Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-13 / 37. szám

6. oldal 1997. február 13., csütörtök Gazdasági Tükör Karcag egyik kitörési pontja az idegenforgalom Karcag a több éves szigorú, takarékos gazdálkodásának kö­szönhetően talpon maradt, sőt idén a 2 milliárdos költségve­tésből futja beruházásokra, intézményi felújításokra, önkor­mányzati lakásépítésre is. A város terveiről, eredményeiről dr. Fazekas Sándor polgármesterrel beszélgettünk. A polgármester szerint a tavalyi év nem mondható egy diadal­menetnek, mert dominálta az a kormányzati restrikciós politika, mely az önkormányzat pénzügyi lehetőségeit nagymértékben kor­látozta. Az mindenképpen ered­mény, hogy a Karcag úgy tudott fizetőképes maradni, hogy egyúttal megőrizte vagyonát, és pályázati lehetőségeit. A város első embere fontos­nak tartja, hogy ’96-ban új épü­letbe költözött a Györffy István iskola. A századfordulós, volt kollégiumi épületet felújították, s ez mint értékvédelmi munka is kiemelkedő. A szilárdhulla- dék-lerakó építésének a meg­kezdése is fontos lépés volt. A 270 milliós beruházás elkezdését a pályázati támogatások tettek lehetővé. Tavaly is folytatódott az aszfaltútépítés. A legfonto­sabb eredménynek mégis az in­tézményi működőképesség megőrzését tartja a polgármester, hiszen ez az a terület, ahol a szolgáltatásokat a lakosok, gyermekek közvetlenül igénybe veszik. A jobb színvonalú ellá­tást szolgálta a kórházban a 20 millió forintos gépműszerfejlesz­tés. A városi strandon is végez­tek felújítást, melynek köszönhe­tően tavaly majd 60 ezren láto­gattak ki a fürdőbe. Előrelépést jelentett az uszoda vizének tem- perálása is, így azt is sokan vet­ték igénybe úszásoktatásra is. Fejlesztések, felújítások A rendkívül fegyelmezett, szi­gorú gazdálkodás lehetővé tette, hogy 1997-ben komo­lyabb felújítások legyenek. Az egészségügyi ágazat nélkül a város költségvetése 2 milliárd forint. A polgármester biztosí­tottnak látja az intézmények működését, mind a dologi, mind a munkabér oldalról. Ez azért is fontos, mert igazolja azt a következetes átszerve­zést, leépítést, melyet végre­hajtottak. Tavaly megtörtént az intézmények részleges átszer­vezése, összevonása. A felsza­badult épületeket bérbeadás út­ján hasznosítják. Többek kö­zött ezek a lépések tették lehe­tővé, hogy a város talpon tu­dott maradni. A fejlesztések közül idén a legjelentősebb a szilárdhulladék-lerakó építé­sének a befejezése, s a szenny­víztelep 40 milliós rekonstruk­ciójának elkezdése. A lakása­lapból 56 millióért 10 lakás épül a Széchenyi sugárút vé­gén, és 6 a kórház területén. A kórház gépműszerfejlesztését idén is folytatják, a 12 milliós Az önkormányzat vette meg önerő biztosított, s az alapellá­tás részére is építettek be tá­mogatást erre a célra. Ezek a beszerzések jelentősen javíta­nak majd az egészségügyi ellá­tás színvonalán is. A város több mint 30 millió forintot biztosít felújításokra. A kór­házi liftakna felújítására 5, a sportcsarnok parketta cseréjére 9, az intézményi tetőcserékre 4, az első lakáshoz jutók támo­gatására 8, a református temp­lom tetőfelújítására 2 millió fo­rint van a költségvetésben. A betervezett önkormányzati fej­lesztések mellett más cégek is építkeznek itt az idén. A piac­téren az ideiglenes alumínium és fabódék helyére egy egysé­ges, állandó épület készül. Tárgyalások folynak a 4.sz. főút mellett épülő Mól 2000 benzinkútrók'.illetve u Mada- rasi úton bevásárlóközpont és City-benzinkút építéséről,..me­lyet a MÓL Rt. építene meg. Hamarosan átadják a négyes mellett épülő Penny Market áruházat is, mely a lakosság jobb ellátását szolgálja majd. A Fehér Holló Fogadó tulajdo­nosa konferenciateremmel, uszodával kívánja bővíteni a meglévő épületeit. Ez a befektetői érdeklődés