Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-25 / 47. szám

]I\TVAIMOI\ XÚL Most már csak saját zsebből A Tiszamenti Vegyiművek nyugdíjasklubja maroknyi, alig tizenhat lelket számlál. Azok is több településen laknak - tud­tuk meg Kálmán Istvánné klubvezetőtől. S amióta a válla­lat művelődési háza lehúzta a rolót, onnan is kiszorultak. A gondnokságon, egy picike szo­bában kaptak helyet. A gond­noknő szeretettel fogadja őket. Legnagyobb problémájuk - a többi nyugdíjasklubhoz hason­lóan - az, hogy szegények. Az üzem vezetője azt ajánlotta, hogy jelentkezzenek be a cég­bíróságon, mert akkor jobban tudja őket támogatni, de azért gyári termékekből összeállított ajándékcsomagot adott nekik karácsonyra. Anyagiak miatt nagyon sze­rény a klubéletük. Összejövete­leikre a tagok visznek üdítőt, maguk készítette süteményt, ki mit tud. Korábban a gyár autó­buszával sokfelé jártak az or­szágban. Mostanában saját zsebből csak Kerekdombig futja. Az ottani gyógyfürdő legalább a testi bajokat orvo­solja. • • Uvegtechnikus a kertben Az olyan nyugdíjasok számára, akik családi házból kerültek társasházba, szinte börtönnek tűnik a lakásuk. így van ezzel Erdei Gyula is. Ráadásul har­minc évet Uvegtechnikusként, egészségre káros, higanygőzös, gázos környezetben töltött. Szolnok reklámjainak jó részét ő készítette, s egyiküket-mási- kukat szerelte is. v.jgy nem. csoda,-hogy JelWü- lésként hatott lánya bejelentése: „Veszek egy hobbitelket, hogy ne üljetek mindig itthon, friss Erdei Gyula levegőn töltsétek a szabadidő­töket.” A kert szeretete a családi házban töltött gyermekkorától kezdve beleivódott. A nyugdíjazás óta a kert „bűvölése” lett számára az első számú szabadidős program. Igaz, ami igaz, nem valami nagy szakértelemmel kezdte a kertészkedést. De hát saját ká­rán tanul az ember.- A feleségem alig várta, hogy nyugdíjba kerüljek - mondja -, gondolván azt, hogy majd többet leszek otthon. Ez a reménye dugába dőlt, mert amióta megvan kert, s kivirul a határ, reggel korán megyek kertbe, s főleg a locsolási idő­szakban csak későn érek haza. A szomszédja nem ért rá ker­tészkedésre, így aztán az ő kert­jét is felvállalta. „Gazda szeme hizlalja a jószágot” alapon, ha csak lehet, még télvfz idején is hetente többször megy ki a por­tára. Ebben közrejátszik az is, hogy sajnálja a kivert kutyákat. Szomszédaitól összegyűjti az ételmaradékot, s nagyobb kiha­gyás nélkül viszi a gazdátlan ebeknek, „akiket" így-úgy el­nevezett. Az egyiket például Lindának. Amikor útnak indul, Ica lánya évődve utána szól: „Puszi a Lindának!” Az oldalt írta: Simon Béla A nyugállományú pilóta megvalósult álma Páratlan repüléstörténeti gyűjtemény Nagyon sokan vannak azok, akik dédelgetett álmukat egész életük igyekezete árán sem tudják megvalósítani. Béler Gyula nyugállományú alezre­des azon szerencsés emberek közé tartozik, akiknek nyugdí­jazásuk után ez sikerült: létre­hozta a szolnoki repülőtéren lévő helyőrségi klubban elhe­lyezett, a maga nemében pá­ratlan repüléstörténeti emlék- kiállítást. Hihetetlenül gazdag ha­gyománya van a magyar repü­lésnek. A szolnoki repüléstör­téneti emlékkiállításon lenyű­gözően elevenedik a múlt. Száz-egynéhány makett, sok ezer fotó, több száz, Magyar- országon egyedülálló