Új Néplap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-18 / 64. szám
2. oldal Világtükör 1997. március 18., kedd Németországba utazott hétfőn Kovács László. A magyar külügyminiszter vendéglátójával, Klaus Kinkellel és a német politikai élet vezetőivel folytat eszmecserét. Kétnapos hivatalos látogatásra Hollandiába utazott hétfőn Keleti György honvédelmi miniszter. Holland partnerével, Joris Vooerhoeve-vel tájékoztatják egymást a fegyveres erők helyzetéről és áttekintik a kétoldalú együttműködés fejlesztésének lehetőségeit. Május 1-jén szólítják az urnák elé a brit választópolgárokat, akiknek arról kell dönteniük: ötödszörre is a kormányzó konzervatívok mellett teszik-e le a garast, vagy 18 év után először az ellenzék vezető erejét, a Munkáspártot akarják a hatalomban látni. John Major kormányfő hétfőn hivatalosan is bejelentette a parlamenti választások időpontját. Nylzsnij Novgorod megye eddigi kormányzója, Borisz Nyemcov elfogadta a Jelcin elnök által felajánlott első miniszterelnök-helyettesi posztot. A politikus várhatóan az állami monopóliumokat, illetve a szociális szférát felügyeli majd a kormányban. Az újonnan megalakult Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) kész együttműködni az Együtt szerbiai ellenzéki pártkoalícióval, valamint a Demokratikus Központ nevű párttal - közölte Ágoston András, a VMDP elnöke abban a levélben, amelyet az Együtt koalíció vezetőinek írt. Nem engedték be Fehéroroszországba Peter Burnt, a Soros Alapítvány képviselőjét. Az amerikai állampolgárságú Bűmtől azért tagadták meg a beutazási engedélyt vasárnap, mert a helyi hatóságok szerint rendszeresen és aktívan részt vesz a fővárosi ellenzéki megmozdulásokon. Korlátozás nélkül veheti igénybe a gázai övezetben lévő Dahanija repülőteret Jasszer Arafat palesztin elnök és közvetlen környezete - ebben állapodtak meg izraeli és palesztin képviselők hétfőn Tel-Avivban. Az egyezmény szerint a politikust szállító repülőgépek és helikopterek izraeli beavatkozás nélkül használhatják a gázai nemzetközi légikikötőt. Az ENSZ segélyprogramokkal foglalkozó tisztségviselői látogatást tettek Észak-Korea árvíz sújtotta vidékein. Fölszólították a világ országait, hogy haladéktalanul nyújtsanak élelmiszersegélyt a nélkülöző lakosságnak, mert ellenkező esetben tavasszal éhínség törhet ki. Budapest és Prága nem versenyez Václav Klaus megütközve fogadta az orosz követ nyilatkozatát Horn rámutatott: jól fejlődnek a magyar-cseh kapcsolatok FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE A cseh kormány reméli, hogy Nyikolaj Rjabov prágai orosz nagykövet pusztán a magánvéleményét fogalmazta meg, amikor azt nyilatkozta: Oroszország esetleg felülvizsgálhatja Csehországhoz fűződő gazdasági kapcsolatait, ha Prága továbbra is a NATO-tagság elnyerésére törekszik - mondta Václav Klaus cseh kormányfő hétfőn Budapesten. „Világos elhatárolódó nyilatkozatot várok az orosz kormánytól ebben a kérdésben” - jelentette ki Klaus azon a sajtóértekezleten, amelyet a magyar-cseh kormányfői tárgyalás után Hóm Gyulával közösen tartott. Klaus megfogalmazása szerint a cseh vezetés megütközve fogadta az orosz nagyköveti nyilatkozatot. A cseh miniszterelnök, aki Horn Gyula meghívására érkezett hazánkba egynapos hivatalos látogatásra, előbb szűk körben, majd a tárgyaló küldöttségek bevonásával folytatott eszmecserét vendéglátójával. A két kormányfő megbeszélésein elsősorban az euroatlanti integráció kérdései kerültek terítékre. Horn és Klaus egyaránt hangsúlyozta: Budapest és Prága nem versenyez egymással a NATO-, illetve az európai uniós tagság elnyerése érdekében.