Új Néplap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-06 / 4. szám
TALLÓZÓ Idényautósok Németországban 2. old. Temetőbővítés földcserével 3. old, Új tervek, új név Zagyvarékason 4. old. Suchman Tamás válaszol kérdéseinkre 6. old, HÍVOTT mr BEmÜMETP TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL: (52)12^2? Elkelt a katonai kórház Az új év első jelentős szolnoki önkormányzati eseményeként megszületett a volt szovjet katonai kórház eladásáról szóló szerződés és a hozzá kapcsolódó együttműködési megállapodás. A Vitax Kft. még 1995 végén tett ajánlatot az önkormányzatnak a Városmajor úton lévő, több éve üres objektum hasznosítására. A gyógyítóintézményt 1991-ben egy kormányhatározat „juttatta” Szolnok tulajdonába. A társaság ápolókórházat és szociális otthont szeretett volna ott kialakítani, ám ebben egy ideig éppen a rendelet kötöttsége akadályozta. Időközben ez elhárult, így a Vitax hozzáláthat az épületegyüttes felújításához. Ami az emelt szintű szociális ellátást illeti; a szolgáltatás milyenségéről néhány alapvető dolgot rögzítettek a Várhegyi Attila polgármester és a Vitax ügyvezetője által aláírt megállapodásban. Tiszafüred készül a nyári főszezonra Ismét Halas napokra hívnak Bár még javában tombol a tél, Tiszafüred már készül a nyári idegenforgalmi főszezonra. Legalábbis ami a szabadidős és kulturális programokat illeti, ugyanis a művelődési ház elkészítette a Füredi nyár ’97 műsornaptárát. Nagymáté Attila, a művelődési ház igazgatója arról tájékoztatta lapunkat, hogy a város tíz hétvégén igyekszik Srtalmas szórakozást biztosítani a helybélieknek, valamint a település bélés külföldi vendégeinek. Minden bizonnyal sok érdeklődőt vonz majd a május 17-18-i pünkösdi fesztivál, melynek sikere megalapozhatja a nyár hangulatát. Június 21-én fesztivált rendeznek a nyugdíjasok is, akik a térségben működő klubokat, szabadidős szervezeteket látják vendégül. Újdonságként hat a július 26-i Anna-bál és az augusztus 9-i szabadtéri színház bemutatója, neves fővárosi művészek közreműködésével. A Halas napok programsorozata-július 11-12-13. - azonban már csak annyiból meglepetés, hogy Tiszafüred a nagy sikerre való tekintettel már évente kínálja ezt a karneváli látványosságot vendégeinek. A Füredi nyár ’97 program- sorozat, melynek várható költségei meghaladják a 7 millió forintot, augusztus 20-án egész napos szabadtéri gálával zárul az idén. -pRengőlócát, bicajt más folyosójáról Loptak, hogy ülhessenek A karcagi rendőrség nyomozóinak ez idáig mindössze nyolc bűnügyben kellett intézkedniük - igaz, még csak néhány nap telt el az új esztendőből. Szerencsére igazán súlyos események nem történtek körzetükben, apró-cseprőbb ügyek azért mégis akadtak. Nagy valószínűséggel ez évben nem az utolsó kerékpárlopási esetről tettek bejelentést csütörtökön délután Karcagon sem. A kempingjárgányt egy kertes ház tornácáról csenték el. A rendőröknek ezúttal nem volt túlságosan nehéz a dolguk, ugyanis a tolvaj több okból sem juthatott messzire. Egyrészt annyira csúszós volt az út, hogy nem mert, másrészt annyira ittas volt, hogy nem tudott felülni a bicajra. A kerékpárt tolva éppen hazafelé baktatott, amikor utolérték őt a zsaruk. A gyanúsított személyén meg sem lepődtek, hisz az illetőt már a „szakma” mestereként ismerték jó ideje. A kihallgatáson aztán egy újabb, még ugyanazon a napon történt lopásra is fény derült. Mint kiderült, társával egy családi ház nyitott folyosójáról cipeltek el egy rengőlócát. A Kunság jellegzetes bútordarabját már be is állították az új helyén. Bár a nyomozók lefoglalták a lócát, ám úgy tűnik, a két férfi mégsem marad ülőalkalmatosság nélkül. Ez ügyben azonban majd a bíróság mondja ki az utolsó szót. -hNagyszabású szupergálát rendeztek szombaton a szolnoki Szigligeti Színházban. A két, telt házas előadáson ismert művészek szórakoztatták & közönséget, és a Tere-Fere Táncegyüttes tette szebbé az összhatást. Felvételünkön Csere László a táncosokkal, illetve Szüfai Márta. (Képösszeállításunk lapunk 8. oldalán található.) fotó: mészáros Jogszabályi csiki-csuki miatt Hó van, ám a „hóhányó” kevés Lassan három hete küzdünk a megyeszékhely utcáin a hóval, amelyen csak itt-ott sikerül letakarított részeket találni. Hogy a rendkívüli hómunkások száma kevés, azt a Rethmann Rt.-nél is tudják, ám az okok túlmutatnak!?) a város határain. Szolnok város önkormányzatánál megtudtuk, hogy a hóeltakarítást a Rethmann Recycling Rt.-re bízták, abban az önkormányzat tevőleg nem működik közre. Az önkormányzat pedig fizeti a számlát, melyet a cégtől kap, bár a munka elvégzéséről meggyőződnek. Mindez persze kevésbé vigasztalja a polgárokat, ha a buszról nem le-, hanem „felszállni” kell, méghozzá a helyenként két méter magasra tornyosult hóbuckákra, ahonnan rosszabb esetben hátsó felükön landolnak a járdát elborító latyakba.- Átlagosan december 23-tól naponta 15-30 rendkívüli hómunkást alkalmazunk - válaszolta érdeklődésünkre Polónyi János, a Rethmann Rt. igazgatója. Mint mondotta, a várös utcáinak rendbetételéhez 60-80 ember is elkelne, ám az önkormányzat - amely a megbízást adta a hótakarításhoz - fizető- képessége behatárolja a lehetőségeket, továbbá a cég sem akar a vállalt munkára ráfizetni. (Folytatás a 3. oldalon) A biciklisek nem akarnak lemenni a négyesről A Évi 800 bűncselekményről tudnak Enyhén emelkedik a bűncselekmények száma Törökszentmik- lóson az utóbbi években. Egy-egy esztendőben általában 800 körüli bűncselekmény válik ismertté. A tavalyi év összesítése várhatóan 10 százalékkal több bűncselekményről fog szólni, mint egy évvel korábban volt. Döntő többségüket a vagyon elleniek teszik ki, emelkedett a betöréses lopások és az alkalmi jellegű lopások száma. A legtöbb nyomozást ismeretlen elkövető ellen kell megindítani. Ezekben az ügyekben az eredményesség az utóbbi években növekedett. Az előrejelzések szerint azonban ez nem így folytatódik tovább, mert a bűnügyi szakemberek egy része jobb álláslehetőség miatt megvált a rendőri testülettől. Fontos lenne a bűncselekmények megelőzése, annál is inkább, mert mint kiderült, az elkövetők több mint 40 százaléka 25 év alatti. A gyámügyesekkel, az iskolákkal napi kapcsolata van a rendőrségnek, viszont a bűnmegelőzés segítésére létrejött alapítvány nem működik úgy, ahogyan szerették volna. A városban a balesetek száma is elég magas. Évente legalább 20 személyi sérüléses baleset történik belterületen, amelynek többsége súlyos vagy halálos. Bár a kerékpárosok és a gyalogosok a leginkább veszélyeztettek, nem jellemző, hogy a kerékpárosok a négyes főút helyett más utat választanának közlekedésre. Évente 400 személyt vonnak felelősségre a városban a közlekedési szabályok megsértése miatt. Sorokban Járhatók az utak Hómentesek a főutak országszerte, nagy hideg okozta lefagyások sem nehezítik jelenleg a közlekedést. A mellékutak ugyan még havasak, ennek ellenére hazánk valamennyi települése megközelíthető. Lottószámok Az 5/90-es lottó 1. játékhetének nyerőszámai: 1, 3,10, 25, 62. A dzsókerszám: 325024. A hatos lottó nyerőszámai: 2, 3, 8,16, 30, 37, a pótszám a 33. Totóeredmények 1. Atalanta-Verona 1 2. Cagliari-Piacenza 1 3. Fiorentina-Napoli 1 4. Internazionale-Roma 1 5. Parma-Juventus 1 6. Perugia-Reggiana 2 7. Udinese-Sampdoria 2 8. Vicenza-Bologna 1 9. Cosenza-Ravenna 2 10. Chievo-Padova X 11. Castel di Sangro-Lecce 1 12. Torino-Reggina 1 13. Salemitana-Pescara 1 Pluszmérkőzés: 14. Bari-Palermo X Ismét egy megszépült középülettel gazdagodott Törökszentmiklós, ugyanis nemrég bontották le az állványokat a volt zeneiskola épületéről. A Kossuth tér szélén lévő egyemeletes házban üzletek és irodák találhatók. Többek között ebben a szép épületben van a Rádió Törökszentmiklós stúdiója is. fotó: mészáros Az orvos-beteg kapcsolatot nem érintették a változások Ahol a bizalom nem szenvedett csorbát Ha valakinek az egészsége megrendül, hová is fordulhatna a mai világban? A betegek és az orvosok kapcsolata nem sokat változott az elmúlt évek során, a betegek ugyanúgy ragaszkodnak orvosaikhoz, mint korábban. Dr. Rudner Ervin, a Magyar Orvosi Kamara mégyei szervezetének elnöke vallja ezt, aki a He- tényi Géza megyei kórház ortopédiájának vezető főorvosa. Egy felmérés szerint az utóbbi időben jelentősen csökkent az emberek bizalma különböző személyiségek, intézmények iránt. Legkevésbé azonban az orvosokba vetett bizalom rendült meg. Vajon mi lehet ennek az oka? - kérdeztük a kamara megyei szervezetének elnökét.- A rendszerváltás után egymásfél évig azt vettük észre, hogy nem jönnek a betegek úgy, mint azelőtt. Ennek az volt az oka, hogy féltek táppénzre menni, már csak akkor fordultak orvoshoz, amikor végképp nem tudták ellátni a munkájukat. Aztán felismerték, hogy az egészséget, a munkaképességet meg kell őrizni, és időben orvoshoz jönnek, így hamarabb is gyógyulnak. A beteg tehát nagyon sokat tesz le az orvosa kezébe, amikor rábízza magát. A betegség, pontosabban a gyógyulás egzisztenciális kérdés is: például, ha itt, az ortopédián megoperálunk egy beteget, aki azelőtt helyhez volt kötve, utána pedig el tudja látni magát, az az ő életében egy óriási változás.- Az orvos-beteg közötti kapcsolat tehát független a rendszerek változásától?.- Ennek a kapcsolatnak az az alapja, hogy a beteg azért jön, mert gyógyulni akar, az orvos és az egészségügyben dolgozók pedig minden eszközükkel azon vannak, hogy ezt a szándékot segítsék. Ez nem változott. Más kapcsolatokra a megváltozott körülmények igencsak rányomták a bélyegüket, az érdekek, az elvárások, az üzlet kerültek előtérbe. A beteg azonban feltétel nélkül fordulhat az orvoshoz, és, egyezkedés nélkül várhat segítséget, annak ellenére, hogy mindenki tud az egészségügy rossz anyagi helyzetéről. Emellett a betegek többsége azt tapasztalja, hogy az egészségügyben mindenki próbál segíteni a saját lehetőségein belül. Ez a bizalom ezért maradhatott meg így. P. E.