tanul­mány, könyv, dokumentum, csak kilószámra mérhető szak- folyóirat, régi egyenruhák, felszerelések, kitüntetések, jelvények özöne szolgálja ezt. No meg az űrhajós kabinetben elhelyezett űrételek, felszere­A gyűjteményt is szívesen keresik fel a látogatók lések, s egy világűrt megjárt magyar zászló. Béler Gyula ny. alezredes nagyon sok hazai és külföldi szervezettel áll kapcsolatban. Nemcsak a Magyar Repüléstör­téneti Társaság alapító tagja, hanem az olasz veterán repülők katonai szekciójának is tiszte­letbeli tagja. A légierők kap­csolatáról törökök és a franciák is kértek tanulmányt tőle. A nyugállomány tehát nem tétlen pihenést jelent számára. Azt mondja erről:- Minden szabadidőmet gyűjtőmunkával töltöm. Ami pénzem van, mind erre köl­tőm. Ráment már vagy három- százezer forintom. Azt aka­rom, hogy minél több anyag jöjjön össze, hogy minél töb­bet tudjak bemutatni az elődök életéről. Munkásságáért nem kapott kitüntetést, csak az egyik ala­pítványtól egy Transsylvania jelvényt. Amikor megjegy­zem, hogy nagyon szép ez jel­vény, de nincs arányban fára­dozásával, csendesen mondja:- Nekem az számít elisme­résnek, ami a vendégkönyv­ben van. Olyanokat írnak bele, amikért azt érzem: érdemes volt csinálni. Béler ny. alezredes a repüléstörténeti gyűjtemény egyik részleténél Gazdag program egész évben Derűs órák idősebbeknek A szolnoki Városi Művelődési Központ Közhasznú Társaság sokféle módon, sokféle ember­hez szeretne közelebb kerülni - mondja Vass Lajos, az intéz­mény vezetője. - Programjain­kat színvonalasan akarjuk megvalósítani. A múltkor összehívtuk a vá­rosban működő, általunk ismert nyugdíjasklubok vezetőit azzal a szándékkal, hogy - nem sértve önállóságukat - segítsé­get kérjünk tőlük a nyugdíjasok (nem csak a klubtagok) rendez­vényeinkbe való bevonásához. Azon a klubvezetői találkozón megállapodtunk abban, hogy azt a fórumot rendszeressé tesszük. A klubvezetők ötletei, javaslatai alapján elhatároztuk: minden hónap harmadik pénte­kén „Derűs órák” címmel ösz- szejöveteleket szervezünk a nyugdíjasok - ismétlem: nem­csak a klubtagok - számára. Programjainkban szerepel érdekvédelmi, üdülési lehető­ségek ismertetése, egészségvé­delmi tanácsadás, zenekarok, népdalkörök meghívása, be­Az otthonosabb otthonért Mint az a sajtóból közismert, a Németországban elhunyt Eli­zabeth Bender több mint négymillió márka örökséget hagyott Mezőtúrra, öregek ott­honára szánva azt. A pénz egy része már meg is érkezett. An­nak felhasználásával beruhá­zási és felújítási munkálatokat végeznek a helyi szociális ott­honban. Mindenekelőtt a tetőte­ret építik be. A liftet is felszere­lik. Nagyon időszerű a koedu­kált vizesblokk korszerűsítése is - ugyanígy a mozgássérül­teknek megfelelő bútorok be­szerzése. Az udvari részre sor- házszerűen, összkomfortos lakosztályokat terveznek. szélgetés a polgármesterrel, színházigazgatóval, farsangi nótaszó és így tovább. A prog­ramokhoz várjuk szponzorok jelentkezését. A Vass Lajos által vázolt célkitűzés első rendezvényét január 24-én meg is tartották a Városi Művelődési Központ­ban. Melódiakoktél címmel Pa- posi Sándor szórakoztatta a megjelenteket. A jászkiséri Csete Balázs hagyományőrző szakkör tagjai a gyermekjáték­készítés és a népi