Új Néplap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-22 / 68. szám
JÓ TANÁCS ■ 3 Biológiai szempontból a test és az agy öregedése már az élet korai szakaszában elkezdődik. 50 éves koruk előtt ezt sokan mégsem veszik komolyan. Csak a fél évszázados mérföldkőhöz közeledve döbbenünk rá az egyes fizikai és szellemi rendellenességekre, valamint életerőnk csökkenésére. Az öregedés okai nemcsak az egyént foglalkoztatják, hanem a tudományt is. A szervezetünkben végbemenő szerkezeti és funkcionális változások felerősödnek az orvosok által „hanyatlási szakasznak” nevezett fázisban. Ekkor a fejlődési folyamat visszafordul. Biológiai és kémiai folyamatok egész sora jelentkezik, amelyek jelentősen csökkentik a vitalitást. Egy dolog a fizikai kor és egy másik, hogy mennyinek érezzük magunkat. Ez igen erősen függ általános fizikai és szellemi erőnlétünktől, valamint a további öregedéshez való hozzáállásunktól. Ha helyesen szemléli a dolgokat, láthatja, hogy a kor elsősorban nem az évek kérdése, hanem a távlatoké. ' Még ma kezdjen el valamit tenni egészségének megőrzése érdekében! Csinálja ezt következetesen és folyamatosan! A helyes perspektíva új lehetőségeket visz az ön életébe, és segít abban, hogy a csúcson maradjon 50 éves kor után is. Számos olyan hatásos dolog van, amelyet mindennap megtehet testi és szellemi frissességéért. Kezdjük a helyes táplálkozással. A cél: vitaminokban és rostokban gazdag, kiegyensúlyozott étrend kialakítása. Kerülje a túl sok zsíros ételt, ellenben fogyasszon sok zöldséget és gyümölcsöt! Egy alma vagy kettő és az orvos elkerülhető. Egy másik jelentős lépés a jó közérzet érdekében: a testmozgás. Semmi kimerítő mozdulat! De mindennap tehet egy rövid sétát. Ez jár a szervezetnek. No, és ami a legfontosabb: élvezze az életet. Az elkövetkező évekhez való pozitív hozzáállás csodákat tehet! Semmi kétség, az egészséges életmód a legjobb kezdés az 50 éves kor utáni életszakaszban. A csodaolaj A mediterrán, illetve a melegebb éghajlatú tájakon található olajfa gyümölcsét, az olívabogyót és a belőle sajtolt olívaolajat már évezredek óta elsősorban természetes táplálékként, zsiradékként használták. Gyógyító ereje sem volt ismeretien, de ebben a szerepében inkább mostanában jut előtérbe. Több országban végzett vizsgálatokkal kimutatták, hogy megfelelő adag olívaolaj naponkénti bevételével csökkenhet a koleszterin szintje. Például a görögországi Korfu és Kréta szigetén hat évig tartó, 40 és 59 év közötti férfiakra (összesen 1215 főre) kiterjedő vizsgálattal megállapították, hogy mindössze négy személynél állt fenn vérkeringési zavar. Azok a neves kardiológusok, akik ezt a vizsgálatot lefolytatták, egy Athénban megrendezett szívgyógyászkongresszuson leszögezték, hogy az olívaolaj fontos szerepet játszik a görögök táplálkozásában, és alighanem erre vezethető vissza, hogy a halált okozó vérkeringési bántalmak számaránya az országban alacsony. Echinacin lo CL fiű Babamasszázs Noha a kisbabák masszázsa meglehetősen ismert bizonyos afrikai és ázsiai kultúrákban, a civilizált Európában mégsem vált elterjedné. Természetesen minden kisbaba szereti, ha (minél többet!) foglalkoznak vele. A magyar gyermekorvosok is ajánlják a kisbaba rendszeres „megtornáztatását”, például az esti fürdés előtt/után. Persze kellő óvatossággal kell azt végezni, legjobb, ha az orvos vagy a védőnő tanítja-mutatja meg az apukáknak és az anyukáknak a megfelelő mozdulatokat. innen nézve természetesen hasznos lehet a babamaszszázs is. Kellő körültekintéssel elvégezve biztosan jótékony hatású a kisbabára, sőt - állítják forrásaink - relaxálja magát a masszázst végző apukát vagy anyukát is. • A kisbabamasszázs során először a babát hasra fektetve kell „végiggyömöszölni”: a hátát, gerincét, aztán az oldalát, majd a lábakat - egyenletes, sima, hosszanti mozdulatokkal, természetesen nem túl erősen. • Majd a kisbabát hanyatt fektetve a karokat, lábakat kell „átmozgatni”, sima mozdulatokkal „megdögönyözni”. Következik a pocak: egyenletes körkörös mozdulatokkal kell elvégezni a masszázst. • Külön figyelmet szentelhetünk a tenyerek-lábfejek masszázsának - ezt már csak azért is érdemes megtenni, mert kevés aranyosabb dolog van a világon, mint azok az apró ujjacskák... / r rlíii) Az Angliában élő Sue Green egymás után többféle dologgal is elképesztette környezetét. Először is az életformájával. Az ötvenéves hölgy amolyan „fittnessfanatikus”, ennek köszönheti kiváló fizikai állapotát, és azt, hogy (pestiesen szólva) egy húszast nyugodtan letagadhatna életkorából - egyébként pedig öt gyermekét és két unokáját szinte senki sem nézi ki belőle... Aztán, amikor megismerkedett a fia korú (29 éves) Stevennel, és hamarosan fellángolt köztük a szerelem. Házasságukat követően mindketten úgy vélték, hogy gyerek nélkül nem lehet teljes a boldogságuk. A nemcsak nagymama korú, de ténylegesen is kétszeres nagymama semmitől sem rettent vissza, noha ilyenkor már nem megy olyan könnyen a teherbe esés, mint mondjuk Sue fiatalabb korában. Végül is a mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttek. Ezt azonban a brit társadalombiztosítás is sajátos hóbortként fogta fel, úgyhogy egy fillérrel sem járult hozzá Sue és Steven tekintélyes kiadásaihoz, akiknek ilyeténképpen magukra kellett vállalniuk a 4500 fontos (egymillió forintnál jóval nagyobb) költséget. Az in vitro megtermékenyítést követően - az ilyenkor szokásos „biztonsági rátartással” - három embriót ültettek be az asszony méhébe, és az orvosok legnagyobb megdöbbenésére: mindhárom embrió egészséges növekedésbe kezdett. Az orvosok már csak az anya kora miatt is szkeptikusak voltak, de az optimista Sue-nak lett igaza: mindhárom kisbaba egészségesen megszületett. Aaron, Oliver és Sámuel hamarosan a szigetország leghíresebb csecsemői lettek. A boldog pár élete, a népszerűségtől függetlenül, egy csapásra megváltozott. A fiatalos mama mégsem folytathatta tovább a titkárnősködést, amikor naponta 18-szor meg kell etetnie a kicsiket és legalább 21-szer tisztába tenni az apróságokat. Élete versenyfutás az idővel, „mint egy őrült stafétában, csak rohanok, hogy utolérjem magamat. Mindig azon imádkozom, hogy ne egyszerre ébredjenek fel az ikrek...” - meséli Sue Green. Úgyszólván az anyagi csőd szélére került a házaspár, hiszen nem nehéz kitalálni, hogy a megszaporodott család költségvetése tetemesen megnövekedett. Ám az ötvenéves Sue kétségbevonhatatlant a szigetország legidősebb mamája, aki ezenkívül egyszerre három ikerfiúnak adott életet - igazi csemege ez a bulvárlapoknak. Hamarosan meg is vásárolta az exkluzív jogokat a legnagyobb példányszámú brit napilap, a Sun magazin. A minden tekintetben merész házaspárnak így legalább valami megtérült - anyagiakban... KETTŐT FIZET HARMAT KAP! ŐRIZZE MEQ EGÉSZSÉGET! SVÁJCI MINŐSÉG ÉS MEGBÍZHATÓSÁG Éveink múlásával nem feltétlenül kell lemondanunk az aktív, örömteli életről. A természet ugyanis számos olyan energiaforrást kínál számunkra, amelyekkel egészségesek és fittek maradhatunk. Ezen természetes alkotóelemek egyedülálló ötvözete a svájci GERIAVIT PHARMATON, amelynek segítségével az idősek megőrizhetik erejüket és frissességüket. A készítmény egyetlen kapszulája több mint 20 öszszetevőt tartalmaz: vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket, dimetilaminoetanolt és ginzengkivonatot. A termék hatékonyságát számos laboratóriumi és klinikai teszteredmény igazolja. GERIAVIT PHARMATON: megbízhatóságát 30 év kutatási tapasztalata garantálja. Rendszeres alkalmazása kiváló eredményeket hoz: az idősebbek egészségesek, fiatalosak és aktívak maradnak, a lábadozó vagy műtéten átesett betegek gyorsabban felépülnek. Kapható a gyógyszertárakban, gyógynövényboltokban. J