Új Néplap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-06 / 55. szám
4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1997. március 6., csütörtök ......a Földön a helyzetek változásoknak vannak kitéve” A Rózsakeresztes rend védelmében Turkálósdi Azt mondta szeretett mesterem: „Tudod, fiam, az élet alapja a munka. ” Hát, igen! Már akinek van. Az örülhet, de csak a fizetésnapig. Mert ugye, a jelenleg érvényben lévő minimálbért csak épp meghaladó koldusbérrel hazatérd férj vagy feleség ugyan mit mondhat a gyerekeinek? „Ma fizetés volt. Cukorkát nem hoztam. Viszont kifizetjük a lakás OTP-jét, a rezsit, nektek az ingyen oktatást, és ha még marad, abból veszünk egy mély lélegzetet, és megpróbáljuk kihúzni a következő fizetésig. Hogy most nincs kedvem veletek játszani? Ugyan már, örüljetek, hogy van munkám." Mert élni, élni kell! - megmondta Gőz Jóska is a Talpalatnyi föld című filmben. Hát élet ez? Itt van példának okáért a szeretet. Van, aki elveszett kutyájáért aggódik, van, aki az utcára került emberekért. És a szerelem? Ha elvesztem a munkahelyem, kitesznek a lakásomból is. Kínoz az éhség, a hideg. Hogy legyek így szerelmes? Kiszolgáltatott vagyok. Olvasom az újságok hirdetéseit. Import ruhák, szolid árak. Kínálják a nyugatiak levetett gatyáit. Hovatovább az ország innen öltözik. Ez van. Elegáns üzletbe nem érdemes bemenni. Az árak nem nekünk valók. Marad a turkálósdi. Tudja-e valaki, hányán vásárolnak kutyaeledelt emberi fogyasztásra ? Látni kellene, amint vásárló és eladó egymás szemébe néz: „Abból legyen szíves egy kilónyit, kedves! ” Az eladó turkál. Egy szebb darabot keres. Turkálósdi. Láttam egy tisztes ábrázatú középkorút, munkabírásának teljében, amint behajolt a kukába. Nem kéregét, mert azt szégyellné, inkább fejét bedugva kotor egy kidobott gönc, egy félig lerágott csont után. Turkálósdi. Sokan emlékeikben turkálnak. Jól teszik. Vegyék elő, ami a régiben jó volt, de figyeljenek a jelenre is, azokra, akik a tiszta jövőképet formázzák, az emberarcú társadalmat. Keressük őket, az értünk tenni akarókat. U. G., Tiszavárkony Az önkormányzat mindent megtesz a könyvtárért Tiszabőn a cél közös Tiszabő és Negyedik Világ címmel jelent meg a lapban február 8-án Ambrus Andrásnéval, a klubkönyvtár vezetőjével egy beszélgetés a könyvtár életéről. A helybéliek közül néhányan arra következtettek a cikkből, mintha az önkormányzat nem támogatná kellőképpen a művelődési házat. Ez a következtetés téves, mert az önkormányzat tőle telhetőén minden támogatást megad. Jótékonysági est Kunhegyesen Amióta Kunhegyesre került ifj. Nagy Kálmán lelkipásztor, megváltozott az élet az ősi református városban. Méltó folytatója ő egyházunk kiemelkedő prédikátorai legjobb hagyományainak. Nevéhez kapcsolódva városunkban két olyan alapítvány is működik, amely kötődik az egyházközséghez. Egyik a „Kunhegyesi Református Templomért és Temetőért” nevet viseli, melynek célja benne foglaltatik nevében: az őseink által épített, műemlék templomunk állagának megőrzése, hogy a neves építész, Hild József tervei szerint befejezett díszes épületet úgy adhassuk át utódainknak, ahogyan azt mi kaptuk eleinktől. Ugyancsak fontos temetőnk ápolása, csinosítása. A másik alapítvány neve „Orando et laborando”. Az elnevezés a művelt keresztyén ember életfilozófiáját, az élet értelméről való hitvallását fejezi ki: „Imádkozva és dolgozva.” E két alapítvány vacsorával, bállal és kultúrműsorral egybekötött jótékonysági estet rendezett a művelődési házban. Kétszázharminckilenc