bizonyítja, hogy a városnak van jövője. Közmunka a városért Karcagon idén kiemelt feladat a csapadékvíz elvezetésének a kérdése. Erre 10 milliót szán­nak, s a munkákat 110 köz­munkás alkalmazásával végez­tetik el, mert az árokrendszer karbantartása nem halasztható tovább. A gimnázium új sport­udvarának a kialakítására 1 millió, a Csokonai könyvtár környékén parkolók építésére 1,7 millió forint van. Ez, és egyéb támogatások lehetővé teszik, hogy a Csokonai évfor­duló alkalmából ide egy disz­kót is készülhet. A Zádor úti iskolában a tornateremhez kapcsolódó kiegészítő létesít­ményre .1,6 milliót, a strand­fürdő támogatására 3 milliót hagytak jóvá. A műemlék- és értékvédelmet idén is támo­gatja a város, s új a januártól létrehozott ösztöndíj- és tábo­rozási alap. A város a már kia­lakult regionális és nemzet­közi kapcsolatok ápolása mel­lett, továbbra is feladatának tekinti a helyi könyvkiadást, a művészeti, kulturális élet tá­mogatását. Nem lesz vagyonfelélés Dr. Fazekas Sándor úgy véli, hogy az idei terveket csak fe­gyelmezett munkával lehet végrehajtani. Az önkormány­zat a pedagógusok részére ad­ható pótlékok több tízmillió fo­rintos költségét nem tudta ugyan felvállalni, ugyanakkor leépítés sem lesz az idén. Az intézményi zavartalan műkö­dés biztosítására 90 millió fo­rint likvidhitelt is fel kell ven­nie Karcagnak. Számottevő vagyonértékesítést is tervez­nek, ugyanakkor vagyonfelélés nem lesz, hiszen az önkor­mányzat jelentős vagyongya­A Jókai úti tájház rapodás elé néz a HEMO-épü- let megvásárlásával, a szilárd hulladéklerakó és a 16 önkor­mányzati lakás megépítésével. Összegewe-elmowlhatóvhogy bár nem lesz könnyű esztendő íi.mtrstam ,,se.m, de,* korábban A Püspökladányi út végén épül a Penny Market áruház a HEMO-t A szélmalom meghozott áldozatok nem vol­tak hiábavalók. A város fejlő­dését szolgálja a Karcag-Be- rekfürdő közötti kerékpárút és a Karcag-Kunhegyest össze­kötő út megépítése is, melyek tervezése folyamatban van. Dr. Fazekas Sándor szerint Karcag egyik kitörési pontja az ide­genforgalom. Ennek érdeké­ben az elmúlt években már je­lentős infrastruktúra és egyéb fejlesztések történtek, emellett a korábban meglévő látnivalók (tájházak, szélmalom, mú­zeum) mellett olyan új neveze­tességek is elkészültek, mint a Kun emlékhely, a Szélmalmi fogadóház, valamint szállodád val és kulturált vendéglőkkel is gyarapodott a yáros. PQ RS OQGO További információért hívja a 265-8888-as. i http://www westel.hu i 60 450-450-es vagy az ingyen hívható 06 80 450-450-es telefonszámot. WESTEL IRODA: SZOLNOK. 5000 BAROSS U. 1., TEL.: (06 56) 422-232, RÁDIÓTELEFON: [06 60) 386-000 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: VARGA ZOLTÁN TEL.: (06 60) 427-676, POZDERKA FERENC TEL. (06 60)386-220 WESTEL FORGALMAZÓK: BÉKÉSSZENTANDRÁS, KŐRÖS-AQUA BT., 5561 SZENTESI ÚT 4, TEL: (06 66) 313-390, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 304-644 INGYENES BENOSIE Melybelwtott arak ffm ■ f Siessen, mert a készletek végesek! Az árak az áfát nem tartalmazzák. Társ a társalgásban 5 JKL j 8fUV o ') B» 6mno ) 9n*'ii) # j hf) 60Z Bár a télnek mindjárt vége, a Westel Rádiótelefon Kft. továbbra is mélybehűtött árakkal várja Önt. Február 10. és 21. között a csúcsminőségű Benefon Delta mobiltelefont ugyanis 60% kedvezménnyel, 95 900 Ft helyett mindössze 38300 Ft-ért vásárolhatja meg. Sőt, a Westel most még a 25 000 Ft-os rendszerbe­lépési díjat is elengedi. Az akcióban szereplő készü­lékeket 3 év garanciával árusítjuk. A 0660-as telefonok ráadásul a legkedvezőbb mobil percdíjakkal, az ország egész területén használhatók. 