Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-05 / 30. szám

1997. február 5., szerda Szolnoki Mozaik 9. oldal E mlékezetes év marad a tavalyi a szolnoki Tisza Tánc- együttes számára, ugyanis akkor töltötte be ötvenedik esztendejét, ami tudomásunk szerint országos rekord. Nincs másik hasonló együttes, amely folyamatosan működött volna ennyi ideig. Az utóbbi négy-öt év egyébként az átlagosnál is több sikert, díjat, elismerést hozott a Tiszának, mint arról Kovács Mihály, az együttest fenntartó egyesület elnöke beszámolt. Az élet fél évszázad után sem áll meg Nagy sikerek után, új kihívások előtt a Tisza Táncegyüttes Tavaly az év második fele a Ki mit tud? jegyében telt, és a siker most sem maradt el. Mint arról beszámoltunk, a Tisza tagjaiból alakult Ötkölök együttes kategó­riájában győztes lett, mintegy harmincezer közönségszavazat­tal került a döntőbe. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a megyében népszerű a néptánc, hiszen a jászberényi Jászság Népi Együt­tes is hasonló arányban kapott közönségszavazatokat. Úgy látszik, a Tisza Tánc- együttes a csúcson van, s bár ne­héz ezt a szintet tartani, nem tör­vényszerű, hogy most visszaesés következzen. Néhány éve vita folyik a nép­táncmozgalomban az úgyneve­zett autentikus folklór és a tánc­színpadi, dramatikus művek hí­vei között. A Tisza szerencsés módon e vitában nem állt egyik oldalra sem, változatos repertoár­jában mindkét irányzatot képvi­selő művek szerepelnek. A sok­színűséget többek között a ven­dégkoreográfusok biztosítják, akik különböző elképzeléseket valósítanak meg az együttessel. A művészeti vezető Mihályi Gábor koreográfus és táncmű­vész, aki egyúttal az Állami Népi Együttes tánckarvezetője is. Eb­ből a kapcsolatból mindkét együttes profitált. Mihályi Gá­bornak eddig két önálló műsora volt az Állami Népi Együttessel, s ott bemutatott saját koreográ­fiáinak egy részét a Tiszával formálták ki, innen adaptálták az Állami Népi Együttes program­jába, de a dolog fordítva is elő­fordult.- Mi csak a helyzetünket te­kintve vagyunk amatőrök, a kö­vetelmények velünk szemben semmivel sem kisebbek, mint a profi együttesekkel szemben - hangsúlyozta Kovács Mihály, és az elmondottak alapján ezt nem is lehet kétségbe vonni. Ezt bizo­nyítja az is, hogy a Tisza mindig megállta a helyét, ha hivatásos együttesekkel lépett föl egy mű­sorban, itthon vagy külföldön egyaránt. Ilyen színvonalas munkát hosszabb ideig csak folyamatos és képzett utánpótlás birtokában lehet végezni. A Tisza Tánc- együttes utánpótlása biztosítva van, elsősorban három gyer­mekegyüttes, a Corvinka, a Tal- linnka és a Vadvirág révén. Ma már igazi táncos csak akkor le­het valaki, ha gyermekkorától kezdve táncol, ugyanúgy, ahogy az élsportolókat is gyermekkor­ban kezdik nevelni. Nem vélet­len, hogy az Ötkölök mind­egyike kisgyerekkorától táncolt a Corvinkában, illetve a Tal- linnkában. Az általános iskolás és a felnőttkorú táncosok közötti átmenetet a Tisza utánpótlás­csoportja biztosítja, amelynek tagjai fokozatosan illeszkednek be a felnőttegyüttesbe, de al­kalmanként önállóan is szín­padra lépnek. A Tisza egyesületi fenntar­tással működik, a város 2,5 mil­liós támogatásával, pályázati pénzekkel és saját bevételeivel. A kultúra sajnos áruvá vált, a Tisza, bár sajnálja, mind