Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-19 / 42. szám
1997. február 19., szerda 3. oldal Megyei Körkép Karcagon a legfontosabb feladat a megelőzés Sok a fiatal bűnelkövető Az idei évben sem lesznek jobbak a rendőrség működési feltételei, bár év végén megindulhat a felfelé ívelés - mondta tegnap a karcagi kapitányságon tartott értekezleten Kopasz Árpád megyei rendőrfőkapitány. Az értekezleten szó esett többek között a gazdasági helyzetről, mely naponta feladta a leckét a kapitányságoknak a végrehajtásnál, s arról, hogy az elöregedett gépkocsik cseréjére, modernizálásra, benzinre idén sem lesz több pénz. A karcagi kapitányság tavalyi felderítési eredményessége 49,8 százalék, a második legjobb a megyében - derült ki Szabó Dénes őrnagy, rendőr- kapitány beszámolójából. Tavaly a 660 lopás egynegyede kerékpár-, baromfilopás volt, s a lopott gépjárművek közül minden második megkerült. A közterületeken az egyenruhás jelenlétnek köszönhetően nem romlott a helyzet. Az eredményes munkát segítette az alkalmanként 15-20 rendőrrel megszervezett „gurulós akció” is. Az azonban mindenképp elszomorító, hogy 109 fiatal- és 49 gyermekkorú elkövető került kapcsolatba a rendőrséggel. Ez az országos átlagnál nem rosszabb, ennek ellenére megkezdték a 10-18 évesek között a megelőzési munkát, melynek idén talán már lesz is eredménye. Tavaly 1817 szabálysértési eljárás indult, melynek egyötöde tulajdon elleni volt, s 5,1 millió forint helyszíni bírságot szabtak ki, melynek jó része a traffipax- gépkocsi üzembe állításának köszönhető. A 86 közlekedési balesetből 8 végződött halállal. A kapitány a megelőzést tartja a legfontosabbnak, ez azonban az anyagiak függvénye, hiszen az üzemanyagkeret csak arra ad lehetőséget, hogy napi 50-60 kilométert menjen egy autó. így elsősorban a napi eseményekre tudnak reagálni. D. E. Az SZDSZ a megyei önkormányzatról Folyamatosan veszteségesek Évek óta veszteséges a megyei önkormányzat, ráadásul kezdi felélni vagyonát. A megye folyamatosan hitelfelvételre szorul, és ha a megyei vezetés felvállalja a tervezett célokat, akkor a jelenlegi 170 milliós hiány ’98-ra 322, ’99-re 532 millió forint lesz. Nagy érdeklődés mellett zajlott a maszkkészítő verseny A farsangi alakoskodás kellékei versenyre nevezett munkák a gyerekek gazdag képzeletvilágáról, kézügyességéről tanúskodnak. A kiállítás alaphangulatát a megnyitóban közreműködő Bernhardt Andrásné és tanítványának, Joósz Diánának hegedűjátéka, valamint a Kis Ernő úti óvoda irka-firka csoportjának télűző műsora adta meg. H. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója megnyitójában kiemelte, az alakoskodás, a maszkkészítés minden korban, minden népnél az élet fontos része volt, rengeteg szokáshoz, hagyományhoz kapcsolódik. A renű-zvény szervezői, látva a maszkok színvonalát, ötletességét, sokszínűségét úgy döntöttek, nem rangsorolják a maszkokat. A többinél egy kicsivel jobb munkákat nívódíjjal jutalmazták. B. Cs. Szűknek bizonyult a tanácskozóterem a közmeghallgatáson A fürediek törődnek városukkal Tiszafüreden nemrég lakossági közmeghallgatást tartottak. A tíz nappal korábban, hivatalos formában is közzétett napirendek -1997. évi költségvetés, egyházi iskola beindítása, új városi gyógyszertár létesítése - már előre sejtették, hogy nagy lesz az érdeklődés. No meg az is, hogy az előre kihelyezett urnákban szép számmal gyülekeztek a kérdések. Közel háromszáz pályamunka közül választották ki a jászberényi Déryné Művelődési Központ nagytermében tegnap megnyitott maszkkiállítá1' bemutatott darabjait. A város óvodáiban és iskoláiban meghirdetett ..Alakoskod- junk” maszkkészítő verseny Ötletgazdag munkák láthatók a kiállításon Mindezen riasztó adatokat Erdei Péter, a közgyűlés SZDSZ-es frakcióvezetője jelentette ki sajtótájékoztatóján, amelynek egyetlen témája a megyei közgyűlés költségvetése volt. A megye évről évre eladósodik, igaz, eddig egyre csökkenő mértéket mutattak a számok. 