Új Néplap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-03 / 2. szám

1997. január 3., péntek Sport 7. oldal Golota bíróság előtt Bő két héttel azután, hogy másodszor is mélyütés miatt veszítette el az amerikai Riddick Bowe elleni profi nehézsúlyú ökölvívó-mér­kőzését, Lengyelországba érkezett Andrew Golota, aki 1991 óta él az Egyesült Ál­lamokbeli Chicagóban. Az 1988-ban olimpiai bronz­érmet nyert, de azóta már amerikai állampolgársággal rendelkező bokszolónak azért kellett szülőföldjére lá­togatnia, mert 1990-ben, egy wloclaweki diszkóban történt verekedés miatt a közeljövőben bíróság elé kell állnia. A vád szerint az akkor 22 éves Golota a diszkóban bántalmazott és kirabolt egy fiatal férfit. A tárgyalás novemberben kezdődött volna, de Golota a Bowe elleni mérkőzése miatt halasztást kért, s ezért azt január 7-én kezdik meg. Ä feleségével és ötéves kislányával Lengyelor­szágba érkezett ökölvívó nem kívánt nyilatkozni a sajtó képviselőinek. Golota testőrei azzal magyarázták a riporterek elől való elzárkó­zását, hogy a sportember állkapcsa a Bowe elleni ta­lálkozón három helyen is megsérült, ezért nem tud be­szélni. Davenport kritizálja férfi „kollégáit” Lindsay Davenport helyte­lennek tartja, hogy a világ legjobb férfi teniszezői „nem veszik komolyan” az olimpiai tornákat, hanem a nagyobb pénzkeresési lehe­tőség miatt inkább külön­böző pénzdíjas versenyeken indulnak. Az atlantai ötkari­kás játékokon aranyérmet szerzett teniszezőnő úgy látja, hogy a gyengébbik nem képviselői előreléptek ezen a téren.- A tenisz nem csak a pénzről szól, egy-egy rangos eseményen hazánkat is kép­viselnünk kell. Az atlantai olimpián a női viadal szín­vonalas volt, a férfiak torná­ján viszont — a győztes ame­rikai teniszezőt, Andre Agassit kivéve - a legelőke­lőbben jegyzett játékosok nem indultak el - nyilat­kozta Sydneyben Daven­port, aki hamarosan tovább­utazik Melboume-be, az ausztrál nemzetközi bajnok­ság helyszínére. Bajnokok bajnoka A francia L’Equipe sportúj­ság Michael Johnsont vá­lasztotta a Bajnokok Bajno­kává. Az atlantai olimpián 200 és 400 méteren is aranyérmet nyert amerikai atléta 177 ponttal végzett a szavazás élén, az orosz úszó Alekszandr Popov (133), az „atlétakirály” Carl Lewis (107) és az NBA-sztár Mi­chael Jordan (106) előtt. Asztalitenisz: Szilveszter Kupa Nagypapák és unokák közös versenye A Szolnoki Tisza SE a városi sportcentrum támogatásával jól sikerült Szilveszter Kupa aszta­litenisz-versenyt szervezett. A hatodik alkalommal megrende­zett nyílt viadalnak - a nagy ér­deklődésre való tekintettel - ezúttal a Tiszaligeti Sportcsar­nokban adott otthont, ahol ti­zenkét asztalon, párhuzamosan zajlottak az események. A kora délelőttől késő estig tartó évbúcsúztató találkozón megyén kívüliek is vendéges­kedtek: a mezőtúri, kisújszál­lási, martfűi, jászberényi ping- pongosokon kívül Tápiószelé- ről, Ceglédről és Abonyból is érkeztek asztaliteniszezők. A korcsoportos versenyt (még szeniorok is csatába szálltak a helyezésekért) olyanok is meg­tisztelték jelenlétükkel, illetve részvételükkel, akik 15-20 éve nem fogtak ütőt a kezükbe tét­mérkőzésen. A legfiatalabb versenyző Virág Attila, míg a legidősebb a szolnoki Tolna Károly