Új Néplap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-29 / 74. szám

1997. március 29., szombat Sport 9. oldal Női röplabda Extra Liga, első mérkőzés az ötödik helyért Lépéselőnyben a vasutasok Jászberényi RK — Budapesti VSC 2:3 (11, -14, 10, -12, -13) Jászberény, 100 néző, vezette: Csemák, Szabó K. Jászberényi RK: Pesti, Na­zarenko, László, KOVÁCS, IUésné, Gergelyfi. Csere: Sápi, Nagy, TÓTH, Teron. Edző: Litkei Gábor BVSC: LENGYEL, MI­SENKO, Nagy, LOM- BOSNÉ, Molnár, Szvetnyik. Edző: Sun De Li A két csapat az alapszakaszban 2-2-re végzett egymással, így nagy küzdelemre volt kilátás az 5-8. helyért folyó páros mérkő­zés első összecsapásán. Nos, az előjelek ezúttal nem csaltak. A bajnokság felénél két meghatá­rozó játékosát, Brechert és Grózert elvesztő BVSC - a BSE-hez igazoltak - óriási küzdelemben 124 percig tartó csatában, idegenben szerzett lépéselőnyt. A sok adogatás­rontással tarkított első játszmá­ban végig Pestiéknél volt az előny. Sun De Li 6-3-nál és 11- 7-nél időkéréssel próbálta fel­rázni csapatát, próbálkozásai hiába valónak bizonyultak. Há­rom perc híján fél óra alatt szerzett előnyt a JRK. A folyta­tásban úgy tűnt, sikerül meg­törni a rendkívül szívósan küzdő vendégcsapatot, ám 12­6-os hazai vezetés után a BVSC Lengyel és Misenko vezérleté­vel fordított. Az addig meglehe­tősen unalmas találkozó a har­madik játszmától lett igazán presztízscsata. Helyenként ki­mondottan látványos volt a já­ték. A JRK elhúzott 8-3-ra, de 10-9-nél már ismét egy pont volt a különbség. A szett hajrá­jában aztán a jászberényiek koncentráltak jobban, és ismét vezetést szereztek. Rendkívül izgalmasan alakult a negyedik játszma. A fővárosiak gyorsan elhúztak 1-6-ra, sőt 7-11-re is vezettek már. Misenko ellen egyszerűen nem volt ellenszere a hazaiaknak. Aztán fordult a kocka, Nazarenko és Pesti bombái a másik oldalon értek pontot, és 12-11-re már a JRK vezetett. A vendégek azonban ismét fordítottak. A döntő játszmában 6-4 után is helyén volt a szívük, kevésbé remegett a kezük, és egy picit Fortuna is melléjük állt. Nem érdemtelenül szerzett lépéselőnyt a fővárosi csapat a párosmérkőzés első találkozó­ján, hiszen Lengyelék többször is vert helyzetből tudtak fordí­tani. Nagyon hiányzott a hazai együttesből a Vasas ellen meg­sérült Teron, aki csak az össze­csapás végén állt be. Szántai Labdarúgás, NB II., az 5. forduló előtt Pontokat hoznak vagy tojásokat? Húsvét vasárnapján a tavaszi szezon első harmadát hagyják maguk mögött csapataink. Hogy milyen eredménnyel, az csakis a szolnoki és tiszafüredi futballistákon múlik. Jó esetben pontot, pontokat regisztrálhatunk a bevétel oldalon, ha még­sem, megmaradnak a tojások az ünnepi alkalomból. Edzőink továbbra sem gondtalanok, Szatmári János és Albert Csaba egy-egy legjobbját kénytelen nélkülözni ebben a fordulóban. ratú autóbusz, amely egészen a Vágóhíd utcai stadionig repíti őket. Albert Csaba ráncait Lugossi Zsolti makacs sérülése mélyíti, no meg az, hogy: - Nagyon gyengék voltunk legutóbb Egerben. Meg kell mondjam, ennek ellenére és Markóczi (sötétben) tavasszal még nem talált az ellenfél kapujába. Talán a nyúl majd megajándékozza őt egy (gól­lövő) puskával FOTÓ: I. Cs. Sz. MÁV Neusiedler - Kecskeméti SC-RSC Kezdjük mindjárt a veszteséggel: a MÁV sorozatosan legjobban teljesítő