Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-12 / 36. szám

Új üzemcsarnok a Mezőgép Rt.-nél 3. o Gazdasági tükör 4. o. A Kunságban jártunk­Berekfürdő 7. o. Kedvenceink kiképzésén- fotó-összeállítás 9.o. Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap Az ÁTI Depó Rt. szajoli közraktárában a kristálycukortól a papíralapanyagig sokféle árucikk, napi 600 tonna mozgatását végzik. A vasúton és közúton zömében keletről érkező áruk közraktározása és bértárolása mellett a közraktárjegy kibocsátása is az rt. feladata. Ké­pünkön a Volga-parti Csebokszáriból érkezett gumiáru kirakodása folyik. fotó: csabai Emelkedett a megbetegedések száma Influenzás haláleset nincs a megyében Újabb influenzaszerű megbetegedéseket észleltek az elmúlt héten a szakemberek a megyében. Az azt megelőző hetihez ké­pest az emelkedés mérsékeltnek mondható. Mint az Állami Népegészség­ügyi Tisztiorvosi Szolgálat me­gyei intézetének influenzafi­gyelő szolgálata összegezte: az elmúlt héten 3 ezer 836 influ­enzaszerű megbetegedést jelen­tettek. A legtöbb beteget a Jász­ságban, Tiszafüreden és térsé­gében, Szolnokon és környékén észlelték. A legkevesebben Kunszentmártonban és Mező­túron, illetve környékén jelent­keztek ilyen jellegű panaszok­kal. A betegek fele a fiatal felnőt­tek és a gyerekek közül került ki. Az influenza miatti szö­vődményes esetek száma száz­huszonkettő. Leggyakoribb szövődmény a légcsőhurut és a tüdőgyulladás. Tizenegy beteg kórházba is került panaszai mi­att. Haláleset nem történt a me­gyében. A járvány miatt a kar­cagi városi tiszti főorvos feb­ruár 5-étől látogatási tilalmat rendelt el a karcagi egészség- ügyi gyermekotthonban. Elszántak a mezőgazdasági termelők Félpályás útlezárás Szolnok határában A kiskőrösi gazdákhoz és több alföldi település mezőgazdasági termelőihez hasonlóan a szolnokiak is készülődnek a pénteki országúti blokádra, tiltakozván az adóval és társadalombizto­sítással kapcsolatban január 1-jétől életbe lépett kötelezettsé­gek és az őstermelői igazolvány tervezete miatt. Szolnok határában a 4-es számú főút 104-105-ös kilo­méterszelvénye között lesz félpályás útlezárás február 14-én, reggel 9-től előrelátha­tólag 21 óráig - hangzott el a Szolnoki Mezőgazdasági Termelők Szervező Bizottsá­gának tegnapi sajtótájékozta­tóján. Libór Dezső és Török Mihály szervezők hangsúlyoz­ták: a demonstráció törvénye­sen, rendőri biztosítás mellett zajlik. A zömében 5-10 hektá­ron gazdálkodó kisgazdák olyannyira elszántak, hogy ha a pénteki figyelmeztetésnek szánt megmozdulásokat köve­tően 18-áig nem történik ér­demi intézkedés, 24-én teljes útblokádokra lehet számítani. Kérdésünkre, mennyien áll­nak a spontán szerveződés mögött, a szervezők azt vála­szolták:- A figyelmeztető meg­mozduláson közel 50 erő­gépre, teherautóra számítunk, ám sok helyen lehet spontán forgalomlassításra számítani. Vili. évfolyam, 36. szám 1997. február 12., szerda Valóra vált jóslatok új sorozatunkban Mágia és időutazás Ki ne szeretné tudni, hogy mit hoz a jövő? Nos, úgy lát­szik, vannak emberek, akik képesek akár több évszá­zadra is előre látni. Ilyen volt a négyszáz év­vel ezelőtt élt „salamoni jós” néven ismert Nostradamus, aki rejtélyes jóslatokat tar­talmazó négysoros versiké­ket írt. A próféciák - az elemzők szerint - kísérteties pontossággal írnak le ké­sőbbi eseményeket. Nostradamus versikéit persze