Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-14 / 38. szám
1997. február 14., péntek Sport 5. oldal Debrecenben játszik a Mol KK A fiúk kiheverték az influenzát „Vége a betegségnek, lecsengett az influenza” - jelentette ki dr. Sebestyén Mihály főorvos, a szolnoki kézilabdázók csapatorvosa. Némi túlzással azt írhatnánk, ebben a nehéz időszakban ő az edző, ő állítja ösz- sze a csapatot. Természetesen erről szó nincs, sőt a népszerű „doki” azt is elmondta, hogy minden kézilabdás játékra alkalmas, ellenben azt hozzátette: - Az erőnlétet sajnos megviselte az A-vírus, amelynek támadása teljesen kiszámíthatatlan. Ezért sem oltottuk be a játékosokat, s bár a közegészség- ügyben ezzel többen nem értenek egyet, én azt mondom, jövőre sem lesz védőoltás. Csupán még egy mondat erejéig a maródiaknál maradva, a fiatal Berkó Lajos térdét a napokban meg kellett operálni, ő lábadozik, gyógyulása azonban , - miután atroszkópiás beavatTerrorista támadás Naganóban? Japán környezetvédelmi csoportok azzal fenyegették meg az 1998-as naganói téli olimpia szervezőit, hogy terrorista merényletet hajtanak végre abban az esetben, ha az ötkarikás játékok le- sikló számának rajtja a kijelölt helyen, vagyis egy nemzeti parkon belül lesz.- Hallottunk a szervezőkhöz intézett fenyegetésekről. A környezetvédelmi csoportok részéről valóban kijelentették, hogy terrorista támadásokat hajtanak végre, amennyiben nem változtatják meg a lesiklás rajtjának helyszínét. Véleményem szerint a naganói szervezőknek meg kell egyezniük ezekkel a csoportokkal - jelentette ki Marc Hodler, a Nemzetközi Síszövetség (FIS) elnöke. kozás történt nála - nem vesz igénybe több hónapot. Hét közben a Cegléddel gyakoroltak a szolnokiak, a közös tréningen úgy tűnt, a Golovin, Makai, Kökény belső hármas lesz a legalkalmasabb a támadások szervezésére. Ez a fogat már szerepelt ebben a felállásban az ősszel, igaz kényszerből, mégis nagy törést nem szabad, hogy okozzon a szerkezeti változás. Védekezésben Szörnyi és Dávid játéka is előtérbe kerülhet. Vajon mit tud a Debrecen? Az egyértelműen látszik, többet, mint tavaly. Nekik is lét- fontosságú a jó helyezés, hiszen a támogatásuk mértéke - ahogy máshol úgyszintén - egyértelműen az eredményesség függvénye. Az idén már ők is a Hódos Imréről elnevezett csarnokban fogadják ellenfeleiket - ahol a népszerű hölgycsapat, a A mai sajnálatosan eldurvult világban, az erőszak terjedésének időszakában különös jelentősége van a becsületes küzdelemnek, az ellenfél tiszteletének, a sportszerűségnek. Pontosan harminc éve, 1967- ben jutalmazták meg első alkalommal Magyarországon azokat a kiváló sportembereket, akik viselkedésükkel, tetteikkel példát mutattak mindenki számára, s a fair play követésére ösztönözték társaikat, környezetüket. A becsületes játék az egyetlen út! ...hirdeti a Magyar Olimpiai Bizottság ismert jelszava, amely a sport egyik legnagyobb értékére, a fair play íratlan szabályaira emlékeztet és egyben annak betartására