Új Néplap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-22 / 18. szám

Sorokban Kitüntetések Budapest. A magyar kultúra napja alkalmából Göncz Árpád köztársasági elnök tegnap kitün­tetéseket adott át. Megyénkből a Magyar Köztársaság Arany Ér­demkeresztje kitüntetést kapta Herceg Mihály, a törökszent­miklósi Bercsényi Miklós Gim­názium igazgatóhelyettese. Ezüst érdemkereszt kitüntetést vehetett át Gúth Ferenc, a szolnoki Gép­ipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola igazgatóhelyet­tese. Rátkainé Hegedűs Ilona, a szandaszőlősi Általános Iskola tanítónője Bronz Érdemkereszt kitüntetést kapott. Göncz Árpád köztársasági el­nök és Magyar Bálint művelő­dési és közoktatási miniszter a honfoglalás 1100. évfordulójá­nak sikere érdekében végzett munkájáért a Tiszaugon élő Szabó Tamásnak Millecentená- riumi Emlékérmet adományo­zott. M5-ÖS pályadíj Lajosmizse. A magyar gazda­sági élet ismérveit is szem előtt tartó, európai normákhoz iga­zodó úthasználati díj megállapí­tását szorgalmazták a tegnap Lajosmizsén tartott tanácskozás résztvevői. Az eszmecserén összesen 21 Bács-Kiskun és Pest megyei település, valamint a főváros huszadik kerületének önkormányzati vezetőin kívül jelen voltak a két megye ipar­kamarájának és a kiskunsági mezőgazdasági szövetségnek a képviselői is. Swissair Budapest. A Swissair és a Ma­lév közös járatot üzemeltet Bu­dapest és Zürich között a nyári menetrend bevezetésétől kezdve. A gépek naponta négy­szer repülnek Budapestre és vissza. A Swissair járatszám­mal üzemelő Malév-gépeken is mindazokat a kedvezményeket igénybe vehetik az utasok, ame­lyeket a svájci légitársaság biz­tosít ügyfelei számára. Két Lotti Nyerőszámok: 17, 43, 59 és 8, 22, 24. A 3 találatosok nyere­ménye 35 204, a 2 találatosoké 245 forint. HÍVOTT MÁR BENNÜNKET? TELEFONOS HIRDETÉS­FELVÉTEL: Megkezdték a katalizátorok beszerelését a szolnoki Alfa Autójavító Kft.-nél. A Környezetvédelmi Minisztérium támogatásának köszönhetően mindössze ezer forintért lát­ják el katalizátorral a gépkocsikat, az ólommentes benzinnel nem üzemeltethető autók kivé­telével. Ezért a Skodákba, Daciákba és a kis Polskikba nem lehet katalizátort szereltetni. A beszereltetéshez előzetes vizsgálatra van szükség. fotó: mészáros Sok egyéni vállalkozó még nem döntött a jövőjéről Tömegesen adják vissza az igazolványt Megyénkben is egyre több egyéni vállalkozás szűnik meg. Mint az APEH megyei igazgatóságától megtudtuk, tavaly összesen 3865-en adták vissza igazolványukat, s ennek jelentős része az év végén történt. A megszűnések okaként említett tb-jogszabá- lyok változása főként a feketegazdaságba kényszeríti a másod­állású vállalkozókat. Rusa Attila, a Szolnok és Vi­déke Ipartestület ügyvezetője a tapasztalataikra alapozva arról számolt be, hogy főként vidé­ken működő, lakossági szolgál­tatást végző vállalkozók döntöt­tek a vállalkozásuk megszünte­tése mellett. A fő ok természe­tesen a tb-kötelezettség növe­kedése. Az ügyvezető véleménye szerint - ami a törvény előírásai alapján kiszámítható - egysze­rűen képtelenség másodállású vállalkozóként megélni, hiszen csak a tb-nek fizetendő összeg 120-140 ezer forint évente, s ezt akkor is