vendégre hat birkát készített elő Kun Sándor, aki a munka oroszlánrészét vállalta. Vágott Ferenc és segítői - Gorzás János, Túri Elek - kitűnő vacsorát főztek. Szorgos asszonyok közreműködésével szépen megterített asztalokhoz ülhettek a vendégek. Illusztris vendégek is megtiszteltek bennünket: Nagy Kálmán esperes és felesége Karcagról, valamint Molnár János egyházmegyei gondnok és felesége Berekfürdőről. A rendezvény fénypontját jelentette, amikor ifj. Nagy Kálmán szívből jövő, meleg hangú, üdvözlő megnyitója után a színpadra lépett Horváth Gyula előadóművész. A közönség meghatódottan hallgatta, hogy a művész, aki ötéves koráig még egyetlen magyar szót sem ismert - édesanyja német anyanyelvű volt - felnőtt korában (ahogyan egyik kritikusa méltatta) egyike lett a magyarul legszebben beszélő színészeknek. Felemelő volt hallani, milyen mély magyar érzés tölti el, hogy mennyire bízik a magyarság fennmaradásában, feltámadásában most is, amikor szinte minden - a magyarság létszámának gyors fogyatkozása, a magyar nyelv és kultúra hanyatlása, a közoktatás fogyatékosságai, a nemzeti vagyon elherdálása, a határainkon túl élő magyar testvéreink cserbenhagyása - népünk, nemzetünk létezése, fennmaradása ellen hat. Gratulációnk és jókívánságaink kíséretében képletesen átnyújtjuk a legmagyarabb színésznek járó címet, s egyben köszönjük a művésznek a felejthetetlen estét. Dr. Kocsis József presbiter A Földön az emberek változásoknak vannak kitéve - mindaddig, amíg képessé nem válnak önmaguk és környezetük változásának kezelésére -, mondhattam volna az Arany Rózsakereszt Nemzetközi Szellemi Iskolájának bemutatkozó előadásán. Én vagyok az a „középkorú, pocakos férfi”, akinek az okvetetlenkedő kérdéseire - ex katedra - „Ha nem érti, hagyjuk abba!” volt a válasz. (Az előadásról a lap február 22- ei számában jelent meg egy cikk.) Most mégsem a sértődöttség beszél belőlem, hanem a tisztánlátás érdekében vetettem néhány gondolatot papírra, azon „keresők” miatt, akik - mintegy hatvanan - az előadáson részt vettek, és azok miatt, akik a hétköznapokban keresik azt a helyet, ahová tartoznak. Napjainkig számtalan olyan irányzat, szellemi iskola indult el, amelyek kiindulópontja az önismeret, az emberi test, a tudat, a szellemi sík megismerése, az e szinteken történő kapcsolatfelvétel. Az általuk Pár nappal a cikk megjelenése után - ismét átgondolva az abban leírtakat -, szeretnék válaszolni a feltett kérdésekre és megállapításokra. Azért én - és nem a cikkben említett Hamar Mihály alpolgármester -, mert úgy vélem, én vagyok a legilletékesebb, miután az írás a település képviselő-testületét is elmarasztalóan érintette. A címben feltett kérdésre egy szóval tudok válaszolni, mégpedig azt, hogy nem\ Községünk vezetői 1994-ben falugyűlésen ismerték el a cselgáncs szakosztály jó eredményeit, vezetőjét és több versenyzőjét tárgyjutalomban részesítették. Iskolai tanévzáró ünnepségeken az iskola igazgatója minden alkalommal értékeli a cselgáncsozók eredményeit is. A képviselő-testület legutóbb a tavaly augusztus 16-Olvasván a február 26-ai „Az új doktor vagy a régi?” című cikket, nagyon „déjá vu” érzésem támadt: mintha már találkoztam volna a megyében hasonló problémával. Hajdan a jóságos doktor bácsi azt a békés, polgári erényekkel megáldott személyt jelenítette meg, aki nyáron hőben, télen hóban, zokszó nélkül a betegek rendelkezésére állt. Hogy ma nincs így? Mondják, hogy ma ilyen időket élünk, meg hogy csak a pénz istenét táncolja körül mindenki. Lehet, hogy sokan így vannak ezzel, de aki - félretéve a tisztességet is - csak anyagiakban kialakított tézisek, gyakorlat, eredmények meglehetősen különbözőek, azonban egyben közösek: önálló, jól megfogalmazott céljuk van. Attól váltak szellemi iskolákká, hogy alaptéziseikből kőkemény logika és tapasztalatok alapján gondolatrendszert, tanokat alkottak, amelyek azok számára, akik az alapokat magukénak mondották, irányt és lehetőséget mutatnak. Ezek közül egy volt a Rózsakeresztes rend, melyet a világi egyház eretnek tanaiért üldözött. A Christian Rosenkreutz által létrehozott rend azért született meg, hogy az ősi tudást a hit és bizalom helyett a logika és az értelem útján szerezhesse meg a modem, fizikai síkra állított ember. Nos, az elhangzott előadáson az elődökből csak a név maradt meg, s az „eltévedt emberek”-nek ígért Ariadnéfonalból átmetszhetetlen gordiuszi csomó támadt. A „bukott emberiség” kis csoportja tanácstalanul állt az előttük érthetetlenül megnyilatkozók előtt. ai ülésén értékelte a község sportját. Egyéb sportágak mellett a cselgáncsozók munkája napirenden volt, vezetője és több tagja pénzjutalmat kapott. A klub múlt esztendei egymillió-négyszázezer forintos költségvetésében az önkormányzati támogatás 800 ezer forintot tett ki (600 ezer volt az eredeti előirányzat, 200 ezret pótelőirányzatból kaptak, októberben). Azt gondolom, hogy ezen tények ismeretében más lehet a klub iránt érdeklődők és az olvasók véleménye, még akkor is, ha az a szerencsétlen mondat a TEB- ülésen el is hangzott. Egyébiránt módja lett volna a klub vezetőjének nem így, hanem más úton felvilágosítást kérni az inkriminált mondat miértjéről, annál is inkább, mert erre az ülésre meghívást kapott. gondolkodik, nem törődik mások igényeivel, a fiatalabb generációval, alkalmatlan az orvosi hivatás gyakorlására. Nem az első eset a megyében, hogy egy orvos - elérvén a nyugdíjkorhatárt - biztatgatja az embereket egymás, az önkormányzat és a polgármester ellen. Buzgó orvosaink jóvoltából a mi megyénk volt az egyetlen, ahol még önkormányzatot is kellett feloszlatni az országgyűlésnek. Szépen hangzik az, hogy „nincs szabad orvosválasztás”. Olyan érzése támad az embernek, hogy az illető orvosnak a szíve vérzik a betegeiért (mi-Ezért mindazoknak, akik az anyagi világ felől próbálják megközelíteni a megfoghatatlant, álljon itt néhány alapvető gondolat, mely irányt mutathat: Az ember azonos anyagból épül fel, mint a galaxisban bármi más, ezért anyaga ugyanazt az információt hordozza, mint a galaxis többi anyaga, és ezek egymástól függetlenül nem létezhetnek. Ez az információ előhívható (értelmezhető) akár az ember anyagából is, mert minden anyag hullámokból, energiából áll, melyek jellemzők rá és egyértelműen meghatározzák azt. A hullámok kezelését megtanulhatja és alkalmazhatja minden lény, közöttük az ember is. Csak ez után ismerheti meg igazán önmagát, válhat képessé a tudatos gyógyításra, lehet önálló akarattal és döntéslehetőséggel bíró lény, aki „képes önmaga és környezete változásának kezelésére”. Dankó László a Fény Tanítói és Követői Egyesület elnöke Én magam azt vallom, hogy az esetek többségében a bajokat ott kell orvosolni, ahol azok keletkeztek - ha egyáltalán az a cél, és nem más. Nagyon sajnálom, hogy ebben az esetben ez nem így történt. őszintén remélem, sikerült válaszommal a sportkedvelők előtt világossá tenni, hogy értéktelenek, avagy értékesek a szajoli eredmények - Szajolnak. Arról pedig, hogy a rendelkezésünkre álló pénzmenynyiség annyi, amennyi, nem egészen