Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-22 / 45. szám

TAI I Egyelőre se pénz, se részvény 3. o, Több fény Török­szentmiklóson 3. o. Életében keveset látogatta a rokon 5. o. Monitor - számítástechnikai összeállítás 7. o. Érdekességek 8. o. Vili. évfolyam, 45. szám 1997. február 22., szombat 1 -ban Fődíj: MUSIC CENTER további 43 értékes nyeremény. Bővebbet a hétfői lapunkban olvashat! A napokban televíziósok jártak Nagyivánon. Mint kiderült, a Fe­ledi Péter riporter vezette stáb jó része a véletlennek köszönhe­tően kötött ki a Hortobágy széli falucskában, ugyanis Nádudva­ron keresztül Püspökladányba igyekeztek. A térképükön sze­replő 9 kilométeres útról kide­rült, hogy az járhatatlan földút, így Nagyivánon maradtak, és nem bánták meg. Találkozva a falu polgármester asszonyával, Orosz Gyulánéval, s vizitelve a településen, elhatározták, hogy 45 perces filmet készítenek a fa­luról a Hazanéző televíziós mű­sor számára. A nagyobb televí­ziós stáb március 1-jén érkezik Nagyivánra, s várhatóan már­cius 6-ig el is készül a filmmel, amelyet március 19-én este, a TV 2-n nézhetnek meg az érdek­lődők. -p­Szolnok: a hivatal és aljegyző útjai elválnak Személyi kérdések futószalagon A szolnoki önkormányzat csütörtökön tartott februári soros ülésének délelőtti és kora délutáni eseményeiről már beszá­moltunk. Az ezt követően született képviselő-testületi hatá­rozatokról és a történtekről tegnap sajtótájékoztatón szá­molt be Várhegyi Attila polgármester. A testület áttekintette az ön- kormányzati gazdasági társasá­gokba delegáltak személyi lis­táját, szem előtt tartva a frak­cióarányos delegálási lehetősé­get. Ennek alapján a következő döntés született: a Szollak Kft. felügyelő bizottságába dr. Tóta Áron, Barta István és dr. Csoór György, az Alfa Nova Kft. fel­ügyelő bizottságába Zakár Zol­tán, a Rethmann Recycling Szolnok Rt. igazgatóságába György Ferenc és Fodor György, a felügyelő bizottsá­gába Rózsa Ferenc és dr. Sze­gedi Károly, a Városfejlesztési Rt. igazgatóságába Kun Zoltán, Botka Lajosné és dr. Póta Sán­dor, felügyelő bizottságába Csaba Sándor, Sütő István és •Bánó Zoltánná, a Szolnoki Lo­gisztikai Szolgáltató kft. fel­ügyelő bizottságába Horváth Péter, a Szolnok Városi Műve­lődési Központ Kht. felügyelő bizottságába Lovász Sándomé, Botka Lajosné és dr. Karsay Koppány, a Víz- és Csatorna­művek Koncessziós Rt. fel­ügyelő bizottságába Káplár Jó­zsef került. A Városőrség Alapítvány kuratóriumának elnöki tisztét a jövőben Rózsa Ferenc tölti be, (Folytatás a 3. oldalon) Több mint kétszázmillió fejlesztésre A lakosság is pályázhat Jászberény hét elején elfogadott 2 milliárd 385 milliós költség- vetésének 12 százalékát különítették el fejlesztési célokra. A tervek szerint jelentős összegeket használnak fel egyebek mel­lett a lakossági fejlesztések támogatására. Az önkormányzati intézmé­nyek fejlesztésére, felújítására 12 millió forintos összeget kü­lönítettek el, erre az egyes in­tézmények pályázhatnak. A lakosági építő közösségek számára, amelyek járdák, utak építésére vállalkoznak, mintegy 43 millió forintos pénzalapot különítettek el. Már az egyes emberek igényelhetnek abból a kétmillió forintból, amit a már kiépült szennyvíz-gerincveze­tékekre csatlakozás támogatá­sára szántak. Jászberény jelen­tős pénzalappal támogatja az Erzsébet Kórházat. Műszervá­sárlásra az önkormányzat 12 millió forintot, míg a kórházi hulladékokat megsemmisítő hulladékégető fejlesztésére 15,4 milliót fordíthatnak. Ha a beruházás elkészül, kapacitása meghaladja majd a kórház igé­nyeit. Az intézmény tárgyalá­sokat folytat más kórházakkal, hogy a „bérégetésről” megálla­podjanak. A VMK Szolnok Kht., a VMK Makettező Klubja és Szolnok Magyar Királyi Honvéd Hagyományőrző Alapítvány rendezésében a VII. országos makettkiállítás és -verseny kezdődik ma reggel, a szolnoki Városi Művelődési Központban. A nevezett makettek zsűrizése után eredményt hirdetnek, és 17 órakor megnyitják a március 1-jéig látható kiállítást, fotó: cs. i Elfogadták Jász-Nagykun-Szolnok megye 1997. évi költségvetését Tiszaiig átléphet Bács-Kiskunba Úgy tűnik, igen jól dolgoznak a megyei önkormányzat bizott­ságai. Jelezheti ezt az a tény, hogy a tegnapi közgyűlésen a hu­szonhárom napirendi pont, előterjesztés többségét a képviselők vita, kiegészítés és kérdés nélkül szavazták meg. A legtöbb időt a megye idei költségvetése vette igénybe, amely körül kisebb polémia is kialakult. Tiszaug ügyében a közgyűlés úgy foglalt állást, hogy nem akadályozza a település kiválását megyénkből, még ha annak indokaival nem is ért egyet. A költségvetés vitája során el­hangzottak javaslatok - ellen­zéki részről - bizonyos kiadá­sok, összegek csökkentésére, ezeket