Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-26 / 48. szám

4. oldal Gazdasági Tükör 1997. február 26., szerda Számok a kistermelők adózásáról Költségkimutatás mellett nem kell több közterhet viselni A mezőgazdasági kistermelők tavaly három adózási forma kö­zött választhattak. Ha a tételes költségelszámolás szerint val­lották be jövedelmüket, akkor számlákkal igazolt költségeiket levonhatták bevételükből. Lehetséges volt az is, hogy a bevétel 10 százalékát költségként - bizonylatok nélkül is - elszámolják, s akkor csak a fennmaradó rész után adóztak. A harmadik vál­tozat alapján az egymillió forintos adókedvezményt vehették igénybe. Ebben az esetben csak az 1 millió forinton felüli árbe­vétel után kellett adót fizetniük. Elmarad a sztrájk. Még­sem lesz kétórás figyelmez­tető sztrájk ma Visontán, a Mátrai Erőmű Rt.-ben, mert az utolsó pillanatban meg­egyezett a 19,4 százalékos béremelésről a munkáltató, illetve a villamosipari szak- szervezet. Mint ismeretes, az üzem dolgozói 22 száza­lékos fizetésemelést köve­teltek, ám a német tulajdon­ban lévő társaság vezetése csupán 18 százalékos kor­rekciót akart végrehajtani. Verseny 400 milliárdért. A világ vezető polgári és ka­tonai repülőgépeket gyártó cége, az amerikai McDon­nell Douglas Aerospace (MDA) tegnap irodát nyitott Budapesten. Az F/A-18-as Hőmet vadászgépeket gyártó cég is részt kíván venni a 30 vadászgép vásár­lására kiírandó, mintegy 400 milliárd forintos tenderen. Kincstárjegyhozam. Nőtt az egy hónapos diszkont kincstárjegyek hozama. A keddi aukción az átlagos hozam 21,55 százalék lett az egy héttel korábbi 21,18 százalékkal szemben. A ke­reslet kiegyenlített volt, a benyújtott ajánlatok 1,08 milliárd forint értékű kincs­tárjegyre szóltak. Az MNB hivatalos 'valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 284,37 Görög drachma (100) 66,44 Német márka 103,89 Olasz líra (1000) 104,76 Osztrák schilling 14,76 Spanyol peseta (100) 122,68 USA-dollár 174,17 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrző Hivatal összesítése szerint 1996-ban 104 385 mezőgazda- sági kistermelő vette igénybe ez utóbbi, „milliós” adózási formát, miivel árbevételük nem érte el, illetve nem lépte túl az egymillió forintot. E több mint százezer kister­melő árbevételének összege együttesen valamivel több mint 41 milliárd forint volt. Az elké­szült bevallások szerint az ár-, bevételekből származó jövede­lem összege mintegy 870 mil­liót tett ki. így e kistermelői ré­teg évi átlagos jövedelme 65 ezer körül alakult. Meglepően kevesen, nem egészen négyezren választották a tételes költségelszámolás sze­rinti adózási formát. A bevallá­sok szerint a kistermelői tevé­kenységből 1 milliárd 667 mil­lió forint árbevételre tettek szert. A költségtételek árbevé­telekből történt levonása után fejenként átlagosan évi 74 ezer forint jövedelmet mutattak ki. Mindehhez érdemes hozzá­tenni - mondják a pénzügyi tárca illetékesei -, hogy az ez évi adóelőírások szintén meg­adják annak lehetőségét a me­zőgazdasági kistermelők szá­mára, hogy a számukra kedve­zőbb adózási módot, azaz vagy a tételes vagy az átalányadózást válasszák. Az adószabályok azt is lehetővé teszik, hogy a ko­rábbinál ne viseljenek nagyobb közterhet - ha költségeikről kimutatást