1994-ben 340, ’95-ben 201, ’96- ban 180 milliós hiánnyal volt kénytelen „gazdálkodni” a régió tanácsa, míg ’97-ben 170 milliós hitelt terveznek. Ugyanakkor a megye kezdi felélni saját vagyo(Folytatás az L oldalról) kromatográf 87 mintavételi ponton folyamatosan méri az energiahordozó tulajdonságait, többek között a fűtőértékét, amelyet 20 laboratóriumi mérés egészít ki. A kapóit adatokból a Mól Siófokon és Szolnokon számítógép segítségével napi, heti és havi átlagot számol - ez utóbbi szerepel a fogyasztók számláján. A jellemző fűtőérték 33-36 megajoule köbméterenként. Mint a Mól illetékesei elmondták, kevés helyen kapnak olyan jó minőségű gázt, mint térségünkben, sőt Európa legjobb földgáza áramlik otthonainkba. Ha ez így van, akkor miért e sok panasz? - merült fel a kérdés a jelenlévőkben. Ennek megválaszolására Marjas Kornél, a Tigáz vezérigazgatója nát. Természetesen kormányzati döntések is beleszóltak a hiányos gazdálkodásba, de nem kerülhetők meg a megszorító intézkedések. Miközben veszteséges a megyei kassza, aközben a képviselők tiszteletdíját jelentősen megnövelnék. Ezért az SZDSZ azt javasolja, hogy a díjakat a köztisztviselőkéhez mérten csak 17 százalékkal emeljék. Az SZDSZ mindezekért nem fogadja el a költségvetést - jelentette ki Erdei Péter. ta vállalkozott, aki szerint a panaszosok abból indulnak ki, hogy ha például szokatlanul sokáig fő az étel, akkor a gáz fűtőértékével van gond. Nos, ilyenkor, a gázfogyasztás csúcsidőszakában előfordul, hogy a legfelső emeleteken a lecsökkent nyomás miatt kisebb lánggal ég a tűzhely, következésképpen hosszabb idő kell például az ebéd elkészítéséhez. Mivel azonban kevesebb az elégett gázmennyiség, így az óra is lassabban forog, tehát a fogyasztót nem éri kár. Emellett fontos tényező a készülékek beállítása is - tudtuk meg a rendezvényen, ahol az is elhangzott, hogy a földgázzal kapcsolatos fogyasztói panaszok orvoslásában a Magyar Energiahivatal az illetékes. -ÍzKi mit tud?-győztesek a martfűi városi bálon Az év társasági eseménye Március első szombatja a városi bál napja már évek óta Martfűn. Sokak szerint talán a város legfontosabb társasági eseménye ez. Most a szokásoktól eltérően nem az első szombaton rendezik meg, hanem a másodikon, március 8-án. A Városi Művelődési Központ ad otthont a bálnak, amely egyúttal Martfű várossá avatásának ünnepe is. Az évfordulóhoz méltó műsorral készülnek a szervezők, s a legutóbbi Ki mit tud? egy-két győztesét szeretnének meghívni. A szolnoki Ötkölök néptáncegyüttes már jelezte jövetelét, a másik fellépő nevét egyelőre titokban tartják. Ahogyan azt már megszokhatták a bál rendszeres látogatói, idén is a Szinkron együttes szolgáltatja a zenét, -pókászÜj konyha Vezsenyen Mindenkinek főznek Bővítik Vezsenyen az iskolát. Ebből az alkalomból készült el a közelmúltban egy 200 adagos szociális konyha. Az iskolabővítés öt éve kezdődött, a konyha pedig két évig készült. Közben ugyanis a gáz-, a telefonberuházás is lekötötte a község anyagi erőit, ezért az iskolabővítés lassabban haladt. A konyha iskolakonyhának indult, és a Népjóléti Minisztérium másfél millió forinttal támogatta a létrehozását. Az ön- kormányzat is hozzájárult egymillióval, így sikerült kialakítani a tágas, esztétikus konyhát, ahol nemcsak az iskolásoknak főznek, hanem az intézményeket, az óvodát is ellátják. Innen hordják az ételt a rászoruló idős embereknek is. A községben lakók közül bárki igénybe veheti az előfizetéses ebédet. -péTurza Ferenc festőművész - a Budapesti Zichy Galéria Alkotóközösség és a Budapesti Független Magyar Szalon Képzőművészeti Egyesület tagja - kiállítása nyűt meg tegnap a szolnoki Hozam Klubban. A tárlat február 28-ig tekinthető meg. FOTÓ: CS. I. így is történt, hiszen szűknek bizonyult a polgármesteri hivatal nagy tanácskozóterme. Az este 10 órakor befejeződött tanácskozásról kértük ki Tiszafüred polgármesterének véleményét. Rente Ferenc elsősorban az aktivitás miatt értékelte igen hasznosnak a lakossági fórumot. Azzal együtt, hogy kihangsúlyozta: az elmúlt évekkel ellentétben most névvel és címmel érkeztek be a hivatalba a kérdések. A helyszínen pedig több mint húszán kértek és kaptak is szót. Rente Ferenc arról tájékoztatta lapunkat, hogy a költség- vetés kapcsán több olyan, városi infrastruktúrát érintő felvetés érkezett - út- és járdaépí(Folytatás az I. oldalról) Sajnos továbbra is nagyon alacsony szinten valósulnak meg beruházások, csupán egy szűk termelői kör tudja megújítani eszközállományát. Soha nem volt ilyen mélyponton az állat- tenyésztés, különösen ott, ahol vásárolt takarmánnyal fedezik a jószágok szükségleteit. Papp László szerint pozitív tendencia figyelhető meg a finanszírozásban, a bankok azonban továbbra is olyan feltételeket, biztosítékokat követelnek, hogy a kölcsön sok termelőnek leginkább csak elvi lehetés, környezet- és városrendezés, -fejlesztés és így tovább amit az önkormányzat lehetőségei függvényében még be tud építeni a költségvetésébe. Nem hiába tartogatott sok izgalmat a református iskola ez évi beindításának kérdése, ugyanis ekkor volt legaktívabb a fórum. Tiszafüred polgár- mestere pozitívan értékelte, hogy a vitában részt vevők véleménye - mind a létrehozás mellett érvelőké, mind a Kiss Pál iskola jövőjéért aggódóké — megerősítette: az iskola, az egyház és az önkormányzat egyeztetésével olyan átadásátvételi ütemezést kell előkészíteni, mely tisztázva a vitás kérdéseket, nem sérti sem az egyház, sem a szülők, sem a tőség. Az elmúlt év eredményei jó néhány kedvezőtlen folyamat ellenére is elmozdulást jeleznek, de soha nem tapasztalt differenciálódás mutatható ki a gazdálkodóknál. Egy szűk csoport a dinamikus fejlődés pályájára állt, a derékhad napi küzdelmet folytat, de helyzete viszonylag stabil, a fennmaradó hányad azonban leszálló ágban van - vélte a Teszöv titkára. Szintén a tavalyi esztendő krónikájához tartozik, hogy jászsági kezdeményezésre megalakult egy nonprofit növénybiztosító, az ez évi tervek gyermekek, sem pedig az érintett pedagógusok érdekeit. Az új gyógyszertár alapítása ügyében Rente Ferenc polgármester szinte természetesnek tartotta, hogy a már üzemelő, két privatizált patika vezetői tiltakoztak a jelentkező konkurencia ellen, de hozzáfűzte: miután a tiszafüredi képviselő-testületnek csak véleményezési joga van az ügyben, tiszteletben tartják mind az elutasító, mind a versenyszemlélet erősítését javasló véleményeket a következő ön- kormányzati ülésen. Ez utóbbival kapcsolatban kifejtette még a polgármester, hogy meggyőződése: hasonló lakossági fórumok jól segíthetik az önkormányzat munkáját. Azzal együtt, hogy a pénteki közmeghallgatáson tizennégy városatya reagálhatott személyesen is a vitatott kérdésekre, az önkormányzat tevékenységét is érintő pró és kontra érvekre. -perczeközött pedig egy beszerző és értékesítő szövetkezet megalapítása szerepel. A szövetkezetek nagy várakozással tekintenek a ’97-es év elé, annak ellenére, hogy az esztendő indítása komoly nehézségekbe ütközött, az esős ősz miatt sok időszerű munka elmaradt. A termelők bíznak abban, hogy a döntéshozók - nyilatkozataiknak megfelelően - másképp közelítenek az agrárium problémáihoz, s igényt tartanak az érdekvédelem hatékony közreműködéséhez. L. Z. Tisztán lássunk gázügyben Érzéki csalódás vagy gyenge minőség? A derékhad