mesterségek alapvető fogásait mutatták be. A MÁV-kórház dolgozói vér- nyomásméréssel, vércukor- szintméréssel, dietetikus, bel­gyógyászati és gyógytornászi tanácsokkal látták el a nyugdí­jasokat. A február 21-i második, igen népes összejövetel is igen jól sikerült. Varga Sándor derűs félórája, Bozsóné Farkas Rozá­lia magyarnóta-csokra, Bánfi Miklós zenéje felszabadult hangulatot teremtett. Volt far­sangi süteményverseny, jel­mezverseny és tombola. Várjuk a leveleket Ezután havonta egy alka­lommal a nyugdíjasok életé­vel foglalkozó, külön oldalt jelentetünk meg lapunkban. Szeretnénk mindennapjaik mozzanatait minél sokrétűb­ben bemutatni, az unokákkal való foglalkozástól kezdve a mindennapi munkáig. Köz­ismert, hogy a nyugdíjas so­sem ér rá, ezernyi a lekötött­sége. Kéijük, mégis szakítsanak időt, s írják meg, hogyan él­nek, mit csinálnak, mi újsága „napköziben” vagy a nyugdí- jasldubban, terveznek-e ki­rándulást, milyen közhasznú tevékenység részesei stb. Fo­tókat is szívesen fogadunk. Hagyományőrzés és együvé tartozás Hinni kell munkánk értelmében A jászkiséri Csete Balázs ha­gyományőrző szakkör népsze­rűsége az utóbbi évek során egyre nőtt. Ennek köszönhe­tően ma már hetven rendes és harminc pártoló tagunk van. Munkánk eredményeként létre­jött egy helytörténeti gyűjte­mény is 1981-ben. Azóta ki­alakítottunk egy jászház-portát. 1978 óta húsz ember magára vállalta, hogy a régen feledésbe ment népi játékokat felelevení­tik, s megmutatják a kiséri gye­rekeknek, hogy elődeik hogyan játszottak abban az időben, amikor a játékot a természet­ben kellett megtalálni. Az utóbbi években sok em­bert elment - többen korked­vezményes - nyugdíjba. Akikben volt még vitalitás, nem csak a hagyományőrzés miatt, hanem azért, hogy tar­tozzanak valahová, közénk áll­tak. Ez segített át bennünket a generációs válságon. Jól érez­zük magunkat egymás között, évente kirándulunk, megnéz­zük a Szigligeti Színház elő­adásait. Nemcsak azzal foglal­kozunk, hogy kevés a nyugdíj, meg hogy itt fáj, meg ott fáj. Amikor hétfőnként összejö­vünk, elfelejtjük a gyógyszer- tárat, s időnket a honismeret­nek, helytörténetnek szentel­jük. Évenként készítünk pálya­munkákat a múzeumi hónapra. Most negyven ember írta meg családjának történetét, a múlt század elejétől. Minden év decemberében - más szervekkel együtt - meg­rendezzük az „Apáról fiúra" népi gyermekjátékok bemuta­tóját. Ilyenkor helyi gyűjtésű népi játékot kell dramatikus formában, tehát színpadon bemutatni. Az idén nyolcadik alkalommal kerül sor erre a rendezvényre. Először hét­nyolc csoport jelentkezett, száz résztvevővel. Az idén már nem fogadjuk a csoportokat, mert harmincnyolc csoportje­lentkezett, hétszáz taggal. Úgy tűnik ebből, hogy kevés a mű­vészi csoportok bemutatkozási lehetősége, pedig az emberek azért csinálnak valamit, hogy másoknak megmutassák, mit tudnak. Nem parancsra teszik ezt, hiszen a nyugdíjasnak nem parancsol senki, csak a sze­génység. Elmondta: Győri Jánosné Kukoricaszárból készül a „szekér” fotó: es. i. Szívbetegek rehabilitációja Nyugdíjasok tornája a Szívbetegek Rehabilitációs Klubjá­nak szolnoki, sportcsarnokbeli foglalkozásán fotó: m. J. Az 1989 óta létező Szívbete­gek Rehabilitációs Klubjának munkájáról már többször je­lent meg rövid tájékoztató. Most egy kicsit másképpen, részletesebben, a miértekről, a célokról, az eredményekről és a gondokról is. A szív- és keringési megbetege­dések előfordulási gyakoriságuk miatt ma már a népbetegségek közé sorolhatók. A vezető halál­okok mérlegelésénél elgondol­kodtató, hogy hazánkban min­den második felnőtt ember szív­ás érrendszeri betegségben hal meg. Tovább súlyosbítja a hely­zetet, hogy a betegséget elszen­vedők jelentős része az aktív életkorból (közép- és fiatal kor­osztály) kerül ki, s az, hogy a túlélők nyolcvan százaléka rok­kanttá válik. Ezen sajnálatos tények indo­kolják, hogy minden olyan lehe­tőséget és módszert, amely a be­tegség kialakulását csökkenti vagy meggátolja, amely a gyó­gyulást elősegíti, mind az egész­ségügyben, mind össztársadalmi szinten támogatni kell - kellene. Az egyik olyan lehetőség, amely a megelőzésben és be­tegség következményeinek csökkentésében jelentős felada­tot vállal: a rehabilitáció. Ha a befolyásolható rizikófaktorok, veszélyeztető tényezők (moz­gásszegény életmód, magas vérzsíértékek, dohányzás, ma­gas vérnyomás, cukorbetegség, stressz-szituációk) szerepét el­ismerjük a betegség kialakulá­sában, akkor a rehabilitáció célja és feladata egyértelmű: 1. egészséges életmódra nevelés (rendszeres mozgás, egészsé­ges táplálkozás, a dohányzás elhagyása, társbetegségek keze­lése), 2. segíteni a betegség előtti állapot lehető legteljesebb elérését. A mi munkánk alapja a tré­ningprogram hetenként három­szor, valamint klubfoglalkozá­sokon és megye városaiban tar­tott számtalan egészségnevelő előadás. A foglalkozásokon el­sősorban a kardiológiai ambu­lancián vagy a kardiológiai osz­tályon kivizsgált és gyógyke­zelt koszorúérbetegek vesznek részt szakemberek (testnevelő tanárok, orvosok) irányításával. Kialakult egy olyan közös­ség, ahová szívesen járnak a szívbetegek. Az életminőség javulása biztosíték a rendszeres munkához. Értik a betegség lé­nyegét, tudják, mit kell tenniük azért, hogy megmaradt egész­ségük minél tovább őrizhető legyen, sőt a munkába való visszatérés se legyen elérhetet­len álom. A rendszeres, heti három­szori orvosi ellenőrzés a beteg­ség esetleges súlyosbodását idejében észleli, és így a meg­oldás optimális körülmények között történhet. A kritikus epidemiológiai helyzet és az elért eredmények azt a meggyőződésünket erősí­tik, hogy minden szívbeteget, aki hajlandó egészségéért a gyógyszerszedésnél többet tenni, tehát velünk együttmű­ködni és feltételei adottak, re­habilitálni kell. Ennek a komp­lex munkának azonban anyagi feltételei is vannak, hiszen a sportszerek, a rendezvények pénzbe kerülnek. A munkában részt vevő szakembereket illik, illene díjazni. A szoros értelemben vett szakma beépítette gyógyító­megelőző munkájába a rehabi­litációt, de csak ennyi, s nem több. Az osztályok költségveté­sében a rehabilitáció nem sze­repel. Ez a munka a spontán szerveződő civil egyesületek, alapítványok támogatásából, a társadalom jóindulatában bízva folyik. Mégis töretlen optimiz­mussal dolgozunk, remélve, hogy kormányzatunk a meg­előzést és a rehabilitációt nem­csak hirdeti, hanem előbb- utóbb támogatja is. Dr. Veres Edit

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom