Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-28 / 50. szám

# HOL­MI? Heti tévé-, rádió-, moziműsor és programajánlat Zöld út az előzetes egyeztetésnek 2. o. Most Tiszaszentimre volt a „Soros” 3. o. Megdobálták a karcagi tűzoltókat 3. o. Sport 5. o ELŐFIZETŐINK KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÓHELYEI (Az RTV-melléklet 4., 6., 12. oldalain.) Tanúsítvány a minőségről A MÁV FKG Felépítmény- karbantartó és Gépjavító Kft stratégiai célja, hogy a vevők igényeit az ISO 9001-es minő­ségbiztosítási rendszer elvárá­sai alapján elégítsék ki. Ennek megvalósulásáról szóló TÜV tanúsítványt tegnap vehette át Jászkíséren Hajnal Géza, a gyár ügyvezető igazgatója. A közel ötszáz embernek munkát biztosító üzem már két-három éve elkezdte a felkészülést a ma­gas színvonalú minőségi munkát követelő ISO 9001-es szabvány megszerzésére. A konkrét minő­sítő eljárás körülbelül egy évet vett igénybe. A cég meghatározó partnere, megrendelője a MÁV, de ren­delkeznek osztrák, német, orosz és lengyel kapcsolatokkal is. A múlt évben 1 milliárd 400 millió forintos árbevételt elérő válla­latnak a legfontosabb célja a pi­acon maradás, belföldön és kül­földön egyaránt, ezért is helyez­nek nagy hangsúlyt termékeik fejlesztésére. Az utóbbi hat év­ben mintegy 20 vasútépítő gé­pet, valamint öt kisebb gépet fej­lesztettek ki. Piacépítő munká­juk során a cseh, szlovák és hor- vát megrendelők bizalmának el­nyerését is tervezik. -banka­TermáLkutat furat az abádszalóki önkor­mányzat több mint húsz millióért, melynek három­negyedét pályázaton nyer­ték el. A későbbiekben megvalósuló termálfürdő­vel több üdülővendéget remélnek, akik nem csak a nyári időszakban keresik fel a Tisza-tavat. fotó: m. j. A* idén először tegnap nyitott ki Rákóczifalva határában az Új Torony Bt. homokbá­nyája. A forgalmas kitermelőhelyen naponta több száz köbméter - az igényeknek megfelelő minőségű - homokot bányásznak. fotó: csabai Hetvenhat autót „varázsolt át” az autósmaffia Vádat emeltek az „agyközpont” ellen Az autólopás és az újraértékesítés ma is jól menő fekete üzletág Európa-s/erte. Ez persze már hazánkban sem az -műfaj, amit csak úgy, hirtelen ötletektől vezérelve lehet művelni. Az autó- maffiában rendszerint profik dolgoznak, függetlenül attól, ki­nek milyen feladat jut a láncolatban, és milyen helyet foglal el a titkos szervezet hierarchiájában. Vannak, akik az „alja munkát” végzik, és többnyire ők, az au­tótolvajok azok, akik először találják szembe magukat a ha­tóságokkal. Bukásuk azonban nem gerjeszt „dominóelvet” rendszerükben, mert ők csak saját köreikben ismerősek. A nyomozás során végzett ki­hallgatások ezért ritkán vezet­nek eredményre, igen nehezen lehet általuk a bűnszervezet szellemi munkát végző beosz­tottjaihoz eljutni. Az tehát, hogy megyénk rendőrsége fel- deiített egy ilyen hálózatot, és a szolnoki ügyészség pedig már vádat is emelt az autós­maffia 13 tagú „agyközpontja” ellen, igen jelentős sikernek számít. Csutak Péter és társai ellen különösen nagy értékre elköve­tett orgazdaság miatt emeltek vádat - az ügy nem túl egyszerű jogi megítélése miatt - egyene­sen a megyei bíróságon. (Folytatás a 3. oldalon) A jövőt féltve aggályoskodtak a mezőtúri képviselők Pénz híján marad a malacvisítás A mezőtúri Szeder utcai lakosok számára született talán a leg­kedvezőtlenebb döntés a tegnapi képviselőtestületi ülésen. Pénz híján, bizonytalan ideig - talán évekig is - kénytelenek lesznek elviselni a felvásárlótelep szomszédságával járó szag-, és egyéb környezeti ártalmakat, így a malac visítást. Többórás vita után, az 1997. évi költségvetésről szóló önkor­mányzati rendeletre való rész­szavazás során adtak a képvise­lők elsőbbséget a tízmilliós