mi tehetünk. Egy biztos: mi azt a keveset szívesen adjuk - adnánk többet is, ha tudnánk és nemcsak a Judó Klubnak, hanem minden arra érdemes szervezetnek, amely valamit is tett az emberek közösségéért, a faluért. Szabó Zsigmond Szajol polgármestere közben a pénztárcája teszi ezt). A szándéknyilatkozatoknak ismerős a menete: netán „fogadott prókátorok” járják a települést, és majdhogynem kényszerrel íratják alá, hogy „szeretjük a doktor urat” (s a szöveget esetleg éppen ő maga fogalmazta). Minden tiszteletem a tisztességes orvosoké, de nagyon soknak - a többiek közül - a körmére kellene nézni, hiszen messze még az idő, amikor az egyszerű parasztember ellent tud mondani a számára istenként tisztelt, és aszerint is vélekedő orvosának. Sokan olvastuk a lapban a rólunk írott újságcikket, amely jól sikerült, ám úgy érzem, valamit még el kell mondanom vele kapcsolatban. A beszélgetés során szó volt arról - de nem került be a cikkbe -, hogy az önkormányzat mindent megtesz az intézmény működéséért. Hogy többet nem tud adni, mint eddig, az nem azért van, mert nem akar, hanem mert nincs rá lehetősége. Ezt én nagyon jól tudom, hiszen magam is képviselő vagyok, így ismerem a lehetőségeket. Nem szeretném, ha bárkiben is elmarasztaló kép formálódna az önkormányzatról. Ezért még egyszer szeretném hangsúlyozni: az önkormányzat - élén a polgármester úrral és a jegyző asszonnyal - a lehetőségekhez mérten mindent megtesznek a klubkönyvtárért, hiszen ez az intézmény a községé, Tiszabő lakosságáé. Ambrus Andrásné klubkönyvtárvezető-h-A levelekből válogatunk. Az írásokat rövidítve közöljük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját. A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a véleményünk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin A rékli és a bér vetülete Néhány bébiholmit szerettünk volna vásárolni babát váró leányunknak, s úgy gondoltuk, két nagyobbik unokánk sem maradhat ki az ajándékozásból. Magunkhoz vettünk kevéske pénzünkből ötezer forintot abban a reményben, hogy ennyiből több mindenre telik. Egy bébi- és gyermekruhákat árusító üzletben néznünk szét elsőként. Válogattunk a kínálatból: egyik szebb volt, mint a másik. Csak amikor az árcédulát megnéztük, akkor döbbentünk meg. Azt tudtuk, hogy ma már semmi sem olcsó, no, de enynyire? A kétkezi munkás verejtékesen megkeresett 15-20 ezer forintjához mérten egy bébitipegőért mégis csak sok 2640 forint, egy bébiingért 540! Ráadásul ezekből több is kell. Letörten mondom páromnak, hogy nézzünk talán zoknit két kicsi gyöngyszemünknek, azt biztosan olcsón megkapjuk. Nem akartam hinni a szememnek: 420 forint egy pár gyermekzokni. Több üzletbe is benéztünk, reménykedve, hogy valahol olcsóbban vásárolhatunk, de csak minimális különbséget tapasztaltunk az árakban. Eldöntöttük, hogy nem veszünk semmit, inkább odaadjuk a vásárlásra szánt összeget leányunknak. Hogyan vállaljanak családot, gyermeket a fiatalok ilyen helyzetben? Az elmúlt 7-10 év megszorító gazdaságpolitikai intézkedései a többségnek nyomort és szegénységet hoztak. Én mégis azt mondom, kell a gyermek, mert csak velük lehet teljes az élet. K. I., Szolnok Persona non graták a cselgáncsosok? Ha eljön az ideje, a helyet át kell adni „Hatvanon túl”- nyugdíjasoknak Köszönjük az Új Néplap szerkesztőségének az újjászülető, Hatvanon túl címmel jelentkező nyugdíjas-összeállítást. Örülünk a hírnek, mert ismét lehetőség lesz arra, hogy e jelentős számú réteg beszélhessen önmagáról, mindennapi gondjairól, szót emeljen