védője, Szecsei Jóska csak a lelátón szurkolhat csapat­társaiért, három sárga lapja okán. Szín sípcsontja újfent begyulladt, Draskóczi lázasan nyomta az ágyat a héten, tehát egyikük sem edzett. Nem úgy a kezdőként de- büti&fsiy Icészülő ^Nagy Attila -1 debreceni kölcsönjátékosként neki a megüresedett kozepso em­berfogó szerep jut Szecsei-utód- ként. Termete, ereje jól illik a KSC elleni stratégiába, mert a hosszúra nőtt csatárokat rendre felívelt, belőtt labdákkal keresik a kecskemétiek. Elöl mindenkép­pen lendületesebb lesz a Szolnok azzal, hogy a mozgékony Fedor ismét pályára léphet Markóczi csatártársaként, miután a Hatvan ellen őt is .jegelte” a sárgaság. Szatmári János azon is gondol­kodik még, ha Szín nem áll ren­delkezésre, Balogh lehet a helyet­tese, s hogy Bemáth szerepelte­tése sem kizárt a középpályán, gondoljunk csak a korábbi bal oldali zavarokra.- Nem akarunk pont nélkül hazajönni, mert különben ott töltjük a Húsvétot- fenyegető­zött félig komolyan a szakve­zető.- Ha netán nyerni tud­nánk, akkor tetemes előnyünk lenne a kilencedikkel szemben, ami nyugodt légkört teremtene a csapat körül a további mécs­esekre. A tervezett kezdőcsapat: Géléi - Major - Draskóczi, Nagy, Kohári- Szín (vagy Ba­logh), Bontovics, Horváth, Ludasi - Markóczi, Fedor. TVSE City Gas - Diósgyőri FC Jó előre jeleztük, ez a találkozó Debrecenben lesz, félve attól, hogy a vendégszurkolók megint rendbe teszik az ünnepekre kicsi­nosított kisvárost, mint ahogy ja­nuárban a teremtorna alkalmával történt. A kirándulásra vágyó szurkolókat vasárnap 13.30-kor a sportpálya előtt váija egy különjá­azt tudva, hogy a Diósgyőr ná­lunk jobb csapat, nem feltartott kézzel állunk ki ellenük. Meg­próbálunk biztonságos védeke­zésből - a visszatérő egyéni hi­bákat kiküszöbölve - gyors kontrákat vezetni. Hátha... Jó csapatnak van szerencséje - tartja a futballista mondás. Ez vélhetően áll a borsodiakra, de azt talán ők sem tudják előre kalkulálni, hogy a Tiszafüred nagy csínyekre képes, ha nem kezelik partnerként. A tervezett kezdőcsapat: Nagy Z. - Földvári - Porkoláb, Görbe, Kaszonyi - Dajka, Kalló, Csillag, Gombos - Tóth, Dorcsák. Tudósítóink figyelmébe! Felhívjuk tudósítóink fi­gyelmét, hogy a hétvégi (szombat-vasárnap), megyei első osztályú labdarúgó mérkőzésekről szóló be­számolóikat a húsvéti ünne­pek miatt március 31-én (hétfőn) 8 és 11 óra között várjuk az 56/424-444-es te­lefonszámon. A megyei II. osztályú meccsek tudósításait egy nappal később, április 1-én (kedden) délelőtt kérjük le­adni. Fegyelmi határozatok A megyei labdarúgó-szövet­ség fegyelmi bizottságának határozata alapján egy talál­kozón nem léphet pályára Erdei Arnold (Rákóczifalva), Kiss Attila (Martfű), Takács Attila (Kenderes), Nagy Gá­bor (Tiszafüred), Vasas Zsolt (Szászberek), Vasas László (Szászberek), Raffael István (Szolnoki MÁV II.-Abony), Baga Tamás (Tiszaszen- timre), Karai Lajos (Öcsöd), Oláh Attila (Ábádszalók), két mérkőzésen nen szere­pelhet Postás Zsolt Tisza- szentimre. Női kézilabda NBI/B Debreceni SI - JTKF DSE 21-16 (10-8) Debrecen, 200 néző, ve­zette: Túróczy, Nagy JTKF DSE: ZSIBÓK - Szűcs 1, Farkas 2, Viczián 3/2, FEKETE 7, Pesti, Szenczy 3. Csere: Gyarmati (k), Pénzes, Csüllög. Edző: Ugrin György Gól hétméteresből: 6/4 ill. 4/2 Kiállítás: 10 ill. 6 perc A házigazdák rögtön le­rohanták ellenfelüket, ám három gyors góljuk nem törte össze Farkasékat, akik rendkívül fegyelmezett já­tékkal felzárkóztak. Remek volt az iram, a színvonalra sem lehetett panasz. Külö­nösen a két kapus hívta fel magára a figyelmet kima­gasló teljesítményével. A já­tékrész hajrájában egyenlít­hetett volna a JTKF, de Fe­kete büntetője kimaradt. Fordulás után a debreceniek gyorsan döntésre akarták vinni a mérkőzést, ám 13-9 után - elsősorban Fekete eredményes játékának kö­szönhetően - ismét egyetlen gólra faragta le hátrányát a Serényi együttes. A végjá­tékban aztán egy kettős em­berhátrány és négy büntető megpecsételte a jászságiak sorsát a csoport legjobb csapatával szemben, a várt­nál mégis jóval nagyobb küzdelemre késztették haj­dúsági ellenfelüket. A tizenharmadik randevú Persze akárhányadik is, illik adni a megjelenésre. A fellépés fél győzelem nemcsak a hölgyek szemében, hanem a kosárlabda­pályán ugyanúgy. Arról nem beszélve, hogy ilyenkor a szívek­nek is kötelességük nagyobb frekvenciára kapcsolni, de már nem a látszat kedvéért. Jóval inkább a győzelem érdekében. Sokan, többfélét beszélnek az Olaj KK kosarasairól, messze­menő következtetéseket fogalmaznak meg elhallott szavakból, félreértett gesztusokból. Jó- és rosszindulatú pletykákat terjesz­tenek egy-egy játékosról, vezetőről, edzőről, vidéki és fővárosi klubokkal hozzák őket hírbe, némelyek pedig már azt is tudni vélik, kik lesznek a jegy szedők az őszi szezontól. Elmondhatom, nem tartozom a túlinformáltak közé, engem elsősorban az foglalkoztat, sikerül-e megszerezni az ötödik he­lyet. Ma délután kerül sor a két győzelemig tartó csatározás első ütközetére a Falcával szemben, a meccs a két klub tizen­harmadik találkozója. A statisztika tizenegy szolnoki győzelmet regisztrál az egyetlen szombathelyivei szemben, bár az a legfá­jóbb, mert akár a hó, az is februárban esett. Mindenféle találgatás és dezinformálás helyett azt várom a piros-feketéktől: ha már egyetlen ponton - a jegyzőkönyv 91- 90-et mutat - múlott a négybe kerülés, akkor legalább hitessék el magukkal és a közönségükkel azt, hogy nem volt hiábavaló ez a bajnoki esztendő sem. Azt hiszem, nem lenne méltó a fiúkhoz, ha másként történne. Akik régtől fogva nyomon követik a csapa­tot, jól tudják, hogy milyen védhetetlen körülményekkel találta magát szemben a Szolnok felé vezető négyes úton. Sebaj! Az ötösön is haza lehet találni. (ni) Palotaforradalom után ... Szóljon újra a vízilabdáról az „ének” Kisebb palotaforradalom zajlott le az elmúlt időszakban a Szol­noki VSE pólósainak háza táján. Remélhetően lecsitultak a kedé­lyek és újra a lényegről, a vízi­labdáról szól majd az „ének”. Merész Andrást Varga József váltotta fel a kispadon, akinek kevés ideje maradt, hogy ren­dezze a sorokat, hiszen ma este 17.00 órakor a LEN-kupagyőz- tes UTE gárdája teszi tiszteletét a Damjanich uszodában. A szezon elején többen leírták a lilákat, mondván, sztárjaik külföldre igazoltak, akik pedig maradtak még, nem elég érettek, hogy át­vegyék a marsallbotot Benedek Tiboréktól. Erre mit ád isten? A kezdeti botladozások után össze­állt a gárda és LEN-kupát nyert, éppen a numero egynek kikiál­tott Ferencváros előtt. Vélhetően Szolnokon sem fogják félvállról venni a játékot, már csak azért sem, mert a név kötelez. Milyen ellenállásba ütköznek? Ezt rop­pant nehéz megmondani. Varga kategorikusan elhatárolta magát a játékosok megmozdulásától, kijelentve, amíg ő foglalja el a kispadot, semmi nemű fegyel­mezetlenséget nem enged meg. Szeretne végre előre tekinteni és azokkal együtt dolgozni a szol­noki póló jövőjéért, akik azono­sulnak elképzeléseivel. Aki pe­dig nem képes, vagy nem akar egy hajóban evezni, attól elvál­nak útjaik. Feltétlenül érdemes lesz tehát megtekinteni a találko­zót, hiszen minden bizonnyal egy új formátumú SZVSE-t lát­hat viszont a nagyérdemű. Bár Íz összecsapás végkimenetele nem kétséges, ám reméljük, ázért bé- lelilul az UTE, míg kiizzadja a győzelmet. (S. L.) A MAFC a következő falat Igazán jól kezdtek a Szolnoki Titász RK röplabdásai az Extra­ligáért folyó rájátszásban. A múlt vasárnapi, a vártnál jóval könnyebb Malév elleni diadal megadta az alaphangot a folyta­táshoz. A következő menetben ma délelőtt a MAFC együtteséhez látogatnak a Tisza-partiak, ah­hoz a gárdához, amely alig haj­szálnyival maradt le az alap­szakasz második helyéről. Jól képzett, intelligens röpisek al­kotják a fővárosiak csapatát, hazai környezetben bárkire ve­szélyesek lehetnek. Igaz, jó­részt egyetemisták lévén, telje­sítményükre alaposan rányom­hatja a bélyegét a vizsgaidő- szak, vagy éppen a zárthelyikre való felkészülés. Most, a tava­szi szünet idején azonban ettől nem kell tartaniuk, minden bi­zonnyal legjobb formájukban állnak majd ki a Titász ellen. Még.sincs félnivalójuk Haj- dúéknak - ha az orvosok is úgy akarják, már a csapatkapitány is pályára léphet -, hiszen múlt héten nyújtott játékukkal csak­nem minden ellenfelüket két vállra fektethetnék. Úgy tűnik, Tóth Gábor kiválása sem oko­zott különösebb traumát, a töb­biek továbbra is az eddig meg­szokott lendülettel dolgoznak az Extraligába jutásért. Női kosárlabda NB I/B., rájátszás a 7-10. helyért Nehezen tört meg a vendég Szolnoki MÁV-OSC-Medikus 92-75 (42-32) Szolnok, 150 n., v.: Pázsitka, Jobbágy. Szolnoki MÁV: SZAVER- CSENKO 30/6, Tóth 13, Ja­nik 2, KURUCZ 15, Pasek 9. Csere: Kovács 3, Kormány 12, CSEH 8, Csabai. Edző: Novák Gábor. OSC: Gonda 2, Komora K. 9/3, Horváth 9/3, Surán 6, ZÁVODSZKY 25/3. Csere: NYIKOS 17/3, Ányos 5/3, Komora A. 2, Schafranek. Edző: Varga István. Az idei szezonban valahány­szor is találkozott a két együt­tes, óriási csata alakult ki a ta­lálkozók során. Nem volt ez másként most sem, hiszen a ti­nikből álló vendégek már az első perctől fogva komoly erő­bedobásra késztették a Tisza- partiakat. Tóthék szerencsére partiban voltak, és öt perc eltel­tével magukhoz ragadták a kezdeményezést, 17-11. A fő­városiak első időkérése után Szavercsenko már. második tripláját hintette, melyet Tóth duplával toldott meg, 22-14. Nem tört meg a fővárosi együt­tes, Komora K. jó szériájának köszönhetően négy pontra fel­zárkózott az OSC. Nagyobb se­bességi fokozatba kapcsoltak a vendéglátók. Negyedóra eltel­tével már 33-20 állt az ered­ményjelzőn, az iram azonban nem csökkent, Varga István lá­nyai úgy harcoltak, mintha ők vezettek volna. Szünet után is robogott a vasút. Závodszky vi­szont sok fejtörést okozott. Remekül védekezett, végig együtt élt a játékkal, és persze szórta a kosarakat. Társai már kevésbé villogtak, bár mezőny­ben hasznosan dolgoztak. A fi­nisben egy utolsó rohamot indí­tott a