Új Néplap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-22 / 68. szám
2. oldal Körkép 1997. március 22., szombat Négyórás intenzív eszmecsere Clinton szerint nem lesznek másodosztályú NATO-tagállamok Helsinkiben pénteken összesen négy órán át tárgyalt egymással Bili Clinton amerikai és Borisz Jelcin orosz elnök. A két politikus este közös sajtóértekezletén összegezte a megbeszélések eredményeit. A két elnök megállapodott abban, hogy Oroszország és a NATO kapcsolatait szabályzó dokumentumban az észak-atlanti szövetség kötelezettséget vállal arra, hogy sem nukleáris fegyvereket, sem csapatokat nem telepít az újonnan felvett országok területére. A sajtóértekezleten Bili Clinton hangsúlyozta: a kompromisszum nem azt jelenti, hogy a bővítés első körébe bevonandó országok a NATO „másodosztályú” tagállamai lesznek. A szövetség ugyanis garantálja biztonságukat, és hozzáférhetővé teszi számukra a katonai parancsnoki struktúráját is. Borisz Jelcin kijelentette: Oroszország rendkívüli jelentőséget tulajdonít annak, hogy a születendő orosz-NATO chartát a szövetség minden egyes tagállamának képviselője, s a szervezet főtitkára a kézjegyével látja el. Az orosz elnök közölte: országa továbbra is hibának tartja az atlanti szövetség kiszélesítéséről született döntést. Michael McCurry amerikai szóvivő a két elnök délelőtti eszmecseréjét követően azt mondta, hogy a tervezett chartáról nyilván a mai csúcs után is sokáig kell még tárgyalni. A délelőtti ülésen az európai biztonság kérdéseinek megvitatása volt a fő téma. Az orosz elnöki szóvivő kiemelte az EBESZ ebben betöltött szerepét, és azt mondta, hogy a két elnök itt jutott leginkább közös nevezőre. Amerikai megítélés szerint a két elnök számos találkozója közül eddig ezen folyt a legalaposabb és legintenzívebb eszmecsere, amely kifejezetten szívélyes és oldott volt. Szergej Jasztrzsembszkij orosz elnöki szóvivő úgy fogalmazott, hogy a találkozónak jó munkajellege volt, amely nemcsak az álláspontok kifejtésére, hanem közelítésére is lehetőséget adott. Ünnepélyes kézfogás a tárgyalások kezdete előtt fotó: feb/reuter Az USA érdeke, hogy Európában stabilitás és biztonság legyen Az együttműködés új fóruma Az Egyesült Államok azért szorgalmazza a Délkelet-európai Együttműködési Kezdeményezést (SECI), mert elsődleges érdeke fűződik a kontinens biztonságának megszilárdításához - mondta pénteken a Magyar Külügyi Társaság előtt Richard Schifter, az amerikai elnök tanácsadója. A szervezet létrehozásának gondolata tavaly ősszel született meg, Schifter államtitkár Clinton elnököt is meggyőzte a kezdeményezés életképességéről. Elképzelése szerint a délkelet-európai térség tizenegy államát - köztük hazánkat - tömörítő együttműködési fórum elsősorban a politikai stabilitás és a gazdasági felemelkedés feltételeinek megteremtését segítené elő.- Ha ebben a régióban feszültségek keletkeznek, az egész Európát érinti. Márpedig a kontinens békéje egy és oszthatatlan. Az elnöki tanácsadó hangsúlyozta: a fórum nem regionális szervezet, tevékenységéhez sem apparátust, sem intézményeket nem igényel. Célja az, hogy az érintett államok részvételével - s a fejlett Nyugat hathatós támogatásával - előmozdítsa a gazdasági együttműködést; vonzóvá tegye a térséget a külföldi befektetők számára. Schifter szerint Magyarországnak gazdasági és biztonságpolitikai érdekei fűződnek ahhoz, hogy részt vegyen e munkában. „Önöknek is fontos, hogy déli szomszédaikkal virágzó gazdasági kapcsolatokat ápoljanak” - mondta.