nehéz első félidő után 29-21 (13-1 l)-re legyőzte Jugoszláviát. Mivel a szer­dai nisi, első találkozón csak Ötgólos vereséget szenve­dett együttesünk (18-23), így az 5. selejtezőcsoport élén végzett, és egyben kiju­tott a decemberi németor­szági világbajnokságra. Heinz Harald Frentzen első győzelme A Forma-l-es San Marinó-i Nagydíjat nagy meglepe­tésre, de jogosan a német Heinz-Harald Frentzen (Williams-Renault) nyerte honfitársa, Michael Schu­macher (Ferrari) és Eddie Irvine (Ferrari) előtt. Vízilabda OB I. Brillírozott a bajnok Rekita a rutinos Amb­rust egyszer megtréfálta BVSC-Westel - Szolnoki VSE 17-6 (6-2, 4-2, 4-2, 3-0) Szőnyi út, 100 n., v.: Szent- györtyi, Puskás. BVSC-Westel: Ambrus - Monostori 1, Nagy L„ Bürg, Tiba 1, Császár, Mészáros Cs., Ofner 2, VARGA ZS., 7, Märcz 4, Varjas 2, Lihotzky, Né­meth Zs. Edző: Gerendás György, Horváth Viktor. Szolnoki VSE: Nagy Z. - Hajas, Mráz, Mohi, Rekita 1, VARGA ZS. 3, Mondi, Boros 2, Orosz T., Balogh, Hajdú, Orosz Cs. Edző: Varga József. Gól - emberelőnyből: 11/7, ill. 10/4. A bajnokság huszadik fordulójában a szolnokiak a tavalyi bajnok BVSC ven­dégei voltak. Mint ahogyan az várható is volt, a vasuta­sok egy pillanatig sem hagy­tak kétséget afelől, hogy ki a jobb. Már az első negyed­ben döntésre vitték a dolgot. Az ifjúsági játékosokkal felálló vendégek csak idő­közönként tudtak egyenlő ellenfelei lenni a Gerendás­legénységnek, amelyik örömjátékkal hozta a szá­mára kötelező győzelmet. Horváth Viktor: - Varga Zsolt nagyszerű játé­kának köszönhetően a várt­nál könnyebben nyertünk. Varga József: - Fiatal csapatunknak nem a BVSC ellen kell nyernie. Labdarúgás, NB II. Keleti csoport Már csak ennyire telik? Tiszafüredi VSE City Gas - Hatvan FC 0-3 (0-2) Tiszafüred, 500 n., v.: Sápi (5), Vámos, Radvanszki) Tiszafüred: Gál (5) - Földvári 4-Porkoláb 4, Görbe 6, Antal 4-Dajka 5, Kalló 4, Gombos N. 5, Németh 4 - Dorcsák 5, Csillag 4. Edző: Albert Csaba. Hatvan: Hatvani 0 - Gephart 6-Nagy Gy.T. 5, Szabados 6- Zvara 6, Andrási 5, Lénárt 7, Brezovszki 5, Bessenyei 6 - Szed- lacsek 6, Győri 6. Edző: Bóna Zoltán. Csere: Zvara h. Szűcs (5) a 40., Németh h. Bese (5) az 59., Szed- lacsek h. Nagylaki a 66., Kalló h. Kaszonyi a 72., Gombos N. h. Jeczó a 83., Győri h. Gombos K. a 83. percben. Gólszerző: Győri (Bessenyei beadását fejelte a jobb sarokba) 0­1, a 8. percben. Zvara (a beragadt Gál mellett bólintott a hálóba) 0­2, a 40., és Nagylaki (Jeczó eladott labdáját gurította a hosszúba ) 0-3, a 85. percben. Sárga lap: Bese az 59., Gombos a 60., Bessenyei a 75. percben. Remekül felkészült vetélytársából a hatvani legénység, és ki­használva a hazai védők fejetlen kapkodását, gyorsan vezetést szerzett. Fél óra elteltével jutott el először Hatvani kapujához a vendéglátó, Dorcsák azonban elhibázta a kínálkozó lehetőséget. Sápi bíró irigyelte meg a főszerepet a játékosoktól, előbb felülbí­rálva kollégáját, les címén állította meg ziccerben a vendégek tá­madását, majd a kontrából kilépő Csillagot terítette le Hatvani az ötösön, ám a játékvezető nem látott okot a közbeavatkozásra. Még háborgott a publikum, mikor Zvara egyedül maradt a hazai ötösön belül, s ha már arra járt, befejelte Szedlacsek hajszálpontos beadá­sát. Fordulás után sem változott a játék képe, rendkívül sok átadási, technikai hiba jellemezte a mérkőzést. A gyenge színvonalú, csap­kodó összecsapáson a játékvezetők teljesítménye semmivel sem emelkedett a labdarúgóké fölé. Másodosztályú tagsága leggyen­gébb produkciójával rukkolt ki a füredi gárda, míg a vendégek győzelmükkel életben tartották osztályozós reményeiket. Albert Csaba: - Jobb volt a Hatvan. Bóna Zoltán: - Nagyon fegyelmezetten, odaadóan játszottunk, megérdemelten nyertünk. Dorcsák kapós lett Szolnokon, és hazaköltözött a Tisza-tó fővárosába. Igaz, az őszi szezonban csak.az ifisták között kapott lehetőséget, nem bánta, saját korosztályá­ban ontotta a gólokat. A télen már együtt készült a felnőttekkel, a premierje március 2-án, a Kaba elleni derbin volt. Két hét múlva már góllal hálálta meg a bi­zalmat a vékony dongájú csa­tár. Azóta kihagyhatatlan a füredi csapatból. Az elmúlt hetekben már több klub is megkereste, közülük a leg­komolyabbnak a tiszakécske- iek tűnnek; tesztelték, majd elbeszélgettek Dorisszal. A bajnokságra törő gárda edzője, Szurgent Lajos szerint jóvérű, szeret tréningezni a srác, május közepén egy héten át újra náluk fog dol­gozni, és csak ezután dől el majd a sorsa. Nagy kihívás előtt áll Mindössze kilenc meccset játszott az NB Il-ben, máris felfigyeltek a szakemberek és a szurkolók Dorcsák Zoltánra, a tiszafürediek csatárára. A Dorisznak becézett srác tavaly nyáron befejezte a sulit Veteránok a megye labdarúgásában Legyen párbeszéd az edzők között Öreg ember nem vén ember. Öreg futballista nem vén futbal­lista. Hát még akkor, ha nélküle nem halad a szekér. Pedig neki már régen a bakon lenne a helye. Ő azonban minden hét végén újra és újra nekiveselkedik. Szembeszáll a nála sokkal fiata- labbakkal. Nem kíméli csontját és erejét. Miért van ez így? Rózsavölgyi László 38 éves, pályafutása Pilisről indult, a Vasason és a Honvéden át Ceg­lédre vezetett az útja, ahonnan csak egy ugrás Szolnok. A MÁV MTE-es sikerek után Tó­szeg, Martfű következett. Ma a Szolnoki VSI játékosa, a sport­iskola edzője, az előkészítő II. korcsoportnál.- Szerintem nem árt egy-két rutinos játékos jelenléte egyik csapatban sem. És itt ne első­sorban a játéktudás domináljon, jóval inkább az a józan maga­tartás, amely követendő példa­ként állhat a felnövekvő fiata­lok előtt.- Ők nem a szerzett gólok után alakítják ki saját érték­rendjüket valakiről?- Úgy tapasztalom, hogy az is lényeges, de legalább olyan fontos a személyes kapcsolat- tartás, az öltözői hangulat nor­mális mederben tartása, a ma­gánéletbeli felfogás és a sport­ról alkotott hitvallás gyakorla­tias megjelenése.- Két fronton, két korosztál­lyal van dolga mindennap. Mi­lyen külötibségeket követel személy szerint Öntói mindez?- A kisrácokkal szemben a pedagógusi szerepkör dombo­rodik ki, a megyei I. osztályú csapatnál pedig amolyan ka­pocs vagyok az edző és a játé­kosok között. Segítek nekik a pályán megvalósítani azokat a taktikai elemeket, amelyeket a mester kér, s amelyeket hét közben nem lehet élesben gya­korolni.- Hol vesznek el a magyar tehetségek?- Valahol a középiskolás korban, amikor megjelennek a lányok, szembeszökővé válnak a diszkók fényei. Nem mon­dom, mi is szórakoztunk, de én mindig tudtam, mikor és meny­nyit szabad. Itt látom a legna­gyobb problémát, nincs kellő felelőssége a fiataloknak.- Mi lenne a megoldás?- Az egységes szakmai hát­tér kialakítása. Több gyakorlati Rózsavölgyi László képzést kellene beiktatni az edzők számára, s kialakítani be­lőlük egy olyan csoportot, ami­ben valamennyiük azonos szemlélettel közelíti a munkát, tapasztalataikat féltékenység nélkül rendszeresen megbe­szélnék egymással. Mert nem az a fontos, hogy melyik szol­noki vagy vidéki klubnál hány ügyes gyerek van, hanem az, hogy az egész megye utánpót­lás-nevelése egy irányban ha­ladjon előre. - néder ­NB I/B Férfi kézilabda Pontvesztés brutalitással

Next

/
Oldalképek
Tartalom