Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-26 / 48. szám

6. oldal Körkép 1997. február 26., szerda „Mezőtúr derék város a Berettyó mellett, lóvásárai híresek” - írta Petőfi Sándor 1847-ben Csatornázás, bányató-rehabilitáció, kórházfejlesztés A szigorú gazdasági környezet évről évre kőkemény lecké­vel lepi meg az alföldi városokat. A jogszabályalkotók fel­adványai néha olyannyira talányosak, hogy önkormányzat legyen a talpán, amely betartva a paragrafusokat, nagyobb megrázkódtatás nélkül át tudja menteni a helyi értékeket, intézményeket egyik évről a másikra. így van ez a húszezer lelket számláló, Hortobágy-Berettyó partján fekvő Mező­túron is. Az újvárosi kertes házakat hamarosan rákötik a város csatornarendszerére-Az új oktatási törvényhez igazítottan ’96-ban a közokta­tási normatívák annyira meg­szigorodtak, hogy megdöb- benten számoltuk ki év végén, még a bérekre sem elegendő az így kapott összeg - mondja Adámné dr. Bagdán Piroska, Mezőtúr polgármestere. Az előző években a bére­ket az oktatási normatíván fe­lül kapták meg a települések, idén már beépült a közokta­tási normatívába. A kapott összeg 50 millióval kevesebb a tényleges bérköltségnél. A működtetés tárgyi feltételei­ről pedig még nem is beszél­tünk. A polgármester és a képviselő-testület gondja ért­hető, hiszen Mezőtúr iskola­város, tizenkilenc intézményt kell fenntartania. További létszámcsökkentésre nincs lehetőség, tavaly már 45 köz­alkalmazotti, köztisztviselői álláshelyet megszüntettek. A közalkalmazottak bérét ter­mészetesen kifizeti a fenn­tartó, és igyekszik a hátrá­nyos helyzetű települések pá­lyázati rendszerén keresztül is plusz forráshoz jutni. Ami nagyon szomorú, a működés tárgyi feltételeinek biztosítá­sára szinte semmi pénz nem jut, épp csak arra lesz pénz, hogy a közüzemi számlákat kifizessék. A város idei költ­ségvetésének végösszege egyébként 1 milliárd 500 mil­lió forint körül kerekedik ki. Működési hitelt - egy 40 mil­liós, éven belül visszafizetett összeget leszámítva, amihez a 62 milliós Tigáz-részvény- csomag 115 százalékos árfo­lyamon történő értékesítése nyújtott fedezetet - tavaly nem kellett felvenni. Egy ko­rábban felvett hitelből kell mintegy 50 millió forintot visszafizetni ’97-ben.- Jó adófizető polgárai Ádámné dr. Bagdán Pi­roska polgármester vannak Mezőtúrnak - hangsú­lyozza a polgármester akik annak ellenére jól tűrik a nö­vekvő terheket, hogy míg az előző önkormányzati ciklus­ban hét-, addig a legutóbbi évben már hatvanmillió fo­rint az adókötelezettségük. Ez utóbbi körülmény miatt is fontos a képviselő-testület számára, hogy a város polgá­rainak komfortérzetét növel­jék, nagy hangsúlyt helyezve a fejlesztésekre. Az egyik ilyen az újvárosi szennyvíz- hálózat kiépítése, amely 1000-1500 - első ütemben 300 - lakást érint. A 93 mil­liós beruházás közbeszerzési pályázat révén valósulhat meg, amihez a lakosságot si­került társulatba szervezni. Több előnye van ennek. A banki 25 százalékos ka­matok helyett nem egészen tíz százalék körüli kamattal már hitelhez juthat a társulat, amit a lakossági befizetések váltanak majd ki. Tíz év alatt kell a 60 ezer forintot befi­zetni, s igaz ugyan, nem ke­vés pénz lakásonként az évi 6 ezer forint, ám a szippantott szennyvíz kezelése is köztu­dottan sokba kerül. Másik jelentős fejlesztés­nek ígérkezik, a volt tégla­gyári agyagbányató rehabili­tációja, amelyhez a környe­zetvédelmi alapból nyert 106 milliós pályázati támogatás révén foghattak hozzá. A há­roméves beruházás 1998 őszére fejeződik be, pihenő­központtá varázsolva az egy­kori bánya környékét. To­vábbi fejlesztések 1997-ben: a városi kórházban 6 millió, a tűzoltóságnál 5 millió forint - új gépjárműfecskendő be­szerzésére -, a polgármesteri hivatal számítógépparkjának bővítésére 8 millió forint. Evek óta először sikerült fel­újításra 15 milliót betervezni, aminek lesz bőven helye az önkormányzati ingatlanok háza táján. Ezt az összeget megnövelné az a pályázat, amelyet a közmunkatanács­hoz nyújtottak be, 100 köz­hasznú munkás foglalkozta­tására. A pályázat előnyös, mivel a városnak a bérek és közterhei 10 százalékát kell mindössze állnia, a többi pénzt a felújításokhoz szük­séges anyagköltségre fordít­hatják. A feszített gazdálkodásból eredően, Mezőtúr kulturális, oktatási, egészségügyi, sport­intézményeinek támogatása terén csak a törvényben előírt legszükségesebbekre futja önkormányzati erőből. Ezért rendkívül fontos, hogy a pol­gárok jövedelemadójuk egy százalékát - amit minden­képpen levonnak tőlük - va­lamelyik városi alapítvány részére felajánlják, hiszen közvetve visszakapják ezt a különféle szolgáltatásokban. Az adóforintokat várják (zá­rójelben az adószámot tüntet­tük fel): Mezőtúrért Alapítvány, Mezőtúr, Kossuth tér 1. (19221355-1-16); a Városi Kórház-Rendelőintézet Fej­lesztéséért Alapítvány (19223773-1-16); Sportbará­tok az UTE Atlétikájáért Alapítvány (18002636-1-41); Mozgássérültek Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Egyesü­lete (19430364-1-16); Mező­túri Gyermekekért Alapít­vány (19221836-1-16); Te­leki Alma Mater Alapítvány (19220873-1-16); Mezőtúr Város Sportjáért Alapítvány (19219347-1-16); Mezőtúr Művészeti Alapítványa (19221764-1-16); Móricz Zsigmond Könyvtár és Kö­zösségi Ház (15411860-2- 16); Gyermekeink Jövőjéért Alapítvány (19223618-1-16); „Kaán Károly Országos Ter­mészet- és Környezetismereti Versenyért” Alapítvány (18823129-1-16); Jász- Nagykun-Szolnok Megyei TIT (19215075-2-16). (PR) A Teleki Blanka Gimnázium idén százéves A Badár-fazekasház emlékszobája FOTÓK: csabai UJ UTAKON AZ ALFÖLDI TÉGLAIPARI KFT. Az Alföldi Téglaipari Kft. 1994. január 1-jén alakult gazdasági társasággá az Alföldi Téglaipari Vállalat jogutódjaként. A magyar magántulajdonú társaság fél évszázados múltra tekint vissza. Azokon a települése­ken, ahol a társaság tégla­gyárai működnek, már a szá­zad elején voltak téglagyárak. Ez az évszázados, sokszor apáról fiúra szálló mes­terségbeli tudást és felhalmo­zott tapasztalatot is fel­használva dolgoznak ma is a kft. dolgozói. Az elmúlt évben az építőanyag-gyártás új te­rületére is belépett az ALTEK Kft. Mezőtúron felépített cserépgyárunk 1996. má­jusában kezdte meg üzeme­lését és júliusban megjelent az építőanyagpiacon az ALTEK tetőcserép. A be­toncserép anyagában szí­nezett, felületén különleges bevonattal ellátott tetőcserép un. „dupla római” formájú. Az alkalmazott tech­nológia biztosítja az egyen­letes és tartós színhatást, a felületi kezelés javítja a cserép vízlepergető képessé­gét és a termék minőségét. Az ALTEK tetőcserép új épületek fedésére ajánlott elsősorban, de különböző építészeti stílusban épült épületekhez is felhasználha­tó. A tetőcserép méretpon­tossága, alakhú'sége, vala­mint a hozzá ajánlott ki­egészítő tartozékokkal együtt gyors és megbízható te­tőfedést biztosít a vásárlók, részére. Az ALTEK tetőcserép megfelel az MSZ-EN 490/95 szabvány előírásainak. Ennek alapján a cserép fagyál­lóságára és mérethűségére 30 év garanciát biztosítunk. A terméket díjmentesen szállít­juk a vevő által megjelölt helyszínre. A termék szak­szerű és megfelelő felhasz­nálását díjmentes szak- tanácsadási szolgáltatással segítjük elő. Az ALTEK cserépgyártása az elmúlt fél évben rendszerré nőtte ki magát. Az általunk gyártott alapcserépből, kúpcserépből, szélcserépből, szellőzőcserépből a MAGÉ műanyag elemek fel- használásával megépíthető az ALTEK tetőrendszer. A rendszer elemei több színben készülnek. Alap­színeink: terakottavörös, na­rancsvörös, vörösbama, szür­ke, antracit, zöld, barna. A tetőcserép gyártásfej­lesztése is a piac igényeinek kíván megfelelni. Ennek eredményét az ez évi CON- STRUMA kiállításon már szeretnénk a vásárlóknak megmutatni. Az építeni szándékozók, kivitelezők, ter­vezők 1997. április 8-12-e között a 24-es pavilon előtti szabad területen tekinthetik meg az ALTEK termékeket. Bízunk abban, hogy sokan kíváncsiak tégláinkra, az ALTEK tetőrendszerre, és reméljük, hogy a látottak alap­ján sokan lesznek vásárlóink is. Termékeink addig is ke­reskedelmi partnereinknél, gyárainkban megvásárol­hatók. Vásárlóink pedig bár­mikor tájékozódhatnak gyárainkban és az ALTEK marketing vevőszolgálatnál: Cím: 5400 Mezőtúr, Föld­vári út 6. Tel./fax: 56/350- 026 Betoncserépgyár: 5400 Mezőtúr, Szolnoki út 79. Tel./fax: 56/351-245 Varga Zoltán marketing igazgató Gondoljon a jövőre / Építsen az ALTEK Alföldi Téglaipari Kft. Állampapírok azonnali vételi és eladási árfolyamai 1997. február 25-én K&H MHB OTP MÁK lejárat vételi eladási eladási vételi eladási eladási vételi eladási eladási vételi eladási eladási dátuma kamat árfolyam árfolyam hozam árfolyam árfolyam hozam árfolyam árfolyam hozam árfolyam árfolyam hozam KIO 97.05.23. 0 94,50 95,36 20,40 94,80 95,67 19,00 94,80 95,67 19,00 94,88 95,53 19,64 Kit 97.06.06. 0 93, 77 94,76 20,00 94,02 95,01 19,00 94,02 95,01 19,00 94,10 94,84 19,67 KI 2 97.06.20. 0 92,97 94,07 20,00 93,24 94,35 19,00 93,24 94,35 19,00 93,35 94,18 19,62 KI 3 97.07.04. 0 92,18 93,40 20,00 92,48 93,71 19,00 92,48 93,71 19,00 92,6! 