- Csehországnak és Magyarországnak azonosak az érdekei, és a két vezetés intenzív politikai párbeszédet folytat egymással az integrációs kérdésekről - jelentette ki Václav Klaus. Ami a NATO-t illeti, Horn Gyula leszögezte: a magyar belépésről kizárólag a NATO és Magyarország dönt majd. A kétoldalú viszonyról a kormányfők elégedetten nyilatkoztak. Elhangzott, hogy a dinamikusan fejlődő gazdasági kapcsolatokban a magyar fél külkereskedelmi deficitjének csökkentésére törekszik. Václav Klaus, méltatva a regionális együttműködést, említést tett néhány kisebb jelentőségű problémáról is, így például arról, hogy Csehország és Magyarország között egyelőre nehézkes a minőségi tanúsítványok kölcsönös elismerési eljárása. Merénylet a mecsetben Öt napon belül immár másodszor történt pokolgépes merénylet Párizsban: míg a múlt hét csütörtökén a francia főváros központjában, egy boltba dobtak be robbanószerkezetet, hétfő hajnalban Párizs egyik külső kerületében, egy mecset előtt robbant a pokolgép. A detonáció következtében az épület gondnoka könnyebben megsebesült, s jelentős anyagi károk is keletkeztek: a mecset bejárati ajtaja megrongálódott, a környékbeli házakban pedig betörtek az ablaküvegek. A nyomozás első eredményei szerint a pokolgépet egy tűzoltókészülékbe rejtették a tettesek. Az elkövetők kilétéről egyelőre semmit sem tudni; a hatóságok szerint az mindenesetre bizonyos, hogy nincs közük a múlt csütörtöki merénylethez. (Ez utóbbi tettesét sikerült azonosítani: a robbantást a bolttulajdonos egyik ismerőse követte el, aki így akarta rendezni kettőjük „vitáját”.) A rendőrség még mindig nem tudta kézre keríteni a francia fővárosban végrehajtott, tavaly decemberi pokolgépes akció elkövetőit, noha Egyelőre keresik a tettest fotó: feb/reuter az a merénylet négy ember halálát követelte. Kinyitottak a boltok, dolgozni kezdtek a hivatalok Albániában helyreáll a rend Albániában kezd visszatérni az élet a normális kerékvágásba. A menekültek továbbra is ostromolják az olasz kikötőket. A balkáni államban hétfőn a boltok és a bankok többsége kinyitott, s a kormány felhívásának engedelmeskedve munkába álltak a hivatalnokok. Görög diplomaták szerint hétfőn Fier város közelében tanácskozásra ültek össze azok a dél-albániai katonai vezetők, akik a múlt héten megalakították a Nemzeti Megmentés Tanácsát. Helmut Kohl német kancellár szerint az EU tanácsadói segíthetnek, de az ország belső rendjét az albánoknak kell megteremteniök, külső katonai közreműködés nélkül. Az amerikai hadsereg eddig csaknem 800 embert - köztük 385 amerikai állampolgárt - menekített ki Albániából. Lemondásra szólította fel Sáli Berisha államfőt Fatos Nano, az albán szocialista párt vezetője. A 45 éves politikus, aki vasárnap szabadult ki a börtönből, arra kérte honfitársait, hogy tegyék le a fegyvert, és támogassák a nemzeti megbékélési kormányt. Hétfőre már meghaladta a négyezret az Olaszországba menekült albánok száma. Az olasz hatóságok közölték, hogy csak ideiglenes menedéket nyújtanak az odaérkezőknek. * „Öngyógyító” kúra Albánia „öngyógyító kúrára" van ítélve - fogalmazott az Európai Unió külügyminisztereinek hétvégi tanácskozása után a bonni diplomácia vezetője. Klaus Kinkel szavai arra a döntésre utaltak, amelyet a nyugat-európai integráció illetékesei a gyors beavatkozást szorgalmazó tiranai vezetés felkérésére hoztak. Hasonlóképp értelmetlennek vélte Washington is egy stabilizációs erő küldését a balkáni államba. Egyelőre tehát valószínűtlen egy közvetlen, akár NATO-, akár NYEU-színekben végrehajtandó katonai fellépés. Az elmúlt néhány nap eseménysora: a terjedő káosz, a sok ezer külföldre menekülő, a hadsereg raktáraiból széthordott fegyverarzenál, a széthulló államhatalom, a már száz körüli halálos áldozat első pillantásra érthetetlenné teszi az EU elzárkózását. Hisz nem kétséges, hogy a nyugati integráció tagjai képesek lennének a hatékony beavatkozásra. Csakhogy a nagy dilemma nem a csapatok bevetése, hanem az, ki mellett és ki ellen, miként és meddig kellene egy ilyen intervenciót elindítani. Márpedig ezekre a kérdésekre jelenleg szinte képtelenség választ adni. Berisha helyzete enyhén szólva ingatag, de nem tartja kézben az események menetét az ellenzék sem. Lerohanni az ország déli részét? Megszállni a kikötőiket, netán a fővárost? „Felszabadítani" a tiranai nemzetközi repülőteret? Katonai értelemben mindegyik elképzelhető. Ám ameddig nem tisztul a politikai összkép, amíg nem dől el, kivel lehet tárgyalni, ki képes az indulatok lecsillapítására, addig meglehetősen illuzórikus azt hinni, hogy néhány tengerészgyalogos egység vagy deszant bevetése mindenre gyógyír lehet. Marad tehát a Kinkel által említett öngyógyuiás - bár az is lassú, véres gyógymódnak ígérkezik. Szondy Gábor Kellemes kivételnek számítanak a skandinávok Hölgyek a parlamentben Számarányuk és képessegeik alapján a nők a mostaninál jóval nagyobb szerepet játszhatnának a politikában, ám ettől messze járnak. A világ parlamentjeiben csak 11.7 százalékban vannak jelen a nők, holott a tapasztalatok azt igazolják, hogy ahol indulnak a választásokon, ott általában győznek is. Az Interparlamentáris Unió (IPU) vizsgálatai szerint a helyzet csak igen lassan javul. A legutóbbi felmérés óta a képviselőnők aránya mindössze 0,4 százalékkal emelkedett a világon. Az ezernél több megvizsgált politikai párt közül csak 7.7 százalékban volt a parlamenti frakcióvezető nő, a pártok szóvivői között ez az arány 9 százalék, míg a parlamentek 7,1 százalékának van nőelnöke. Kellemes kivételnek az észak-európai országok számítanak: ott minden harmadik képviselő a szebbik nemhez tartozik, átlagos arányuk 36,4 százalék, de Svédországban meghaladta a 40 százalékot. Egyébként az európai országok közül különösen Németország nem áll rosszul, hiszen a hölgyek 26,2 százalékkal képviseltetik magukat a törvényhozásban. A másik végletet a fejletlen, illetve mohamedán államok képviselik: nincs például egyetlen nő sem a törvényhozásban Kuvaitban, Szaúd-Árábiában, vagy Pápua Új-Guineában. FEB FELHÍVÁS Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata tiszteletének és megbecsülésének jeléül „Dr. Kálmándi Mihály-Díjat" alapított azok részére, akik Szolnok város egészségügyi és szociális intézményeiben magas színvonalú és igényes munkát végeznek és szakterületük értékeinek gyarapításában kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A díj 1997. évi odaítéléséhez az önkormányzat - az alábbiak figyelembevételével - kéri és várja a városban tevékenykedő intézmények, pártok, érdekvédelmi-érdekképviseleti és társadalmi szervezetek, valamint az állampolgárok javaslatait: 1., A díj alapításának és adományozásának rendjét szabályozó határozat alapján a város egészségügyi és szociális intézményeiben tevékenykedő azon szakemberekre lehet javaslatot tenni, akik Szolnok város egészségügyi és szociális ellátásáért kimagasló tevékenységet folytatnak. 2., A javaslatnak tartalmaznia kell a díjra méltónak tartott személy nevét, címét, valamint az elismerni kívánt tevékenység ismertetését. A javaslatokat írásban 1997. április 15-ig 4 példányban kell eljuttatni a polgármesterhez. 3., A díjat egy évben legfeljebb öt személynek lehet odaítélni. A díj plakettből és az odaítélést tanúsító oklevélből, valamint pénzjutalomból áll, mely ünnepélyes külsőségek között a Semmelweis-napi rendezvényen kerül átadásra. Várhegyi Attila Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere U27V0-1H- j Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Jön a nyár, és mi megyünk • Kislány, tanulj csókolózni! • Nekem testvéreim vannak, másoknak biciklijük • Az evés nem gyógyít Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin! JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Laczi Zoltán Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Szabados Tibor mb. vezérigazgató. Telefon: 76/482-192, • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok. Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 595 forint, negyedévre 1785 forint, fél évre 3570 forint, egy évre 7140 forint. • Az áruspéldányok ára: 29,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1532 forint.# Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133