Új Néplap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-04 / 53. szám

4. oldal Gazdasági Tükör 1997. március 4., kedd Az agrárdemonstráció „ígéretszegés miatt” folytatódik Ki a hegy, és ki lesz Mohamed? Szerdától folytatódik az agrárdemonstráció, amennyiben a pénzügyminiszter ígéretét megszegve, nem hajlandó Kiskőrö­sön találkozni a gazdák képviselőivel - közölte Kosa Gyula, a Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetségének elnöke. Elmondta, hogy hétfőn dél­előtt a Pénzügyminisztérium­ból telefonértesítést kaptak, miszerint Medgyessy Péter a keddre, Kiskőrösre szóló meghívást nem tudja elfo­gadni. Ehelyett szerdára, Buda­pestre várja a termelők képvi­selőit. Kósa Gyula leszögezte, most is ragaszkodnak ahhoz, hogy az agrártermelők prob­lémáiról ne a fővárosban tár­gyaljanak. Abból, hogy a pénzügymi­niszter nem fogadta el a kis­kőrösi helyszínt, a gazdák arra következtetnek, hogy a kormány képviselői nem akar­ják megkötni a részmegálla­podást a már kölcsönösen el­fogadott javaslatokról, és a még nyitott kérdésekben sem óhajtják a további tárgyaláso­kat. A pénzügyminiszter ked­den valóban nem utazik Kis­kőrösre, és a kormány sem kíván delegációt küldeni a kiskőrösi gazdákhoz, mert - mint azt Csobánczy Péter, a Pénzügyminisztérium helyet­tes államtitkára a tárcánál tar­tott hétfői tájékoztatón indo­kolta - úgy értelmezték a kis­kőrösi gazdák szervezetének pénteki levelét, mintha a kis­termelők esetleg új követelé­sekkel léphetnek fel a kor­mánnyal szemben. A pénzügyminiszter akkor utazott volna az alföldi vá­rosba, ha reményét látta volna egy megállapodás aláírásá­nak. Erre azonban jelenleg nincs esély. Ehelyett a kor­mány a szükséges jogszabály­módosításokat a parlamenti vita előtt az agrár-érdek­egyeztető fórum elé terjeszti. Ennek keretében várják a kis­kőrösi gazdák által alakított érdekvédelmi szövetséget szerdán a Pénzügyminisztéri­umba. Medgyessy Péter levelében ugyanakkor megismételte ko­rábbi ajánlatát: ha sikerül al­kalmas időpontot találni, ak­kor ő és Nagy Frigyes földmű­velésügyi miniszter szívesen el­látogatnak Kiskőrösre. Bőven bírta bankóval a bank Az, hogy az álhír futótűzként tudott terjedni, azt mutatja, hogy a bankok iránti bizalom nincs rendben. Az pedig, hogy a kormányzati nyilatkozatok, a betétbiztosítási szabályok és a fizetőképességre utaló közlések is hatástalanok maradtak, arra vall, hogy nemcsak a bankok, hanem a kormányzat és a jogszabályok iránti bizalom is hibádzik, s ez már nem csak a bankokat destabilizálhatja. Államilag vezérelt lépésekre nincs szükség. A Postabank magas színvonalon válaszolt a pénzintézet körül kialakult helyzetre, és saját forrásaiból kezelni tudja a válsághelyze­tet - jelentette ki a Pénzügy­minisztérium helyettes állam­titkára. Balázs Ágnes elmondta: a minisztériumban hétfőn tár­gyaltak a bankszakma vezető­ivel, akik úgy vélik, hogy egy-két napon belül lecsilla­podik a Postabankot ért ro­ham. Fele suti Péter, a Magyar Ellenőrzési törvény? A feketegazdaság elleni eredményes harc érdeké­ben elengedhetetlen az el­lenőrzési törvény megal­kotása - jelentette ki a kormány gazdaságvédelmi bizottságának elnöke. A törvényben nemcsak az el­lenőrzöttek kötelezettsé­geit és jogait, hanem a kü­lönféle, az ellenőrzés vég­rehajtásával megbízott szervek együttműködési kötelezettségeit is rögzí­teni kell, annál is ;nkább, mert