kötelez versenyzőt, játékost, szakvezetőt, „Löki” -, talán azért, hogy a női sikerekhez szokott közönség a férfi együttessel is kapcsolatban kerülhessen. Jó is a mérlege a Debrecennek hazai pályán, ahol 11 bajnoki pontot szerzett, s bár a Fotextől és a Tromostól kikapott, szorossá tették a meccseket Dajkáék. Ő és Hideg, valamint a Szolnokon elég kevés sót elnyalogatott Áment alkotja a derékhadat, a kapuban a főiskolai világbajnok, Nagy Péter és Pereverzia képes bravúrokra. Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár a piros-feketékre ma fél hattól. Amennyiben a játékosok nem mentik fel előre magukat a közelmúlt járványa okán, és pillanatnyi legjobb tudásuk szerint vetik magukat a küzdelembe, akkor az egyre fogyó bajnoki mérkőzések közül egy jó alkalmat használhatnak ki a cívis városban. edzőt és nézőt egyaránt, mindenkit, aki a sport világában érdekelt. A Magyar Olimpiai Bizottság és a Fair Play Testület ismét példaképeket, jutalmazásra érdemes eseteket, tetteket keres. Ezúton is kéri a szakosztályokat, sportegyesületeket, sportági szakszövetségeket, önkormányzati sportigazgatóságokat, tanintézetek képviselőit éppúgy, mint a sportesemények látogatóit, a sportkedvelőket és nem utolsósorban az írott és elektronikus sajtó munkatársait arra, hogy hívják fel a bizottság figyelmét az elmúlt esztendő jutalmazására érdemes fair play-tetteire. A rövid indoklással alátámasztott javaslataikat legkésőbb 1997. február 24-ig juttassák el a Magyar Olimpiai Bizottság címére (Budapest, 1118, Balogh Tihamér u. 4.). Pénteki sportműsor Kézilabda. NB I., férfiak: Debreceni Dózsa - Mól Szolnok KK, Debrecen, 17.30. Röplabda. Extraliga, nők: Jászberényi RK - Debreceni TE DSI, Jászberény, Bercsényi Általános Iskola, 17.00. Atlétika Félidejéhez érkezett a serdülő B és gyermek korosztályú atléták megyei versenysorozata. A Szolnoki MÁV Véső úti futófolyosóján 230 mezőtúri, törökszentmiklósi, kisúji, jászapáti fiatal állt rajthoz a viadalon. Győztesek, serdülők, 60 m (1982-ben, '83-ban és 84-ben ftületettek): Abiwu Bettina (SZVSI), Göblöys Márta (TSE), Mészáros Ildikó (SZVSI), Toman Zoltán (SZVSI), Kóródi Péter (TSE), Tögyer Ferenc (SZVSI). 60 m gát: Abiwu Bettina (SZVSI), Göblyös Márta (TSE), Óvári Zita (SZVSI), Urbán Szabó András (SZVSI), Fehér László (Mezőtúr). Magasugrás: Balogh Bettina, Németh Csilla (mindkettő SZVSI). Távolugrás: Kovács Krisztián (SZVSI), Fehér László (Mezőtúr), Tögyer Ferenc (SZVSI). Gyermek korosztály, 60m: Németh Klára (SZVSI), Nagy Nóra (Mezőtúr), Barócsi Andrea (TSE), Molnár Arnold (SZVSI), Fehér Imre (TSE), Ecseki Dániel (SZVSI). 60 m gát: Kenyeres Anikó, Öhlbaum Viola (mindkettő SZVSI), Szekeres Judit (TSE), Jámbor István, Fehér Imre, Gonda Attila (mindhárom TSE). Magasugrás: Németh Klára, Gellértfy Zsuzsa (mindkettő TSE), Tompa Zsuzsa (SZVSI). Távolugrás: Ecseki Tibor (SZVSI), Fehér Imre (TSE), Ecseki Dániel (SZVSI). Fair play díjas tettek kerestetnek Jászberényi kavalkád Nem panaszkodhatnak események hiányára az előttünk álló hétvégén a jászberényi sportbarátok. Már pénteken délután beindul a nagyüzem a Jászság fővárosában: a hűtőgépgyári műjégpályán kezdődik a program, ahol . 