Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-13 / 37. szám
r 4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1997. február 13., csütörtök Miklósiaknak Nagy értékű ajándék Pénztelenséggel küszködő hétköznapjainkban rendkívülinek számít az az adomány, amelyet nemrégiben kapott a törökszentmiklósi MEOSZ csoportja. Megkeresett bennünket egy család, és az édesapa hagyatékából egy szobai és egy utcai közlekedésre alkalmas háromkerekű rokkantkocsit ajánlott fel. Az utcai azonnal gazdára talált, a szobai kocsira még várjuk a jelentkezőt. Köszönjük Varga István- nénak és családjának, hogy önzetlenül, jó szívvel odaajándékozták rászoruló sorstársainknak a rokkantkocsikat. Emberségük példa értékű. Ladányi Istvánná MEOSZ-csoportvezető Törökszentmiklós Ezzel szemben A lap február 6-ai számában a tószegi közmunkáról olvastam, többek között a közterületi hóeltakarításról. Az újságírónak adott információ nem állja meg a helyét. A falu lakói hetek óta bosszankodnak a csúszós, jeges járdák miatt. A hírrel ellentétben ugyanis hóeltakarítás nem történt, kivétel talán a községháza környéke. Sőt, a hivatal kezelésében lévő járdákon, közutakon, buszvárókban kísérletet sem tettek a síkosság megszüntetésére. Talán elfogyott a sóra való? Ennyit ér az adófizetők épsége? Még szerencse, hogy a falu lakói nem így gondolkodnak, mert a saját portáján mindenki példamutatóan eltakarította a havat és a jeget. B. J., Tószeg Csokor a sírjára Egy jó szomszéd aranyat ér - tartja a közmondás. Ilyen volt nekem Székely Eszter női és férfiszabó mester, aki remekül értette a szakmáját. Úgy dolgozott, ahogyan azt mesterétől tanulta évekkel előtte. Az embersége sem volt kevesebb, mint a tudása. Segített, ha tudott, vigasztalt, ha kellett. Jósága határtalan volt. Sorsom gyakran szólított hosszabb utazásra. Akkor is éppen távol voltam, amikor kedves szomszédom... ilyen fiatalon... A temetésre nem tudtam elmenni. Fáj, hogy csak utólag búcsúzhattam tőle... egy virágcsokorral. M. F.-né, Szolnok A levelekből válogatunk. Az írásokat rövidítve közöljük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a véleményünk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Egy hét az Alacsony-Tátrában, a síparadicsomban Ha tél, akkor sítábor A szolnoki Herman Ottó Általános Iskola tanulói hetedszer jutottak el Szlovákia hófödte csúcsaira, hogy kedvüket leljék a síelésben. Hat éven át megszokott, kedvenc helyünket feladva, Marik Tamás tanár kitartó szervezőmunkáját dicséri, hogy új táborhelyet választottunk: az Alacsony-Tátra legszebb, leg- kiépítettebb, közelsége miatt a magyarok által kedvelt sícentrumban, Donovalyban. Ragyogó napsütésben, remekül karbantartott pályákon élveztük a szabadságot. A táborozok örömét fokozta, hogy a beígért félpanziós ellátás helyett naponta meleg ebédet is kaptunk, és a nem olcsó, de minden pályára érvényes felvonóbérletet is meg tudtuk venni szponzoraink jóvoltából. A gyermekek, sítudásuk szerint, négy csoportban dolgoztak. A haladó csoport tagjai Halmai Hédi és Réczicza Attila lelkes síoktatóknak köszönhetik, hogy finomodott technikai tudásuk. Ők a magasabb, hófödte csúcsokra is eljutottak, és több pályán is jártak. A középhaladó csoportból Tasnádi Zoltán testnevelő tanár irányításával mindenki eljutott fokozatosan a rövidebb pályákról a hegy csúcsára. A legkisebbek, a kezdők, valamennyien alsósak, Marik Tamás kitartó, gondos előkészítő munkája eredményeként az utolsó napon az iskolai síversenyen már indulhattak is. A tíz év alatti kategóriában első lett ifi. Marik Tamás (2. osztályos), a tíz év felettieknél a leányok közül Juhász Ágnes (6. o.), a fiúknál Romhányi Tibor (7. o.). Élményeink oly vonzóak, hogy szeretnénk, ha minél több tanítványunk lehetne részese jövőre a Donova- lyi szép napoknak. A gyermekek és szüleik nevében hálásan köszönjük szponzorainknak: az iskola igazgatójának, a kaposvári Wasser Kft.