Új Néplap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-28 / 23. szám
1997. január 28., kedd Megyei Tükör - Interjú 7. oldal Minden bentlakó sorsa egy kész regény Ápolni és szeretni kell őket A kétszáz ágyas mezőtúri városi kórház belgyógyászati osztálya után akad egy sajátos részleg. Néhány kórterem az egész: az egyikben azok az idősek fekszenek, akik már felkelni sem bírnak, a másikban, a harmadikban meg a többiben újságot olvasnak, kinn televíziót néznek vagy éppen kártyáznak. A szó igazi értelmében nem betegek ők. Hát akkor kik is valóban ezen termek lakói? - kérdeztük Kisné Kelemen Rozália ápolási igazgatóhelyettest.- Január elsejétől ápolási osztálynak hívnak bennünket. Hatvan helyünk van, de akkora az igény, hogy legalább huszonötén sorban állnak, jobban mondva várakoznak.-A legfiatalabb?-Negyven, de akad kilencvenöt éves is. Akit orvos utalt ide, az nem fizet az itteni pár hétért, hónapért, legfeljebb fél évért. Másokat a rokonok adnak be ünnepekre, pár hétre, amíg nyaralnak, elutaznak valahová. Értük fizetni kell. Megsúgom magának: van, akit itt felejtenek, inkább fizetnek érte. Minden egyes ittlakó sorsa kés/, regény. Agárdi János-sa\ kezdjük, aki 50 éves. Elvált, la- Tavaly kerültem ide, a kezemmel, zsibbadt. Kiderült, a lábammal még nagyobb volt a baj, érszűkület miatt levágták.- Maga fizet- Igen, 10 ezer 300 a nyugdíjam és 7 ezer 750-et levonnak.- Miért lett érszűkülete?- A cigi miatt, temérdeket szívtam. De azóta megszűnt a füstölés.- Család?-Élettárs, egy lány. Valószínű én is szociális otthonba kerülök, ha letelik a fél év. Pedig itt jól érzem magam. Sztankó Sándor sorsa még döbbenetesebb. 67 éves, és az égvilágon senkije sincsen.- Kedves, minden rokonom meghalt, és úgy maradtam, akár az ujjam.- Nős volt?- Két évig. Nem lett gyerek, az asszony disszidált. Az ápolási osztályon a folyosó fontos hely, mert a végén ott a televízió FOTÓ: M. J. kása nincs, munkanélküli. Értelmes ember, érettségizett, technikus, de amikor decemberben a szeméttelep mellől behozták, annyira gyenge volt, hogy piég epni sem,tudptt.- János, szerette a piát?- Csak ami ki volt írva, sorban.- Tudja, hogy nincs több dobás?-Tudom, az eszemnél se voltam, amikor bekerültem. Azóta nem iszok.-A járókeret?- Most már bírok vele menni.-Ruhái?- Ez van, ami rajtam, a többit megfújták a szeméttelep melletti kalyibából.- Mi lesz magával?- Valamilyen szociális otthon esetleg. Mondták: intézik, hogy kapjak járadékot. Pedig de sokat dolgoztam!- De hát az a pénz elment.-El.- Itt a koszt?- Első osztályú.-A nővérek?- Szegények, attól függ, hogy vannak lestrapálva. Nem könnyű naponta többször lepedőt cserélni egy ember alatt. Hegedűs Róza tolókocsiban érkezik, a bal lába térden felül hiányzik. Most tanul járni.- Nyugdíj?- Kapók szociális járadékot. Ez havi nyolcezer.- Lakása ?- Alkalmi munkákból éltem, .mindig ott húztam meg magam, ahol dolgoztam. Most nem a legjobban vagyok, eltört a vál- lam. Még maródi, de gyógyul.-Az idő?- Hol így, hol ügy telik. Olvasni szeretek, kártyázni a társakkal, nővérekkel.- Mit kártyáznak?- Hatvanhatost. A másikat is mondhatom?- Bátran.- Körbefosost. . . Az osztályon tartózkodókra, fekvőkre összesen húsz ápoló vigyáz. Van közöttük nyolc fiú is, és akadnak anyókák, mamókák, akik őket kérik. Mert a fiukat, unokájukat vagy a soha meg nem született fiukat, unokájukat látják bennük. Mert fiatalok, gyorsak, és ottlétükkel felidézik az ifjúság pillanatait ezeknek az embereknek. Akik részben maguk tehetnek arról, hogy ide kerültek, részben nem, hogy így alakult az életük. Ahogyan az egyik ifjú megjegyezte: ápolni és szeretni kell őket. így, a kettőt együtt, mert a másik nélküle mit sem ér. Bölcs mondás egy fiataltól... D. Szabó Miklós Az Űj Néplap újságírói kérdeznek, Szekeres Imre válaszol Közel a nyugodt kormányzás ideje Pénteken a szerkesztőség vendége volt Szekeres Imre, a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciójának vezetője, az Alsó-Jászság országgyűlési képviselője. Ez alkalommal interjút készítettünk a politikussal - kissé rendhagyó módon, ugyanis azt a közös beszélgetést rögzítettük, amelyet aktuális politikai témákról folytattunk Szekeres Imrével. Az interjút tehát a szerkesztőség kollektívája készítette - vagyis: az Új Néplap újságírói kérdeztek, Szekeres Imre válaszolt. Az ígéret szép szó... - és a megvalósítás? I- Másfél évvel az új választások előtt milyen képet kapunk, ha összevetjük a párt- és kormányprogramot a valósággal?- Több sávon is elvégeztük a helyzetelemzést. Megnéztük, hogy a szocialista párt a ’94-es választásokon mit ígért, hozzátettük a koalíciós kormány programját, és elemeztük a mai helyzetet. Ez a téma a héten kerül a frakció elé. Az elemzésből az derül ki, hogy a fő kérdésekben sikerült megvalósítani azt, amit akkor mondtunk. Melyek voltak ezek a fő kérdések? Az első, hogy az ország egész nemzetközi környezetét, kapcsolatrendszerét alakítsuk úgy át, hogy az mindannyiunk javát szolgálja. Ez magában foglalja a szomszédokkal való viszony rendezését, a kisebbségekkel való foglalkozást és az európai integráció előrevitelét. Az elképzelések ezen a területen még talán gyorsabban is megvalósultak, mint ahogy azt ’94-ben elképzeltük. A második kulcskérdés a gazdaság. Azt mondtuk, hogy ’98-ig megállítjuk a gazdaság hanyatlását, és megteremtjük a normális növekedés alapjait. Ez meg is történt. Mostanra lezárult az úgynevezett válságkezelés szakasza, és megteremtődtek azok a feltételek, amelyek megalapozzák a hatékony működést. A kultúra, általában a humán szféra területén - ez a harmadik fő kérdés - egy fordulatban gondolkodtunk ’94-ben. Ennek ideológiai alapja megteremtődött: a szabadság. Nem hiszem, hogy van olyan ember, aki azt mondhatná, hogy nézeteit bármiben is korlátoznánk. Azonban az oktatás kivételével nem sikerült az intézményrendszer alapjait átalakítanunk, és a tapasztalható pezsgés ellenére elmaradt az egész kulturális szféra magújulása. Még egy dolgot említek meg az eredmények sorából, ez pedig a demokrácia állapota. Mára már eljutottunk oda, hogy mindenki tudja: ebben az országban már .senki nem tudja ráerőszakolni akaratát az emberekre. Az embereket nem a pártcsaták érdeklik I- Az ellenzéki pártok többsége mostanában igen hevesen támadja a pártot. Mik a kiváltó okok, és tervez-e az MSZP „ellenoffenzívát”?-Valóban, látható módon megváltozott a politikai élet stílusa. Az ellenzéki pártok többsége rendkívül agresszív kampányba kezdett, miközben a Kisgazdapárt konszolidált hangnemet kezd megütni. A támadások közül a „legszebb” a bizalmatlansági indítvány - ez tükrözi az egész helyzet anakronizmusát. Láthatóan nem az alapvető kérdésekben bontakozott ki az erőszakos kampány. Az ország túl van egy nagyon nehéz időszakon, és elkezdett működni a gazdaság, aminek eredményei bizonyos területeken már láthatók is - például a versenyszférában. Ha pedig egy kormányzópárt kezdi kivezetni az országot a válságból, semmi nem állíthatja meg a következő választásokon - gondolják így a politikai versenytársak. Hangsúlyozom: versenytársak és nem ellenfelek! Tehát más területeken kell próbálkozni... Kétségtelen, hogy a párton belül nagy a nyomás arra, hogy szálljunk be a kampányba, csapjunk vissza. Azt hiszem, ez nagy politikai hiba lenne! Hagyni kell, mondják csak! Nekünk a kormányzásra kell koncentrálnunk. Az embereket nem a politikai csatározások érdekük, hanem az, hogy van-e munkájuk, mit tapasztalnak a környezetükben, látnak-e maguk előtt perspektívát. Új generáció a szocialista pártban I- Az elmondottakból is adódik a kérdés: mennyire egységes az MSZP, és vannak-e belül Horn-ellenes erők?- Amikor megalakult az Országgyűlés és a képviselőcsoport, mindenki azt mondta, hogy ez így nem marad együtt. Együtt maradt, közben megőrizte sokszínűségét. Mi az egység magyarázata? Az egyik az a felelősség, ami a kormányzással jár. Van egy bizonyos határ, ameddig el lehet menni a belső vitákkal anélkül, hogy a kormányzóképesség sérülne. A másik: megjelent a pártban egy új generáció - a szociaüsta frakció átlagélet- kora majdnem a legalacsonyabb amelynek pragmatizmusa nagy összetartó erő.- A Hom-féle kormányzás tartalmát senki nem kérdőjelezi meg, inkább stílusbeli kifogások adódnak - néha személyes ambíciók vannak a háttérben. Horn Gyula azonban van olyan nagy taktikus, aki úgy tudja megteremteni az egyensúlyt, hogy ő marad a mozgások központjában. Egyébként a filozófiánk: mindenki foglalkozzon azzal, hogy jól kormányozzunk, utána majd jöhetnek a személyi kérdések. Történelmi esélyek hosszabb távra I-A párt türelmet kér az emberektől, ők viszont joggal kérdezhetnek vissza: hová vezet bennünket az MSZP? Tehát milyen a párt jövőképe?- Sokat beszélgetünk ezekről más európai szocialista pártokkal is. Meglepő módon ők is ugyanezeket a kérdéseket teszik fel pnmaguknak. Nálunk a kérdés különös volta az átalakulás miatt van. Politikai, filozófiai értelemben egy teljesen új jövőképről van szó, amely egyaránt tud táplálkozni abból az európai hagyományból, ami' Nyugat-Európában a szociáüs piacgazdaságot jelenti, és valamilyen formában ötvözi a régebben talán államszocializmusnak nevezett időszak pozitív erényeit. Tehát egy nagyon sajátos új társadalmi formáció alakulhat ki, amelyben az értékeket megpróbáljuk egymásba építeni - megelőzve ezzel Európát! A célok megvalósításához a mozgásteret természetesen a gazdaság adja, illetve adhatja. Erre az előttünk álló tíz évben jók az esélyek. A következő négy évben már jöhet egy más minőségű kormányzás, amelyben nem válság- kezeléssel kell foglalkozni. Én remélem, hogy ez a feladat a szocialista pártnak jut. Cél: az aránytalanságok enyhítése I-A megindult gazdasági növekedés önmagában még nem gerjeszt olyan mértékűfogyasztásnövekedést, ami az MSZP-t ismét győzelemre segítené. Mi erről a véleménye?- Nem lenne jó, ha a növekedés ugyanolyan mértékű fogyasztásnövekedést gerjesztene, mert akkor nem lenne megtakarítási hajlam. Az sem biztos, hogy a fogyasztás önmagáSzekeres Imre: - Az első helyre mindig az egyéni képviselőséget teszem ban a fejlődést jelenti. Például: miközben a gazdaság stagnált, a mobiltelefonok országa lettünk, ma minden huszadik állampolgárnak mobiltelefonja van. Ez elképesztő! Az országban van egy dinamikus fogyasztásnövekedés, csak az a baj, hogy nem egyenletesen elosztva a társadalomban. Az igazi politikai kérdés tehát az, hogyan lehet a felső és az alsó sávot egyensúlyba hozni. Vagyis az egyik oldalról többet átvinni a megtakarításba, a gazdaságba, míg a másik oldalon az alapvető fogyasztást a megfelelő szintre hozni. Tehát egy társadalmi kiegyenlítődési folyamatnak kellene megindulni. E tekintetben igazából kettészakadt a társadalom: a versenyszférára és a közszférára. Ha megnézi az ember a jövedelmi viszonyokat, kiderül, hogy a közszféra lemaradt. Nagyok még ott az úgynevezett „holt kiadások”, amit bérre is lehetne konvertálni. Képviselői „feladatok” a választókörzetben I- Frakcióvezetői munkája mellett egyéni képviselő is a Jászságban. Milyen hátteret adnak munkájához a választókörzetben szerzett tapasztalatok?- Egyéni képviselőként elég sokat vagyok a választókörzetemben. Nekem az nagyon sokat jelentett és jelent, hogy a szülőföldemen vagyok országgyűlési képviselő. Az első helyre mindig az egyéni képviselőséget teszem, mert itt tudok konkrétan segíteni az embereken. Ezért is vagyok sokat a Jászságban, és szinte mindennel foglalkozom - az infrastrukturális fejlesztésekkel, beruházásokkal és a többi. Mindemellett - és ennek külön örülök - számtalan egyéni problémával is fordulnak hozzám. Elmondok egy érdekes történetet. Az egyik esti fórum után - a település nevét most nem árulom el - egy házaspár arra kért, nem néznék-e utána, milyen ember a lányuk pesti vőlegénye. Mit mondjak, meglepődtem, mert ez nem éppen tipikus képviselői feladat, de vállaltam. Vettem a bátorságot és meglátogattam a családot. Arra számítottam, hogy kidobnak, nem tárgyalnak velem. Ehelyett nagyon jól elbeszélgettünk egy kávé mellett. A legközelebbi alkalommal pedig .jelentettem” a megbízóknak: minden rendben, a család rendes, tisztaság van a lakásban. Bár á fiúval nem találkoztam, de biztos vagyok benne, hogy ő sem más. Mondanom sem kell, a házasság megköttetett, és én is ott voltam a lakodalomban. Az említett példa azt is illusztrálja, hogy az emberekben óriási az igény arra, hogy foglalkozzanak velük — és én ennek az igénynek is igyekszem megfelelni. Berki Imre „Bankár legyél, fiam, ott legalább mindig van pénz” Miért bajlódnak a hizlalással? Fegyverneket elhagyva, Ti- szabő felé haladva, jobbra az úton malacvisítás, kocsik, emberek hada. Látszik, itt veszik aznap át a böllérkésre érett röfögőket. Mindahá- nyuk nagy súlyú, 155-öt fizetnek kilójáért. Kovács István Tiszabőről érkezett.-Egyet hoztam, 190 kilós. Korábban harminchárom kemény évet lehúztam Szolnokon az építőiparban, és akár hiszi, akár nem, 12 ezer a rokkantsági nyugdíjam. Tízezer a rezsi, ötezer a nagylány, aki Egerben tanul. A feleségem 7 ezer 500-at kap. Megéri, nem éri, örülök, hogy átveszik, mert nagyon kell a forint! Miskolci József fegyemeki, és jövedelempótló támogatásban részesül.- Jó lenne elhelyezkedni, mert a 37 évemhez még messze a nyugdíj. Tiszabőn volt munkahelyem, de megszűnt. Hoztam egy 252 kilós anyát, nem bíbelődök tovább vele, pedig átlagosan felnevelte a tíz malacát. Otthon maradt egy másik, azt is ,Jdtakarí- tom”, hiszen ha zsákból eteti őket az ember, nagyon drága a hizlalás.- Család?- Egy tízéves srácot nevelünk. Mondom neki: bankár legyél, fiam, ott legalább mindig van pénz, nem úgy, mint a magunkfajtának. Pál Sándor is fegyvemeki, autószerelő, háromlányos apuka.-Hoztam egy 260 kilós kocát. Négyszer fialt, utoljára tizenkettőt, de amikorra választásiak lettek a malacok, nem kaptam értük annyit, amibe a méregdrága termény került.-Mennyi mostanság errefelé a választási malac?- Két és fél ezer körüli. Úgy számolok, az áráért veszek egy 170 kiló közeü hízót, és még marad is forintom. Ekkora terményárak mellett, uram, csak annak szabad hizlalni, aki vagy a malacot, vagy az ennivalót lopja, esetleg mindkettőt. így is örülünk, hogy egyáltalán elviszik, mert most felénk 170-ért adják a szebbnél szebb hízók kilóját. Jobban mondva adnák, de nem kell, nincs pénz. Tóth Attila is Fegyernekről hozott egy kétmázsás anyadisznót.- Nincs, aki foglalkozzon vele, így leadom. Otthon maradt még kilenc süldő, azoknak kell a hely. Negyven, ötven kilósak.- Mit vesz az árából?- Tüzelőt. Úgy mutatja a világ, hogy még hosszú lesz a tél. Nádházi János, Attila keresztapja veszi át a szót.-Az én utánfutómon hoztam ki a keresztgyereknek.- Pénzért, borért, netalán- tán kisüstiért?- Majd megegyezünk.’- Ön is hizlal?- Ugyan, mit tudna csinálni a vidéki ember ebben a pénztelen, szegény világban? Ezt csinálta az apám, annak az apja, ezt teszem én is.- Otthon mennyit tart?- Kilencet, olyan 80-90 kilósak.-Megéri?- Nem nagyon, de egyszerre kap az ember több pénzt. Én például nyáron megvettem, amit tudtam, mert a termény aratás után a legolcsóbb. A föld is fizetett valamit, de azért februárban meg kellene szabadulnom tőlük. Napi egy zsák tápot megesznek, ami kétezer forint. Nem olcsó mulatság ma a hizlalás. Bizony nem. Közben a felvásárlók teszik a dolgukat. Megtudtam, Gál Gyula Debrecenből érkezett, az ottani húsipartól.- Nem először járunk errefelé, úgyhogy ismerhetnek bennünket. Ugyanis mi az átvétel után rögtön fizetünk, nem úgy, mint egyik-másik kft.- Milyen hízók kellenek?- Százötven felettiek, szalámi lesz belőlük.- És mennyit visznek az óriási teherautón?- A nagyokból harmincat- negyvenet, a kisebbekből ötve- net-hatvanat. Ha összegyűlik megint egy kocsira való, ismét találkozhat velünk. Robogunk Tiszabő felé: útközben látjuk az óriási szállítóautót. Benn az árokban, az orra a hóba fúródva. Megnézzük: ezzel már aligha lesz aznap szállítás. Gondolom, az újabb úton volt Debrecenből, hiszen még a toronyóra a delet sem ütötte el. D. Sz. M.
