Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-05 / 30. szám

6. oldal Telefonos Hirdetésfelvétel: 56/424-924 1997. február 5., szerda külföldi berendezéseknél. Ez az újdonságuk elsősorban a számí­tógépes szakembereket érdekel­heti, viszont egy más irányú szolgáltatásuk eddigi fogadtatá­sa már jóval szélesebb körű. Az rt. új üzleti partnere a jónevű, francia COMATEC cég magyar- országi vállalatával közösen - garantáltan csúcstechnológiát felvonultatva - középületek, üzletházak takarítását vállalják fel. Az társaság első emberének beszámolójából az is kiszűrhe­tő, hogy a SECTOR Hungary vezetése elébe megy az 1997. év kihívásainak. A vezérigaz­gató szerint: „valahogy úgy érezzük magunkat, mint az a magasugró, aki már sorozatban megugorja a jó minősítést je­lentő magasságot, de innen fel­felé már minden centiért na­gyon meg kell szenvednie.” A továbblépés igénye sarkallta őket egyebek között arra, hogy még az idén meg akarnak felel­ni a ISO 9002 nemzetközi mi­nősítésnek. A társaságukat au- ditáló angol BVQI cég előtt fo­lyamatosan vizsgáznak, az elő­írt szervezeti és tartalmi átszer­vezés befejezését követően a végső megmérettetés a nyár végére várható. (PR) Szöveg: B. L. Fotó: K.T., M. J. Nemzeti kincsünkre is ők vigyáznak úgy gondolják, megérte ez a befektetés. Tevékenységük részleteiről szólva Fenyvesi József hangsúlyozta: az eltelt öt év alatt a részvénytársasá­guk által kínált komplex szol­gáltatások közül a nagynevű, patinás vállalatok és az új gaz­dasági társulások egyaránt megismerték és folyamatosan igénybe is veszik a személy- és objektumvédelmet, a behatolá­si, tűzjelző és video felügyele­ti, távfelügyeleti rendszerek ál­taluk történő telepítését, és biztonságos pénz- és értékszál­- A jelenlegi szabályzók maradéktalanul nem érték el a céljukat. Nem szűrik ki a kóklereket, esetenként a bűn mezsgyéjén kalando­zó, gyanús hátterű, un. őr­ző-védő „képződménye­ket”, amelyek az időköz­ben iparággá fejlődött, a biztonsági szolgáltatások területén tevékenykedő társaságok tisztességét, szakmai hitelét rontják - fogalmazta meg Fenyvesi József, a SECTOR Hun­gary 1992. Biztonsági Szol­gáltató és Kereskedelmi Részvénytársaság vezér- igazgatója, akivel az általa vezetett cég eredményeiről, terveiről beszélgettünk. Ötéves a SECTOR Hungary 1992. Rt. BIZALOMÉRT BIZTONSÁGOT! lítást. Megbízóik köre termé­szetesen jóval nagyobb a gaz­dasági cégeknél, a lakosság el­sősorban a lakóházak, nyara­lók védelmét igényli tőlük. A társaság technikai szolgál­tatásának szakemberei a táv­felügyeleti riasztó rendszerek telepítésén túl saját diszpécser és rohamszolgálat mozgatásá­val tesz eleget az ilyen irányú megbízásoknak, de a legkülön­bözőbb egyedi zárrendszerek tervezésében, felszerelésében is otthon mozognak. Pénzszállítás - ahogyan a nagykönyvben írva vagyon... A vezér- igazgatótól megtudtuk, hogy a részvény- társaságuk a jogi sza­bályozás anomáliái és a szigo­rodó gazdasági környezet ne­gatív hatásai ellenére az el­múlt évben is megfelelt part­nerei elvárásának, mert az eu­rópai színvonalnak megfelelő szolgáltatásokat nyújtanak. Valamennyi tevékenységüket teljes körű felelősségbiztosí­tás mellett végzik. Üzleti filo­zófiájuk változatlan: törvé­nyes és szakszerű munkavég­zés a komplex biztonságvéde­lemben, a megbízóik érdekei­nek mértéktartóan diszkrét, de határozott és ellenőrizhető módszerekkel történő kiszol­gálása. Számukra kedvező tenden­ciaként értékelte, hogy kezd kiszorulni a piacról az igény­telenségből fakadó megbízás: „Az üzleti partnerek minősé­get várnak és csak ezt hajlan­dók rövid, de főképpen hosz- szú távon megfizetni.” Bár a társaság magas színvo­nalú