vezetnek. U. G. Alkalmazott Éves jövedelem Adó Tb- és munkaadói járulék Adó Tb-** és munkaadói járulék magán­személyt terhelő munkál­tatót terhelő magán­személyt terhelő munkál­tató terhelő Összes közteher 1996 1997 1996 1997 174 000 3 480 20 010 80 910 0 20 010 96 768 104 400 116 778 300 000 30 100 34 500 139 500 17 800 34 500 151 200 204 100 203 500 600 000 136 900 69 000 279 000 114 800 69 000 280 800 484 900 464 600 Mezőgazdasági termelő* Egyéni vállalkozó mezőgazdasági termelő BEVÉTEL (10%-os jövedelme­zőség) adó tb adó tb** adó tb adó tb** 1996 1997 1996 1997 1 740 000 14 800 0 0 41 610 36 000 91 350 34 800 106 860 3 000 000 75 500 0 0 41 610 75 500 157 500 61 000 168 600 6 000 000 193 500 0 58 000 41 610 ■ 193 500 315 000 158 000 315 600 * 1997-ben őstermelői igazolvánnyal rendelkezik ’* egészségügyi hozzájárulással együtt 5000 Szolnok, Kossuth L. u. 6-8. 5300 Karcag, Madarasi út 27. Telefon: 56/423-233 Telefon: 59/311-622 Létszám Kereset radiológus Budapest 3 50 000-70 000 pénzügyi ügyintéző (pályakezdő) Szolnok 1 8500 hirdetési ügyintéző (pályakezdő) Szolnok 3 7950-7950 varrónő, gépi tűző Szolnok 70 17 000-30 000 üzletkötő Szolnok megye 100 jutalékos rendszer "V 5100 Jászberény, Jásztelki u. 17. Tel.: 57/412-025; 412-225; 412-822 Létszám Kereset kovács Jászberény 1 25 000-40 000 akatos * Jászberény 10 20 000-40 000 szerszámkészítő Jászberény 5 25 000-40 000 esztergályos ** Jászberény 10 25 000-40 000 hegesztő, lángvágó Jászberény 1 17 000-35 000 kazánfűtő *** Jászberény 1 25 000-30 000 postai kézbesítő Jászberény 1 21 000 szakács Jászberény 1 17 000-30 000 ápoló Jászberény 5 17 000-25 000 kéményseprő Jászberény 3 17 000-30 000 gombozó (bet. munkás) Jászapáti 10 20 000-25 000 targoncavezető Jászberény 1 25 000-30 000 villamosmérnök Jászberény 1 30 000-50 000 ügynök, üzletkötő Jászsági terület 5 20 000-40 000 • szerkezet- és géplakatos ** horizont, kishorizont és köszörűs *** gázkazán, 2 t/óra 5435 Martfű, Lenin út 1/c ­Telefon: 450-049 Létszám Kereset ács szakmunkás Tiszaföldvár 8 22 000 élelmiszerbolti eladó, szakképzett Tiszaföldvár 2 20 000-22 000 pultos (nő) Tiszaföldvár 2 25 000 üzletkötő Tiszaföldvár és kör- 4 jutalékos rendszer nyéke szakács Kengyel 1 18 000-22 000 cipőgyártó Martfű 5 telj. szerint 5400 Mezőtúr, Rákóczi u. 3. ­Telefon: 56/350-994 Létszám Kereset Létszám Kereset gépi varró Kisújszállás, Karcag 77 19 000-24 700 cipőfelsőrész-készítő v. varró (tart. mn, pályakezdő) Karcag 4 15 000-25 000 biztosítási foglalkozás a kirendeltség terü­lete 74 jutalékos térképjavító-üzletkötő a kirendeltség terü­lete 3 jutalékos idegenforgalmi irodavezető * Karcag 1 Kjt. szerint mérlegképes könyvelő Karcag 1 Kjt. szerint gondnok (idegenforg. jellegű) Karcag 1 Kjt. szerint üvegfúvó szakmunkás Berekfürdő 60 40 000-60 000 személy- és vagyonőr (rendőrhat. Karcag szakvizsga) * középfokú németnyelv-vizsga + idegenforgalmi ismeret 9 17 000-25 000 5350 Tiszafüred, Kossuth tér 1. Telefon: 59/351-322/211 Létszám Kereset üzletkötő pultos gépi varró Tiszafüred 3 Tiszaderzs 1 Tiszafüred 5 jutalékos 17 000 18 000 5340 Kunhegyes, Szabadság tér 9-11. II. Telefon/fax: 59/326-546 e. Létszám Kereset uszodamester * Kunhegyes 1 20 000 kőműves, ács, állványozó ** Budapest 4-4 50 000-60 000 * középiskolai uszodamester tanfolyami végzettség szükséges ** szállás, útiköltségtérítés van, erkölcsi bizonyítvány szükséges A tanfolyami lista a kunhegyesi kirendeltségre megérkezett! 