Medikus a felzárkózás reményében, amit részben siker koronázott: húsz alá csökkent a különbség, 70-52. A hátralévő időszak már nem hozott válto­zást, így magabiztos szolnoki győzelem született. (sl.) Hét végi sportműsor Szombat Karate. Martfű Kupa nemzet­közi ifjúsági, junior és felnőtt verseny. Martfű, Mártírok úti Általános Iskola, 13.00. Kosárlabda. Férfi NB I., A- csoport, rájátszás az 5-8. he­lyért, első mérkőzés: Szolnoki Olaj KK - Falco Lépték KC. Szolnok, Tiszaligeti Sport­csarnok, 17.00. Labdarúgás. Raab Karcer NB I.: Békéscsaba - Zalaeger­szegi TE, Kispest Honvéd FC - Győri ETO FC, Vác FC - Újpesti TE, Csepel - Pécsi MFC, Ecker Stadler - FTC, Siófoki Bányász - III. kér. TVE, 15.00, MTK - Debre­ceni VSC Epona 17.00, Hala­dás VFC - Videoton FCF, BVSC - Vasas Danubius Ho­tels 19.00. NB II., Keleti-cso­port: Salgótarjáni BTC - Kecskeméti TE 15.00, Tisza- kécske Eurobusz - Nyíregy­háza 19.00. NB III., Mátra- csoport: Pásztó-Hasznos - Be­senyőtelek, Füzesabony - Pa­lotás, Jászberény SE Vasas - Dunakeszi (Berta), Kisújszál­lás - Gyöngyös (Pécsi), Szé- csény - Multi Rocco. Megyei I. osztály: Kunhegyes - Mező­túr (Vígh), Cibakháza - Tö­rökszentmiklósi SE (Heves megye), Alattyán - Kenderes (Szabari). Megyei II. osztály, Kunsági-csoport: Cserkeszőlő - Fegyvernek (Vígh), Kunma­daras - Tiszatenyő (Földi II. I.), Túrkeve - Öcsöd (Hagyó), Tiszapüspöki - Tiszaföldvár (Csipe), Kengyel - Kun FC (Kálé). Jászsági-csoport: Kőte­lek - Jászkisér (Fekete). Kez­dés egységesen 15.00. Lábtenisz. Bajnokok Li­gája: Konstrukció SE Szolnoki Lábtenisz BT - Ukrainian COSSACKI Kijev. Szolnok, Mól - csarnok, 8.45. Röplabda. Férfi NB I., rá­játszás az Extraligába jutásért: MAFC - Szolnoki Titász RK. Budapest, 11.00. Vízilabda. OB I., férfiak: Szolnoki VSE - UTE Office and Home. Szolnok, Damja­nich uszoda, 17.00. Vasárnap Kézilabda. Férfi NB I/B.: Al­földi Gabona TSE - Eger. Szolnok, Olaj-csarnok, 17.00. Női NB II.: Szolnoki Sparta­cus - Bácsalmás. Szolnok, Olaj-csamok, 13.00. Labdarúgás. NB II., Keleti csoport: Kecskeméti SC-RSC - Szolnoki MÁV Neusiedler, Tiszafüredi VSE City Gas - Diósgyőri FC (Debrecen­ben!), Kazincbarcika - Eger Egertej, Hajdúnánás Tedej - Kábái Cukor FC Hajdúszo­boszló, Hatvan - Tiszavasvári Alkaloida. Szabadnapos a Kiskundorozsma együttese. Kezdés 16.00. NB III., Mátra- csoport: Gödöllő - Selyp, REAC - Dreher Sörgyár, Új­szász - Monor Ecker (Schob- locher). Tisza-csoport: Kar­cag Joma SE - Balmazújvá­ros. Megyei I. osztály: Rákó­czifalva - Szolnoki Vegyi­művek SK (Nagypál), Jásza­páti - Jánoshida (Veres), Já- szalsószentgyörgy - Kun­szentmártoni TE (Gyurkovics), Szajol - Martfű (Major), Szolnoki VSI CFC - Tószeg (Sulyok). Megyei II. osztály, Kunsági-csoport: Homok - Tiszaszentimre (Tóth B.), Nagykörű - Tisza- gyenda (Nagy II. I.), Abád- szalók - Rákócziújfalu (Jan- csó). Jászsági csoport: Be- senyszög - Jászfényszaru (Markóth I.), Zagyvarékas - Jászágó (Tóth I.), Szászberek - Jásztelek (Nagy I. I.), Jász- boldogháza - Jászszentandrás (Gyertyás), Pusztamonostor - Szolnoki MÁV II.-Abony (Csató), Jászjákóhalma - Já- szárokszállás (Török), Jászla- dány - Jászdózsa (Paróczai). Kezdés egységesen 15.00. Röplabda. Női Extraliga, rájátszás az 5. helyért, máso­dik mérkőzés: BVSC - Jászbe­rényi RK. Budapest, 11.00.

Next

/
Oldalképek
Tartalom