azonban leszavazták. A képviselők végül is döntő több­séggel elfogadták az 1997. évi költségvetést, amelynek kiadási főösszegét 5 milliárd 333 millió 712 ezer forintban, bevételi fő­összegét pedig 5 milliárd 164 millió 733 ezer forintban állapí­tották meg. A tervezett hiány így 168 millió 979 ezer forint, amelynek finanszírozására a forráshiány összegének mérté­kéig a közgyűlés működési hi­tel felvételét jóváhagyta. Mint elhangzott, év közben vissza kell térni szinte valamennyi, a közgyűlés felügyelete alá tar­tozó intézmény költségvetésé­nek felülvizsgálatára is. (Folytatás a 3. oldalon) Veszélyes bűnözőket fogtak el a szolnoki kapitányság rendőrei Ukrán az ukrántól is rabol A három ukrán férfi biztosra ment: tudták, Szolnokon tar­tózkodó földijeiknél találnak majd pénzt, nem is keveset. A szerda esti rablótámadást követően aztán beindult a rend­őrségi gépezet, s rövidesen már kézzel fogható eredmények­ről értesíthették a sajtót. A manapság oly sokat emlege­tett és szidott közbiztonság mellett nem csodálkozhatunk, ha már megyénkben is hallat­nak magukról a külföldről ér­kezett banditák, arról nem is beszélve, hogy nálunk is dur­rant már egy Molotov-koktél. Ám ami mégis megnyugtató, úgy tűnik, olyan rendőrséget tudhatunk magunk mellett, amely meglehetősen gyorsan reagál a történtekre. Van gya­núsítottja a fegyvemeki robban­tásos merényletnek, de az ukrán rablók sem jutottak messzire. A szolnoki „lengyel piac” közelében talált magának szál­lást egy ukrán pár, akik autóvá­sárlás céljából érkeztek Ma­gyarországra. Sajnos tudták ezt régi ismerőseik is, akik ez alap­ján joggal feltételezhették, hogy szép zsákmányra tehetnek szert általuk. Míg a banda egyik tagja a kocsiban ülve járó mo- (Foly tatás a 3. oldalon) Sorokban ___ M obiltávközlés az ezredfordulón Budapest. Az ezredfordulóra várhatóan Magyarországon is megindulhat az 1800 mega- herzes frekvenciasávban a mo­bil- távközlési szolgáltatás, amely kiválóan alkalmas sűrűn lakott városok, nagyobb repülő­terek, üzletközpontok, irodahá­zak belső kommunikációjának pénzkímélő megoldására - mondta Bölcskei Imre hírköz­lési helyettes államtitkár az MTI-nek. A karcagi Fehér Holló fogadó és étterem galériájában teg­nap megnyílt Tóth Sándor textiltervező iparművész kiál­lítása. Martfűiek táncoltak a Tháliában A Táncpedagógusok Orszá­gos Szövetsége minden évben rendez táncművészeti feszti­vált, melyen a martfűi műve­lődési központ táncműhelye is több alkalommal részt vett. Tavaly például eljutott a csak a legjobbaknak rendezett gálaműsorra, amelyet a buda­pesti Thália Színházban tar­tottak. Idén két korcsoportban, négy számmal neveztek be a verseny gyöngyösi területi elődöntőjére, mindegyik cso­port moderntánc-kategóriában indul. Felkészítő tanáraik tapasz­talt táncművészek, Kuthy Mercedes a Madách Színház táncosa, Gulyás István pedig egy francia táncszínház tagja, személyük tehát a garancia arra, hogy ismételten szép produkciót láthasson a mart­fűi táncosoktól a zsűri. Mennek vagy maradnak a felfüggesztett zsaruk? Jóval több, mint diákcsíny Mint arról korábban hírt adtunk, a közelmúltban három rendőrt felfüggesztett beosztásából a mezőtúri rendőrkapi­tány. Szabó Károly alezredestől az iránt érdeklődtünk, miként értékeli a munkatársaival történteket.- Rendkívül szomorú, de megtör­tént, és az sem vitás, hogy a há­rom rendőr bűncselekménnyel gyanúsítható. A közokirat-hami­sítást egyébként be is ismerték, és minthogy közel sem csak di­ákcsínyről van szó, hivatalos útra tereltük az ügyet, azaz fel­jelentést tettünk az ügyészségi nyomozó hivatalnál ellenük.- Mennyi a felfiiggesztés idő­tartama?- A törvény két hónap időtar­tamra teszi lehetővé a beosztás­ból felfüggesztést, ami indokolt esetben meghosszabbítható. Vél­hetően ez idő alatt a nyomozó ha­tóság el is végzi a vizsgálatot, és meghozza a döntését.- Mennek vagy maradhatnak a testületnél az érintettek?- Ez attól függ, hogyan zá­rul az eljárás. Az ügy jogerős befejezésének függvényében tudunk határozni arról, hogy a három dolgozó méltatlan-e arra, hogy a jövőben rendőr­ként teljesítsen szolgálatot.- Milyen fegyelmi helyzet jel­lemzi egyébként a mezőtúri ka­pitányságot?- Szerencsére kirívó jogsér­tések miatt nem kell rendsze­resen intézkednünk. Hosszú esztendők óta egy-két fegye­lemsértés történik nálunk évente. Legutóbb például szakmai hiányosság miatt, valamint közlekedési szabálysértés ügyében kellett felelősségre vonnunk rendőröket. -h­Jó ütemben halad Karcagon a Püspökladányi út végén épülő Penny Market disz­kontáruház. A vásárlók jobb ellátását célzó, korszerű üzletet hamarosan átadják, fotö: csabai Negyvenötperces film készül a faluról Nagyiváni Hazanéző

Next

/
Oldalképek
Tartalom