5200 Törökszentmiklós, Táncsics u. 1/a Telefon/fax: 56/390-941, Tel.: 56/390-190 Létszám Kereset lakatos vidék 3 25 000 hegesztő vidék 3 25 000 csőszerelő vidék 3 25 000 pultos Törökszentmiklós 1 17 000 bizt. üzletkötő Szolnok megye 10 jutalékos szabó, varrónő Túrkeve 4 15 000-21 000 Kindertojás-szerelő Túrkeve 10 telj. szerint Kindertojás-szerelő Mezőtúr 15 telj. szerint bolti eladó Mezőtúr 2 17 000-25 000 építésvezető Mezőtúr 1 megegyezés szerint gépész üzemmérnök Mezőtúr 1 megegyezés szerint mat. vagy bármely szakos tanár Mezőtúr 1 közalk. tv. szerint diszponens (kf. németnyelv-tudás, Mezőtúr tart. mn.) 1 megegyezés szerint újságíró-gyakornok (pályakezdő) Mezőtúr és térsége 1 20 000 5440 Kunszentmárton, Mátyás király u. 5. Telefon: 56/461-523. Fax: 56/461-523 Létszám Kereset felszolgáló Kunszentmárton 2 30 000-35 000 pultos Kunszentmárton 1 20 000 autószerelő (érettségi és 5 év Kunszentmárton 1 28 000-34 000 szakmai gyak.) mg. gépszerelő Kunszentmárton 3 20 000-30 000 Visszaforgatott bevételek Idegenforgalmi törvény készül <T Az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Miniszté­rium szeretné, ha a turiz­musról szóló törvényjavas­lat még a nyári szünidő előtt a parlament elé kerülhetne. Már megkezdődtek a szak­mai konzultációk a jogsza­bály tervezetéről, s tavasszal kerül sor a minisztériumok közötti egyeztetésre. A készülő jogszabály hosszú távon segíti a turisztikai vál­lalkozásokat és a szakmai ér­dek-képviseleti tevékenységet. A kormány - a készülő terve­zet szerint - a jövőben megha­tározza az idegenforgalmi fej­lesztések forrásait és azok fel- használásának elveit. A kabi­netnek ötévenként a parlament elé kell teijesztenie a Nemzeti Turizmusfejlesztési Progra­mot. A törvény rendelkezne arról is, hogy a turizmusból szár­mazó adóbevételeket a kor­mány köteles az ágazatba visz- szaforgatni. Az idegenforgalomban mű­ködő vállalkozások a turiszti­kai hozzájárulást fele-fele arányban fizetnék be az orszá­gos központi, illetve a regioná­lis turisztikai célelőirányzatba. Mivel a turista nem me­gyékben, hanem régiókban gondolkodik, fontos feladat ütőképes vidéki szervezetek létrehozása és együttműködé­sük kereteinek kialakítása. Sok a hibás adóbevallás Több mint 2,2 millió magánszemély, 600 ezer egyéni vál­lalkozó és mintegy 300 ezer társas vállalkozás adóbeval­lásának feldolgozása vár a következő hetekben az adóha­tóság dolgozóira - tudtuk meg Kovács Istvántól, az APEH osztályvezetőjétől. A legfrissebb adatok szerint eddig 283 ezren tettek eleget adóbevallási kötelezettsé­güknek. Az egyéni vállalko­zók köréből 130 ezer, a tár­sas vállalkozások közül 107 ezer bevallás érkezett meg az adóhivatalhoz. Továbbra is él az a „jó” magyar szo­kás, hogy mindent az utolsó pillanatig halogatunk. A többség nem vállalja az ügyfélszolgálatokon a sor­ban állást, inkább ajánlott levélként postázza a beval­lási ívet. Az APEH-kiren- deltségekre postai zsákok­ban érkező borítékokat szi­gorú szabályok szerint bont­ják fel, és az összes iratot nyilvántartásba veszik. Ez­után ellenőrzik az