gyak­rabban kénytelen nemet mon­dani, ha ingyenes fellépésekre, különösen távolabbi települé­sekre hívják. Az utazás, a hiva­tásos zenekar díja, a koreográ­fiák és a zene után fizetendő jogdíjak nagy összeget tesznek ki, amit az együttes már nem tud vállalni,- de még a kisebb művelődési házak is csak na­gyon nehezen, vagy egyáltalán nem képesek megfizetni. Emi­att egyébként az is nehézsé­gekbe ütközik, hogy jelenleg „élő” két olaszországi és egy franciaországi meghívásuknak eleget tegyenek, még akkor is, ha a vendéglátók a költségek egy részét vállalják. B. A. Segítette, segíti az elesetteket Nekem úgy alakult az életem, hogy mindig ott dolgoztam, ahol az elleset­teket kellett segíteni - mondotta Bozsó Ilona "•>»«(•<» •*' FOTÓ: i. os. Érdekesek az emberi sor­sok, hiszen akad, aki egész életében a napos ol­dalon halad, míg mások­nak - rendszerváltozás ide, rendszerváltozás oda -, valahogyan mindig az árnyék jut. Bozsó Iloná­nak, a Szolnoki Gyer­mek- és Ifjúságvédő Inté­zet új igazgatójának pe­dig az jutott a múló évti­zedekből, hogy azokon a gyerekeken, fiatalokon segítsen, akik bajba ju­tottak, netalántán olyan családba érkeztek, ahon­nan hosszabb, rövidebb ideig menekíteni kellett őket. (Tiszasülyi születésű, a Vargában érettségizett, •majd Jászberényben, a ta­nítóképzőben kapta első oklevelét. Ezután Pesten gyógypedagógiai tanárképző következett, a harmadik oklevél, diploma színhelye pedig Debre­cenben a Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem volt. Persze ez sem véletlen, hogy valaki az el­esett, hátrányos, rossz körülmé­nyek között élő, veszélyeztetett gyerekekért éljen, hiszen a sze- retetet, mások segítését a család­jából hozta. Mindkét szülőjé­nek, de talán az édesapjának volt akkora szíve, hogy abba a gubancos emberi sorsok is bele- féijenek. Egy évet tanított Szolnokon, majd 1980-tól a gyermekvédő intézet következett. Még Patkós Gyula nevezte ki helyettesének, majd Rózenberszky Lászlónak a helyettese volt. Arra büszke, hogy nem akármilyen színvo­nalú létesítményt vett át tavaly szeptemberben, ahol negyven­négy év alatt mindössze két fő­nök formálta elismertté a gyer­mekvédő arculatát, mindennap­jait. A szakma szeretetét, aláza­tát tőlük is tanulta, meg sokat köszönhet a munkatársainak, hi­szen nagyszerű kis kollektíva - mintegy száz ember - segíti, fogja kézen azokat az apróságo­kat, fiatalokat, akik valami miatt idekerültek. Azt tapasztalja, hogy az el­szegényedésnek, a romló élet- körülményeknek is köszönhető, hogy emelkedett az állami gon­dozott gyerekek száma. Míg 1991-ben ezer 256 ef­féle gyerek volt a megyé­ben, ez a szám 1995-re ezer 223-ra mérséklődött, de ta­valy már megint' ezer 268- ra emelkedett. Hasonló a helyzet a nevelőszülőknél lévő apróságok, gyerekek helyzetében is, ahol 532-ről 559-re nőtt a szám. Jó do­log, hogy a nevelőszülők­nek jelentkezők több mint hatvan százaléka alkalmas erre a feladatra. Az is egyfajta gyer­mekmentés, amikor a ve­szélyeztetett kiskorú a gyivi átmeneti otthonába kerül. Napjainkban harminchat ehhez hasonló védencük akad, és van közöttük öt­tagú testvérpár is. Majdnem elfelejtettem, tulajdonképpen ebben a rö­vid kis írásban az igazgatónőt kellene bemutatni, miközben már régen az intézetről van szó. De hát a kettő majdnem ugyanaz, róla, a