Új Néplap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-19 / 65. szám
12. oldal 1997. március 19., szerda Építkezőknek A jászberényi Építőipari Szövetkezet referencia munkái az iskolaépületek stíluselemekkel Senki sem lehet próféta a saját hazájában - idézzük gyakran a mondást, nem minden ok nélkül. Annak ellenére, hogy a jászberényi Építőipari Szövetkezet az elmúlt négyöt évben kizárólag oktatási intézményeken dolgozott, polgármesterek, pedagógusok elismerését elnyerve a kész művek láttán, mégsem kapta meg a Jászapátin induló iskolaberuházás kivitelezési munkálataira feljogosító megbízást. Az új, jászdózsai általános iskola épülete A fentiek ellenére nincs rossz hangulat a szövetkezet tájékán, hiszen a ’96-os gazdasági évet sikeresen zárták. Az Alsó- Jászság összes beruházását elnyerték a versenytárgyalásokon. A vállalt munkáikat a szűkös pénzügyi keretek ellenére nagyon szépen és nagyon jó minőségben végezték el. Legnagyobb megbízásuk a jászdózsai iskola építésére szólt, de már dolgoznak a jásztelki tornatermen is - tájékoztatta az Új Néplapot dr. Novotni Jánosáé elnök-igazgató. Nem túlzás, szinte kézrőlkézre adják egymásnak az önkormányzatok az építőipari szövetkezet szorgoskezű, míves munkákkal kirukkoló kollektíváját. Legjobb ajánlólevél ugyanis a használatba vett, kész épület, amelynek külső megjelenésére, esztétikumára is nagy hangsúlyt helyeznek a jászberényi építők. Kiemelkedően szép példája ennek a - felvételeinken is látható - 400 millió forintos beruházásként a Pest megyei Tápiószentmártonban épülő' komplex oktatási és sportlétesítmény. Ez egy tornacsarnokból, egy feszített víztükrű tanmedencéből és egy nyolc tantermes általános iskolai oktatás céljára épített épületrészből áll. Az iskola első szárnya már tető alatt van, idén szeptemberben tanítanak is benne. A komplexum építésének teljes befejezését A tápiószentmártoni sport- és oktatási intézmény jövőre tervezik. A tornacsarnokkal összekapcsolt, többszintes, karzattal ellátott tanmedence megépítése önmagában is különleges munka volt, amit sikerrel megoldottak. A jászberényi Építőipari Szövetkezet egyre nagyobb rutint szerez az iskolák, tornacsarnokok színvonalas építésében. Szakképzett, összeszokott kollektívájuk a garancia erre. Közmú'veló'dési intézmények, kultúrházak tető'alá hozását is vállalnák, ha éppen erre kapnának megbízást. Az épületek külső megjelenésére, öltöztetésére, nagy gondot fordítanak. A jászdózsai iskolán hagyományos stíluselemeket is alkalmaztak, nagyon jó arányérzékkel. Az ablakok különleges kávakiképzése, a lépcsőház domborított üvegberakása, a homlokzaton művészi zománcképből kirakott jászdózsai címer mind-mind egyedien széppé, a Különlegesen szép munka volt a feszített víztükrű tanmedence megépítése környezetével harmonizáló középület rangjára emelték az iskolát, amit örömmel vettek birtokba a diákok és pedagógusok. (PR) Modem fonnák, hagyományos SZOBAFESTÉS ■ MÁZOLÁS ■ TAPÉTÁZÁS ÉPÜLETÜVEGEZÉS helyszínen is. HŐSZIGETELT ÜVEGKÉSZÍTÉS, CÍMFESTÉS, KÉPKERETEZÉS. Szolnok, Kaán Károly út 13. Tel.: 56/421-617 NÁDHÁZI •121075/1H* A MESTER ÚTON! (Besenyszögi út, volt szovjet laktanya) Telefon/fax: 56/426-539, 411-492 VASKOHÁSZATI TERMÉKEK, zártszelvények, csövek, laposvasak, koracélok, lemezek, szögacélok, C-szelvények, I-, U-acélok, útkorlátok, szögek,csavarok,stb. nagy választékban beszerezhetők. 10-12 mm-es bordás betonacél 58 Ft/kg REKLÁMÁRON + áfa ALUMÍNIUM LEMEZEK, IDOMOK UKRÁN HULLÁMPALA 600 Ft/db + áfa SÓDER, HOMOK, MÉSZ, CEMENT Cím: 5000 SZOLNOK, MESTER ‘12784Ä/1H* ÚT 35. €PÍTK€ZŐK, FIGV€L€M! Jászberényben a Márkakereskedésben különböző trapézlemezek, ereszcsatornák stb. mellett elkezdődött az ALUMÍNIUM AJTÓK, ABLAKOK forgalmazása. SOPAON-H, ALCOA AK-60, SHÜCO rendszerek teljes választékban kaphatók, rendelhetők. Tökéletes hő- és hangszigetelés, magas élettartam. Minőség - megbízhotósóq - igényesség Cím: Nagy Bt. 5100 Jászberény, Kossuth u. 102/A. *127429/1 h* Tel./fax: 57/412-094. Vállalkozunk: FŐ- ÉS GENERÁL ÉPÍTÉSI MUNKÁK VÉGZÉSÉRE- lakó- és ipari épületek felújítására- új épületek építésére- építőmesteri és szakipari munkákra SZAKSZERŰ KIVITELEZÉS Érdeklődni: 5000 Szolnok, József A. u. 36. I. em. Tel.: 56/425-911/145 mellék *127943/1H* A FORTUNA IAKBHENDEZÉS ENGEDMÉNYES A|ÁNIATA Csillárok, európai minőségű' lakossági bútorok, irodabútorok, forgószékek, TV- és hifi-állványok óriási választékban. Cím: Szolnok, Kaán Károly u. (lovardával szemben) Telefon: 56/410-341 Nyitva: H-P 9-17 óráig. Szó. 9-12 óráig Qtí Tel./fax: go 56/377-892 Festés - mázolás PVC- és szőnyegpadló Hőálló festés Stíl bútorok felújítása HAZAI és IMPORT AUTOMATA GARÁZSKAPUK Márkakereskedés CSEREPESLEMEZ ERESZCSATORNA rendszer LIFTSZERELÉS Szolnok ispán krt. 9. fsz. 12. Telefon: 56/342-858 (»EEKER Kft. •127875/1H- y\ ÉPÍTÉSZETI BERUHÁZÓ-TERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ IRODA 5000 Szolnok, Szolnok ispán krt. 7. fsz. • Telefon/fax/üzenetr.: 56/374-220; Telefon: 56/420-722; 06-60/387-222 ✓ beruházási fővállalkozás ✓ komplex építészeti tervezés ✓ felelős műszaki vezetés ✓ műszaki ellenőrzés ✓ ingatlanok forgalmi értékbecslése, vagyonértékelés ✓ építész és ingatlanforgalmi műszaki-igazságügyi szakértés ✓ ingatlan üzemeltetés ✓ nyílászárók területi márkaképviselete PANORAMA ÉS KÖMMERLING rendszerű műanyag ajtók, ablakok méretre gyártása helyszínre szállítással, beépítéssel. Tekintse meg bemutatótermünket! GLOBAL Építőanyag Márkakereskedés rendkívüli kedvezménnyel várja érdeklődésüket, vásárlási szándékukat a Jászkun-BAU ’97 kiállítás 4. standján (Szolnok, Városi Műveló'dési Központ) 1997. március 20-21-22-én Gyári árból 8-25 % engedmény Hó'szigeteló' anyagok: * Isolyth ásványgyapot filc, lemezek * Dryvit - vakolatrendszer - nikecell Vakolatok, burkoló anyagok: * LB-Knauf vakolatok - csemperagasztók - fugázók * Baumit vakolatok * Rigips építőlemez, válaszfal- előtéthéj-burkoló anyagok - tartozékok * Térkövek * WITEX parkett panel Egyéb építőanyagok: * Velux tetőtéri ablakok * Schindler-tetőtéri ablakok * Salgótherm műanyag nyílászárók * Salgótherm hőszigetelt üvegek * Csavarok - szögek * Szabvány palák - hullámpalák * Ondulin -Bardolin zsindely - hullámlemez * Holland - Csabai cserép * Bramac tetőcserép Megrendelt mennyiségtől függően DÍJTALAN HÁZHOZ SZÁLLÍTÁSSAL! Központ: GLOBÁL Vállalkozási és Kereskedelmi Iroda Szolnok, József A. út 36. Tel: 56/425-911 fax: 56/344-486. Telepeink: GLOBÁL Építési Szerviz Raktárániháza, Szolnok, Mártírok út (Dohányfermentáló mellen) Tel: 56/375-931. •127800/IH» ADMIRALITÁS KFT. Telefon: 56/425-279 Szolnok, Gáz u. (Hetényl Kórházzal szemben) FOLYAMI HOMOK (Marosi, Füredi) 1495 Ft/m3 áfával, gépkocsira rakva FOLYAMI SÓDER (0-16 mm) 1695 Ft/m3 áfával, gépkocsira rakva ÚTALAPKŐ (0-60 mm) 1619 Ft/t áfával, gépkocsira rakva Házhoz szállítást vállalunk! *127610/1H* V_______________________________________________________/ NÁLUNK í MEGTALÁLJA f A JÓ TECHNOLÓGIÁT, A JÓ MINŐSÉGET. CSAJBÓK IMRE asztalos Besenyszög, Petőfi út 40. Telefon: 56/487-320, 06-60/306-035 KARENOWA Szolnok Bemutatóterem: Szolnok, Pozsonyi út 43. Minden igényt kielégítő SlSü Crawford svéd, hőszigetelt, szekcionált, ipari és garázskapuk- dupla biztonsági rendszerrel felszerelve- különleges méretekben és színekben- egyedi megoldásokkal- hosszú távra, mindennapos használatra! Szekcionált, szigetelés nélküli, kazettás garázskapuk bevezető áron! Információért, árajánlatért hívja vevőszolgálatunkat! Tel.: 20/214-014 A MINŐSÉG A GARANCIÁNK! *127999/1H*