- A Balkánt ma jellemző felfordulás nem vonja-e kétségbe a kezdeményezés létjogosultságát? - kérdezte munkatársunk. Az amerikai politikus szerint a problémák megoldásának legjobb módszere az, ha az érintettek tárgyalóasztalhoz ülnek, s erre ez lehet a legalkalmasabb fórum. Halmai Katalin A bejelentés nélküli demonstráció feloszlatható A gazdáknak is kárt okozhat a blokád Az Országos Rendőr-főkapitányságtól származó információnk szerint tegnap délutánig egyetlen megyében sem kértek engedélyt demonstráció szervezésére a gazdák. A METÉSZ ugyan kilátásba helyezte a fővároshoz és a határokhoz vezető útvonalak lezárását, de hogy mikortól állítanak blokádot, arról nem szivárogtak ki hírek a tegnapi, zárt ülésről. Rózsa Andrástól, az ORFK szóvivőjétől megtudtuk: hetek óta több munkatársa fogadja, rendszerezi, és továbbítja a hírközlő szerveknek a megyékből érkező információkat, ezért tudhatták korábban az autósok, hol kell félpályás útlezárásra számítaniuk. A szóvivő bízik a gazdák józanságában, s abban, hogy mindannyian tisztában vannak a Btk. bizonyos passzusaival. A közlekedés rendjének akadályozása és a közúti veszélyeztetés bűncselekmény, ezért teljes útblokádra a rendőrség nem adhat engedélyt. A bejelentés nélkül vagy az engedély megtagadása ellenére megtartott demonstráció feloszlatható. Kerülő utat szerveznek Krisán Attila ezredes, a Határőrség szóvivője kifejtette: arra nem számítanak, hogy egészen a határig merészkednének a gazdák, de ha mégis, kénytelenek lennének útjukat állni. A határok forgalmának akadályozását megengedhetetlennek tartja, már csak azért is, mert Ausztriából és Németországból a jövő hét közepére jelezték a húsvéti vakációra induló családok első rohamát. Mint megtudtuk, a Határőrség csupán annyit tehet, hogy a rendőrségi jelzés után egy előre rögzített forgatókönyv alapján megszervezi a kerülő utakat, s erről értesíti a szomszédos országok illetékes szerveit is. A feladat bonyolult, mert például nem minden átkelő fogad kamionokat, s az ország kapuinak áteresztőképessége sem egyforma. A fuvarozók tárgyalnak- Ha valaki, akkor a közúti árufuvarozók pontosan tudják, hogy mit jelent egy-egy útelzárás - mondta Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára. Volt már részük benne itthon is, külföldön is. Egy esetleges hétvégi gazdademonstráció őket kevésbé érintené, mert már érvényben van a 7,5 tonna össztömeget meghaladó nehéz tehergépjárművek hétvégi közlekedési tilalma, ám egy hétköznapi megmozdulás alighanem felháborítaná a fuvarozókat. A Soprontól Nyíregyházáig több mint 25 ezer haszonjármű üzemeltetőjét tömörítő szervezet tagjainak és az egész országnak felbecsülhetetlen kára származna ebből. Peredi Péter szerint a gazdák is öngólt rúgnának ezzel, hiszen ők is megrendelői e vállalkozói körnek. Az árufuvarozók egyébként maguk is vitában állnak a kormánnyal. Éppen a napokban küldték el a közlekedési tárcának petíciójukat, amelyben a lakossági építkezésekre anyagot szállító járművek hétvégi közlekedési tilalmának feloldását kérik, egyelőre Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területére. Március 26-i országos küldöttgyűlésükre a miniszterelnököt is meghívták, mert ők a viták tárgyalásos megoldásának hívei. Kettéválhat az ország- Sajátos és nemzetközileg is egyedülálló az ország főváros központú, sugaras elhelyezkedésű főúthálózata - mondta Konyáry Zsófia, a Fővárosi Főpolgármesteri Hivatal alosztályvezetője. - Ebből következik, hogy ha például az Ml- M7-es bevezető szakaszánál néhány traktort keresztbe állítanak, megbénulhat a fél ország közlekedése. Itt futnak ugyanis össze a dunántúli utak. Ha a főváros körül bármilyen útakadály keletkezne, elszakadna egymástól az ország két fele, nagyon hosszú időbe telne, míg kerülő utakon a Balatontól például Miskolcra hazajutna valaki. A többi között ezért is szorgalmazta évekig a főváros az MO-ás gyűrű kiépítését.- Az ország forgalmának megbénítása maguknak a gazdáknak is kárt okozna - tette hozzá a szakember, hiszen nem tudnák piacra vinni árujukat, ellátási zavarok támadnának lakóhelyükön is. (takács-deregán) Hírek röviden Lövöldöztek Tiranában Intenzív, de nem folyamatos lövöldözés volt csütörtök este Tiranában, az elnöki palotához és a parlament épületéhez közel fekvő szálloda környékén. A tűzpárbajnak a rendőrség vetett véget. Menekülnek a szerbek Az utóbbi időben mintegy 4-5 ezer szerb nemzetiségű állampolgár hagyta el a horvát Duna mente térségét-jelentette be vukovári sajtóértekezletén Jacques Klein amerikai tábornok, a térség átmeneti ENSZ-igazgatásának vezetője. Csökken Kohl népszerűsége Rohamosan csökken Helmut Kohl népszerűsége, s a németek 58 százaléka rossznak tartja kormányának munkáját - áll a ZDF televízió pénteken közzétett felméréséből. A megkérdezettek 48 százaléka Gerhard Schröder szociáldemokrata politikust látná szívesen a kancellári székben. Kétezren tüntettek A Szolidaritás szakszervezet által meghirdetett nagyszabású békés tüntetésre csupán kétezren gyűltek össze Varsóban a meghirdetett időpontra. Sok bányász lapát- és csákánynyelekkel felszerelkezve vett részt a megmozduláson. Folytatják a kongresszust Az MSZP országos elnöksége azt ajánlja, hogy a párt választmánya június 7-re a miskolci V. kongresszus következő ülésnapjaként hívja össze a párt kongresszusát. A napirenden két téma szerepeljen: az elnökség és a választmány beszámolójának megvitatása, illetve a központi pénzügyi ellenőrző bizottság elnökének megválasztása. Nézetkülönbség A kormány továbbra sem ért egyet azzal a képviselői módosító indítvánnyal, amelyet az Országgyűlés költségvetési bizottsága elfogadott, és amelynek révén az őstermelői igazolványban mégis fel kell tüntetniük a gazdáknak, hogy mennyi termőföldet hasznosítanak, és milyen termelőeszközökkel rendelkeznek. Gépparádé Kecskeméten A svéd légierő legmodernebb vadászgépei is bemutatkoznak májusban Kecskeméten, a Magyar honvédelem napja alkalmából tartandó nagyszabású légibemutatón. Hogyan hirdethet a lapokban? Ha segítségre van szüksége, munkatársaink rendelkezésére állnak. Hívja a következő telefonszámot: 06-1-201-7122 Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Linda Gray Enrique Iglesias tud titkot tartani Gáti Kati finomságai Barbra Streisand mellé erős férfi kell Apasági per Franco Nero ellen TAVASZI MILLIÓS NYEREMÉNYESŐ Tvr-hét - a műsorújság [HÚSVÉTI! KED VEZMENYES AJANLAT A CENTRUMBÓL CENTRUM ÁRUHÁZ, SZÓI Finomliszt 1 kg-os 2 kg-os 200 g-os desszertek Heinz ketchup (2 ízben) Hellmann’s majonéz Csokiparány PEPSI-MIRINDA 2x2 literes nyerő páros Locsoló kölni Tányérok Műanyag kerti szék ^ Rexona intenzív deo 3 féle I Pántén PRO-V 4 féle sampon 8 tekercses WC-papír Alufólia (10-20-30 m) Folpach 30 m Színes bögrék Műzlis tál 49 Ft 98 Ft 289 Ft - 320 Ft 199 Ft 159 Ft 139 Ft 199 Ft 145-279 Ft 180 Ft 990 Ft 349 Ft 319 Ft 159 Ft 119 Ft-297 Ft 89 Ft 159 Ft 186 Ft TAKARÉKOS VÁSÁRLÁS = CENTRUM JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Laczi Zoltán Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444. fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Szabados Tibor mb. vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. •. Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes. Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 595 forint, negyedévre 1785 forint, fél évre 3570 forint, egy évre 7140 forint. • Az áruspéldányok ára: 29,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1532 forint # Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133