2 ABC 3 DEF A hosszú válság után a dohánytermesztés sikerágazat lehet Minőségi dohánylevélért az elmúlt évhez képest csaknem 50 %-kal magasabb árat fizet a Dohányfermentáló Rt. Az 1996-ban sikeresen végrehajtott reorganizáció nyomán, a szolnoki Fermentálóban a folyamatos dohányfelvásárlás és a fer­mentált dohány azonnali piaci értékesítése tette lehetővé, hogy 1997-re a korábban megingott termelői bizalom helyreállt. A cég Bács-Kiskun, Hajdú, Heves és Pest megye térségéből, korábbi be­váltó üzemeinek többségét megtartva, a reményeket felülmúlva szerződtetett dohányt tudott felvásárolni. A jelenleg óriási keresleti po­zícióban lévő dohány növény termesztése biztos jövedelmet, biztos értékesítést és hosszú távú munkalehetőséget kínál, sok ezer családnak Magyaror­szágon. Azok számára is, akik már részben vagy teljesen abba­hagyták a dohánytermesztést. Mint azt a részvénytársaság vezérigazgatója lapunknak el­mondta, a cég 1996. februárjától kezdődően kötötte meg szerző­déseit, több mint 1000 tonna dohányra, és minden átadott do­hányt felvásárolt. Az azonnali fizetéssel vissza­nyerték a termelők bizalmát. Ez most év elején mutatkozik meg igazából, hiszen már lényegesen több szerződéssel rendelkeznek, mint 1996-ban. Most azt szeretné a cég, ha szőkébb hazánkban Szolnok megyében is a régi termelők újra termelnének. Ma, amikor a mezőgazdasági terményeknek nincs biztos pi­aca, (hagyma, mák, burgonya) és egyre kevesebb a munkaalka­lom, a dohány bizony újra kapós növény lehet. Hiszen országos szinten 8000 ha dohány termő- terület volt 1996-ban a 16000 ha-os igénnyel szemben. Az rt.-nek célja, hogy ez év­ben 2 ezer tonna körüli mennyi­séget vásároljon fel. A fermen­tált dohány piacán 1995-re kia­lakult monopolhelyzet így las­san oldódik. A versenyképességet a cég igen kedvező szerződéses árai, az azonnali fizetés ígérete, az előlegfizetés garanciája és a szolgáltatások bővítése teszi le­hetővé. Minőségi dohánylevél esetén elérhető bruttó hozam 400000 Ft/ha Pallagi nagy levelű fajtá­nál, Hevesi szárazdohánynál 600000 Ft/ha. A termelők számára támoga­tási rendszert dolgoztak ki, a művelő gépek beszerzése és az öntözéses dohánytermesztés fej­lesztése érdekében. Együttmű­ködési megállapodást kötöttek a Mezőgép Rt.-vel, a Produker Rt.-vel és az Innowest Kft.-vel. A cég 1996-ban, már bizonyí­tottan kiváló minőségű ciga­retta-alapanyagot fermentált, amellyel mindegyik cigaretta- gyár igényét szeretnék szol­gálni. Sőt exportra is gondolnak. Az rt. abban érdekelt, hogy csat­lakozzon a Dohány Termékta­nács összes pozitív törekvésé­hez. Tisztességes és jó együtt­működésre törekedve a Nyido- fer Rt.-vel. A termelői támoga­tások elnyerése érdekében is, természetes szövetségesének tartja a Dohányipari Szövetséget és az ágazat összes szereplőjét. A legújabb sajtóhírekből is nyomon követhető, hogy a pri­vatizáció kapcsán az APV Rt. és a Földművelésügyi Miniszté­rium letette a voksot és lehetővé tette, hogy a cég eredményesen működhessen a jövőben. Az a cél ugyanis, hogy a hazai do­hánytermesztés növekedjen és az eddigi folyamatos terület­csökkenés ellenkező irányba fordulhasson. A két piaci sze­replő léte ezt a célt szolgálja. A termőterület Szolnok me­gyei növelése érdekében az Rt. Cibakháza, Jászberény, Tiszafü­red és Szolnok vonzáskörzeté­ben is, minden termelőjét meg­keresett. Alapvető cél, az új termelők toborzása. Kiváló segí­tőtársat találtak az Agrárkamara Szolnok megyei szervezetében, segíti munkájukat a Teszöv és a Dohánykutató és Minőségfej­lesztő Intézet. A Dohányfermen­táló eredményes működtetése, foglalkoztatás politikai és egyéb szempontokat tekintve is me­gyénk és az egész mezőgazda- sági ágazat javát szolgálhatja. A cég tehát régóta várt ked­vező ajánlattal várja szerződéses partnereit. Emlékezve a boldog időkre, amikor 5-6 ezer tonna dohányt is fermentáltak egy év­ben. (PR)

Next

/
Oldalképek
Tartalom