napi küzdelmet folytat Utazzon az időben Nostradamusszal! (5.) A Kennedyekről szólnak a négysorosak? Nostradamus Próféciáinak kommentátorai - érthető módon - mindenkor hajlottak arra, hogy olyan eseményekre keressenek utalásokat, amelyek saját korukban történtek. Egynémely mai kortárs pedig azt állítja, hogy egy egész sor olyan négysorosra lelt, amely versek összefüggést mutatnak a két meggyilkolt fivérrel, John F. és Robert Ken- nedyvel. E könyv szerzője azt az álláspontot képviseli, hogy e szakaszok némelyike olyany- nyira bizonytalan, hogy lehetetlen teljes biztonsággal állítani, közülük bármelyik is feltétlenül a Kennedyekre utalna. AII. Centúria 57. verse nem feltétlenül vonatkozik a kubai válságra és Kennedy elnök halálára. A fordítás mindenesetre nem mindenképpen illik erre: Harc előtt dől ki a nagy ember, / túl korai halál (lesz) a megsiratott sorsa: / Fogyatékosán született, ám megússza az út nagy részét; / a folyó közelében vér szennyezi a földet. Elég merész dolog lenne azt állítani Kennedy elnökről, hogy bár egész hivatali ideje alatt súlyos gerincbántalmak gyötörték és egy krónikus nemi betegség utóhatása alatt szenvedett, „fogyatékosán született” volna, hacsak nem erkölcsi értelemben. A szakasz további részei még kevésbé találóak, mert bár a második sor egyértelműen utal a váratlan halálra, nem szabad elfeledkezni arról, hogy az elnökgyilkosság a kubai rakétatelepítési tervvel összefüggő diplomáciai konfliktusnak nem előtte, hanem utána következett be. Ugyanilyen bizonytalan, ám valamivel jogosultabb feltételezés lenne a X. Centúria első három sorát John F. Kennedyre és Robert Ken- nedyre érteni, mivelhogy mindkét fivér gyilkosság áldozata lett: Az utód bosszút fog állni csinos fivére miatt, / bosszú árnyékában foglalja el az országot, / megöletvén a megvetett halott vére lesz az a akadály .. . Amennyiben, sokakhoz hasonlóan, azt feltételezzük, hogy itt, ugyan igen általános prófécia keretében, a Kennedyekről esik szó, a következő problémákba ütközünk: a) Robert Kennedy nem volt sem bosszúállója, sem elnöki utóda bátyjának, sem közvetlen, sem közvetett értelemben; b) az utolsó sor arra tűnik utalni, hogy az esemény vagy események, mindegy, hogy milyenek is voltak azok, de feltétlenül két fivérről van szó, valamilyen módon hatással voltak az angol-francia kapcsolatokra - amit aligha lehet állítani a két Kennedy haláláról. Egy másik vers, amelyet a Kennedy családra szoktak alkalmazni, a IX. 36., ennek utolsó két sora a következőképpen szól: Örökös fogság, magasról csap le a villám, / amikor három fivért megsebesítenek és meggyilkolnak. A szerző szkeptikus e vers állítólagos profetikus tartalmát illetően. Amennyiben nincsen igaza, nincsenek jó kilátásai a harmadik testvérnek, Edward Kennedynek, és a második sor szerint valamikor egy húsvét táján telik be a jóslat, mert a szakasz második sora ekképpen hangzik: „nincs messze húsvét, zűrzavar, késszúrás”. FEB A százharmadik születésnap Jászberény ez idő szerinti legidősebb lakóját ünnepelték a napokban. Özv. Bagi Kálmánnét 103. születésnapja alkalmából dr. Boros Dezső alpolgármester köszöntötte. Ajándékcsomagot, virágcsokrot kapott a Vöröskereszttől és a polgármesteri hivatal népjóléti irodájától is. Az 1894-ben született idős asszonynak kijutott az élet árnyékos oldalából is. Férjét még 1965-ben veszítette el, de tíz gyermeke közül is már csak ketten élnek. A múlt században épült kis parasztházban fiával és lányával él most Bagi Kál- mánné. A hosszú évek során 13 unokája, 22 dédunokája és két ükunokája született. A látását hosszú ideje elvesztett Marika néni mai napig szeret verselni, a régmúlt dolgairól mesélni. -bcsóriási érdeklődés mellett zajlott. Puskásné Suhaly Csilla bevezetőjében elmondta, a