93,53 19,57 KI 4 97.07.18. 0 91,41 92,73 20,00 91,73 93,07 19,00 91,73 93,07 19,00 91,89 92,89 19,53 KI 5 97.07.30. 0 91,10 92,53 19,00 91,10 92,53 19,00 91,28 92,36 19,49 Kló 97.08.13. 0 90,38 91,91 19,00 87,58 91,91 19,00 90,59 91,74 19,44 KI 7 97.08.27. 0 89,66 91,30 19,00 89,66 91,30 19,00 89,90 91,14 19,40 KI 8 97.09.10. 0 88,62 90,35 19,80 88,96 90,70 19,00 86,91 88,91 19,00 89,23 90,54 19,37 KI 9 97.09.24 0 88,26 90,10 19,00 86,30 88,42 19,00 88,56 89,94 19,34 K20 97.10.08. 0 87,21 88,12 19,80 87,58 89,52 19,00 85,65 87,85 19,00 87,91 89,36 19,31 K21 97.10.22. 0 86,52 88,52 19,80 85,01 87.30 19,00 87,27 88,79 19,28 K22 97.11.05. 0 85,94 88,04 19,60 86,91 88,94 19,00 84,44 86.81 18.80 86,64 88,23 19,24 K23 97.11.19. 0 85,28 87,46 19.60 83.82 86.27 18.80 86,02 87,68 19,21 K24 97.12.03. 0 84.62 86,89 19.60 83.21 85.74 18.80 85,41 87,13 19,18 K25 97.12.17. 0 83.98 86,33 19.60 82.61 85.21 18.80 84,82 86,60 19.15 K2Ó 97.12.31. 0 83,35 85,77 19.60 83.82 86.27 18.80 83,23 86,07 19,12 KI 98.01.14. 0 8272 85,22 19,60 83.21 85.74 18,80 83,65 85,55 19,09 K2 98.01.28. 0 82,61 85,21 18,80 83,08 85,04 19,06 1997/Z1 97.07.05. 4,19 101,82 103,23 19.50 102,17 103,59 18,50 102,16 103.59 18.50 102,14 103,20 19,57 1997/Z2 97.07.05. 37,79 103.12 104.98 19.50 106,39 108,27 18,50 102,83 104,23 19,57 1997/AA 97.11.06. 7,15 101,03 103,51 18,00 101,46 103,82 18,00 100,79 103,26 18,40 100,88 102,73 19,24 1998/H 98.03.21. 10,32 102,76 106,27 18,00 102,76 106,27 18,00 102,58 106,08 18,20 102,84 105,45 18,91 1998/1 98.05.17. 6,44 102,53 106,51 18.00 103,50 107,54 17,00 102,67 106.66 17.85 102,83 105,80 18,69 1998/J 98.07.25. 2,00 103,49 108,06 17,50 104,05 108,65 17,00 103,16 107,62 18,00 103,58 106,97 18,42 1998/K 98.10.03. 8,54 100,88 105,96 17,50 101,89 106,97 17,00 100,61 105,57 18,00 101,70 105,45 18,16 1999/1 99.01.05. 3,11 98,50 102,50 99,00 103,00 100,00 102,00 1999/C 99.05.06. 6,99 104,20 110,90 17,50 106,64 113,60 16,00 103,80 110,45 17,75 105,99 111,10 17,39 1999/D 99.10.24. 6,73 103,76 111,77 16,00 100,35" 107,95 17,85 104,00 109,95 16,87 1999/E 99.01.12. 2,51 98,09 103,80 17,50 99,84 105,63 16,50 99,47 103,73 17,77 2000/D 00.02.12. 1,82 95,33 103,43 17,50 98,60 107,06 16,00 96,14 104,30 17,25 99,52 105,85 16,54 2001/C 01.12.12. 0,90 97,45 103,70 14.40 92,63 104,81 14,00 96,47 102,63 14,73 2003/F 03.09.24. 9,30 102,00 104,40 102,25 104,25 Részletes tájékoztatás a forgalmazó fiókokban. Az adatok tájékoztató jellegűek. Az államkötvényeknél a ténylegesen kifizetendő vételár az eladási árfolyam + a felhalmozott kamatok. „K" sorozat: 12 hónapos Diszkont Kincstárjegy, a fennmaradók Magyar Államkötvények.--/­M UNKANAPOKON •730 T700 ­/ - 1/ óráig SZOLNOK. Kossuth tér 1. 9-----------------------9 T egnap mondták, ma is igaz A reklám az egyetlen módszer arra, hogy valamely gyártmányáról a legnagyobb számú fogyasztót, a legrövidebb idő alatt, a legkisebb költséggel tájékoztassa 1-------------1-----------1 07171767

Next

/
Oldalképek
Tartalom