Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-25 / 47. szám
8. oldal Bemutatkozik A Víz- És Csatornamű Koncessziós Rt 1997. február 25., kedd Cél a lakosság teljes körű kiszolgálása Száztízezer ember mindennapi vize fvCMill fiivulvi pv pIpip nta tÍ7Pnkpf tflpniilácpn mintpov wájtízp/pr pm- tplen mpapnítpQprp pc a fpk7Íni mm Mm A tavalyi év eleje óta tizenkét településen mintegy száztízezer em bernek biztosítja az ivóvizet a Víz és Csatornaművek Koncessziós Rt. A cég kezelésében több mint félezer kilométernyi víz- s 267 kilométer hosszú csatornahálózat van. Bár az elmúlt öt év során közel 40 százalékkal csökkent a vízigény, azonban a teljes tavalyi értékesített ivóvíz mennyisége így is megközelíti a 7 millió köbmétert A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Víz- és Csatornaművek mint a megyei tanács vállalata 76 település állami tulajdonú víziközmű rendszereit üzemeltette 1992 végéig. Az 1990 évi LXV. törvény a közművagyon üzemeltetését a helyi önkormányzatok hatáskörébe utalta, biztosítva ezzel részükre az üzemeltetői szervezet kiválasztásának lehetőségét. Az említett törvény végrehajtásaként a vállalati szervezet tizenkét önkormányzat kiválásával egy időben határozott időre - három évre - részvénytársasággá alakult, melynek működési területe 64 településre terjed ki. 1995-ben a tulajdonos önkormányzatok úgy döntöttek, hogy úgynevezett térségi üzemeltető szervezeteket hoznak létre, így kezdte meg működését 1996. január 1-jével a Víz- és Csatornaművek Koncessziós Rt. Szolnokon, mely tizenkét településen látja el a szolgáltatási feladatokat. Az rt. a koncessziós szerződésnek megfelelően az ellátási terület víziközmű hálózatának üzemeltetése és létesítményeinek működtetése mellett - Szolnok Megyei Jogú Város és az érintett környező települések társfinanszírozásával, valamint pályázaton elnyert állami támogatás segítségével - kötelezettséget vállalt a szolnoki szennyvíztisztító telep megépítésére és a felszíni vízmű vízminőség-javítási programjában meghatározott feladatok végrehajtására. A társaság a tizenkét településen mintegy 110 ezer fő részére biztosítja az ivóvizet, melyet 588 kilométer hosz- szú hálózaton keresztül juttat el a felhasználókhoz. A hálózaton a lakosság tavaly közel 7 millió köbméter vizet vásárolt. Ennek jelentős részét a Tisza folyó adta, miután a szolnoki felszíni vízműről hét települést, köztük a megyeszékhelyet látják el a nem nélkülözhető vízzel. A vízmű napi kapacitása meghaladja a 60 ezer köbmétert. A csatorna szolgáltatás sajnos még nem teljes körű, ez abból is látszik, hogy mindösz- sze 59 ezer ember veszi igénybe. A 267 kilométernyi hálózaton tavaly mintegy 5 millió köbméternyi tisztítatlan szennyvizet vezettek el. ___Rí.____ A részvénytársaság keretein belül működik egy vízmérőjavító műhely, melynek évi kapacitása eléri a 30 ezer darabot. Ezt immár nemcsak saját igényeik kielégítésére használják. A javító műhely mellett hitelesítő laboratóriummal is rendelkeznek. A víz- és szennyvízhálózatokon jelentkező meghibásodások javítása, karbantartási munkák elvégzése mellett továbbra is jelentős az építési tevékenység. A szolgáltatási feladatok hatékonyabb ellátása érdekében az rt. üzleti alapokra helyezett, egyszemélyes szakosodott kft.- ket alapított. Feladatul kapták tevékenységi területük kiszélesítését, az igényekhez rugalmasabban, gyorsabban igazodó szervezetek kialakítását. (x) Jobb minőségű lesz az ivóvíz és nem szennyezzük majd a Tiszát 1998 év végéig Szolnokon két jelentős beruházás fejeződik be. A felszíni vízműnél 13 milliárd forint összegben a tisztítás technológia korszerűsítése és a tárolókapacitás bővítése történik, melyek belépése után megszűnnek a víz ízével kapcsolatos kifogások. Másik nagy feladat a szolnoki szennyvíztisztító telep megépítése s üzembehelyezése, melynek eredményeképpen az évente keletkező többmillió köbméter szennyvíz tisztított állapotban kerül majd a Tisza folyóba. A Felszíni Vízműhöz kapcsolódó ózonizáló építése. Javul a víz minősége Szolnok város vízellátása 1910- től közüzemi jelleggel a Tisza folyó vizéből biztosított. Az iparosodás, majd a város fejlődése, illetve az 1960-as évektől drasztikusan növekvő vízigényt már nem lehetett kielégíteni az elaprózódó beruházásokkal. A jelenlegi vízmű 1979 óta üzemel. Létesítése és üzembe helyezése kompromisszumos megoldással zajlott, bár a korábbi víztisztítási feltételekhez képest óriási fejlődést jelentett. A kompromisszum következményei máig érzékelhetők a víz minőségében. A tisztítási rendszer teljes kiépítésének elsősorban pénzügyi akadályai voltak. Ezt a ’80- as években sem lehetett pótolni, hiszen a vízigény továbbra is elképesztő ütemben nőtt, a szolgáltatási igények kielégítése, a kapacitás növelése mindennél előbbre került. Mára azonban jelentősen csökkent a fogyasztás. Míg hatnyolc évvel ezelőtt 50-55 ezer köbméter volt a napi felhasználás, jelenleg 25-30 ezer köbméter. A közelmúltban teremtődtek meg a pénzügyi feltételei a vízminőség-javítási beruházás vérehajtásának, mely az eredeti kapacitás megtartása mellett valósul meg, bízva abban, hogy a jövőben növekedni fognak a vízigények. Az úgynevezett „ózonozó” beépítése, a homokszűrő átalakítása, továbbá egy új aktívszén-szűrő üzembehelyezése hivatott megszüntetni a víz minőségének - ízének - kifogásait. Egyúttal megépül egy 5 ezer köbméteres tároló is, amely a változó igények hatékonyabb kielégítését szolgálja az új hálózati szivattyú gépházzal együtt. A fejlesztések eredményeként a szolnoki felszíni vízmű az ezredfordulóra hazánk egyik legmodernebb létesítménye lesz. Szennyvíz: Irány a folyó!? Szolnok csatornázása még az 1800-as évek végén kezdődött a megyeszékhellyé fejlődés időszakában. A Tisza közelsége szinte természetszerűleg biztosította az igénybevételét. így a település csatornahálózata önállóan fejlődött, míg az ipar különálló rendszereket hozott létre. A lakosság növekedésével. az új lakótelepek bekapcsolásával mára mintegy 80 százalékos a háztartások csatornázási ellátottsága. Ugyanakkor a megyeszékhelyek közül Szeged mellett Szolnok városa nem rendelkezik szennyvíztisztító teleppel. A Tisza folyó mint élővízi terhelés, valamint a szakszerűtlen csatomapótló ellátások okozta talaj- és talajvíz szeny- nyezés ténye már több évtizede napirenden tartja a tisztítótelep megépítésének szükségességét. Tisztább lesz a Tiszánál A jelenlegi megvalósítás kereteiben a legszigorúbb előírásoknak is meg fog felelni a tisztító, azaz szinte tisztább szennyvizet bocsát majd ki, mint amilyen jelenleg maga a Tisza. A tervezett kapacitás - mely napi 32 ezer köbméter - a szennyvíztisztító üzembehelyezésekor mindössze 