védelmi technikákkal rendelkezik, nem véletlen, hogy a vezérigazgató a felté­telrendszerük áttekintésekor először a többszáz főt kitevő személyi állományukról szólt. Meghatározó fontosságúnak tartja, hogy beosztottjaik vala­mennyien rendelkeznek a ren­deletekben előírt ismeretekkel, igaz a képzésük és vizsgáztatá­suk költségeinek jelentős hányadát a társaság állta, de Figyelő szemük mindent lát ÚJABB IGÉNYEK, SPECIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK Tekintettel arra, hogy az adat- és információ védelem egyre jobban előtérbe kerül, a társaság felkészült az ilyen irányú megbí­zásokra is. így például fokozott biztonságot nyújt megrendelőik­nek az általuk forgalmazott, DSD-nevű igen intelligens in­formációs védelmi rendszer, amely segítségével a számítógé­pek monitorait és kábelrendsze­reit könnyedén blokkolni lehet minden külső, nem kívánatos kí­váncsiskodóval szemben. De ar­ra is megvannak az eszközeik, ha a megbízó cég a belső bizony­latolási rendszerének védelmét kéri, vagy egyéb fontos üzleti in­formációnak védelmét kívánja biztosítani. Érdekességként em­lítette meg, hogy szakembereik befejezték egy speciális digitális képtovábbításra is felhasznál­ható számítógépes modem fej­lesztésének projektjét, amely gyorsabb, megbízhatóbb és ol­csóbb az eddig ismert hasonló Áremelkedés ELŐTT! UTOLSÓ 40%-0S KISBUTORVASAR A CSŐSZ TÓTH KFT. LAKÁSFELSZERELÉSI ÜZLETEKBEN. TV-VIDEOTARTO 9Q x 44 cm-es p. lappal FESULK0D0 ASZTAL fehér színben 4-7-,650-Ft»­10.590 Ft ELOSZOBAFAL CIPÖSSZEKRÉNNYEL 90 x 44 cm-es p. lappal .570 Ft SZEKRÉNYSOR -04 .bl 7 Tt ELEMENKÉNT: Akasztós szekrény: 12.! Kisajtós szekrény: 5.7! Polcos szekrény: Sarokszekrény: 3(550 Ft Komód: /fo.000 Ft 3.030 Ft & Addig is térjen be hozzánk és 40% -os kedvezménnyel vásárolhat! AZ AKCIÓ KERETEBEN VASÁRNAPI NYITVA TARTASSÁL IS VARJUK VÁSÁRLÓINKAT! A Csősz Tóth Kft. lakásfelszerelési üzletei: SZOLNOK a volt sütőipar, most SEPSIKER-udvarban, Rákóczi út 50. TÖRÖKSZENTMIKLÓS a Taurina-Agrár Kft. szervizüzeménél, Óballai út JÁSZBERÉNY Bercsényi út 16. T.: 57/411-581 Nyitva: H.-P.8-17 Sz. 8-12 T.: 56/414-327/16, 414-328/16 T: 56/390-082, 60/387-006 V. 8*12 *124617/1H* JELENTKEZESI FELHÍVÁS a Felhívjuk az érintett vállalkozók figyelmét, hogy a MATAV Debreceni Távközlési Igazgatóság értékesíti a működési területén (Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun- Szolnok megye) leselejtezett hulladékanyagait, amely vas- és színesfém (kábel, távbeszélő központ, távbeszélő készülékek stb.) hulladékot (összes éves mennyiség, az anyag fajtájától függetlenül: kb.: 50 tonnát) tartalmaz. Ajánlatukban kérjük tüntessék föl, hogy milyen kilogrammonkénti egységáron vásárolnák meg az említett hulladékanyagokat, annak figyelembe vételével, hogy a szállítás költségei a selejtezés helyéről (raktár) a vállalkozót terhelik. Ajánlatokat megyénkénti bontásban és együttesen is elfogadunk. Várjuk továbbá gazdasági társaságok jelentkezését is, amelyek távbeszélő központok és hálózatok bontására és a kikerülő anyagok megvásárlására vállalkoznak. (A jelzett munkák nem tartoznak a közbeszerzési törvény hatálya alá). A jelentkező társaságokat nyilvántartjuk, és meghívjuk az 1997. folyamán, központ- és hálózatbontások tárgyban kiírásra kerülő ver­senytárgyalásokra. A pályázatokat 1997. február 15-én 10 óráig kérjük beküldeni a MATÁV Debreceni Távközlési Igazgatóság beszerzési és készletgazdálkodási osztályára, Debrecen, Bethlen u. 1., 4047, 201-es szoba. Érdeklődni munkanapokon 9 órától 14 óráig, Sütő Józsefnél az 52/401-118-as telefonszámon lehet. MATAV Debreceni Távközlési Igazgatóság

Next

/
Oldalképek
Tartalom