Új Néplap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-29 / 74. szám
12. oldal Információk Események 1997. március 29., szombat Naptár 1997. március 29., szombat Auguszta napja Napkelte: 5.27 órakor, napnyugta: 18.11 órakor. 105 éve született Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek. Ma 60 éves Chrujlinák Alajos újságíró. E napon született 1885-ben Kosztolányi Dezső költő, író. E napon hunyt el 1903- ban Dankó István nótaszerző, író és 1971 -ben Kiss Manyi színésznő. Nagyszombat. E nap Jézus sírban nyugvásának napja, ezért a gyász uralja: a templomok csendesek, az este azonban örömünnepbe csap át, ekkor kezdődik ugyanis a kereszténység legnagyobb ünnepe, Jézus Krisztus feltámadásának napja. Holnap húsvétvasámap. Húsvét a keresztény egyházakban Krisztus dicsőséges feltámadásának ünnepe. Húsvét után Felhőátvonulások A hazánk felett tegnap átvonult hidegfront sokfelé okozott esőt, záport, sőt néhol zivatar is előfordult. A front nyomában ma hidegebb, változó nedvességtartalmú levegő érkezik hazánk fölé. Az ország nagy részén felhöátvonulások zavarják a napos időt, záporok, hózáporok is előfordulnak majd. A Dunántúlon felhős idő lesz, kevés napsütéssel, záporokkal. Az északi, északnyugati szél gyakran megerősödik, többször viharossá fokozódik. A délutáni órákra 8, 13 fokig melegszik a levegő. A hidegfront mára elhagyta térségünket, így eleinte napos időre, majd felhőátvonulásokra számíthatunk. Itt-ott futó záporok teszik változékonnyá az időt. Az északi szél többfelé gyakran megerősödik, néhol viharossá fokozódik. Hűvös marad az idő, délután 10, 13 fok várható. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 6 Velencei-tó: Tisza-tó: 5 Fertő-tó: Tisza: 3-6 Duna: Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 11 Kecskemét: Jászberény: 11 Baja: Tiszafüred: 10 Kiskőrös: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 60-80 Velencei-tó: Tisza-tó: 60-70 Fertő-tó: 6 Szolnok: 60-70 Kecskemét: 7 Jászberény: 60-70 Baja: 5-8 Tiszafüred: 60-70 Kiskőrös: KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL 11 13 12 60-75 70-90 60-75 60-75 60-75 A közlekedést ma több időjárási tényező is zavarja, erős hidegfronti hatással kell számolniuk az erre érzékenyeknek, helyenként záporok, hózáporok teszik átmenetileg csúszóssá az utakat. Többfelé viharos lesz az északnyugati szél. Prémiumtelefonon a meteorológiai szolgáltatás technikai okok miatt átmenetileg szünetel. Lapunk legközelebb április 1- jén, kedden jelenik meg négy oldal Sportextrával, amelyben egy oldalt szentelünk a 70 éves Puskás Ferencnek, Öcsinek, a világ egyik legnagyobb labdarúgójának. Szolnoki piaci árak Tojás Burgonya Sárgarépa Petrezselyem Vöröshagyma Fejes káposzta Kelkáposzta Karalábé Újkaralábé Karfiol Paradicsom Zöldpaprika Uborka Saláta Fokhagyma Gomba Zöldhagyma Hónapos retek Zeller Alma Körte Szőlő Banán Narancs Citrom Mandarin Dió Dióbél Mák Savanyú káposzta 12-14 Ft/db 16-40 Ft/kg 40-120 Ft/kg 60-120 Ft/kg 35-50 Ft/kg 30-50 Ft/kg 68-80 Ft/kg 60-120 Ft/kg 50-110 Ft/db 248-300 Ft/kg 320-400 Ft/kg 15-110 Ft/db 200-360 Ft/kg 50-80 Ft/db 400-600 Ft/kg 220-300 Ft/kg 25-40 Ft/cs 20-80 Ft/cs 60-100 Ft/kg 40-120 Ft/kg 400 Ft/kg 600-700 Ft/kg 148-230 Ft/kg 138-200 Ft/kg 228-240 Ft/kg 138-320 Ft/kg 180-250 Ft/kg 480-700 Ft/kg 250-400 Ft/kg 70M00 Ft/kg Tető kerül a Gecse-műteremre Új ravatalozó építését kezdik meg Alattyánon heteken belül megkezdődik a megye legelavultabb ravatalozója helyett az új építése. Az igen leromlott állapotú halottbúcsúztatót újjal váltják fel. A hatmillió forintos beruházáshoz a kezdő részletet, a 2,6 millió forintot a Titász-vagyonból biztosítja az önkormányzat. A tervek szerint idén az épület elkészül. A beruházást a polgármesteri hivatal építőrészlege valósítja meg. A részlegnek lesz egy másik jelentős feladata is az idén. Ugyanis az önkormányzat úgy döntött, hogy tető alá hozza az idén 97 éves Gecse Árpád festőművész műtermét. A megyei önkormányzat támogatásának elapadása után saját erőből kénytelen a falu ezt a lépést megtenni, hogy az eddig felhúzott, bekoszorúzott falú, tetőzet nélküli építmény állaga ne romoljon tovább. Balesetek, Bűnügyek Alvó a volánnál Elaludt autója volánja mellett pénteken hajnalban Karcag külterületén, a 4-es főúton egy debreceni férfi, emiatt áttért a szemben lévő sávba, ahol frontálisan összeütközött egy román autóbusszal. Az elszunyókált sofőr a balesetet vállficammal megúszta. Nem isznak rá Kunszentmártonban ismeretlen betörő járt a Széchenyi utca egyik magánlakásában, ahol pénzt talált a konyhaszekrényben egy pohárba rejtve, de magával vitte a tulajdonos arany ékszereit, gyűrűjét és nyakláncát, valamint karóráját, melyeket szintén egy pohárban dugtak el. A kár 40 ezer forint. Vegyszertolvajok Mezőtúron 24 kiló gyomirtószert loptak el a napokban azok a tolvajok, akik tetőbontás útján hatoltak be a Kite Rt. vegyszerraktárába. A vegyszer értéke közel 3 millió forint. Zokszó nélkül támadt Egy ismeretlen férfi Fegyvernemen minden előzetes szóváltás nélkül rátámadt és bántalmazott az utcán egy fegyverneki férfit, akit a szomszédja szabadított meg a verekedőtől, miután megunta, hogy hoszszabb ideje bántalmazta. Egy jászberényi asszonyt az élettársa vert meg a lakásán úgy, hogy a nő súlyos sérüléseket szenvedett. Kábelbánya 200 ezer forint értékű kábelt loptak el ismeretlen tettesek Törökszentmiklóson egy bánya területéről szerda éjjel. Trabantra vágyott Csütörtök virradóra Karcagon a Táncsics Mihály körút egyik garázsából ismeretlen tettes elkötött egy Trabant 601-es gépkocsit. A 80 ezer forintot érő autó rendszáma: BVK 201. perfekt Rt. JÁSZ- NAGYKUtt- SZ0LN0K MEGYEI IGAZGATÓSÁGA SZAKKÉPZÉSI AJÁNLATA ÉRETTSÉGIZETTEK RÉSZÉRE: Vállalkozási ügyintéző Pénzügyi ügyintéző Számviteli ügyintéző Felsőfokú pénzügyi tanácsadó Felsőfokú mérlegképes könyvelő DIPLOMÁSOK RÉSZÉRE Adótanácsadó i co Okleveles könyvvizsgáló js TANFOLYAMI HELYSZÍNEK P Szolnok, Jászberény, Karcag, Tiszafüred, Kunszentmárton, Kunhegyes, Cegléd TANKÖNYVELLÁTÁSNÁL 15 % KEDVEZMÉNYT biztosítunk a Szolnok, Kossuth . út 11. szám alatti üzletünkben. VIZSGÁZTATÁS A