-nek, a szolnoki Produker Kft.-nek, az önkormányzat humán közszolgáltatások főosztályának és Szendrei Miklós szülőnek a támogatást. Romhányi Anna tanítónő Szolnok Hagyományos, népi ételek A Horváth Péter Honismereti Szakkör rendszeresen tart olyan soron kívüli összejöveteleket, ahol a hagyományos népi ételekkel ismerkednek. A decemberi évzárón tejbepitét sütöttek a kör asszonyai, a napokban a pedig tejfeles lángossal emlékeztek a régi farsangi étkekre. Ez utóbbin találkoztak a szakkör tagjai azokkal a kertészeti egyetemistákkal is, akik Csima Péter tanszékvezető tanárral együtt múlt év szeptemberében elkészítették a község tájérték-katalógu- sát. Az egyik lángost a tanár úr maga „vetette” a kemencébe. A képen a pitesütés résztvevőinek egy csoportja, középen Lékó Istvánnéval, aki „szakmai irányítója és tanácsadója” volt mindkét találkozónak. Fodor István, Jászjákóhalma Keresztyén szellemben A nemzet sorsáért felelős párt- politika történelmünk során nem egyszer tette tönkre az országot. A vezéregyéniségek sok esetben saját előnyeikért képesek voltak idegen érdekek kiszolgálására is. A mai pártpolitika szintén elintézte sorsunkat. Néhányan jól jártak, a nagy sokaságnak meg van a végeláthatatlan nyomor. Nagyjaink időnként eljönnek a néphez egy-egy fórumra. Ecsetelik, mi az, ami a népnek fáj. Ketten-hárman még hozzá is szólhatnak, de többre már nincs idő, indul a luxuskocsi. Ugye, nem ilyen lovat akartunk? A magyar pártpolitika célt és utat vesztett, kizárólag önös érdekeket szolgál. Csak a hatalom, pénz, pozíció, a luxus számít, ha kell, akár képmutatás, gyarlóság árán is. Szent István királyunk intelmei pedig a mai nemzedékhez is szólnak. Ezért különösképp megbotránkoztató a keresztény pártvezér beszéde és magatartása, hatalomvágya. Ideje lenne már, hogy az önzők távozzanak - előtte természetesen elszámoljanak. Itt az ideje, hogy a közéletbe vissza- térjén az igazság, az émíterség, a tisztesség. Üdvös lenne, ha keresztény és nem keresztény pártpolitika ebben szellemben folytatná munkáját. S legfőképpen az lenne fontos, hogy a nép sorsát a néppel vitatnák meg, s a nekik is tetsző megoldásokat szentesítenék. A néppel kellene megegyezni, nem egymással a parlamenti büfében. Deák András, Szolnok ... vagy olyan rossz idők jönnek? A föld, az árveréseken szerzett roncs gépek nem hozták meg a korszerű, gépesített gazdálkodás sikerét. Úgy gondolom, a kormány elégedett lehet a kistermelők eredményeivel, mert ha nem így lenne, támogatná. Nekünk nem szimpatikus a megkülönböztetés a kistermelői státussal, és még súlyosabb hibának tűnik, hogy a támogatások nem a termelési eredményhez, a minőséghez, mennyiséghez kötődnek, hanem csak a termőföldhöz és annak nagyságához. A nagybirtok, a szövetkezet a technika fejlettsége miatt nem fog jelentős munkaerőt fölszippantani, viszont a kis- birtok sok vidéki ember és család számára megoldaná a munkanélküliséget. Ha már a közgazdászoknak sikerült bonyolultságában világelső adórendszert kitalálni, érdemes lenne őket átképezni külkereskedelmi pályára is, hogy jeleskedjenek a mezőgazdasági termékek piacra jutásának harcában is. A kistermelőket teljesen bekerítették az új adótörvénnyel. A töreket is kiráznák belőlünk. Ha a kormány egy fillért sem fordítana a mező- gazdaságra, a kistermelők akkor sem kerülnének rosszabb helyzetbe, mert most sem jut nekik semmi. Nyugati minta alapján azt is észrevehetnék, hogy a mezőgazdasági gépeken, pótkocsikon nincs vizsgakötelezettség, nincs hatósági jelzés, biztosítás, adó, mentlevél, vezetési kötelezettség. Említhetném még a kistermelő zsebét fosztogató, üzemanyagokra épülő adókat, állatállományra bevezetett fölösleges járlatlevéldíjat, állat-egészségügyi díjakat, élelmezés-ellenőrzési vizsgálati díjat, piaci és vásári helypénzt stb. És még feketegazdaságnak merik nevezni ezt a kényszertevékenységet? Ki sem hagynak bontakozni bennünket! A konjunktúra közepén esélytelenül bérbe adhatjuk a „nagyjátékosoknak” mindenünket, ha nem akarunk küzdeni kilátástalanul. Vagy talán olyan rossz idők jönnek, hogy ezzel is nagyon elégedettek lehetünk? G. J., Szolnok Nincs másik táblázat Az Új Néplap február 6-ai számában megjelent „Kellene egy másik táblázat is” című olvasói levélhez az alábbiakat kívánjuk hozzáfűzni. 1997. január 31-én az Adó- tanácsadók Klubja keretében került sor az adózás rendjéről és a személyi jövedelemadóról szóló 1997. évi jogszabályváltozások ismertetésére. Munkatársunk az 1997. évi személyi jövedelemadó újdonságok mellett szót ejtett az 1996. évi adóbevallásokról. Ennek során szóba került a pénzügyminiszter 7704/1996. (PK. 18.) irányelve is. Ezen irányelvben a pénzügyminiszter kötelezi az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalt, hogy azokat az adózókat hívja fel az adóbevallást követően a bevallásban közölt adatok kiegészítésére, akiknek a bevallott jövedelme nem éri el a mindenkori minimálbérre, a tevékenység gyakorlásának körülményeire, a területi és szakmai sajátosságokra figyelemmel kialakított, táblázatban közölt összeghatárokat. Az APEH a valótlan bevallást benyújtó magánszemélyeket a bevallást követően felhívja, hogy az adóévben szerzett összes jövedelem fel- használásáról (kiadásokról, ráfordításokról,' befektetésekről), továbbá annak forrásairól tegyen nyilatkozatot. Az irányelv hangsúlyozottan az adóhatóságra ró feladatokat, az adóalanyokra kötelezettségeket nem határozhat meg. A levélíró félreértése minden bizonnyal ebből adódhat. Az irányelvben megfogalmazottak kizárólag az önálló tevékenységet folytató magánszemélyeket és egyéni vállalkozókat érintik, nem vonatkoznak viszont a gazdasági társaságokra és más gazdálkodókra. A jelenlegi adójogrendszerben nincs olyan előírás, amely a társaságokra, gazdálkodókra kötelező érvényű minimálnyereséget vagy minimáladót határozna meg. Az adójogszabályok be-» tartását az adóhatóság ellenőrzései során vizsgálja felül. Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Megyei Igazgatósága Otthon helyett menhely Olvastam, hogy a Szolnoki Állatotthon Alapítvány kuratóriumának elnöke lemondását fontolgatja, és ez esetben javasolni fogja az alapítvány megszüntetését. Sajnálom, mert igen sok a gazdátlan kutya. Alkalmam volt látni nemrégiben, hogyan dobták ki egy teherautóból a kis tacskót. Amerre én lakom, arrafelé az iskolás gyerekek adnak kis uzsonnamaradékot szegény, kóbor állatoknak. Ha már nem jött össze az állatotthonra a pénz, a meglévő ötmillió forintból meg kellene próbálni a kutyamenhely kialakítását. Volna a város határában olyan hely, amely erre alkalmas. Sok közülük biztosan új gazdára is találna. A szabálytalanul kutyát sétáltatok szigorú ellenőrzésére, büntetésére változatlanul nagy szükség van, és azokat is meg kellene büntetni, akik házőrző kutyáikat nem a kerítésen belül tartják, hanem szabadjára engedik az utcákban. Ez a bevétel az állatok napi egyszeri etetését biztosan fedezné. K. S.-né, Szolnok Olvasóink már megszokták, hogy az Előfizetők Vásárlói Klubjába szóló kis kártyával kedvezményesen vásárolhatnak jó néhány megyei település üzleteiben. Az ör- ményesi Marci vegyesbolt nemrég megtartott sorsolásán Kovács Jánosné törzsvásárló nyerte meg a bolt meglepetését, az ajándékkosarat. (beküldött fotó) Szakosított biztosítóegyesület vad és autós találkozására Az Új Néplap január 30-ai számában megjelent két cikk összefüggései késztetnek bizonyos kiegészítésekre. A tájékoztatást adók nem hibáztatha- tók az esetleges téves informálásért, inkább a speciális ismereteik nem voltak teljesek. Természetesen a „Létrejöttek a vadászterületek” című cikk ezt nem is szándékozhatott felvállalni, hiszen csak a tényleges megalakulásról tudósít. Megjegyzi viszont a végén, hogy a vadászat nem lesz olcsó, s itt egy gondolatsort vet fel. Az új vadásztársaságok vagyona, pénzügyi lehetőségei működésének eredményessége bizonytalan. De a területük már nagy biztonsággal valós, és emellett mint minden gazdálkodónak, automatikusan fellép a felelőssége. A felelősségben viszont kiszolgáltatott, mert nincs szakértője, saját jogi védelme, jogismerete és sok más egyéb, ezzel összefüggő kérdés sem tisztázott. A már említett lapszám utolsó oldalán a „Vadak okozta gépkocsikárok” című cikkben ugyan szakember nyilatkozik, de nem tesz említést arról, hogy az autósok is rendelkeznek felelősségbiztosítással - nem kis összegért -, amelynek feladata a másnak okozott károk megtérítése. Tehát az autós nem kiszolgáltatott, mert gépkocsija kötelező felelősségbiztosítása terhére - ha a vétkessége bizonyított -, helyette a biztosítóknak kell a kárt megtérítenie, a jogszabályok értelmezése szerint. Az autós megfelelő védelmet kap a gépkocsikár-rende- zéskor, s általában a vadásztársaság van elmarasztalva, mert ők nem tudják mindig saját lehetőségeiket és jogaikat. Ez új vadásztársaság esetében hatványozottan jelentkezik. Jó tudni, hogy nem mindig a vad a hibás. Néha a káresemény megelőzhető vagy csökkenthető pusztán a KRESZ szabályainak betartásával, a megfelelő sebességű közlekedéssel. Ezt én, mint autós és nem vadász, állítom. Mint újdonság és lehetőség, létezik olyan megoldás, ahol a vadásztársaság és autós nem kiszolgáltatott, hanem jogilag együttműködő partner, ugyanis a káresemény az esetleges szembenállások ellenére is be fog következni. Lehetőség van és működik is az országban a vadász- társaságok által szervezett, általuk működtetett - gépjármű és vad ütközésére kockázatot vállaló -, szakosított biztosítóegyesület. Itt egyesületi kereteken belül saját kárszakértő és saját jogász tevékenykedik és rendezi a károkat. Megtérül az autós és a vadásztársaság kára is, s emellett az új vadásztársaságok megfelelő jogi pozícióba is kerülnek. Pontosan tudják, miért és mekkora kártérítést kell fizetniük. Együttműködve a hatóságokkal, csökkenteni tudják a balesetveszélyt. Ha az anyagi előnyöktől eltekintünk, s csak egyetlen ember nem sérül meg, már nagy az eredmény. Ezen felül nem pusztulnak a vadak értelmetlenül. Az egyesület a vadásztársaság tulajdona, úgy, mint a vad. Ez Szolnok megyében sem ismeretlen fogalom. Egyesületi szakosított biztosító a növény- termelés káraira Szolnokon és a Jászságban már működik, a gépjármű és vad ütközésére alakítandó egyesület csak formálódik. Vannak, akik barátkoznak ennek gondolatával. N Inár Mihály polgármester Mesterszálláson alelnöke az egyik növénytermelési szakosított biztosítónak, és szeretné elérni, hogy vadász- társasága, másokkal együtt, a felelősség ezen kérdését rendezze. Nem ellenséget, hanem egy veszélyforrást látnak az autók és vadak találkozásában. Molnár úr olyan korszerű megoldás mellé állt, mellyel elkerülhető, hogy egy vad és gépjármű ütközése után bármelyik szenvedő alany ellehetetlenüljön. Előfordulhat ugyanis, hogy egy kis vadásztársaság minimális tőkével a saját vadja által okozott 5-10 millió forintos kárt nem tudja kifizetni. így az autós elveszíti értékét, még oly módon is, ha mindenestől az övé lesz a vadásztársaság, hiszen annak legnagyobb értéke a vad és a természet, egyéb vagyontárgya sok esetben 1-2 millió forint csupán. N. L., Szolnok