16 órától rendezik a Gyorskorcsolya Grand Prix záróversenyét. Egy órával később a Bercsényi Úti Általános Iskola tornacsarnokában extraligás női röplabdamérkőzést játszik a Jászberényi RK együttese a Debreceni TE DSI ellen. A találkozó esélyese a hazai gárda, amely győzelme esetén szinte biztosra vehetően a legjobb hat között marad, azaz megváltja helyét a jövő évi extraliga mezőnyébe. Persze az ilyen találkozók szoktak a legnehezebbek lenni, ahol az ellenfél vesztenivaló nélkül léphet pályára. Ezzel együtt is a sokkal nagyobb játékerőt képA JRK erőssége: Pesti Anikó viselő jászberényi lányoknak biztosan kell hozni a győzelmet. Ha megismétlik azt a teljesítményt, melyet legutóbb a Vértes Volán ellen nyújtottak, akkor nem sokáig fog tartani a mérkőzés. Előkészületi labdarúgó-mérkőzés Fél csapatra való hiányzó Sz. MÁV Neusiedler - Vitorul Nagyvárad 4-1 (1-1) Sorozatban játssza a mérkőzéseket a Labdarúgó NB II. tavaszi idényére készülő szolnoki legénység. Szerdán még Szegeden, „Verebes Mágus” csapata ellen (1-1) léptek pályára Horváth Csabáék, csütörtökön pedig Újszászon fogadták a nagyváradiakat. Az őszi kezdőcsapatból Géléi, Major, Dras- kóczi, Kohári, Bontovics valamint Lilinger hiányzott sérülés, betegség és munkahelyi elfoglaltság miatt. Szolnok: Bicskei - Nagy A. - Bélteki (Czapkó), Szecsei, Balogh P., Fedor, Szín, Horváth, Ludasi (Ugrai) - Mar- kóczi, Rácz (Kraszovszkij). A román másodosztály B csoportjában szereplő vendégek húszéves átlagéletkorú gárdája nem ijedt meg a vasutasoktól, és Márta távoli szabadrúgásgóljával a 8. percben a vezetést is megszerezte. Nem sokáig örülhettek azonban a vára- diak a nagy kedvvel játszó Fedor Ottó, a bal összekötő helyéről jobbal látványosan csavart a Vitorul hosszú sarkába. Szünetig ugyan több találat már nem esett, de (kimaradt) helyzetekben nem volt hiány. Fordulás után Fedor forgolódott a váradi kapu előtt, mígnem egy védő saját hálójába segítette a labdát. Az utolsó két percben aztán Ugrai, majd ismét Fedor találta a kapuba, kialakítva ezzel a végeredményt. A csütörtöki találkozón mutatott formájáért elsősorban az ősszel még Tiszafüreden futballozó Nagy Attila, a kapott góltól eltekintve Bicskei kapus valamint a rendkívül lendületes Fedor Ottó érdemel dicséretet. Az apróhirdetések szövegét minden esetben a hirdető' ügyfeleinktől készen kapjuk. Ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. INGATLAN n ■ SS Ingatlan Rt. Az őlö csoport lógja Szolnok, Mészáros L. u. 18. Telefon: 56/377-845 Rendkívüli lehetőség! Szolnok, Pozsonyi út 36. sz. alatt épülő társasházunkban kulcsrakész lakást vásárolhat „szoc.pol” kedvezmény és kedvezményes hitel igénybevételével. Meglévő lakásának értékét a vételárba | beszámítjuk. | MARTFŰN négyszobás, kertes családi ház nagy alsóépülettel áron alul eladó. Telefon: 56/451-399. »4586/2K* ELADÓ Szolnok, Ságvári krt-i 38 négyzetméteres, gázos lakás. Telefon: 56/422- 043. *4837/2K* 8 AUTÓPIAC Szolnokon eladó. Irányár: 6.5 millió Ft. Érdeklődni: 56/3435 3 3. *1328/16T* __________ a KÖVESÚT mellett lévő vízzel, villannyal ellátott 200 férőhelyes istálló, 1.7 hektár udvarral eladó. Érdeklődni: 59/328-589 te- lefonszámon. *4945/21* a ZAGYVARÉKAS, Nagyváradi út 14. szám alatti lakás eladó. Érdeklődni: 56/491-395 telefonszámon, 17 óra után. »5110/2T* SZOLNOKON belvárosi, háromszobás lakás, garázzsal eladó. Érdeklődni: H-P 16.00- 18.00 56/378- 492 telefonon. *5ii6/nc* 8 SZOLNOK, Bercsényi úti 70 négyzet- méteres, 3 szoba étkezős, nagy erkélyes, vízórás, redőnyös, III. emeleti társasházi lakás eladó. Irányár: 3.3 millió Ft. Érdeklődni: 17 óra után, 56/340- 769 telefonszámon. «5125/1T* 8RÁKÓCZIFAL- VÁN 140 négyzet- méteres, tetőteres lakás eladó. Telefon: 56/441-059. «5134/3T* ELADÓ Martfű központjában kétszobás, összkomfortos, gázos, földszinti lakás, vagy szolnoki egyszobás, gázosra cserélhető. 56/378-231, 19.00- tÓl. *5147/1K* a KISÚJSZÁLLÁS, Arany János út 15/a. alatti társasházban utcai szoba, konyha, előszobás lakrész eladó. Irányár: 480.000. Érdeklődni: 56/390- 486, 16.00 óra után. »4576/5T* __________________ a SZOLNOKON, a Kaán Károly lakótelepen építési telek eladó. Telefon: 56/422- 376. »5158/2T* a TISZATENYŐN régi típusú ház 1200 négyzetméteres telekkel eladó. Irányár: 480.000 Ft. Érdeklődni: 56/371-000 telefonszámon. *518l/2T* 8 SZÁSZBERKI kétszobás, ebédlős, összkomfortos családi ház sürgősen eladó. Gáz + vegyes központi fűtés, nagy fűtött garázzsal. Érdeklődni: 56/367091. »4777/4T*, TÁNCSICS M. úton 1 + 2 fél szobás lakás eladó. Érdeklődni: 56/376-963 telefonszámon. *5222/1K* ELADÓ Kispesten, Europarknál 1+2 fél szobás, 53 négyzet- méteres, telefonos, tehermentes VI. emeleti öröklakás 2.6 millió Ft-ért. 06- 20/310-352. *5236/1H* SZANDASZŐLŐ- SÖN 60 négyzetméteres, I. emeleti, gázos lakás sürgősen eladó. Telefon: 56/428-375. *5257/1K* _________________ S ZANDASZŐLŐ- SÖN, Eper úton beépítési lehetőséggel gyümölcsös eladó. Érdeklődni: 56/429-222. *5267/1K* AKNÁS garázs Aranyi úton azonnal eladó. Érdeklődni: este 56/423-656, vagy 424-146. ‘5286/2K* SZANDASZŐLŐ- SÖN, háromszobás családi ház eladó. Érdeklődni: 18.00 után 56/421-120. *5333/1K* 8ÖRMÉNYES, Hársfás út 11. szám alatt lévő építési telek, lakható mellék- épülettel sürgősen eladó. Érdeklődni: 06- 60/489-259 telefonon. «5363/1T* SZOLNOKON, az Ágnes utcában üdülő eladó. Irányár: 700.000 Ft. Érdeklődni: 56/375- 742. *5370/1K* SZOLNOK, Ostor út 4. sz. ház, 448 négyzetméteres telekkel eladó. *5220/1 k* BALATONALMÁDIBAN, a belvárosban, extra kivitelű belső fürdó'medencés családi ház eladó. Érdeklődni: 88/438-709 telefonszámon. »5373/IH* KERTES ház eladó Szolnokon, Remete utca 2. alatt, Kassai úti iskola mögött. Érdeklődni: szombaton, vasárnap délelőtt. Társasház építésére alkalmas hely. *5375/1 k* ELADÓ Újszászon, a Kossuth u. 1. szám alatt egy 5906 nr területű lakóházas ingatlan és a Kossuth u. 3. szám alatt 4613 nr területű kertingatlan gazdasági épülettel 3.1 millió Ft vételárért. Érdeklődni: 56/366-300/14. *5376/1K* MILLÉREN 800 négyzetméteres zártkert körbekerítve, gyümölcsfákkal, szerszámossal, fúrott kút- tal eladó. Érdeklődni: 57/404-914. *5392/1 k* SZOLNOKI, városközponti kétszobás lakás sürgősen eladó. Érdeklődni: 56/373- 602 telefonon. *5402/ik* a KERESÜNK eladó lakásokat, házakat kínálatunk bővítéséhez. CENTRUM Ingatlan- közvetítő Szolnok, Baross út 13. «5404/iT* S SZÉCHENYI-la- kótelepen második emeleti, 1.5 szobás lakás eladó. Érdeklődni: 56/372-759 telefonszámon. »5414/IT* JÁRMŰ Gépkocsi SZÉLVÉDŐ forgalmazása | és beszerelése | Date 2000 Bt. Szolnok, Baross út 6. Tel.: 56/414-443 TÖRÖTT, totálkáros autót vennék 1984-es évjárattól. Telefon: 06/30/440-110; 06/30/310-855. •3I64/I2H* SÉRÜLT, totálkáros autót veszek. Érdeklődni: 06-30/490-210 telefonon. *4347/1211* a SÜRGŐSEN eladó MTZ 80-as, W 50-es fixes Ifa, 1 db billenős pótkocsi. Érdeklődni: 59/328-589 telefonszámon. ‘4947/2T* 8AUTÓBONTÓ nyitva: 8-17 óráig, hétvégén is. Skoda, Lada, Trabant, Wartburg bontott alkatrészei kaphatók Szanda- szőlős, Juhász Gyula út 24. Telefon: 06- 60/451-979. »4955/6T* SVÁLLALJUK minden típusú gépjármű javítását, műszaki vizsgára való felkészítését. Hűtő- és fűtőtestek javítása. Vásárolunk Trabant 601- es gépjárművet bontásra. Érdeklődni: Szolnok, Szegfű út 2. Telefon: 56/428-495. •3865/4T* PLATÓS Aro billenősre alakítva, műszakival, Barkas platós, ponyvás, műszakival eladó. Törökszent- miklós, Kossuth út 3/3. Telefon: 56/391- 270. *5290/IH* a ELADÓ 126-os Polski Fiat 1 év műszakival, felújított motorral, 70.000 Ft-ért, 1 db Suzuki Eko segédmotorkerékpár 50.000 Ft-ért. Érdeklődni naponta: 56/446-331 telefonszámon. ‘5070/2T* 8 AVI A A 31 L, HW 60-11 pótkocsi és VW Passat 1.9 D eladó. Érdeklődni: 56/491- 395 telefonszámon, 17 óra után. *5k»/2t* 9 éves Barkas teher + 5 fő, érvényes műszakival 190.000 Ft-ért eladó. Telefon: 57/423- 453, esti órákban. •5202/2H* a RENAULT 9-es típusú, 1987-es évjáratú személygépkocsi megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni: 56/422-582 telefonon. »5278/IT* Bl982-es Skoda 120 eladó. Telefon: 56/370-885. «5295/IT* ELADÓ ‘83-as évjáratú, 1.6-os benzines Ford Escort. Érdeklődni: Mezőtúr, VII. út 55. Telefon: 06- 56/350-951, vagy 06- 20/382-075. *5304/ih* 8RENAULT-11, 1,6 D, ‘85-ös kiadású, Magyarországon vásárolt eladó, vagy D 1000-es csere érdekel. Telefon: 59/328-192, 19 óra után, *5382/it* 8 1,3-AS Ford Escort Alba, 2.5 éves eladó. Telefon: 56/438-024. »5330/1T* FIATAL BESZÁMÍTOTT AUTÓK Suzuki Sedan 1.3 GLX 2,5 év, 31.000 km, 1.110.000 Ft Opel Astra Karavan 1,7 Dtgk. 1,5 év, 38.000 km, 1.650.000 Ft részletfizetés, lízing lehetőség Renault OMCAR Kft. Szolnok, Abonyi út 63., tel.: 56/341-086 Személy- és tehergépjárművek, utánfutók, mezőgazdasági gépek javításában széles körű szolgáltatást nyiyt: I fegyvernek! Autójavító Kft. fegyvernek, felszabadulás u. l/a. Telefon: 56/481-04«. Telefon/fax: 56/481-047 SKODA-szerelvény, 10 hó műszakival és EO 26-21 típusú kotróhoz tolólap és munkahengerek eladók. Érdeklődni: Szolnok, Cseresznye 26. Telefon: 06-60/483-287. •5352/1K* FÉL éves Opel Astra Sedan 1.6 i 16 V, sérülésmentesen, extrákkal igényesnek eladó. Érdeklődni: 06-20/460-650 telefonon. *5393/1H* 1994-es Suzuki Sedan, 1.3 bordómetál színben igényesnek eladó. Érdeklődni: 57/410-554 telefonon. »5394/1H* 8 7 ÉVES Mitsubishi Lancer 1.8 dízel, szervizkönyvvel eladó. Érdeklődni: 53/360-891, vagy 06- 20/442-118-as telefonon. «5400/1T* GÉPEM 8 KAPHATÓ raktárról azonnal: MTZ, T- 150, JUMZ alkatrészek, csapágyak, szime- ringek, akkumulátorok, Carrier kenőanyagok, kis- és nagytételben. Cím: Faragó Bt. Kunhegyes, Besenyő út 7. Telefon/fax: 59/326- 442, 30/281-449, 60/386-583. *3243/101* ■ 220 V-os, 300-as gyalugép eladó. Érdeklődni: 59/322-652 telefonszámon. **5397/1H* ÁLLATOK a 5 éves, képzett rottweiler kan kutya eladó. Telefon: 57/450755. »5017/3T* a 120 kg-os hízók eladók. Szolnok, Sashalmi Út 99. »5298/1T* 1 db magyartarka 7 hónapos vemhes üsző eladó. Gácsi Sándor, Mesterszállás, Alsórész 221. »5303/1H* SODROTT, héthónapos hasas ló eladó. Surján, Újtelep 20. *5306/1H* 2 db 2 hetes üszőboijú eladó. Érdeklődni: Szolnok, Ugar 60., volt Le- nin TSZ-ben. »5313/2K* 3 hetes magyartarka üszőborjú eladó. Szolnok, Ugar 100/a., 32- es út mellett. *5372/1 k* HÍZÓ eladó Szolnok, Párduc utca 6. *5415/111* APÁS-VÉTEL RÉGISÉGEKET, hagyatékot, festményt vásárolok azonnali készpénzfizetéssel. 06-20/574-605, vagy 56/414-789. *485o/4k* FÓLIAHEGESZTŐ + vágógép eladó. Érdeklődni: 56/414-735. •503I/2K* JÓ állapotban lévő Videoton színes TV eladó, Szolnok, Ady E. Út 16. V/ll. «5065/1K* 500 kg-ig mérő tolósúlyos mázsa és 2 db piaci tányéros mérleg eladó. Mezőtúr, Landler Jenő út 3. Telefon: 56/353-012. *5094/1 h* BART-AUDIO hangfal (200 watt) és kazettás deck eladó. Érdeklődni: 56/379- 669. »5107/1T* ÚJSZERŰ sztereo teletextes TV és video eladó. Érdeklődni: 60/480-100. »5270/iK* aVÖRÖSHAGY- MA vetőmag eladó. Érdeklődni: munkaidőben Tóth Béla 56/491-110/44-es mellék, este 57/456- 420. »5386/IT* FAGYISOK! Kétté- gelyes gyorsfagyasztó eladó. Id. Lőrincz István, Jászberény, Szent Imre herceg út 45. »5395/1H* VEGYES FIGYELEM! Túrke- vén jó áron több száz hektár termőföldet bérelek 1997. őszétől! Cím: 1365. Budapest, Pf.: 627. *4755/1 k* «PARKETTÁT, amíg a készlet tart, 96-os, sőt 95-ös árakon az újszászi Parkett Szaküzletből! 30 km-en belül ingyenes házhoz szállítás. Cím: Újszász, Baross út 25/a. Telefon: 56/366- 525. »4439/4T* AGROGRAIN Kereskedelmi Részvénytársaság orosz import műtrágyát kínál eladásra min. 34,4 %-os ammónium-nitrát. 3.000 Ft/q + áfa csomagolás: ca. SO kg-os PE zsákban Cegép Rt. raktár, Cegléd Külső-Kéta! út Árukiadás helyben érdeklődni lehet: Agrograin Rt. Budapest Telefon: 1/270-4030/234 mellék