nagyságrendű lakossági közmű fejlesztéseknek a mintegy fél­százmilliós állatvásártéri beru­házással szemben. Pontosabban, egy utólagos képviselői módo­sító indítvány valamelyest eny: híthet az ottani „szagos”, zajos gondokon. A Szeder utcaiakkal való békés együttéléshez szük­séges minimális műszaki feltéte­lek megteremtésére kötelezett­séget vállalt ugyanis az önkor­mányzat, amíg nem lesz pénz a végleges megoldásra. A másfél milliárdos bevételi főösszeg mellett 47 milliós hi­ányt tartalmazó költségvetést végül 13:4 arányban szavazták meg a képviselők, azt követően, hogy alaposan kivesézték a költ­ségvetés egy-két tételét. (Folytatás a 3. oldalon) Cél: európai színvonalú börtön A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási In­tézet fejlesztése szerepel abban a börtönépítészeti program­ban, amelyet a következő hónapokban terjesztenek a kor­mány elé jóváhagyásra. Ha ez megvalósul, akkor valószínű­leg 1999 végéig befejeződik a börtön bővítése, korszerűsí­tése, és így az intézet meg tud felelni az európai normatí­váknak, illetve a két évvel ezelőtt már megfogalmazott tör­vényi elvárásoknak. (Cikkünk a 3. oldalon) Haragos megyei gazdák Szűnjön meg az agrárkamara, mert mesterségesen, felülről hoz­ták létre, a „műgazdák” érdekeit képviseli, nem a földből élőket. A jelenlegi formájában tevékenykedő kamara ellen tiltakozunk - hangzott el azon a gazdagyűlésen, amelyet tegnap tartottak Rákóczifalván, a faluházban. Karcagról, Szolnokról, Abony- ból, Zagyvarékasról, helyből, a megye egész területéről érkez­tek gazdálkodók, akik meghall­gatták, olykor egymás szavaiba vágva megvitatták azt a jelen­tést, amely a kiskőrösiek és az agrártárca közötti eddigi pár­beszéd eredményeit, nyitott és vitás kérdéseit tartalmazta. Ezt egészítették ki javaslataikkal. Kivétel nélkül ostorozták az agrárkamarát. Azután kérték, hogy a föld adóját az aranyko­rona érték után vessék ki, amelyről a karcagiak dolgozták ki a legérdekesebb változatot. Az ágazat támogatását nö­velni kell, ami a Nyugathoz vi­szonyítva szégyenletes. Stabi­labb, garantáltabb felvásárlási árakat kérnek, hogy biztosabb legyen a termelés. Ezután csak olyan érdekkép­viseletet fogadnak el, amelyet ők, a gazdák választanak, s nem felülről jelölik ki őket. Ezért megválasztották azokat a küldötteket, akik a további tárgyalásokon majd képviselik a megye több ezer kisterme­lőjét, földdel gazdálkodó­ját. B. Sz. M. Pozitív változások a fogyatékosok otthonában Állt a bál Bánhalmán Több cikkben, riportban számoltunk be arról, hogy a megyei önkormányzat hiányosságokat észlelt - okkal, ok nélkül - a fenntartása alá tartozó bánhalmai fogyatékosok otthonában. Az intézmény igazgatóját, Szatmári Györgynét arról kérdeztük: mi változott látogatásunk, azaz Az igazgatónő jó hírekkel tu­dott szolgálni. Azóta ugyanis az intézményben megkezdte a munkáját megbízási szerződés keretében egy pszichiáter főor­vos, heti négy órában. Sikerült két új nővért is felvenni a gon­dozottak foglalkoztatására. Két szobában televíziót is elhelyez­tek, bár itt akadnak még prob­lémák, mivel a gondozottak nem akarják beengedni a „kí­vülállókat”, azaz a másik szo­bában lakókat. A fémszekré­nyek helyét faszekrények vált­ják fel, a fürdőszobában pedig zuhanyozófüggönyt szereltek fel, így eltakarva az éppen für­detett gondozottat. A szobákat pluszdekorációkkal díszítették, december óta az otthonban. és névre szóló ruhákat kaptak a bentlakók. Az intézmény re­konstrukciójának előkészítésé­hez az 1997. évi megyei költ­ségvetés 500 ezer forintot tar­talmaz a tervek elkészítésére. Az otthonban egyébként szerdán állt a bál - ekkor ren­dezték ugyanis a farsangi mu­latságot. A gondozottak közül 16-an öltöztek be jelmezbe, sőt volt, aki