65-70 százalékos kihasználtságú lesz, néhány év múltán fogja elérni a 95-96 százalékos leterheltséget. A tervezéskor azt is figyelembe vették, hogy adott esetben a környező települések tisztítási igényeit is kielégíthessék. Mindez azt jelenti, hogy közel 40 ezer lakás szennyvizét tudja majd fogadni a 1,5 milliárd forintos beruházás keretében megvalósuló tisztító. Kivitelezés alatt a szennyvíztisztító cölöpalapozási munkálatai. fotó: M.J. A vizek minőségét vizsgálják Szakértelemmel a jobb vízminőségért TECHNO-VÍZ Kft. Szolnok, Vízmű út 1. Telefon: (56) 344-100 A TECHNO-Víz Laboratóriumi és Mérnökszolgálati Kft.t a Víz- és Csatornaművek Koncessziós Rt. alapította 1996. január 1-jén. A kft. tevékenységének döntő részét a különböző akkreditált laboratóriumi vizsgálatok jelentik. (A kft. jogelődje a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Víz- és Csatornaművek központi laboratóriuma 1994-ben 501/0158 számon akkreditált egység.) A kft. laboratóriumi munkája főként ivóvíz, fürdővizek, felszíni vizek, szennyvizek akkreditált kémiai, gáz, bakteriológiai, biológiai, toxicológiai vizsgálataira terjed ki, de ezen kívül néhány szennyvíz iszap, technológiai víz, légszennyező forrás és talajmechanikai vizsgálat is akkreditált.- Jász-Nagykun-Szolnok megye majdnem egész területén és Pest megye egy részén végez a kft. vízmüvet üzemeltető vállalatoknál rendszeres vízminőségi vizsgálatokat. Megbízóink nagy részével hosszabb távra szóló szerződéses kapcsolatot alakítottunk ki, melyet évente megújítunk, aktualizálunk - mondotta Széli Jenó' ügyvezető igazgató. A vizsgálati munkák kiterjednek az öntözővizek vizsgálataira is. Több kútfúró mesterrel is kapcsolatban állnak, így számos esetben minősítették már a kis kerti kutak vizeit. E vizsgálatok adott esetben fontosak lehetnek a felhasználónak is, hiszen egy rossz minőségű, esetleg szennyezett víz még a konyhakertekben is nagy károkat okozhat. A 13 fős cég a vizsgálatok végzése mellett vállal technológiai beavatkozásokat is, így például fertőtlenítést. Az 1996-os gazdasági év pozitív eredménnyel zárult, a nyereséget 1997-ben fejlesztésre (műszervásárlás) fordítják. Valamennyi 1996-os szerződésük megújításra került 1997 év elején. A kft. a Víz- és Csatornaművek Országos Szakmai Szövetségének 1996. július 1 -je óta társult tagja. Ionok koncentrációját méri meg ez a korszerű berendezés, melyből a víz kémiai összetevőit állapítják meg. FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS Vízszerelési anyagok kicsiknek és nagyoknak delmi vállalkozás. A kft. munkatársai az anyacégnél szereztek több évtizedes tapasztalatot, melyet most a kereskedelem szolgálatába állítottak annak érdekében, hogy mind a lakosság, mind pedig a már önállóan működő vízszolgáltatók számára maximális kiszolgálást nyújtsanak. A kft. fél éve nyitotta meg üzletét, melyben jelenleg közel 3500 féle terméket kínálnak a legapróbb fit- tingárutól kezdve egészen a vízkezelési anyagokig. Vevőiket több ezer négyzetméteres raktárterületről szolgálják ki, melyhez számító- gépes rendszer ad segítséget - montudjanak elégíteni megfelelő ár és minőség mellett. Ennek érdekében folyamatosan bővítik termékskálájukat. A főbb árucsoportjaik között megemlítendő a Pannon- pipe teljes választéka, a mohácsi öntvények, a SIGMA szerelvények, valamint a Hawle termékei. Aki azonban jelenleg kíván vízórát felszerelni, az a MOM teljes vízmérőválasztékából válogathat. Bár most léptek a második évükbe, már 1996-ban is szép eredményt tudhatnak maguk mögött, hiszen forgalmuk elérte a 90 millió forintot. Ám a piac kihívásainak meg kell felelni, hiszen ma már az Anyagért Kft. is verseng a jogutód vízmű kft.