fizetni kell, ha nincs ennyi bevétel. Ugyancsak gond a kisebb településeken a PM által közzétett minimális eredmény elérése a főállású vállalkozók körében. A már ismert és hatályba lé­pett jogszabályok ellenére még sokan kivárnak - mondotta Rusa Attila. (Folytatás a 3. oldalon) Rendezvények a magyar kultúra napján Százhetvennégy évvel ezelőtt január 23-án fejezte be Kölcsey Ferenc a magyar nemzet himnuszának megírását. Később e napot a magyar kultúra napjának választották. Az eseményt szinte minden településen megünneplik. Szolnokon ma 17 órától a Szolnoki Galériában tartanak megemlékezést. Szurmay Ernő, a Verseghy Kör elnöke mond ünnepi beszédet, majd ünnepi plaketteket ad át Várhegyi At­tila polgármester. A műsorban fellépnek O. Szabó István színművész, a Bartók Béla Kamarakórus, a Szolnoki Pop­per Cselló Kvartett és Zámbori Soma. Karcagon a művelődési központban ma 16 órától dr. Fazekas Sándor mond köszön­tőt. Az ünnepi műsort a Zádor Üti Általános Iskola tanulói ad­ják elő, közreműködik Kop­pány Mária előadóművész és dr. Fazekas Mihály muzeoló­gus. Ugyanekkor kiállítás is nyí­lik Bőd László festőművész, Győrfy Sándor szobrászművész és Hangyási Attila grafikus al­kotásaiból. A tárlatot Körmendi Lajos író, költő nyitja meg. Törökszentmiklóson ma (Folytatás a 3. oldalon) A bizottság határozott a szavazásról Időközi polgármester-választás Mint arról már korábban tájé­koztatást adtunk, Jánoshida polgármesterének tavaly de­cember elsején bekövetkezett halála miatt időközi polgármes­ter-választást kell kiírni. A választási törvény értel­mében abban az esetben, ha a polgármesteri megbízatás úgy szűnik meg, hogy a két ciklus között több mint fél év van a választásig, hatvan napon belül időközi választást kell tartani. Jánoshida helyi választási bizottsága a napokban határo­zott ennek időpontjáról. A bi­zottság döntése értelmében erre 1997. március 16-án kerül sor. Félnek a jánoshidai özvegyasszonyok „Miért nem erősebb a törvény?” Manci néni nem zárta sem a kaput, sem az ajtót Úgy tudta, nincs ellensége, nincs kitől tartania a faluban. Sok-sok éve egyedül élt Férje meghalt és ami egy édesanya számára a legborzasztóbb, fia sem érte meg a harminc évet Csak idős barátnői nyitották rá az ajtót igaz, ők egyetlen napot sem hagytak volna ki. A környékbeli özvegyasszonyok esténként egymással osztották meg magányukat Egy nap aztán hiába ment át hozzá szomszédasszonya. Az alig egy órája élettelen testre egy 83 éves asszony lelt rá.- Este öt óra volt, amikor azt gondoltam, megnézem Mancit és beszélgetünk egy kicsit - emlékezik vissza a „felfedező tanú” a január 11-én történt rémségre.- Már a gangról, az ablakon át láttam, hogy megy nála a tévé, de a lakásban sötét volt. Szólítottam, Manci, hol vagy, de válasz nem érkezett. Azt hit­tem, az ágyon fekszik. Kitapo­gattam a villanykapcsolót, fel­kattintottam, akkor láttam, hogy ott hever a földön, és minden csupa vér. Azt gondol­tam, elesett, és megütötte ma­gát. Segítségért siettem, akkor még nem tudtuk, hogy gyilkos­ság történt. Később a doktornő­től tudtuk meg, hogy több kés­szúrással végeztek vele. Azóta is egyfolytában reszketek. A jánoshidai emberek nem értik, miért jutott a szerencsét­len asszony erre a sorsra. Ka­pott ő az élettől már épp elég rosszat. Családját tisztelet övezte, ismerte is őket min­denki a faluban. Régebben ők vezették a Tüzépet, aztán pedig az általuk működtetett darálóba járt a nép. Öregségére egyedül maradt a takaros, nyitott tomá- cos házban. Örült, hogy nem kell többet szenet cipelnie, a nála is üzemelő vezetékes gáz áldását azonban jó, ha két hó­napig élvezhette. Rablógyilkos oltotta ki az életét, a gyanúsítottat röpke másfél óra alatt előkerítették (Folytatás a 9. oldalon) A gaztett helyszíne a barátságos tornácos ház fotó: mészáros Nem hiába bízott az ügyintéző figyelmetlenségében Gyöngyike cseles csekkjei Ma, amikor visszaélésektől és csalásoktól hangos az ország, nem csodálkozunk az ügyekhez kapcsolódó összegek hallatán sem. Szinte követhetetlenül röpködnek a milliók, ám arról, hogy a felelősök milyen büntetésben részesültek, egyelőre még kevésbé értesülünk. Vannak persze, akik jóval szerényebb ösz- szegekben utaznak, és az alkalmazott trükk sem igazán nagy­vonalú. A bukásra ők az esélyesebbek. Lélekjelenlét mindenesetre ah­hoz a cselhez is jócskán kellett, amelyet egy várpalotai illető­ségű fiatal hölgy, Gyöngyike vetett be a kunszentmártoni postán. A trükk az ügyintéző le­terheltségére, annak lankadó fi­gyelmére alapozott, és mint utólag be is bizonyosodott, si­keresen. A hölgy csekk-köny­vének „átalakításával” jutott a banki fedezetnél jóval nagyobb összeghez. A módszer pontos közlésével nem áll szándé­kunkban tippeket adni, lényeg, hogy a számlán szereplő ezer forint helyett 78 ezer forintot vett fel az elmúlt év végén. Arra is vállalkozott, hogy a pénzt két részletben vegye fel, ráadásul ugyanattól az alkal­mazottól. Ment is minden, mint a karikacsapács. Az ügyfélfor­galom csúcsidejében valóban elsiklottak a turpisság fölött. Nem úgy később, amikor a hi­ány nyilvánvalóvá vált. A posta megtette a feljelentést, a nyo­mozók pedig sikerrel jártak. Gyöngyikére, csodák csodá­jára, a közeli Cserkeszőlőn ta­láltak rá. Ékes bizonyítékként megkerült a cseles csekkfüzet is. A csalással gyanúsított hölgy pedig nem tehetett mást, beismerte bűneit. -hgy­Harmincéves Igencsak felújításra szorul a martfűi művelődési ház fűtés- rendszere. Három évtizede működik, s az idő meglátszik a harmincéves szelepeken. A művelődési házban úgy vannak vele, ha már egyszer javítani kell, akkor korszerű­sítsenek is. Körülbelül húsz­millió forint szükséges a mun­kákhoz, s egy időre be is kel­lene zárni a kapukat. Ha együtt lesz a pénz, akkor áttérnek a jelenlegi gőzfűtésről a gázfű­tésre. A forró vizet egyébként a cipőgyárból kapják, ám ez a rendszer drágább, mint ha ve­zetékes gázzal fűtenének. Ha például meleget szeretnének a színházteremben, ahhoz hat tonna gőz szükséges. Az ára egy tonna gőznek 4500 forint körül mozog, ami csak a szín­házteremnél közel harminc­ezer forintot jelent egy alka­lommal. Magyar konyha reform módra címmel kóstolóval egybekötött előadást tartott Borszéki Lászlóné tegnap este Szolnokon, a Városi Művelődési Központban. Az előadónak a közelmúltban jelent meg „Az én reformkonyhám” című könyve. fotó: mészáros j

Next

/
Oldalképek
Tartalom