ilyen információs rendszer jelenleg nem mű­ködik. Konjunktur as zamítás. A múlt év végén pozitív fo­lyamatok indultak meg a gazdaságban, s a konjunktú­raszámítások szerint az idén 2-3 százalékos növekedés várható. Erről Kiss Péter munkaügyi miniszter be­szélt a Vállalkozók Orszá­gos Szövetségének szom­bati közgyűlésén. A minisz­ter véleménye szerint a makrogazdasági mutatók­ban megjelenő pozitív vál­tozásokat a munkavállalók is érezni fogják, ha az év fo­lyamán sikerül a tendenciát fenntartani. Kecsegtető ajánlat. Hosszú távú, kedvező fize­tési feltételeket, munkahely­teremtő beruházásokat és ipari fejlesztéseket ajánl ha­zánknak a svéd SAÁB-cso­­port és a British Aerospace, ha JAS-39 Gripen típusú vadászgépekkel modernizál­ják a magyar légierőt. A gé­pek árát 19,5 év alatt lehetne törleszteni. A fizetést azon­ban csak a vásárlást követő 4-5 év után kellene meg­kezdeni - a megállapodás­nak megfelelően - fix vagy változó kamatok mellett. Bankszövetség alelnöke hangsúlyozta: a bankszakma szolidáris a Postabankkal, ki­nyilvánította, hogy a helyze­tet nem használja ki piacszer­zésre, a lakossági ügyfelek elcsábítására. A bankvezetők kijelentették, hogy más ha­sonló helyzetben is önmérsék­letet fognak tanúsítani. Fel­­csuti szerint a bankrendszer egésze iránti bizalom nem csökkent, és a Postabank ese­tében is csak átmeneti biza­lomcsökkenésről lehet be­szélni. Nyers Rezső, a felügyelet elnökhelyettese aláhúzta: a Postabank stabil és likvid pénzintézet. A felügyelet ta­valyi vizsgálata is ezt erősí­tette meg. A Postabank fiókjai hétfőn reggel rendben kinyitottak, az automaták is feltöltve várták a pénzüket esetleg kivenni akaró ügyfeleket. A pénzellá­tás folyamatos és zavartalan. A valutakiadásnál ugyan vol­tak problémák, ám amióta külföldről érkeznek a bankó­szállítmányok, e téren sincs ok panaszra. Áz osztrák Kurier című .’a­­pilap szerint „politikai intri káktól tartanak Magyarorszá­gon, amelyeknek az a céljuk, hogy a gazdák tüntetései és útlezárásai által kiváltott ide­ges légkört még feszültebbé tegyék, és aláássák a gazda­sági stabilitást. cm Határidők cégvezetőknek Március 5.- A tejtámogatás igénylése;- a kifizetők által levont jöve­delemadó, valamint a cégautó adójának megfizetése;- a jogi személy felelősségvál­lalásával működő gazdasági munkaközösségek társadalom­­biztosítási, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékának befize­tése- gyakorított áfa befizetése. Március 7.- A tagi kölcsönökkel kapcso­latos kamattámogatást igénybe vevő szövetkezetek tájékozta­tási kötelezettségének teljesí­tése a tárgy hónapban felvett kölcsönök összegéről. Március 8.- A villamos energiát szállító (vagy szolgáltató) havi máso­dik számlájának benyújtása az átvevő szolgáltatónak. Rendbírság A foglalkoztatási törvényen alapuló rendbírságot érintő vál­tozásokat tartalmaz a 3/1997. (I. 28.) MüM rendelet. Ezentúl a megyei munkaügyi közpon­tok központi szervezeti egysé­gei jogosultak a bírság kisza­bására. Az a munkáltató is bír­ságolható, aki folyamatosan, de legalább a munkakör betöl­tésének esedékességekor nem tájékoztatja az illetékes mun­kaügyi központot munkaerő­­igényéről, illetve annak meg­szűnéséről. A munkaközvetítéssel fog­lalkozókat érintő rendelkezé­sek szerint rendbírság szabható ki arra, aki a Munkaügyi Mi­nisztériumnál történt bejelent­kezés és nyilvántartásba vétel nélkül folytat munkaközvetí­tést; tevékenységére vonatko­zóan nem teljesíti a Munkaügyi Minisztérium által előírt sta­tisztikai adatszolgáltatási köte­lezettségét, vagy külföldi munkavállalásra vonatkozó munkaközvetítő tevékenysége nem a fogadó ország jogszabá­lyainak megfelelő munkaválla­lásra irányul. Rendbírsággal sújtják azt a munkaadót is, aki valótlan adattartalommal vagy hiányo­san, illetve nem az előírt idő­pontban teljesítette a munka­­nélküli járadék megállapításá­hoz szükséges igazolólapról szóló 4/1997. (I. 28.) MüM rendeletben meghatározott nyilvántartási és adatszolgálta­tási kötelezettségét. A vasút kárfelelőssége Június 1-jén lép hatályba a 10/1997. (I. 28.) Korm. rende­let, amely részletesen szabá­lyozza a vasúti közforgalmú személyszállításra vonatkozó szerződéseket, a vasúttársaság és az utas jogait, kötelezettsé­geit. A rendelet szerint a vonat kimaradása, illetve harminc percet meghaladó késése ese­tén a helyjegy és a pótjegy árá­nak visszafizetése mellett a vasúttársaság köteles megtérí­teni az utas kárát. Az ilyen cí­men járó kártérítés összege azonban járatkimaradás esetén nem haladhatja meg a menet­jegy árának tizenötszörösét, késésnél pedig az ötszörösét. A helybiztosítás díjának öt­szöröséig teijedő kártérítési fele­lősséggel tartozik a vasúttársa­ság, ha többször értékesítette a helyjegyet, vagy nem állította be a megjelölt vasúti kocsit, és nem tud gondoskodni az utas helybiz­tosításának megfelelő elhelyezé­séről. A poggyászvevény birtokosa akár a felvevő, akár a kiszolgál­tató vasúttársasággal szemben í érvényesítheti az útipoggyász késedelme, elveszése, megsérü­lése miatti kárigényét. Csúcs a tőzsdén. A „bank­riadalom” okozta pénteki áresések után tegnap a leg­több részvény ára emelke­dett a Budapesti Értéktőzs­dén. A kárpótlási jegy pedig egyenesen csúcsokat dön­tött: ára a kereskedés elején 931 forintig is fölszaladt, majd záráskor 887 forinton állapodott meg. Járműjavítók eladása. A MÁV járműjavító társaságai vagyonrészeinek eladásából 3,5 milliárd forint bevételre számít az idén. A Dunakeszi Járműjavító Kft. tenderét már meghirdették, a pályázatok benyújtásának határideje március 20. Az értékesítésre szánt többi járműjavító pályá­zati felhívását egy hónapon belül jelenteti meg a MÁV. Alperes a minisztérium. Pert indít az Ipari, Kereske­delmi és Idegenforgalmi Minisztérium ellen a sze­gedi Dél-alföldi Média Kft., amely a Szeri Expo meg­rendezésének tervével 5 millió forintot nyert a mi­nisztériumi pályázatán. Az összegnek csak a felét kapta meg, bár a vásárt megren­dezte. Az elnyert összeg másik fele helyett szerző­désbontásról szóló értesítést kapott, azzal, hogy a ren­dezvény nem volt elég szín­vonalas. Kutatók a gazdaságról. A Társadalomkutatási In­formatikai Egyesülés prog­nózisa szerint az idén fel­erősödik a gazdasági növe­kedés, ám a „szerencsétlen adó- és tb-szabályozás” a növekedés elemeinek jelen­tős részét a feketegazdaság felé tereli. Hogyan töltsük ki az adóívet? Közeledik a beadás ideje Általános tudnivalók, határidők A magánszemélyeknek 1997. január 31-ig meg kellett kapniuk személyi jövedelemadó bevallásuk kitöltéséhez minden szükséges igazolást és tájékoztatást. A 9653-as SZJA adóbevallási nyomtat­ványt két példányban kell kitölteni tintával, nyomtatott betűkkel vagy írógéppel, lényeg az, hogy olvashatóan. Csak a fehér színű rovatokat szabad kitölteni. A kitöltött és aláírt bizonylat egy példányát az erre a célra szolgáló borítékban 1997. március 20-ig ajánlott küldeményként postára kell adni az illetékes első fokú állami adóhatóság címére, vagy ugyanezen időpontig személyesen kell eljuttatni az igazgatóság ügyfélszolgálati irodájá­hoz. A másik kitöltött példányt az elévülési idő végéig (2002. de­cember 31-ig) meg kell őrizni! Az SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozóknak és az úgyne­vezett áfás magánszemélyeknek a saját 9653-as személyi jövede­lemadó bevallásukat 1997. február 17-ig (hétfő) kellett benyújta­niuk 9607-es, illetve 9608-as bevallásukkal egyidejűleg. A kettős könyvvitelt vezető adózóknak a benyújtás határnapja 1997. május 31. A bevallás benyújtására előírt határnapig az esetlegesen fennálló adótartozást pénzügyileg is rendezni kell. Az elrontott bevallás javítása Amennyiben a benyújtott adóbevallás valamilyen oknál fogva hibás, és ezt az adózó a benyújtást követően, de az adóhatósági ellenőrzés megkezdését megelőzően veszi észre, a hibát önellenőrzéssel korri­gálhatja. Ezt mindig az önellenőrzés végrehajtásakor hatályos adói­gazgatási eljárási szabályok alapján kell elvégezni, ideértve az adatok összegszerűségének bejegyzésére vonatkozó szabályokat is. Az önel­lenőrzést attól az időponttól számított 15 napon belül kell elvégeznie, amikor az adózó a tévedését észlelte. A befizetési kötelezettséget az önellenőrzési lap (35-ös bizonylat) benyújtásával egyidejűleg kell tel­jesíteni. A 15 nap hozzáadásával megállapított időpontot kell a nyom­tatvány Jeltárt összeg esedékességi időpontja” rovatban szerepel­tetni és a befizetést is eddig az időpontig kell teljesíteni. (Pl. ha 1997 június 1-jén észlelte a tévedést, a feltárt összeg esedékességének idő­pontjaként 1997. június 16-át kell beírni.) A személyi jövedelemadó összegét a 10032000-06056353 számú APEH Személyi jövedelemadó beszedési számlára, az önellenőrzési pótlék összegét pedig a 10032000-010776301 számú APEH Bírság, mulasztási bírság és önellenőrzéssel kapcsolatos befizetések bevételi számlájára kell teljesíteni. A csekken fel kell tüntetni az azonosító adatokat (pl. személyi szám vagy adószám, adóazonosító jel). Az adózó által benyújtott bevallás (53. sz. nyomtatvány) megőrzött másodpéldányát, illetve az ismétel­ten elkészített levezetés adatait kell figyelembe venni a kötelezettség­változás megállapításához. Kovács István APEH-osztályvezető pARját ritkító ajánlatok! Meghosszabbítva március 15-ig!' Az akció ideje alatt garantáljuk árainkat! 200.000 BRAVA Ingyen extrák Ft-ért! 1 • Ha Fiat Brava 1.4S modellt vásárol: • szabadon választhat a rendelkezésre álló extrákból, • illetve autós kiegészítőkből • 200.000 Ft értékben! Ft-ért! 3. Használt autó beszámítása esetén a beszámítandó gépkocsi műszaki átvizsgálása és értékbecslése ingyenes. BRAVO Ingyen extrák 150.000 Ft-ért! 2, Ha Fiat Bravo 1.4S modellt vásárol: • szabadon választhat a rendelkezésre álló extrákból, • illetve autós kiegészítőidből • 150.000 Ft értékben! o I FINAWSZlnOZÁS 1 4. Ajánlatainkat egy hihetetlenül kedvező pénzügyi konstrukcióval is kiegészítjük, amely mindenki számára testreszabott fizetési feltételeket biztosít. * Az ajánlat csak a magyarországi készlet erejéig érvényes. Ring Autóház Kft., 5000 Szolnok, Százados út 1., tel./fax: (56) 414 286

Next

/
Oldalképek
Tartalom