napjairól, évei­ről, hivatásáról, szóval az életé­ről szól. A családjáról annyit, egyedül neveli hetedikes nagylányát, és ha az alma nem esik messze a fájától, az édesanya hivatása folytatódik vele egykoron. El­végre köztudomású, a gyerekre az hat, amit otthon megél. És ugye azzal, hogy anyuci átlépte a lakásuk küszöbét, nem biztos, hogy minden gondját, baját kint hagyta valahol a gyivi sokat megélt, látott folyosóin, termei­ben. D. Sz. M. A Macbeth legújabb terméke: „Javíthatatlan selejt” CD, koncert, videoklip-forgatás A fiúk búskomorsága bizonyára az általuk megénekelt társadalmi problémákra vezethető vissza, nem pedig új lemezük megjelenése az oka Nem akármilyen bulira ké­szül a szolnoki Macbeth és közönsége. Most, hogy új zenei anyagukat kazettára vésték és készül a CD is, úgy határoztak, február 8-án színpadra lépnek a MÁV Járműjavító Művelődési Központjában »Javíthatat­lan selejtjükkel”. Albumuk címe viseli ezt a nem túl sok jót sejtető bélye­get, amelyet, tegyük hozzá gyorsan: nem az új számokra értenek a csapat tagjai. Mert­hogy a lemezre vitt három év hangos gyümölcse, a tizenhá­rom szám zöme újdonság erejével hat még a megrög­zött szolnoki Macbeth-rajon- gók számára is. Persze, akik már megvették a kazettát, azok már unásig hallgathat­ták a szerzők szerint - az al­bum stílusát tekintve - seme­lyik egységes skatulyába sem szorítható, de mindenképpen kemény muzsikát. A koncert azért más. Nem beszélve ar­ról, hogy a bulin forgatják azt a klipet, amelyet akár már februártól közvetíthetnek or­szágszerte a helyi kábeltévés csatornák. És ez még nem minden! Olyan nóta is mű­sorra kerül, amit már négy éve nem játszottak, de többen is ácsingóztak érte a tavaszi turné során. Mint ismeretes, a zenekar a közelmúltban „torkot” váltott Bozsik Patrik személyében, ám a koncerten egy szám erejéig a mikrofon­hoz engedik Matos Zolit is, a Macbeth lehullott csillagát. Az elsőként elkészült és eladott néhány száz kazetta érdekessége, hogy borítója - bizonyos grafikai hiányossá­gok miatt - valóban selejtre sikerült. Tulajdonosaik még nem tudják, hogy ez csak fo­kozza a termék értékét, mert a hibás borítóval készült ka­zetták felmutatása ingyenes belépőjegyül szolgál a feb­ruár nyolcadikai lemezbemu­tató koncertre. H. GY. Okucaniból Szolnokra A főtörzs leány a talpán A Magyar Műszaki Kontingens állományában, Okucaniban végzett átlagon felüli munkája, példás helytállása elismerése­ként, külföldi szolgálatteljesítésének befejezésével egyidejűleg, a honvédelmi miniszter 1996. december 15-ei hatállyal soron kívül előléptette főtörzsőrmesterré Varga Erika törzsőrmestert. Civilben inkább bájos főisko­lásnak, mintsem marcona kato­nának tűnik, pedig szó szerint megjárta a hadak útját a Szol­nok Vegyes Szállítórepülő Dandár állományába tartozó Varga Erika főtörzsőrmester. Mások hosszú évekig várnak erre a rangra, ő meg három esz­tendő alatt két soron kívüli elő­léptetéssel elnyerte azt. Talán sosem gondolt erre, hiszen vé­letlenül lett katona:- ’92 júniusában kerültem polgári alkalmazottként a dan­dárhoz. Mivél idővel megszűnt a beosztásom, azt mondta a pa­rancsnokom, hogy ha ott aka­rok maradni, legyek katona. Szinte pillanatok alatt döntöt­tem. Szó szerint belecsöppen­tem a seregbe. Pillanatok alatt döntöttem el azt is, hogy jelent­kezem