-k megrendeléseiért. KFT 5000 Szolnok, Vízmű út 1. Telefon: (56) 429-692 Diktál a piac, írja a Víz-Csöpp Amikor a gépek is mesélnek Szintén a Víz- és Csatornamű Koncessziós Rt. tulajdonában működik a Víz-Csöpp Kft., melynek megalakulása óta legfőbb feladata a számítástechnikai rendszer működtetése. Ez azért is fontos, mert ma már valamennyi vízmű számlája gépen készül, s a legfőbb bevételi forrás nem apadhat el „holmi” technikai hiba miatt. Ám a technika néha csodákra képes, s mintegy melléktermékként komoly döiítésék megalapozását segítheti elő. „Az 1996. év eleji induláskor mindössze 3 fős volt a kft., s azóta is csak egy fővel bővült, s még néhány külsős kolléga segíti munkánkat” - mondja a cég ügyvezetője, Uracs Ár- pádné. A kft. legfőbb profilja a különböző ügyviteli programok működtetése, valamint ezek fejlesztése, a mindenkori igényekhez való igazítása. Mindezen belül azonban előkelő helyet foglal el a vízdíjak számlázása. A számítógépes technika bár kényelmes és gyors, azonban az állandó változások miatt a működtetése már korántsem könnyű. Folyamatosan kell módosítani a szoftvereket, fejleszteni, hogy egyre inkább felhasználó barát legyen, s az elvárásoknak megfeleljen. A mai számítás- technikai piac azonban kemény feltételeket diktál, s számos esetben már a szakmai tapasztalat sem mérvadó, csak az ár. A kft. kifejlesztett egy olyan integrált rendszert, mely nem csak vízdíjszámlázást végez, hanem lényegében minden egyes ügyfélnek kialakítanak egy folyószámlát. Ezen nyomon követhető, hogy ki és mikor fizetett vagy éppen nem fizetett. E rendszer már nem csak szűkebb Szolnok negyében üzemel, hanem Szekszárdon és Pápán is. A vízdíjak számlázása - eddig sajnos csak néha - „mellékterméket” is produkál. Ilyen termék az a különböző statisztikai kigyűjtés, mely sok esetben döntő fontosságú tényeket tár egy szolgáltató elé. A tényekre való reakció pedig számos alkalommal megtakarítást hozhat, vagy éppen olyan eltéréseket mutat ki, melyek szinte lehetetlenek. Ezen kimutatások közül válogatva érdekes képet ad a különböző fogyasztások ösz- szehasonlítása (lásd a mellékelt ábrát). Az említett téma mellett számos statisztikai feldolgozást s elvégeznek, főként megrendelésre. Bár - teszi hozzá az ügyvezető - eddig nem sok ilyen megkeresés érkezett. „Erre a jövőben hangsúlyt kívánunk helyezni, hiszen szakmai tapasztalatunk alapján sokszor mögé látunk a feldolgozott anyagoknak, s munkánkkal elő tudjuk segíteni Víz-Csöpp Kft. partnereink 5000 Szolnok, eredménye- Vízmű út 1. sebb műkő- Telefon: dését.” (56) 344-900 Szolnok város lakossági vízfogyasztásának havi átlaga 1 m’-nél kevesebbet fogyasztók aránya 10 m3 felett fogyasztók aránya 1-3 m5 között fogyasztók aránya 3-10 m3 között fogyasztók aránya Az Anyagért Kft. 1996. január 1 -én alakult meg, mint a Víz- és Csatornamű Koncessziós Rt. tulajdonában működő kereskedotta Gecséné Csecsei Julianna ügyvezető igazgató. Cél pedig az, fűzte hozzá, hogy minél szélesebb igényeket ki