sokféleképpen lehet értelmezni. Mi holnap in­duló sorozatunkban köz­lünk egy-egy próféciát a hozzá tartozó magyarázat­tal - a többit olvasóinkra bízzuk... Köd előttük, köd utánuk Az időjárás ismét kifogott az autósokon Jóllehet az ország egyes részein kápráztató napsütéssel kez­dődött a tegnapi nap, megyénkben sűrű köd nehezítette a közlekedést. Sajnos voltak, akik ezt szinte észre sem véve nyomták a gázpedált. Kálnoki Kis Sándor tartja a szavát Mint tegnapi számunkban megírtuk: a MÁV Rt. és Szol­nok önkormányzatának veze­tői hétfőn megállapodtak, hogy az ószolnoki pályaudva­ron regionális vasúti emlékhe­lyet alakítanak ki a pest-szol­noki vasútvonal elkészültének 150. évfordulója alkalmából. A megbeszélésen a tárgyaló felek érthetően csak szóban egyeztek meg a teendőkről, hi­szen az írásos megállapodás formába öntéséhez, majd alá­írásához idő kell. Mindaddig csupán a gentlemen’s agree­ment, azaz az adott szó van ér­vényben... Tegnap azonban - mint arról az 5. oldalon rövid hírben tudó­sítunk -, a közlekedési minisz­ter, Kálnoki Kis Sándort saját kérésére felmentette az elnöki teendők alól. Kérdésünkre az érintett elmondta: mindez egy­általán nem érinti a szolnoki megállapodást, egyrészt, mert a felmentés keddtől érvényes, másrészt: a megbeszélésen nem egyedül képviselte a vasúttár­saságot. Rövid nyilatkozatához még annyit tett hozzá: meggyő­ződése, hogy hamarosan visz- szakerül az elnöki székbe. Sorokban Buszossztrájk Pécs. Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak ma reggel a Pé­csi Tömegközlekedési Rt. alkal­mazottai, miután sikertelenül zá­rult egyeztető tárgyalásuk a munkáltatóval. A sztrájkbizottság és a munkáltató közti egyeztetés holnap folytatódik, s ha az is eredménytelen lesz, hétfőtől álta­lános sztrájkba lépnek a pécsi buszközlekedés dolgozói. Fejlesztés a cserépgyárban Csorna. Agyagmegmunkálót és tárolócsamokot adtak át teg­nap a csornai Cserépgyártó Rt.- nél. Két Lotti Nyerőszámok: 15,19, 59 és 12, 22,56. A 3 találatosok nettó nyere­ménye 57 141, a 2 találatosoké 294 forint. A természet ismét bebizonyí­totta, olykor erősebb tud lenni az embernél. Pláne azoknál, akik fittyet hánynak a veszé­lyekre, többek között arra, hogy a sűrű ködben alig lehet látni valamit. A levegőben úszó „sűrű tejföl” sem gátolt meg tegnap kora délelőtt abban egy román sofőrt, hogy nyolc utas­sal a háta mögött „vakon” egy gépkocsioszlop folyamatos előzésébe kezdjen a 4-es főút Szolnokot elkerülő szakaszán. A manőver csak addig tar­tott, amíg elérte a szemből ér­kező, szabályosan közlekedő pótkocsis IFA-t. A csattanásnak két súlyos és hét könnyebb sé­rültje lett, a balesetet okozó furgont szemlélve mondhatjuk: olcsón megúszták. Igaz, az anyagi kár több mint kétmillió forint. A Ford könnyebben sé­rült vezetője ellen közúti bal­eset gondatlan okozásának gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Szolnoki Rendőrkapi­tányság közlekedési osztálya. A baleset miatt többórás útlezárás nehezítette a közlekedést. Minden bizonnyal a sűrű köd volt az oka szintén tegnap dél­előtt a Kungyalu és Cibakháza közötti úton tapasztalt tömegje­lenetnek. Egy autó megcsú­szott, és árokba borult. Segít­ségnyújtási szándékkal állt meg két kocsi, amelybe aztán még kettő belehajtott. Ez utóbbi eset során szerencsére senki sem sé­rült meg. -h­Az ütközést követően ennyi maradt a mikrobuszból. A benne