Okucaniba. Azt gondol­tam, hogy nőként sokat tehetek az emberi kapcsolatok javításá­ért. A végén nem az lett a fel­adatom, mégis szerencsésnek érzem magam, hiszen sokan je­lentkeztek, s én az elsők között mehettem ki. Erika 1996 januárjától de­cember 23-ig teljesített szolgá­latot Okucaniban. Ügykezelő­gépíró beosztása mellett besegí­tett a négyszáz fős kontingens humán részlegének, s a proto­kolláris rendezvényeken is köz­reműködött. Varga Erika civilben A hatszemélyes, vaságyak­kal berendezett konténerek által alkotott magyar katonai tábor területét zúzott kővel szórták fel. A konténerekben asztal és hűtőszekrény is volt. A szekré­nyek kicsinek bizonyultak, pe­dig az egyenruha mellett csak szabadidős „cuccot” vihettek magukkal. Az ellátást dicséri, hogy sokan meghíztak a kint töltött idő alatt. Erika a horvá- tokkal és a bosnyákokkal is megtalálta a közös hangot:- A piacra is kijártunk vásá­rolni. Ott is lényegében olyan, mint a hazai. Családias hangu­lat uralkodott, mindenki ismert mindenkit. Lehetett alkudni. Egyszer az egyik árus, mond­ván, hogy milyen szimpatikus magyar katonalány, adott egy jókora fél dinnyét. A fiúk erre azt mondták: mindig veled me­gyünk vásárolni. Nem tapasz­taltunk velünk szemben semmi­lyen atrocitást. Bárcsak ez jellemezte az volna egymással szembenálló szerbeket, horvátokat és bos- nyákokat. Varga Erikát lesújtó környék fogadta odakint.- Másként hatott az emberre az ottani látvány, mint ha a té­vében nézi azt. Nem az ottho­nomtól való távoliét volt rám rossz hatással, hanem az, aho­gyan a szétlőtt házakban éltek az emberek, meg az olyan jele­netek, mint amikor a magyar katonák által vert hídon először mentem át Boszniába, s a par­ton egy féllábú kisfiú fogadott. Szarajevói látogatásom után azt álmodtam, hogy lerombolt utcákon bolyongok. Szörnyű volt az álom, s szörnyű volt a valóság. Kegyetlen érzést kel­tett az olyan feliratok olvasása, hogy „Megöltél egy szerbet, ezért száz horvátot ölök meg!” Ugyanúgy az elűzöttek házain a felirat: „Ne gyere vissza, mert...” - képesek voltak ko­rábbi jó szomszédaikat meg­ölni. Félelmetes, hogy az embe­rek mennyire tönkre tudják tenni egymás életét. Amiért va­laki egész életén át dolgozott, az percek alatt semmivé válhat. Ilyen az élet.-S milyen a hazai környe­zetbe való visszazökkenés?- Nem tudom miért, de na­gyon nehéz. Hirtelen jött a vál­tozás. Okucaniban nonstop volt a lekötöttség, itt meg fél négy után gondolkozom, hogy mit kezdjek a szabadidőmmel. Meg aztán itthon is sok minden megváltozott. Amikor például kimentem, negyven forint volt a buszjegy, hazatérésem után pedig hatvanöt... Nem azért jegyzem ezt meg, mintha na­gyobb pénzügyi gondjaim len­nének. Sokan mondják: Köny- nyű neked, jól kerestél Okuca­niban ! De azt nem teszik hozzá, hogy voltak olyan napok, me­lyeken 18 órán át kellett dol­goznom. Simon Béla Varga Erika IFOR-kitüntetést kapott Okucaniban Sok a szegény ember, ezért egyre többen kényszerülnek arra, hogy napról napra vé­gigjárják á konténe­reket, és kiszedjék be­lőle az élelmiszert, száraz kenyeret és a használható holmikat. Ismerős arcok tűnnek fel, bottal és reklám- szatyrokkal a kezük­ben, esetleg batyuval a hátukon, és össze­szedik azt, amit má­sok kidobtak. FOTÓ: MÉSZÁROS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom