Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-18 / 41. szám
r TALLÓZÓ Jövőkép fejlesztés és felújítás nélkül 3. o Gazdasági tükör 4.o. A Kunságban jártunk 7. o Mázlista voltam, optimista vagyok 9. o. Félelem és várakozás 9. o. Vili. évfolyam, 41. szám 1997. február 18., kedd Előfizetők Vásárlói KEVBJA V J Az 1996/97-es évad ötödik bemutatójaként láthatja a közönség a szolnoki Szigligeti Színház műsorán a már klasszikusnak számító Hair című musicalt, két részben. A Bagó Bertalan rendezte darab premierje pénteken este lesz. Képeink a tegnapi próbán készültek. fotó: cs. i. Rendőri munkaértekezlet Tiszafüreden A lakosság hangulata minősít A nyolc térségi település rendőri felügyeletét is ellátó tiszafüredi rendőrkapitányság tegnapi munkaértekezletén elhangzott, hogy megyénkben csupán ebben a térségben javult a bűnesetek felderítési mutatója. A Tisza-tó vonzáskörzetében, ahol a növekvő idegenforgalom is nehezíti a rendőrök munkáját, ez még akkor is tiszteletre méltó, ha az erőszakos bűncselekmények számának növekedésével csökkent a lakosság biztonságérzete. Ezért jogos a térségi önkormányzatok részéről az az igény, hogy legyen több rendőr, egyenruhás az utcán. Bállá Ferenc alezredes, Tiszafüred rendőrkapitánya jelentésében azonban arról is szólt: a kérdés csak az, hogy miből, kivel és milyen feltételek mellett. A válaszkulcsszavak szerint: ugyanannyiból, ugyanannyi fővel s egy évvel öregebb technikával. Éppen ezért van szükség az átszervezésre, mely Füredet sem kerülheti el. Reformok előtt spórolósabb önállósággal - ez lehet a mottója a füredi rendőrök idei esztendejének. A reformot ugyanis az jelenti, hogy a rendkívül leterhelt bűnügyi osztály mellett várhatóan közlekedési, igazgatásrendészeti ' és közbiztonsági osztály is fog működni az átszervezések után. A spórolósabb önállóságot pedig az, hogy stagnáló létszámmal, de kevesebb vezetővel kívánják növelni a hatékonyságot. (Folytatás a 3. oldalon) Ünnepélyes keretek között tegnap megkezdték a nemrég bevonult fiatalok kiképzését a szolnoki 34. Bercsényi László Felderítő Zászlóaljnál. Az ország különböző részéről érkezett százöt újonc zömében önként jelentkezett az alakulathoz, ahol a bekerüléshez nem ritka az egy-két év várakozási idő sem a túljelentkezés miatt. Az ugróállományba besorozott kiskatonák a márciusi eskütétel után, májusban kezdik el az ejtőernyős ugrásokat, fotó: cs. i. Színvonalas tervekkel Döntő lépés az új városközpont felé Tiszaföldvár polgármesteri hivatala és a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium még tavaly szeptemberben írta ki meghívásos pályázatát a város új központjának megtervezésére. Tegnap a földvári városházán ünnepélyes keretek között hirdettek győztest.- Hosszá távú munkát indított el a képviselő-testület, hiszen a majdani föllendülés záloga lehet az új városközpont - mondta rövid értékelő beszédében Marosfalvi Ernő polgár- mester. A pályázók színvonalas terveket nyújtottak be, de egyik sem oldotta meg a kívánalmakat teljesen, ezért első díjat nem adott ki a bírálóbizottság. A budapesti Településfejlesztési, Gazdálkodási és Területrendezési Bt., valamint a pécsi Aedis Építészeti és Kereskedelmi Kft. munkáját találták a legjobbnak, közösen kapták meg a második díjat s az ezzel járó 160-160 ezer forintot. A harmadik helyen egy szolnoki és egy szegedi cég végzett, az ő jutalmuk 120 ezer forint. -pókászGyengülő influenza Az elmúlt héten volt az influenzajárvány harmadik hete. Ez az időszak egyértelműen azt mutatja, hogy csökken a megbetegedések száma. Mint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézetének tájékoztatásából kiderül, megyénkben az elmúlt héten 2560-an fordultak influenzás és influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz. Ez a szám az előző hetihez képest, amikor még háromezer fölött volt az orvost felkeresők száma, harmincszázalékos csökkenést mutat. Hasonlóan csökkentek a szövődmények is, amelyek ösz- szesen 99 esetben fordultak elő. Továbbra is a légcsőhurut és a tüdőgyulladás a leggyakoribb szövődmény. Kórházba nyolc beteg került. A járvány ideje alatt haláleset nem történt influenzás megbetegedés miatt. -péA kamara és a terméktanácsok összefogása elkerülhetetlen Kényes az agrárpiaci egyensúly Négyéves a magyar agrárpiaci rendtartás: már nem kiscsoportos, de még bündig óvodáskorú. A mezőgazdasági vertikumra jellemző tőkehiány, a szűkös költségvetési lehetőségek, az Európai Unió és a WTO - a Kereskedelmi Világszervezet - támasztotta követelmények bűvkörében bizony nehéz feladat elfogadható piacszabályozást kialakítani, ilyen sokszereplős piacot ugyanis még figyelni sem könnyű. Mindezt Botos Károly, az FM Agrárrendtartási Hivatalának elnökhelyettese hangsúlyozta tegnap előadásában a megyeházán. A megyei agrárkamara meghívásának eleget téve a szakember elsőként a piacszabályozás problémáira hívta fel a szépszámú hallgatóság figyelmét. Mint mondta, a KGST-export, amely mögé egykor az állam százszázalékos garanciával állt, elfedte azt a tényt, hogy a mezőgazdaság tőkeszerkezete rossz. A tőkehiány sajnos ma is jellemző, ezért sok, nem piaci eredetű probléma is végső soron azzá válik. A rendszerváltás óta pedig az állami szerepvállalás új alapokra került, s csak szélsőséges helyzetekben avatkozik be a gazdasági folyamatokba. (Folytatás a 4. oldalon) A kettős adótábla feladta a leckét Bevallási dömping végszóra A megyei APEH az idén összesen 16 500 bevallást vár az egyéni vállalkozóktól. Péntekig közel fele már megérkezett, ám tegnapra még további mintegy 8 ezer adóbevallást vártak. Az eddig feldolgozott szja-bevallásoknak egyébként mintegy 60-70 százaléka hibás - tudtuk meg a megyei adóhatóságtól. Minden egyéni vállalkozónak, illetve valamennyi, adószámmal rendelkező gazdálkodónak február 15-e helyett 17-e éjfélig kellett volna bevallást adnia. A megyei adóhatóság az egyéni vállalkozóktól összesen 16 500 bevallást vár, melynek fele péntekig megérkezett. Bár az APEH pénteken is tartott ügyfélfogadást, azonban tolongásról egyáltalán nem lehetett beszélni. Ezzel szemben tegnap csak a délelőtti órákban több mint 300-an keresték fel személyesen a hivatalt a bevallás leadása miatt. Az már évek óta megszokottá vált, hogy a bevallások mintegy fele az utolsó pillanatban érkezik meg az APEH-hez. Egyébként szintén többéves tapasztalat az is, hogy határidőre nem mindenki tesz eleget bevallási kötelezettségének. Az idén is csak 90 százalékos teljesítésre számítanak az adóhivatalban dolgozók, függetlenül attól, hogy tegnap éjfélig még postára lehetett adni a csomagot. (Folytatás a 4. oldalon) Sorokban Meghívás tárgyalásra Kiskőrös. A mezőgazdasági termelők demonstrációjának szervezésére alákult bizottság szerdán a helyi művelődési házba várja egyeztető értekezletre a földművelésügyi, illetve a pénzügyi tárca képviselőit. Lottónyeremények Az 5/90-es lottón nem volt telitalálat. A 4-esek 213 282, a 3- asok 4119, a 2-esek 290 forintot érnek. A 6/45-ös lottón sem hat-, sem 5+1 találatos nem volt. Az 5-ösökre 129 818, a 4- esekre 1929, a 3-asokra 384 forintot fizetnek. A dzsókeren egy telitalálatos volt, nyereménye 20 851 564 forint. Totónyeremények A 13 plusz egyes nyereménye 8 101 831, a 13-asé 2 314 809, a 12-eseké 31.002, a 11-eseké 2192, a 10-eseké 450 forint. A* Altek Téglaipari Kft. tiszaföldvári téglagyárában - ha az időjárás engedi - március 20-án nyerstéglagyártással elkezdődik a termelés. Április közepén már égetik a jelenleg karbantartás alatt álló kemencék az első téglákat, ami kis méretűből az év végére eléri az ötmillió darabot. Képünkön a gépek nagyjavítása látható. fotó: csabai A megyében 16 ezer hektár áll víz alatt Nincs olvadás belvíz nélkül Az utóbbi napok enyhe időjárása következtében gyors olvadásnak indult a hóréteg. A többletvíz persze nem csak a településeken okozott gondokat, hanem a határban is. A Kötivizig felmérése szerint jelenleg megyénkben 15 ezer 800 hektárt öntött el a belvíz. Jelentős elöntések elsősorban Mezőtúr, Kisújszállás és Karcag térségében vannak, ott is főleg azokon a határrészeken, ahol rossz vízáteresztő képességű szikes, agyagos a talaj - tudtuk meg Járna Zoltántól, a Kötivizig szakemberétől. Az említett területeken elrendelték a másodfokú belvíz- védelmi készültséget, ami a figyelőszolgálat mellett azt is jelenti, hogy beindították az átemelő szivattyúkat. Jelenleg 18 szivattyútelepen szorgoskodnak azért, hogy a táblákról mielőbb a befogadó- csatornákba kerüljön a pillanatnyilag nem életet adó víztömeg. (Tavaly mintegy 12 ezer hektáron okozott gondot a vízbőség.) Komoly problémákat idéz elő viszont az, hogy a földtulajdonviszonyok változásával többnyire gazda nélkül maradtak a csatornák. A vízelvezető művek sok helyütt feliszapo- lódtak, netán beszántották, a műtárgyak használhatatlanná váltak, sőt olykor el is lopták az alkatrészeit. A belvíz elleni védekezés mindenkinek az érdeke, hiszen milliós, milliárdos értékekről van szó. A gazdálkodóknak feltétlenül, ezért ahol lehet, például vízelvezető barázdák kihúzásával sokat segíthetnek a belvíz „eltüntetésében”. L. Z.