azonosító - név, cím, személyi szám - adatokat, majd az adóbeval­lási ívek valamennyi adatát számítógépbe táplálják. A következő ellenőrzést már a komputer végzi, a speciális program számszakilag és lo­gikai összefüggéseiben is képes kiszűrni a hibát. Amennyiben az adó ösz- szegét nem érintő tévedése­ket fedeznek fel, azt az adó­hatóság dolgozói kijavítják. Ha komolyabb eltéréseket tapasztalnak, akkor levélben hívják be az adózót egyezte­tésre, ám amennyiben nem­csak véletlen tévesztést fe­deznek fel, akkor komo­lyabb ellenőrzésre is sor ke­rül. Kovács István szerint még mindig nem kellő körülte­kintéssel töltjük ki a rovato­kat. Rosszul használjuk az adótáblát, nem tudunk ösz- szeadni, a személyi szám he­lyett az idén már sokan az adószámot írták a lapra, pe­dig az csak a jövő évtől kell az adóbevalláshoz, s még mindig elfeledkezünk arról, hogy aláírásunkkal is hitele­sítsük a bevallást. n. zs. Ösztönzők lehetnének a rendezett kapcsolatok Új munkaügyi egyeztető? Nagy jelentőségűnek ne­vezte Kiss Péter munkaügyi miniszter egy tegnapi sajtó- beszélgetésen az érdek­egyeztető feleknek a múlt héten - a miniszterelnök je­lenlétében - megkötött, a munka világa intézményei­nek megerősítésére szolgáló megállapodását. Az egyezség szerint a kollek­tív szerződések megkötését például ösztönözni lehetne azzal, ha az állami támogatá­sok odaítélésénél egyik szempontként a rendezett munkaügyi kapcsolatokat is mérlegelnék. A szakszervezetek igény­lik, hogy a Munka törvény- könyve módosítása során az eddigieknél nagyobb védel­met kapjanak tisztségviselőik. Jelenleg elbocsátásukat köve­tően a sokszor évekig elhú­zódó bírósági perek során ér­vényesíthetik igazukat. A megállapodás szerint ja­vítani kell a munkaügyi bíró­ságok feltételein, illetve olyan egyeztető intézményt kellene létrehozni, amelynek segítsé­gével elkerülhetők a munka­ügyi perek. A munkaügyi el­lenőrzéseknél nagyobb segít­séget adhatnának bejelentése­ikkel az érdekképviseletek. Abban is egyetértenek a szociális partnerek, hogy a jogsértések megelőzéséhez elkelne a munkaadók és a munkavállalók jogi tovább­képzése. Más ügyfél, más tarifa Tarifacsomagokat dolgoz ki a Matáv a különböző ügyfélkö­röknek, így többek között az üzleti vállalkozóknak, az in­ternetezőknek és azoknak az idős polgároknak, akik maguk keveset telefonálnak, a hívá­sokat inkább csak fogadják. A jelenlegitől eltérő szám­lázási rendszert egy éven be­lül szeretnék bevezetni - je­lentette be Straub Elek, a részvénytársaság elnök-vezér- igazgatója. A távközlési cé­geknél világszerte alkalma­zott megoldás figyelembe ve­szi a különböző telefonálási szokásokat. A Matáv intenzíven foglal­kozik az úgynevezett ISDN- szolgáltatás széles körű beve­zetésén is, amelynek révén álló- és mozgóképi megjele­néssel, adatátvitellel és távbe­szélő csatlakozással tudnak összekapcsolni egymástól tá­vol lévő tárgyalófeleket, part­nereket. Ezt haszonnal alkal­mazhatják az üzleti élet szerep­lőin kívül a távoktatásban részt vevők és az egészségügyben dolgozók is. A különböző te­lepüléseken tevékenykedő or­vosok például konzíliumot tarthatnak anélkül, hogy a be­tegeket szállítani kellene. •Nép] óráig feladja, holnap olvashatja 11SS«íVí SHmMH o Szuper- «0,;

Next

/
Oldalképek
Tartalom