ülő kilenc ember a csodával határos módon „csak” súlyos és könnyű sérüléseket szenvedett. fotó: csabai Módosítják Szolnokon a vásári és piaci rendeletet Több helypénzt kell fizetni a megyeszékhelyen A másfél évvel ezelőttől ér­vényben lévőhöz képest átla­gosan 30-35 százalékkal emelkedik majd a szolnoki piacokon és vásárokon a helypénz, illetve a helyfogla­lási díj. Többek között ez derül ki abból az előterjesztésből, amely feb­ruár 20-án kerül a képviselő- testület elé, és amely, elfoga­dása esetén, módosítja a vásá­rokról és piacokról szóló ön- kormányzati rendeletet. A vásári és piaci helypénzek módosításáról már tavaly de­cemberben tárgyalt a testület, ám akkor az emelés átlagos mértékét túlságosan magasnak találta. Az újabb nekifutásnál sem változott az indok, hogy az emelés nem halasztható tovább. éppen vásári és piaci intézmény kiegyensúlyozott gazdálko­dása, fejlődése miatt. A legutóbbi, 1995. április 1- jén életbe lépett tarifaemelés óta változás nem volt. Ugyan­akkor az eltelt bő másfél évben az infláció mértéke ismert, úgy­szintén az intézmény által fize­tendő üzemeltetési költségek és a közüzemi díjak növekedése. Az alaptevékenységéből szár­mazó bevétel növekedésének mértéke csökkent (1995-ben 29, tavaly 14 százalék), a bérle- tidíj-bevételeket pedig minden évben elvonták. Emiatt az in­tézmény költségvetési támoga­tásban részesül, amely reálér­tékben évről évre kevesebb. Mivel a finanszírozás növelésre nincs lehetőség, az egyetlen (Folytatás a 3. oldalon) Az illetékesek nem várnak tavaszig a tél által megrongált utak javításával Megkezdték az utak kátyúzását Az új, költségtakarékos gépet Szolnokon próbaként a Krúdy Gyula úton vetette be a Rethmann Rt. FOTÓ: csabai Ehhez a munkához egy német gyártmányú munkagépet bérel­tek. Az rt. egyébként hamarosan vásárol is egy ilyen berendezést, amely a hengerelt aszfalt újra­hasznosításával képes a fagyok miatt megrongálódott útburko­latok kijavítására. Ha a legkriti- kusabbnak ítélt Krúdy Gyula utcán végeztek, a város más te­rületein is folytatják a munkát. Az állami közútkezelő kht. dolgozóinak a külterületi útbur­kolatok hibái adnak munkát. Dr. Be de János igazgató tájé­koztatása szerint megyénkben nincs kátyús főútvonal, ám az alsóbbrendű úthálózat több helyen is javításra szorul. Gé­peikkel folyamatosan dolgoz­nak, igaz, a mellékútvonalak­kal szemben előnyt élveznek a nagy forgalmú főutak, -hgy­Rohamosan romlik Szolnok úthálózatának állapota - tud­tuk meg a Rethmann Rt el­nök-igazgatójától. Polónyi János azonban elmondta, a cég, szakítva a hagyomá­nyokkal, idén már most meg­kezdte a kátyús utak javítását Vita a heti vásár körül Helyi vállalkozók a piac ellen Pár évvel ezelőtt még csak zöldség-gyümölcs piac volt Kunszentmárton központjá­ban, mára már igencsak ki­nőtte magát, a környező ut­cákban csütörtökönként nemhogy parkolni, közle­kedni sem lehet. Néhány helyi kereskedő úgy érezte, hátrányuk származik a sok vidéki és külföldi árusból. Gondjukkal az önkormányzat­hoz fordultak, beadványukban a piac régi funkciójának, a zöldségárusításnak a visszaállí­tását kérték. A lakosok véleménye ko­rántsem egyezik a vállalkozó­kéval, hiszen számukra olcsó vásárlási lehetőséget biztosít a heti piac. Igaz, az áruk sokszor nem kifogástalan minőségűek, de sokan csak ezt tudják megfi­zetni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom