Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-20 / 43. szám
8. oldal Riport - Műsorajánlat 1997. február 20., csütörtök „Felsőágyas, nullkilométeres gyalogos” kapitány lett Szolnokról ment világgá- A Műszaki Egyetem közlekedésmérnöki karának hajózási szakán a nulladik évfolyam hallgatóinak tengerjáró hajón kellett szolgálatot teljesíteniük. így kerültem én is a Tata nevű hajóra. Úgy kezdtem a pályámat, mint Nelson admirális - azzal a különbséggel, hogy nekem nem fedélzetet kellett sikálnom, hanem a WC-t. A tengerészeinél úgy volt, s úgy lesz, hogy az ember a legalsó fokon kezdi a ranglétrát. Az egyetemi és a katonaságnál töltött évek után kezdtem építeni tengerészeti karrieremet. Továbbra is matróz voltam, mert a nemzetközileg legelfogadottabb rendszer szerint a tiszti képesítés megszerzése után nem lehet senki tengerésztiszt anélkül, hogy két évig matrózként ne hajózna. Kapitányi vizsga A matrózkodás után magyar hajókon szolgáltam, majd a nyolcvanas évek végén egy olasz hajón kezdtem meg nemzetközi pályafutásomat. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal ezt csinálva értem pályafutásom csúcsára. Két hónappal ezelőtt ugyanis Lengyelországban letettem a kapitányi vizsgát. Egyszer meg akartam számolni, hol jártam már a világon. Meddő fáradozás volt. Könnyebb számba venni azt, hol nem jártam. Főleg azokban az országokban nem jártam, melyeknek nincs tengerük. Útjaim során sok szépet és rengeteg ocsmányságot láttam. Nem olyan romantikus a mi szakmánk, mint sokan gondolják. A mai hajózás inkább iparszerű tevékenység. A technika fejlettsége igen rövid idő alatt rengeteg áru átrakását jelenti. Egy közepes tengerjáró hajó is akkora, hogy kétezer vagon árut raknak bele - mégpedig néhol órák alatti' Mivel a raktárak és a gyárak többnyire a kikötők körül vannak, mi a leggyakrabban a legszebb országoknak is csak a „hátsó udvarát” látjuk. S mivel egyre kevesebb ideig állnak a hajók a kikötőkben, nincs lehetőségünk arra, hogy turistaként nézzünk szét. Tizenhat zsilipen át Ettől függetlenül amit különösen szépnek, örök érvényűnek tartanak a világon, azt többségében láttam.. Azt hiszem, életem legszebb emléke, hogy azon a legfeljebb huszonöt magyar közé tartozom, akik végighajóztak a Szent Lőrinc- folyón és a Nagy-tavakon. Talán ennek a folyónak zuhatag- jait és a Niagara-vízesést kikerülve láttam a legszebb tájakat. Tengerszintről indult a hajónk és tizenhat zsilip segítséKasza Csaba: Leggyakrabban a legszebb országoknak is csak a „hátsó udvarát” látjuk gével jutottunk fel 450 méter magasra. Csodálatos vidék a Nagytavak környéke. Életemben először ott láttam kék vizet. A tenger ugyanis ritkán kék, inkább zöldes. A korallzátonyoknál, Ausztrália, a Ba- hama-szigetek környékén, a Karib-tengeren lehet elég sűrűn kék tengert látni - máshol nem nagyon. A mai életnek is szerves részét képező, hagyományos építkezésű japán falvak mellett a szerintem Brazíliánál szebb Írország tetszett még nagyon. Természetesen a világlátás során sok egzotikus látványban van része az embernek. Mint már említettem, nem olyan romantikus a mi pályánk, mint ahogy azt az átlagember képzeli. Néha az itthonitól eltérő, olyan életszituációba kerülünk, ami segíti elviselni a mindennapos monotóniát. Kezdő tengerészként például, amikor az ember mindent tudni akar a világról, s nincs olyan kikötő, ahol ne szeretne szétnézni, Port Szudánban a városközpontban sétáltam. Rengeteg teve kóborolt az utcán, mint nálunk a kutyák. Egyikük odajött, s bök- dösni kezdett. Az egyik helybeli magyarázta, hogy enni kér. Vettem egy füzér banánt, amit a teve két nyeléssel eltüntetett, s néha hajókürtként el- bődülve, rendületlenül tovább bökdösött. Hátrafordultam, ijesztgettem. A teve emeletnyi magasságból értetlenkedve bámult, s nem tágított, tovább bökdösött. Mérgemben jól orrba vágtam. A teve erre számot vetett helyzetével, s a piaci sokaság óriási vihogása kíséretében, jó másfél liter nyállal pofán köpött. Találkozás a polippal Puerto Ricóban a korallzátonyon, az apálykor keletkező egyik medencében polip teke- redett a karomra. Mikor odanéztem s megláttam két nagy szemét, hirtelen Krisztus követője lettem, úgy megijedtem. Akkor szembesültem először egy ilyen „tengeri szörnnyel”. Most itthon vagyok, Szolnokon. Sokan kérdezik: meddig tart a szabadság? Tudni kell, hogy a tengerészek mindig egy bizonyos időtartamra szerződnek. Ezt elsősorban az anyagiak határozzák meg. Akik már túl vannak a nagyobb beruházásokon, a lakásszerzésen, azok egyre kevesebbet vannak vízen, egyre többet itthon. Én két-három hét múlva fogok egy skót hajóra szállni. A skótok egyébként a közhiedelemmel ellentétben nem „skótok”. Hat hónapos, meghosz- szabbítható szerződésem van velük. A szerződés időtartamát egyébként nem mindig lehet betartani, mert ha valahol valami váratlan történik, befolyásolja a hajózást. Egy holland kollégám mesélte, hogy az Öböl-háború idején két évig nem engedték tovább a hajóját, és azt sem, hogy a személyzet hazautazzon. Ilyen eseteknek mindig ki vagyunk téve. A világ forrongó részeit is be kell járnunk. Igaz, hogy a hajózás biztonságát valamennyi fél igyekszik megteremteni, néha mégis kerülhetünk nehéz helyzetbe. Bejrútban például a harcok idején a kikötőben békés volt a helyzet, amikor egy olasz hajóval gabonát szállítottunk oda. Ennek ellenére kirakodás közben egyszer csak lőni kezdték a hajónkat. Gyorsan elvágtuk a köteleket, s nyílt vizekre hajóztunk. Ciprus táján várakoztunk arra, hogy a tulajdonos eldöntse: hol rakjuk ki szállítmányunkat. Nagymérvű kalózkodás S ami legkevésbé romantikus a' számuifkía: a kalózkodás egyre nagyobb méreteket ölt a világon. Vannak frekventált helyek. Ilyen az Indonézia és Malajzia közötti rész, a délkínai tenger. India part menti részei sem eléggé biztonságosak. Ny ugat-Afrika és Brazília bizonyos részei is ide sorolhatók. Sajnos, halálesetek is előfordultak, pedig senki nem száll velük szembe, mindenki rögtön megadja magát. Ez is benne van a pakliban. Mindennek ellenére hosz- szabb távon nem szeretném abbahagyni a tengerészkedést, mert az a maga sok-sok kínjával és hátulütőjével is sokkal kiszámíthatóbb, kiegyensúlyozottabb, biztosabb megélhetést jelent annál, mint amit látok szolnoki környezetemben. Elmondta: Kasza Csaba. Lejegyezte és régi észt szólással élve, jó széllel való hajózást kíván: Simon Béla Ez a kilenc hónapos kis üregi bagoly igazi szenzáció, mert ő az első olyan, aki fogságban - az antwerpeni állatkertben - bújt ki a tojásból. Testsúlya 8,3 gramm volt, most már 24,6 grammra „hízott”. Felvételünkön éppen egérbelsőséggel táplálják, fotó: feb-reuters RÁDIÓ MR SZOLNOKI KÖRZETI SZERKESZTŐSÉGE Szolnok, 1350 kHz (222,22 m), kábel- frekvencián 102,8 MHz. Telefon: 56- 421-133. 11.55-18.00 Alföldi magazin. Szórakoztató közszolgálati magazin. A tartalomból: 12.30 Beszédtéma. Mire jók a tanfolyamok? 13.00 Alföldi krónika 13.20 Stúdióvendég: Báli József karmester 14.15 Mindent bele! Zenés kavalkád 15.10 Jelenidőben városi közgyűlés Szolnokon 16.00 Krónika. A Kossuth rádió műsora 16.55 Forrónyom. Bűnügyi krónika 17.05 Szóváltás. Aktuális párbeszéd a nagykun települések önkormányzatainak mesterszállási összejöveteléről 17.30 Alföldi krónika. A nap esemény-összefoglalója RÁDIÓ 2000 Az FM 92,2 MHz-en és a 107,6 MHz kábelfrekvencián. Telefon: 56-426- 400. (A műsor fogható FM 90,4 MHz-en és a 101,45 MHz kábelfrekvencián is.) 5.00 Kávé helyett - Zene korán kelőknek, ébredezőknek - 6.00 Ébresztő. Reggeli, zenés műsor. Benne: 6.00, 6.30, 7.00 Hírek, időjárás - 7.30 BBC-világhíradó - 7.45 Helyi információk - 8.00 Napról napra. Zenés, információs magazin. Benne: 8.01 Ajánló. Műsorismertetés, lapszemle - 8.20 Torpedó. A nap játéka - 9.30 Hírek, időjárás - 9.40 Filmes Party - 10.30 A nap menüajánlata - 11.00 Koktél -12.00 Műsorzárás AKTÍV RÁDIÓ Az FM 92,2 MHz-es és a 107,6 MHz kábelfrekvencián. Telefon: 56-412- 922, 414-922. 12.00-13.00 Délutáni mix - 13.00- 14.00 Nagy slágerek - 14.15 Egyből három - 14.30-16.00 Miegymás - 16.00-18.00 Szilencium - 18.00-18.30 Széf - 19.00-20.00 10 dkg párizsi * Adás közben 12.30-tól óránként hírek RÁDIÓ JÁSZBERÉNY Az FM 97,7 MHz-en. Telefon: 57-412- 416, 404-404. 6.30-8.00 Vekker! Benne: BBC-hí- rek, börze, névnapköszöntő, eseménynaptár, lapszemle -16.00-19.00 Warner-ajánló, Korzó, Zenemix - telefonos játékok, Mezőgazdasági magazin, Barangolás a klasszikus zenében RÁDIÓ TÖRÖKSZENTMIKLÓS Az FM 96,4 MHz-en. Telefon: 56-390- 176. 6.00-8.00 Jó reggelt, Törökszentmiklósi Benne: 6.30 BBC-hírek - 7.00 Lapszemle - 7.30 Aktuális riportok - 8.00-11.00 Zenés szórakoztató műsor. Benne: 8.20 Rock az óra körül (ism.) - 10.20 Zenés nosztalgiaműsor (ism.) - 17.00-20.00 Szentmiklósi kaleidoszkóp. Benne: 17.00 Alföldi krónika -17.30, 19.00 BBC-hírek -17.35 Filmzene - 18.20 Agrárium - 19.50 Esti mese - 20.00-22.00 Kívánság- műsor KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli krónika - 4.40 Határok nélkül - 5.40 Falurádió - 8.10 Műsorszemle - 8.25 Mindennapi tudomány - 8.36 Paragrafus - Jogálom - 8.45 Gyorsfénykép a kultúráról - 9.05 Napközben - 11.05 Zenés játékokból. Barbárok - 11.37 Macskaregény. Macskaáldás - (ism.) -12.00 Harangszó. Déli krónika - 12.30 Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben - 12.40 Törvénykönyv - 12.50 Külpolitikai figyelő -13.05 Vendég a háznál -13.20 Gregorián a mise változó részeiből 13.30 A római katolikus egyház félórája - 14.05 Klasszikusok mindenkinek. Barokk szonáták -14.35 Irodalmi figyelő -15.06 Beszéljük meg! -16.00 Délutáni krónika - 16.10 Mindennapi gazdaság -16.20 Hasznos tudnivalók- 16.25 Felhang - 17.05 Magyarországról jövök... - 18.00 Esti krónika 18.30 Ráadás - 19.06 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! - 19.40 Apám tűzoltó lesz - 20.05 Hagyományápolók - 20.30 Határok nélkül - 21.05 Dalok Miller Lajos előadáséban- 21.25 Kossuth klub - 22.00 Késő esti krónika - 22.30 Törvénykönyv, Paragrafus. Válogatás jogi műsorokból - 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő - 23.05 Hallgassuk együtt! Beethoven-művek- URH-ADÓN - 6.55 Körzeti magazinok - 18.30 Nemzetiségi műsorok - 21.00-22.00 Az Amerika Hangja magyar műsora - 23.00-23.30 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás - 4.33 Hajnali dallamok - 6.03 Reggeli csúcs - 6.33 Útközben - 7.00 Hírek. Lapszemle. Időjárás - 7.30 Hírek. Időjárás - 7.46 Sportreggel. Amiről az aréna mesél - 8.00 Petőfi-délelőtt. Közélet, kultúra, sport, tudomány, játék - 9.54 Manapság... (jegyzet) - 11.20 Örökzöld filmmelódiák - 12.00 Muzeális nótafelvé- teleinkböl - 12.50 Korkérdés. Telefonos vetélkedő -13.00 Hírek. Időjárás - 13.03 Manapság... - (ism.) -13.07 Állomáskereső - 13.15 Amerikai fiúk. Bertha Bulcsu hangjátéka -13.45 Időjárás- és vízállásjelentés - 14.00 Kabarécsütörtök. Közben: -15.00 Hírek. Időjárás - 17.00 Hírek. Időjárás - 17.03 Petőfi-délután a Szocio-műhely csapatával - 18.54 Gordiusz plusz - .19.00 Hírek. Időjárás - 19.03 Kölyö- kóra - 20.00 A Rainbow együttes ösz- szes lemeze. 13/2. rész - 21.00 Hírek. Időjárás - 21.03 A Magyar Rádió Karinthy Színpada. És mit tud Antal Imre? - (ism.) - 22.00 Körös körül zene. Norvég, litván és cseh népdalok, táncok - 22.20 Dzsesszlista - 23.00 Hírek. Időjárás - 23.03 Sporthíradó - 23.10 Ennyi... A Petőfi rádió zárórája - 0.15 Éjszaka (Petőfi urh) - 0.15-2.00 Ügyeletben - 2.04-3.00 Operettparádé - 3.04-4.00 Örökzöld klasszikusok - 4.04-4.20 Cigánynóták. Bangó Margit énekel BARTÓK 6.00 Hírek. Időjárás - 6.03 Muzsikáló reggel - 8.03 Műsorismertetés - 8.10 Pódium. Jesus Lopez- Cobos vezényel - 9.25 Tokody Ilona és Takács Klára operakettősöket énekel - 10.00 Hírek. Időjárás - 10.05 Rádiószínház. Az okirathamisító - 11.12 Magyar előadóművészek felvételeiből -11.45 - A bartóki második dialektus - 12.00 Hírek. Időjárás -12.05 Hangverseny délidőben -14.00 Hírek. Időjárás -14.05 A látogató - 14.51 Zenekari operarészletek -15.20 Kamarazene -16.00 Hírek. Időjárás - 16.05 Szimfonikus költemények - 16.35 Csemiczky Miklós műveiből - 17.00 Harmóniában a Matávval! - 17.30 Rézfúvósegyütte- sek felvételeiből - 17.45 A zene üzenete - 18.00 Hírek. Időjárás - 18.05 Harmóniában a Matávval! (élő) - 19.07 Felejthetetlen arcok az Operaházból -19.35 A BBC szimfonikus zenekarának hangversenye - 20.23- 20.28 Hírek. Időjárás - 20.28-20.43 Giordano Bruno - dalok - 21.15 Olasz barokk muzsika - 22.00 Hírek. Időjárás - 22.05 Napjaink zenéje - 22.56 A Deller Consort Purcell - felvételeiből - 23.30 Párbeszéd - 24.00 Hírek. Időjárás. Szózat Valamennyi magyar és külföldi adó adáskezdetig fenntartja a műsorváltoztatás jogát. TELEVÍZIÓ SZOLNOK VÁROSI TV Sugárzásban az UHF 47-es csatornán 17.00 Képes Képújság - 19.00 Aktuális. Hírmagazin -19.30 Kisasszony (brazil filmsorozat) - 20.00 Aktuális. Hírmagazin (ismétlés) - 20.30 Hét tonna dollár (magyar vígjáték) 90’ - ism. * Hírek, információk a 426-244- es telefonszámon közölhetők MARTFŰ VTV 17.00 Képújság 18.00 Hír 7. Martfűi híradó 18.15 Líra. A zenei képzésről 18.35 Otthonról haza 18.45 Telefonos játék - hívható 15.00-15.30-ig a 450- 765-ös telefonszámon 19.00 Film TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai Benne: 9.05 Marienhof (német tévéfilmsorozat) 52/9. rész: Félreértések 25’ 10.00 Hírek 11.10 Franken- berg-kastély (német sorozat, ism.) 14/5. rész: Borotvaélen 48’ 12.00 Déli harangszói Hírek. Időjárás 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Welcome to Hungary 12.55 Telepakk 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Műsorismertetés 14.10 Szívtipró gimi (ausztrál sorozat, ism.) 15.00 Repeta Benne: 15.05 Póráz 15.15 Átváltoztatunk! 15.20 Érettségi tétel: Ottlik Géza 15.30 Kolumbusz tojása 15.35 Repeta riporter 15.45 Helyesírás 15.50 Klipszövegfordító 15.55 Versreszelő 16.05 A tegnap holnapja 16.15 Kukkoló 16.30 A homok titkai (brazil sorozat) 180/65. rész 29’ 17.05 Kormányvárő 17.30 Mizujs? 17.55 HIT-köznapok 18.15 Üzlet 18.30 Kép-játék 19.00 Gyermekbiblia (angol rajzfilmsorozat) 26/19. rész: Jézus példabeszédei. Az irgalmas szamaritánus 19.15 Múzsa 19.30 Híradó. Időjárás 19.50 Sporthírek 20.05 Magyarok cselekedetei 20.15 Kisváros Kivégzés 35’ 20.55 Az én mozim 60’ 22.00 Operabál ’97 23.00 Maffiák és maffiózók (angol dokumentumfilm) 23.45 Visszapillantás (angol zenés film) 25’ 0.10 Híradó TV 2 14.55 Műsorismertetés 15.00 Palackposta 15.30 Robin Hood (angol rajzfilmsorozat) 52/13. rész: Füstbe ment tervek 15.55 Zöld bolygó (18/18. rész) 16.15 Sorstársak 16.25 ARTE Repeta plusz 17.00 Titkos küldetés (ausztrál filmsorozat) 24/6. rész 26’ 17.30 TOP 40. Slágerlista 18.00 Körzeti híradók 18.15 Körzeti magazinok 19.05 Charlie Grace (amerikai sorozat) 9/3. rész 45’ 20.00 Horizont 20.30 Klip-mix 20.40 Istenek órája Bibliai álmok és látomások (1. rész) 21.30 Mindent vagy semmit! 22.00 Híradó 22.10 Időjárás 22.15 Aktuális 22.35 Kenósorso- lás 22.40 Viszontlátásra, fiúk (szovjet film) FF 78’ 24.00 Magyarok cselekedetei TV 3 14.30 Műsorajánlat 14.35 A bosszú völgye (amerikai western) 16.05 Negyedóra (ism.) 16.25 Salty, a fóka (kanadai sorozat) 16.55 Havi fix 17.10 Táncol a kongresszus (osztrák film) 19.00 Híradó. Sporthírek 19.15 Bay- watch (amerikai sorozat - 8.) Aki megmenekült 20.10 Mr. Rozsda 20.45 Aloha Sport 21.00 Psychic (amerikai krimi) 22.35 Napi profit 22.45 Negyedóra gazdaság 23.00 Aloha Sport (ism.) 23.10 Aszfaltbetyár (ism.) HBO 16.30 Taz-Mánia (amerikai rajzfilm) 17.00 Alf (amerikai sorozat) 17.30 Nagyfőnök (hongkongi film) 106’ 19.20 Folytassa, doktor! (angol vígjáték) 91’ 21.00 Dilis bagázs (amerikai vígjáték) 108’ 22.50 Salvador (amerikai film) 118’ 0.55 Jelige: Vörös cipellők DUNA TV 8.00 Segítség! Tanulok?! Távoktatás 8.30 Starting Business English (ism.) 9.00 Képes krónika 12 00 Déli harangszó. Lapozó 12.20 Régiók (ism.) 13.00 Esti kérdés (ism.) 13.15 Minoritates Mundi (ism.) 13.55 Szürkehályog (magyar dokumentumfilm, ism.) 14.40 Pá- ger Antal filmjeiből Elveszett paradicsom (magyar tévéfilm, ism.) (1986) 63’ 15.45 A vadonban A pézsmatulkok hazája 16.40 Horgásztanyán 17.05 Hé- léne és a fiúk (francia tévéfilmsorozat) 215. rész: Közlekedés 17.30 Baltazár professzor: Violetta virágai. Ness család: Agyalágy professzor szörnyfilmet forgat. Nagyi: Nagyi és a csodamadár 17.55 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.15 A ledőlt bálvány (angol film) FF 94’ 19.50 Filmetűdök klasszikus zenére (lengyel animációs film) 20.05 Váltó 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.30 Színházi Élet (ism.) 22.00 Eizensteintől Mihalkovig Tükör (orosz film) 74’ 23.15 Bizonyíték a gleccser árnyékában Az alpesi ősember rejtélye (osztrák ismeretterjesztő film) 43’ 24.00 Farkas Árpád: Köszörű-időben SZÍV TV 16.05 Autósport (ism.) 16.30 Torna Cindy Crawforddal 17.00 Hívd Andreát! (ism.) 18.00 Hétpróbás 18.30 Nászúi féláron (magyar vígjáték) 78’ 20.00 Kockáztató 20.30 Reklámvilág 21.00 Mi van vele? 21.15 A halál ideje (amerikai film, 1991) 23.00 Akarunk-e élni? SPEKTRUM 18.00 Vonatozás Nagy-Britanniában Délnyugat-Anglia 19.00 A II. világháború története A Japán elleni háború 1. 20.00 Kirándulás a jövőbe Világvége 20.30 Érzékelés felsőfokon A természel hangjai 21.00 Egy új világért A csend hangja 21.30 A Himalája Titok és misztikum 28’ RTL 12.00 Déli magazin 12.30 Barkácsbaj- nok 13.00 Magnum 14.00 Bärbel Schäfer 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Me- iser 17.00 Agytoma 17.30 Egymás közi 18.00 Vidéki magazin 18.30 Sztármagazin 18.45 Híradó 19.10 Robbanékony - magazin 19.40 Jó idők, ross2 idők 20.15 Dr. Brucknert kérik a műtőbe - Németország legjobb orvosai (német sorozat) 21.15 Schreinemakers 24.0C Hírek SAT 1 12.00 Vera délben 13.00 Sonja 14.0C Charlie angyalai 15.00 Űrszekerek - A következő nemzedék (amerikai sorozat; 16.00 Baywatch 17.00 Mindenki mindenki ellen 18.00 Villám - bulvár magazin 18.30 Hírek, sporthírek 19.00 Szerencsekerék 20.00 Rex felügyelő (német sorozat) 21.00 Minden esetre Stefanie 22.00 Alphateam 23.00 Harald Schmidt show-ja a kölni Capitolbó 24.00 Dűne (amerikai sci-fi) PRO 7 11.30 A rendőrfőnök 12.35 Matloch 13.30 Déli magazin 14.00 Arabella- Ki- esbauer talkshow-ja 15.00 Csevegés 16.00 Hupikék törpikék 16.30 Flintstone család 17.00 Tapsi Hapsi 17.25 Sifpp sonék 17.55 Alf 18.25 Roseanne 18.55 Borzasztó kedves család 19.30 Híre) 19.45 Taff 20.15 X-akták - Történetei az FBI titkos ügyeiből (amerikai sorozat 21.15 Különös szerencse 22.15 Könyör telenül IV. (amerikai thriller) 24.00 Mo zimagazin EUROSPORT 8.30 Atlétika - IAAF, Moszkva 10.00 Sí ugrás vk, Tauplitz 12.00 Sífutás felvétel ről 12.30 Vaasa sífutás 13.30 Szabad stílusú sí, Nagano 14.30 Hódeszka Nagano 15.00 ATP teniszverseny, Ant werpen (élő közvetítés) 18.00 WTA te niszverseny, Hannover 19.00 Sumc 20.00 ATP teniszverseny, Antwerper (élő közvetítés) 22.00 Ökölvívás (ism. 23.00 Atlétika - IAAF verseny, Stock holm (élő közvetítés) 24.00 WTA te niszverseny, Hannover MOZI Szolnokon a Nemzetiben: Mindhalálig (amerikai) 16.30, 18.30; 20.30; Tisza / Kansas City (am.) 18.00 és 20.00; Tál linn A kalandor (am.) 18; Showgirl: (am.) 20; Jászberény Zűr az űrber (am.) 18 és 20; Törökszentmiklós / bátrak igazsága (am.) 19; Cibakház! Osztály, vigyázz (am.) 18; Kunszent márton Sárkányszív (am.) 18 óra.