verset mondott. A mu­latsághoz üdítő, déligyümölcs, farsangi fánk is járt, no meg az elmaradhatatlan tánc. Egyedül csak az okozhatott egy kis ke­serűséget, hogy a hozzátartozók közül csak ketten tették tisztele­tüket, hiába küldtek meghívót mindenkinek ... B. Gy. Cikkünk nyomán A jajkiáltást sokan hallották Szerdai számunkban Három gyerek jajkiáltása címmel közöltünk egy riportot arról, hogy a kunszentmártoni kiskorúak elveszítették édes­apjukat, az anyjuk elhagyta őket, és hétvégeken egy koszos, gyerekekhez méltatlan lakásban húzzák meg magukat. Olyanban, ahol kiszol­gált vaskályha adja a meleget, bár lassan elfogy a szén, a fa is. Pedig még néha hidegek, nagyon hidegek az éjszakák. Jó volt hallani, hogy azóta sűrűn csörögtek a telefonok a szerkesztőségünkben, személyesen kerestek föl bennünket különböző életkorú, fog­lalkozású érdeklődők. Vincze Istvánék Tiszafü­redről örökbe fogadnák őket, Karancsinéék Martfűről anyagilag is segítenék hármójukat, de ha nagyon szükséges, még otthont is biztosí­tanának nekik. Karcagi Pálné szolnoki kinezio- lógus örömmel foglalkozna velük, ingyen gyó­gyítaná sérült lelkűket, és ha úgy hozná a sors, el is utazna hozzájuk Kunszentmártonba. De érkeztek telefonok, érdeklődő, együtt érző hívá­sok Kunhegyesről, Törökszentmiklósról, Sza- jolból is. Úgy tűnik, anyagias világunkban is marad­tak hatalmas szívű emberek, olyan önzetlen fér­fiak és nők, akik szívébe még három gyerek is belefér. Gubancos múltjukkal, döbbenetes je­lenükkel és talán-talán egy szebb jövővel. Olyanok ezek a segítséget ígérők, akik ugyan szerényen élnek, aligha dúskálnak földi ja­vakban, de amijük van, szívesen megosztják a nehéz sorsú kicsikkel. Ki pár száz forintot ígért, ki egy inget vagy egy piros labdát, más azt a hajas babát, amelyik a kislányáé volt, de szívesen lemondana róla; és ez a baba estén­ként odabújna a kis Évához, hogy ne legyen egyedül a koromsötét éjszakákon. És adnának nekik sok-sok könyvet, kifestőt, csodálatos hő­sökről, akik minden akadályt legyőztek, pedig ők is kicsik, sőt olykor árvák is voltak. Tisztelt Olvasóink, ha még segíteni akarnak nekik, javasoljuk, tárcsázzák az 56/461-000-ás számot, a kunszentmártoni polgármesteri hi­vatal telefonközpontját. Ámbár, ha hozzánk kopogtatnak be, vagy bennünk bíznak, esetleg mi vagyunk közelebb, azt is szívesen vesszük, és továbbítunk bármilyen nemes szándékot. őszintén remélve, ahol ennyi a segítség, írá­sunk talán nem marad pusztába kiáltott szó... D. Szabó Miklós Ismét fogadja a látogatókat a Jász Múzeum Méltó külsőségek között az emlékek Az időszaki kiállítás egy részlete Jászberényben közel féléves felújítási munkálatok után, tegnap délután ünnepélyes külsőségek között nyitották meg hivatalosan a Jász Mú­zeumot a közönség előtt. A múzeum nemcsak külsőségei­ben szépült, de állandó kiállítása is új elemmel bővült. A herényi hagyományőrzők által létrehozott „Szabadságharc gyermekhősei” gyűjtemény, a Gyermekek Háza megszűnésével került bővített formában, immár végleges he­lyére - mondta H. Bathó Edit a múzeum igazgatója. A kialakuló nyitott társadalomban fel kell vér­tezni magunkat, hogy kulturális, történelmi gyökereinkről ne fe­ledkezzünk el. Hagyományaink őrzését méltó környezetben lát­hatja el a Jász Múzeum - húzta alá megnyitójában dr. Magyar Levente polgármester. Zorkóczy Istvánné babaké­szítő népi iparművész látványos munkáiból nyílt időszaki kiállítás a múzeumban. Dr. Flórián Má­ria néprajzkutató méltató szavai­ban nemzeti múltunk kis szeleté­nek felidézéseként értékelte, a már-már elfeledett népviseletek bemutatását. A kiállításon a du­nántúli, békési, horvát népvisele­tek mellett a jászok régi ruhái is megtekinthetők. bcs

Next

/
Oldalképek
Tartalom