volt. Eredmények - lányok, újoncok: (7 induló) 1. Kun Ad­rienn (Kunmadaras), 2. Nád­házi Ilona (Mezőtúr VSI), 3. Sárkány Rita (Tisza SE), 4. Kim Kmu (Mezőtúr VSI). Ser­dülők: (10 induló) 1. Szalai Mária, 2. Kun Adrienn (mind­kettő Kunmadaras), 3. Nádházi Ilona (Mezőtúr VSI) és Sár­kány Rita (Tisza SE). Ifjúsá­giak: (6 induló) 1. Vass Viktó­ria (Martfű), 2. Tóth Tünde (Ti­sza SE), 3. Szabó Katalin (Egészségügyi SZKI) és Szöl- lősi Éva (Mezőtúr VSI). Női egyéni: (12 induló) 1. Hortobá- gyiné Stejszkál Éva (Vol-NE- FAG), 2. Kiss Katalin (Vol- NEFAG), 3. Csabai Erika (Ti­sza SE, Mezőtúr VSI) és Vass Viktória (Martfű). Fiúk, újon­cok: (6 induló) 1. Szalai Zoltán (Kunmadaras), 2. Lipák Péter (Martfű), 3. Virág Lajos (Tisza SE), 4. Csényi Tibor (Tisza SE). Serdülő: (21 induló) 1. Szántó Tibor (Martfű), 2. Mel- nikoff László (Kisújszállás), 3. Szalai Zoltán (Kunmadaras) és Kocsis Gergely (Kunmadaras. Ifjúságiak: (28 induló) 1. Bo- zsó Norbert (Bp. KSI), 2. Hajdú Péter (CVSE), 3. Kruchió Péter (Tisza SE) és Melnikoff László (Kisújszállás). Férfi egyéni: (60 induló) 1. Gergye Zoltán (CVSE), 2. Péter Aladár (Cég­ügy nézett ki a Tiszaligeti Sportcsarnok, akár a komoly, igazi tétre menő mérkőzéseken léd-Mizse SE), 3. Skumáth Ist­ván (Hajdúszoboszló Gázláng) és Bozsó Norbert (Bp. KSI). Vegyes páros: (11 induló) 1. Skumáth - Hortobágyiné (H.szoboszló - J.Vol-NEFAG), 2. Péter - Csabai (Cegléd - Ti­sza SE: Mezőtúr VSI), 3. Ger­gye - Szöllősi (CVSE - Mező­túr VSI) és Tóth J. - Kiss K. (Vol-NEFAG). Szeniorok: (10 induló - MOATSZ versenyzési engedéllyel rendelkezők): 1. Bodor Lajos (Vol-NEFAG), 2. Balatoni László (Mahir SC), 3. Gáspár Mihály (Papírgyár SE) és dr. Sági László (Martfű VSE). MOATSZ vers. enge­déllyel nem rendelkezők: I. korcsoport (26-40 év, 30 in­duló): 1. Pataki Ferenc, 2. Tóth Róbert, 3. Varga Zsolt és Faze­kas Zoltán (mind volt Tisza SE). II. korcsoport, (41-50): 1. Bolyhos Ferenc (Papírgyár), 2. Nagy Jenő (volt Volán SC), 3. Krajcs János (volt Törökszent- miklós SE) és Mohiár Imre (Törökszentmiklósi. »III. kor­csoport, (51-60): 1. Raki­tovszky László (Abony), 2. Kovács József (Abony), 3. Ko­vács Gyula (volt Killián FSE) és Kovács Imre (volt Tisza SE). IV. korcsoport, (61 év felett): 1. Tolna Károly (MNB), 2. Ko­vács Gyula (E.K.). Minden korosztály a sportcsarnokban Atlétikai gála Tiszafüreden Kosárlabda, Országos Ifjúsági Kupa középdöntő Könnyed továbbjutás A városi sportcsarnok kollektí­vájának ötlete nyomán a legki­sebbektől a felnőttekig több mint százan versenyeztek Ti­szafüreden, az első alkalommal megrendezett terematlétikai gá­lán. A szervezők a helyi iskolák testnevelő tanárainak segítsé­gével a „Távolabbra, maga­sabbra és gyorsabban” mottó jegyében négy versenyszámban hirdettek vetélkedőt. A jól sikerült nap végén - miután mindenki átmozgathatta magát - a helyből távolugrás­ban, medicinlabda-dobásban, magasugrásban és 30 méteres síkfutásban, hét korosztályban hirdettek győztest. Győztesek, 1-2. osztály: Gacsal Attila, Vas Katalin. 3-4. osztály: Kovács Krisztián, Ju­hász Alexandra. 5-6. osztály: Balasi Tamás, Somogyi Judit. 7-8.-osztály: Szabó István, Ku- valova Jelena. 18 évesek: Erdei András, Szövetes Veronika. Felnőttek: Raduska Péter, Sütő Orsolya. Szeniorok: Somogyi Péter. A viadalon indult verseny­zők minden bizonnyal örömmel veszik a szervezők hagyomány­teremtő szándékát: eszerint de­cember utolsó hetében, a két ünnep között, rendre csarnokba csalják az atlétika helyi szerel­meseit. Megyei egyéni sakkverseny Mezőgép Kupával kezdődik az új év Kezdődjék jól az új esztendő - vallják a pepita mezők szerel­mesei. Éppen ezért idejekorán asztal mellé ülnek az év legje­lentősebb megyei tornáján, az immár hagyományos egyéni versenyen, a Mezőgép Kupán. A Mezőgép Rt. támogatásá­val, a megyei szövetség szerve­zésében zajló viadalon várnak minden igazolt és amatőr játé­kost. A versenykiírásnak meg­felelően, nevezni január 11-én, kilenc óráig lehet előzetesen, il­letve korlátozott számban a Milyen legyen kilencvenhét? Hát legalább olyan, mint amilyen kilencvenhat volt. Nekünk, a sportban élőknek nem is lehetnek vérmesebb reményeink, hi­szen akiket rendszeresen figyelemmel kísérünk, ismét húzhat­nak egyet a nadrágszíjon. Pontosabban, az őket foglakoztató klubok, amelyek mind nehezebben tudják megtartani értékei­ket, egyre kevesebb ráfordítással kénytelenek kigazdálkodni az eredményeket azért, hogy nonprofit vállalkozókként biztosítsák a folyamatosságot, ápolják a hagyományokat. Mindez persze kevésbé foglalkoztatja azokat a frontharcoso­kat, akik az ünnepeket áttréningezve amolyan zsoldosokként készülnek az idei feladatokra, illetve arra, hogy a betervezett zsebbevaló az idén is a tavalyihoz hasonló egzisztenciális szin­tet biztosítson részükre. Közülük a családosok valamivel nehe­zebb helyzetben lesznek. Nekik nem elsősorban magukra, jóval inkább gyermekeikre kell gondolniuk akkor, amikor béralkuba bocsátkoznak teljesítményeik fejében. Sajnos ma már az sem ritka, hogy NB I-es futballisták kölcsönökből éldegélnek hó­napról hónapra. Bizony az OTP-t be kell fizetni éppen úgy, mint az óvodai, bölcsődei költségeket, nem beszélve az ener­giafogyasztások számláiról. Valamivel könnyebb helyzetben lehetnek majd az önálló fiatalok, őket a szülői támasz segítheti a kritikus napokban. Valamennyiük közös sorsa azonban, hogy a meglévő körülmények között várják el tőlük a jó és eredmé­nyes játékot. Nem lesz könnyű, mert ott a pályán nem mindenki képes függetleníteni magát külső gondjaitól, bajaitól. Mindez viszont a szurkolót érdekli a legkevésbé, az aktuális szponzort nem is említve. Éppen ezért azt szeretném, ha az idei év annyi­val különbözne a tavalyitól, hogy több lesz benne a tolerancia. De a siker nem lesz kevesebb. (ni) Mátyás király úti helyszínen. A kilencfordulós, svájci rend­szerű tornára egyébként hétvé­geken, február elsejéig kerül sor. Az A-csoportban FIDE-, míg a B-csoportban hazai ér­tékszám megszerzésére, illetve gyarapítására nyílik lehetőség, de természetesen a jelentős - hatvanezer forint fölötti - díja­zás sem elhanyagolható. Induljon hát a nemes vetél­kedés a Mezőgép Kupáért, va­lamint az ezzel járó megyei bajnoki címért. Savicevic maradna Dejan Savicevic, az olasz AC Milan labdarúgócsapatának montenegrói csatára úgy nyi­latkozott: reméli, hogy szerző­désének lejárta után is marad a lombardiai együttesnél. A végső szót azonban ebben a kérdésben az olasz klub és ter­mészetesen Arrigo Sacchi ve­zető edző mondja majd ki.- Ha az eredmények nem jönnek, elképzelhető, hogy né­hány játékost pihentetni fognak - nyilatkozta Savicevic a RAI olasz televíziónak. - Én jól ér­zem magam itt, de ha Sacchi nem számit majd rám, akkor júniusban távoznom kell. Min­denesetre remélem, hogy ma­radok Milánóban - tette hozzá a 30 éves játékos. Savicevicet azután kérdezték meg, hogy a Pobjeda című napilap megszel­lőztette, a labdarúgó szívesen folytatná pályafutását ősztől az angol Manchester United színe­iben. Savicevic most megerősí­tette, nemcsak a Manchestertől, hanem más kluboktól is kapott ajánlatot. Tagadhatatlan, hogy az 1996-os év vége a kosárlabdáé volt Szolnokon. Amíg a Tiszaliget- ben a Nike Kelet-Nyugat gála előkészületei zajlottak, a Véső utcai sportcsarnokban az ifjú­sági korosztály jeles képviselői csaptak össze. Az Országos Ifjúsági Kupá­ban már jelentős hagyomá­nyokkal büszkélkedhet a Szol­noki Olaj KK együttese, ame­lyek természetesen köteleznek is. Az elmúlt években rendre dobogón végeztek a Tisza-parti fiatalok, így nem meglepő, hogy minimális elvárásként idén is a döntőbe jutást tűzték ki célul eléjük. A szolnoki kö­zépdöntőben Paks, Debrecen és a Danone Honvéd hasonló korú csapatát fogadták az olajos fiúk. Bár félő volt, hogy a mos­toha időjárás miatt késnek az ellenfelek, végül mindenki ép­ségben megérkezett. Az első ta­lálkozón a Pakssal csapott ösz- sze az Olaj KK, s igen meg­győző fölénnyel 136-69-re nyert. Ezután a Debrecen és a Honvéd vívott óriási csatát egymással; végül a fővárosiak 78-82-re bizonyultak jobbnak. Délután előbb a két győztes csapat mérkőzött egymással. Izgalmas első félidő után a má­sodikban megnyugtató előnyt szereztek a hazaiak, akik végül 77-70-re alakították a vég­eredményt. Ezzel eldőlt, hogy a Szolnoki Olaj KK legénysége mindenképpen továbbjutó, már csak a „kísérő” csapat kiléte maradt kérdéses. A nap utolsó meccsét a Debrecen és a Paks vívta, utóbbi 70-86-ra nyert. • Másnap reggel kiderült, hogy a Honvéd jut másodikként a február végi, hódmezővásárhe­lyi országos döntőbe, miután 81 -95-ös, magabiztos győzel­met aratott az Atomerőmű gár­dája felett. A Szolnok-Debre- cen összecsapásnak már nem maradt tétje, 105-59-es szol­noki siker született. A végső sorrend: 1. Szolnoki Olaj KK, 2. Danone Honvéd, 3. Atomerőmű SE, 4. Tegáz-Deb- recen. A torna All-Star csapata: Lakatos Péter (Tegáz-D.), Kecskés Péter (D. Honvéd), Cziczás László, Horváth Csaba, Kohári István (Sz. Olaj KK). Franciák a legjobb ifik A Nemzetközi Tenisz Szövet­ség (ITF) részéről bejelentették, kiket választottak meg az 1996- os év legjobb ifjúsági tenisze­zőinek. Egyéniben a fiúknál és a leányoknál is francia sporto­lónak ítélték oda a világbajnoki címet, hiszen Sebastien Gros- jean és Amelie Mauresmo ré­szesült az elismerésben. Az Eb­eimmel büszkélkedő Grosjean győzelemre vezette hazája kor­osztályos csapatát a floridai „Sunshine-kupán”, valamint megnyert két rangos ifjúsági eseményt, a japán szupertornát és a kanadai nyílt bajnokságot. Mauresmo Wimbledonban, va­lamint a Roland Garroson dia­dalmaskodott. Grosjeant a pá­rosok között is az élre rangso­rolták, míg a lányoknál a cseh Michaela Pastikova és Jitka Schonfeldova lett a legjobb. Dél-amerikai futballvegyes La Paz. Az idei Copa Ame­rica küzdelmeit június 11. és 29. között Bolívia rendez­heti meg. Sokan erősen két- lik, hogy teljes lesz a me­zőny. A bolíviai szövetség olyan tengerszint feletti ma­gasságokban kívánja lebo­nyolítani a fontosabb mér­kőzéseket, ami miatt a ven­dégcsapatok játékosai már régóta panaszkodnak. A Copa America-sorozat ne­gyeddöntőitől kezdve La Paz lenne az egyedüli hely­szín. A főváros 3600 méter­rel található a tengerszint fö­lött. A csoportmérkőzéseket Santa Cruzban, Cochabam- bán és Sucre városában ren­dezik meg. Ezek „tűrhető” tengerszint feletti magassá­gukkal a Bolívián kívüliek számára is elfogadhatók, mert mindössze 48 órányi akklimatizálódás szükséges ahhoz, hogy szinte „Otthoni” körülmények között futbal­lozhassanak a vendégválo­gatottak. Brazília kijelen­tette: valamennyi Copa America-csatáját csakis olyan bolíviai városban haj­landó lejátszani, amelyik nem fekszik 1400 méternél magasabban a tengerszint felett. Ennek a kitételnek pedig csak Santa Cruz felel meg. Rio de Janeiro. Reinaldo a hetvenes évek egyik is­mert brazil válogatott csa­tára volt. Visszavonulása után politikusi pályára kí­vánt lépni. Az ilyesféle irá­nyultságnak alighanem egyszer s mindenkorra vége. Minas Geraisban le­tartóztattak három férfit, akiknek kocsijában 600 gramm kokaint találtak. Az autóról kiderült, hogy Rei- naldóé. A volt futballista a rendőrök kérdésére el­mondta: valóban ő adta kölcsön a kocsit annak fe­jében, hogy részesedik a kábítószerből. Buenos Aires. Az argen­tin Boca Juniors vezető edzője, Carlos Bilardo fura gyakorlatot igyekszik meg­valósítani. Az 1986-os me­xikói világbajnokságon a kék-fehér mezes válogatot­tat aranyéremig vezetett szakember azzal fenyegette meg játékosait, hogy 20 ezer (!) angol fonjttal egyenér­tékű büntetéssel sújtja őket, amennyiben a mérkőzés után elcserélik mezüket a rivális futballistáikkal. Nem sokkal azután, hogy Bilardo jelezte furcsa fegyelmezési elképzelését, Navarro Mon­toya kapus mezt cserélt. Mégis megúszta pénzbünte­tés nélkül, mert nem abban a szerelésben védett, amelyet a Boca Juniors szponzorai szigorúan előírnak. Ennek ellenére Bilardo sejtetni en­gedte, a fegyelmi vétség okán „feketelistára” helyez­teti Montoyát, aki könnyen lehetne argentin válogatott is, csakhogy Kolumbiában született. Mivel korábban két vb-selejtezőt játszott szülőhazája színeiben, egy­előre nem vethető be az ar­gentin nemzeti tizenegyben. MEGRENDELŐLAP Jáa-Nagiiltmi-Sroliiol: memei napilap Megrendelem az Új Néplapot, ..........példányban ................................................hó 1-jétől a következő címre: N év:.............................................................................................. Cím: ' ............................................................ ..utca .hsz. 1 hónapra * 595 Ft J 1 negyedévre 1785 Ft J 1 félévre 3570 Ft _J 1 évre 7140 Ft J Az előfizetési díjat a fenti címen igazolvánnyal és számlával jelentkező kézbesítőnek a továbbiakban J| készpénzzel, Jj folyószámláról, ...I csekken fizetem................................................... a láírás

Next

/
Oldalképek
Tartalom