érdekeiért. Törekvéseinket a lap eddig is támogatta, hiszen munkánkról gyakran tájékoztatta az olvasókat. A nyilvánosság egyben kötelez is bennünket: valóban minőségi munkáról, érdemi érdekvédelemről, tartalmas együttgondolkodásról számoljunk be, ami követendő lehet mások számára is. Demény Istvánná, Szolnok a városi nyugdíjasklub vezetője A focirajongók körében ma is téma a gála A sportkedvelőket néhány héttel az események után is foglalkoztatja a február 16-ai Nefag-Iabdarúgógála - derül ki a hozzánk küldött levelekből. A futball szerelmesei itt találkozhattak a Ferencváros, a Dózsa és a Honvéd egykori sztárjaival. A sportcsarnokbeli show-ra sokan voltak kíváncsiak, és ahogyan ez ilyenkor lenni szokott, a látottakról különbözőek a vélemények. „Bizonytalan voltam az induláskor, mert csak hallomásból értestültem arról, milyen nagy nevek sorakoznak fel a szolnoki sportcsarnokban. Talán nem kapott kellő reklámot, vagy elkerülte a lapban a figyelmem a hírverés - írja Jászberényből hölgy levélírónk. - Szerencsére minden rendben volt, és utólag mondhatom, megérte ideutazni. Bár csaknem egy órás késéssel kezdődött a műsor, mégis mindannyiunkat kárpótolt az, hogy olyan hírességekkel találkozhattunk - ráadásul egyszerre -, akiknek játékát külön-külön csak a televízióban láthattuk eddig. Igen eredeti ötletnek találtam így összehozni őket, s nagyon élvezetes volt végignézni az egymás elleni játékot. Nem tudom, ki vagy kik szervezték a show-t, de egy biztos: minden elismerést megérdemelnek, mert nem lehetett könnyű ilyen színvonalas programot készíteni s közben még olyan kedves gesztusra is futotta erejükből, mint a meghívottak köszöntése, virággal. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a gála színvonalát és hangulatát bizonyára emelte volna, ha a profi játékosok mérkőzéseihez - stílusosan - profi riportert kér fel a rendezőség. Szolnoki levélírónk maga is bevallja, nem a foci kedvéért ment ki, hanem a Zoltán Erika Táncstúdió produkciójáért. Csalódott, mert a szóban beharangozott 2x5 perces műsorszámért órákat kellett várni. Az is zavarta, hogy egy órán át takarították az olajos pályát. Végül a második fellépés el is maradt, holott a táncosok fél 12-től 18 óráig vártak a második fellépésre, de senki nem mondta nekik, hogy nem lesz több. Tiszakürti olvasónk barátaival látogatott el a focigálára, „...amit kár lett volna kihagyni - írja. - Soha nem hittem volna, hogy egyszer élőben is láthatom focizni nagy kedvenceimet: Törőcsiket, Détárit, Nyilasit és a többieket. Emlékezetes élményt nyújtott a show. Néhány apróságra a rendezők helyében jobban odafigyeltem volna: például, hogy a tánckar ne telt ház előtt tartson főpróbát (akkor talán takarításra sem lett volna szükség), de ez legyen a legnagyobb baj. Csak azt mondhatom, érdemes volt ezen a hét végén Szolnokra utazni. Gratulálok a szervezőknek.” Tárgyalni kell Úgy tűnik, nálunk a demokrácia új értelmet kap: a nép egyik fele uralkodik a másikon. Példa erre az egykori taxisblokád, s legutóbb a kistermelők forgalomlassító demonstrációja, amiről ugyan azt állítják, hogy a kormány ellen irányul, a valóságban viszont ellenünk, mert mi, adófizetők isszuk meg a levét, minket korlátoznak a zavartalan közlekedésben. Javaslom - ha követelésük jogos - találjanak megoldást a tárgyalásos kiegyezésre, s ne tiltakozzanak! Rá kellene végre ébrednie mindenkinek, hogy a kiadásokat csak adóból lehet fedezni, az adó pedig olyan jövedelme az államnak, amit minden becsületes polgárnak fizetnie kell. F. J., Szolnok