TANFOLYAM HELYSZÍNÉN TÖRTÉNIK. Jelentkezési cím: Szolnok, Kossuth L. út 11.1. em. TelJfax: 56/422-276 Email: perfekt 1 @mail. externet.hu Waldorf iskola Szolnok. A Szolnoki Waldorf Iskoláért Egyesület ma délután 3 órakor a Kossuth téri irodaház első emeletén előadást szervez A gyermek fejlődése gyermekrajzok tükrében címmel. Előadó Takács Gábor Angliában végzett Waldorf-pedagógus. Minden érdeklődőt várnak. Vízállás A Tisza tegnap Tiszafürednél 487 centiméter, duzzasztott, Kisköre felsőnél 680 centiméter, duzzasztott, Kisköre alsónál -42 centiméter, áradó, Szolnoknál -35 centiméter, apadó. A Hármas-Körös Kunszentmártonnál 35 centiméter, apadó. A Zagyva Jászteleknél 129 centiméter, álló. Ügyeletben Jászalsószentgyörgy. Az orvosi ügyeletes ma dr. Kocsis Kálmán (Fő utca 47.), míg vasárnap és hétfőn dr. Csala László (Fő utca 96.). »kerámia: Egyes padlóburkoló lapok és csempék 10 - 40 % engedménnyel, amíg a készlet tart! Ingyenes házhoz szállítás:- Szolnok város területén 30.000 Ft feletti vásárlás esetén- 30 km-es körzetben 50.000 Ft feletti vásárlás esetén- 50 km-es körzetben 100.000 Ft feletti vásárlás esetén EUROKERÁMIA Kft. Szolnok, Tószegi Út 9. (Papírgyárral szemben) ______________Tel.: 56/421-704_______________ Véradás Véradás lesz kedden Rákócziújfaluban az orvosi rendelőben 13-16 óra között. Az oldalt szerkesztette: Tóth András Üstökös az égen. Az utóbbi évek legnagyobb üstököse, a Hale-Bopp most ragyog, a legfényesebb a Földről szemlélve. Felvételünk Szolnok határában készült, lent, a távolban Abony város fényei sugároznak. fotó: illyés „Rakja össze” című képkivágásjátékunk fődíját Hodosi Viktor, szolnoki olvasónk nyerte (bal oldalt), akinek Berki Imre főszerkesztő (jobbról) adta át az értékes minitornyot. FOTÓ: MÉSZÁROS Jászsági garázdaságok Garázdaság miatt indított büntetőeljárást a rendőrség egy jászalsószentgyörgyi férfi ellen, aki a főúton lévő ABC-ben részegen ordítozott. A duhaj ember fizetés nélkül akart meglépni a cigarettával és a sörrel, ám amikor a pénztáros megpróbálta megakadályozni, megfenyegette, hogy a fejéhez vágja a pénztárgépet. Jásztelken a Híd bisztróban két részeg férfi megtámadott egy vendéget, akinek letépték a ruháját, majd bárddal és egy nagy méretű késsel megfenyegették. A garázdák a szórakozóhely üvegajtaját is bezúzták. Eljárás indult velük szemben. Néhány nappal ezelőtt hajnalban a jászberényi MAV-állomás várótermében két részeg férfi garázdálkodott, akik megpróbálták betömi a szolgálati iroda ajtaját, de ebben megakadályozták őket. Ültess őshonos fát! Jászfényszaru. Harmincezer forint támogatást kapott a Földművelésügyi Minisztériumtól, valamint a Művelődési és Közoktatási Minisztériumtól az általános iskola. Az intézmény a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolái Társasággal együtt adta be a környezetszépítésről szóló pályázatát. Az összegen a Jászságban őshonos facsemetéket vásárolnak, amelyeket az iskola udvarába telepítenek. Új fogadási rend Szolnok. A megyei hadkiegészítő parancsnokság április 1-jétől új ügyfélszolgálati rendben fogadja a hadköteleseket és hozzátartozóikat. Ezek szerint hétfőn 8-14, kedden 8-12.30, szerdán 8- 18, csütörtökön 8-16 és pénteken 8-12.30 óráig van ügyfélfogadás a Táncsics utcai parancsnokságon. Charlie-koncert Szolnok. Ma este negyed 7-kor nyitják ki a tiszaligeti Olajcsarnok kapuit a Charlie-koncertre érkezők előtt. A várhatóan kétórás műsorában vendégként fellép Cserháti Zsuzsa és Lerch István. A lemezbemutató turné 6. állomásán az előzetes érdeklődések alapján telt ház várja a whiskyhangú énekest és zenekarát. Telefondoktor A 082-es telefonszámon hívható Telefondoktor hétfőtől a húsvéti alkolholfogyasztásról beszél. Világító birkák A sötétben világító birkák elrettenthetik a rájuk leselkedő rókákat. Legalábbis a Repel nevű londoni cég bemutatott egy fluoreszkáló anyagot tartalmazó sprayt, amellyel az állatok befújhatok. A spray részecskéi nappal feltöltődnek és éjszaka világítanak. Ráadásul a spray rendkívül rossz szagú, és ezáltal is távol tartja a ragadozókat. Az ügyeletes patika: Szolnokon ma és holnap a Kolozsvári (Kolozsvári utca 23), hétfőn a Kígyó (Indóház utca 53.) SZUPEREXPRESSZ A Szatmári Kft. Malomüzeme étkezési búzát vásárol fel legmagasabb napi áron, azonnali fizetéssel. Érdeklődni lehet: 06- 30/353-058 telefonszámon. »6600/8H* »ELTÜNTETJÜK bőrkabátja szakadásait. Festéssel, béléscserével, húzózárcserével felújítjuk. Átvevőhelyeink: Szolnok Otthon butik, Árkádok mögötti parkolóban, Széchenyi-lakótelep 422-774, Jászberény Modellház, Szövetkezet Út. »5023/6T* ORSZÁGOS terjesztésben három év óta két havi lapként megjelenő rejtvényújság havilappá fejlesztéséhez tulajdonostársat, média menedzsert és megyén kívüli ügyfélkörrel is rendelkező reklámszervezőt keresünk. Kapcsolatfelvétel az 56/343-856 telefonszámon, hétköznap 17 óra után. *8704/ih* KONTÉNERES SZÁLLÍTÁS! Építési törmelék, sitt, lom, kerti hulladék. Telefon: 06-30/558-505, 56/375-664. *8757/ik* »SZOLNOK, Arany János úti társasházban lakások, irodák és üzletek eladók. Érdeklődni: 56/428-253 telefonszámon. «8767/it» Már megkezdtük a tavaszi - nyári kollekciók értékesítését az „ENRICÓ FÉRFIDIVAT-ÁRUBAN”! Elegáns öltönyöket, zakókat, nadrágokat (42-62 méretekig), ingeket és egyéb kiegészítőket kínálunk mérsékelt áron! Termékeinket méretére, rendelés után is elkészítjük. Cím: ÓNIX CENTER Szolnok, Ady Endre Út 19. »8812/1K* SZOLNOKON 80 négyzetméteres üzlethelyiség kiadó, bevezetett bútorbolt volt. Zrínyi út 14/B. alatt. *8823/1K* Á TERRAKOTTA---------ÉPÍTŐANYAGVÁSÁR! Terranova vakolatok, Színes kőszőnyegek 10 % árengedménnyel. Csempék 560 Ft + AFÁ-tÓI Padlólapok 664 Ft + ÁFÁ-tól Csemperagasztó 696 Ft + ÁFÁ-tól i Szaktanácsadás, | csempevágás. ~ Szolnok, Alma u. 36. (Martfűi üt mellett) A WELDING Szerelőipari Kft. felvételre keres minőségi szakmunkásokat gépszerelő, technológiai csőszerelő, hegesztő, lakatos munkakörbe. Jelentkezni 1997. április 2-án, 3-án 8.00-12.00-ig, telefon: 06-56/374-003. *8819/1K*________________ SZOLNOKON, a Tabánban építési telek eladó. Érdeklődni: 30/431-452 telefonszámon. *8838/1 K*