Új Néplap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-15 / 12. szám

2. oldal Körkép 1997. január 15., szerda Nem lesz rendkívüli állapot Bolgár pártvezető nyilatkozata a válság megoldásáról „Nem vitatkozom Horn Gyula úrral. Igaz, hogy különbözőek vagyunk. Elismerem, hogy van alapja annak a megállapítá­sának, amely a bulgáriai reformok késlekedésére vonatko­zott” - jelentette ki kedden Szófiában az MTI-nek Georgi Parvanov, a kormányzó Bolgár Szocialista Párt vezetője. A kormánypárt Legfelsőbb Párttanácsának elnöke, aki né­hány hete vette át a párt irányí­tását, elmondta: a különböző­ségek ellenére a bolgár és a magyar szocialisták eszmei alapja közös. Parvanov, aki Todor Zsiv- kov 1989. évi eltávolítása óta már a negyedik vezetője az új­jászervezett és nevet változta­tott volt állampártnak, kijelen­tette, hogy a jelenlegi kataszt­rofális gazdasági helyzetért valamennyi kormányt felelős­ség terheli Bulgáriában. A politikus szerint az or­szágban nem lesz rendkívüli állapot, a legfontosabb feladat most az indulatok lecsillapí­tása, továbbá Nikolaj Dobrev (jelenlegi belügyminiszter) vezetésével egy olyan kor­mány megalakítása, amely legalább egy-másfél évig hiva­talban maradna. A pártvezető azt állította, hogy az utcákon, főképpen a mintegy 1,2 milliós Szófiában tüntető - szerinte néhány tíz­ezres - tömeg nem jelenti a la­kosság többségi véleményé­nek a kifejezését. Parvanov kiemelte, hogy pártja kész lenne a koalícióra az ellenzéki Demokratikus Erők Szövetségével (DESZ) is, ám kétséges, hogy az részt venne-e egy olyan kormány­ban, amelynek a szocialisták is tagjai. A politikus szerint pártja nem fogad el olyan megoldást, amelyben az új ka­binet megbízatása egy évnél rövidebb lenne. ti év, ííj döntés Belgrádban. Az ellenzék felhívására keddre virradóra csaknem 400 ezer ember tódult az utcákra a szerb fővárosban, hogy köszöntse a pravoszláv új esztendőt. A belgrádi választási bizottság elnöke tegnap bejelentette: a testület jóváhagyta a helyható­sági választások második fordulójában született eredményt, amelynek alapján a 110 tagú fő­városi önkormányzatban 60 helyet szerzett az Együtt ellenzéki koalíció. Elemzők szerint a szövetséget tizeneggyel több mandátum illetné meg. fotó: feb/reuter A román védelmi miniszter szerint nem hoznak létre közös alakulatot Szakítani kell az előítéletekkel Victor Babiuc (58) jogtudós, politikus, a Petre Román kor­mány volt tagja az 1996 decemberében megalakult bukaresti kormányban a honvédelmi tárcát kapta. A román miniszter válaszolt a Ferenczy Europress kérdéseire. Jacques Chirac támogatja, hogy Magyarország már 2000- ben bekerüljön az Európai Unióba. A francia államfő erről az Élysée-palotában beszélt kedden, amikor fogadta a Pá­rizsban dolgozó magyar újság­írókat. Chirac csütörtökön kezd kétnapos látogatást Magyar- országon. Élesen bírálta a Der Spiegel című német lapban nemrég megjelent Hom-interjú egyes részleteit az orosz külügyi szó­vivő kedden. Gennagyij Tara- szov kétségbe vonta a magyar kormányfő azon kijelentéseit, miszerint Oroszországnak nincs köze a NATO tervezett bővítéséhez, s Moszkva nem lehet a földrész biztonságának egyik garantálója. A NATO tervezett bővítésének ellensúlyaként egy keleti kato­nai tömb létrehozását sürgette kedden Vlagyimir Zsirinovsz- kij, az orosz szélsőjobb vezére. A duma egyik bizottsága ked­den törvénytervezetet dolgozott ki Jelcin elnök lemondatásáról. A dokumentum az államfő megromlott egészségi állapo­tára hivatkozik. * Gondban a KDNP. Mizsei Zsuzsa, a KDNP decemberben megválasztott választmányi el­nöke azt várja, hogy a vidéki választmányok ügyében be­nyújtott kereseteket visszavon­ják a perek kezdeményezői, akik csaknem 70 küldött man­dátumát kérdőjelezik meg. A tisztázatlan helyzet Mizsei sze­rint gátolja a párt cselekvőké­pességét, és a perek elhúzódása veszélyeztetheti a KDNP indu­lását a legközelebbi országgyű­lési választásokon. Érvényes vallomás. Hiába vonta vissza Tocsik Márta jo­gásznő még októberben tett val­lomását arra hivatkozva, hogy azt gyótgyszerezett állapotban tette, a büntetőeljárási törvény szabályai szerint jegyzőköny­vezett vallomást visszavonni nem lehet, az továbbra is érté­kelhető bizonyítékként. Ezt Fá­bián János, a legfőbb ügyész helyettese nyilatkozta kedden. Drága kátyúk. A Közleke­dési, Hírközlési és Vízügyi Mi­nisztérium a tavalyi évhez ha­sonlóan az idén is a tervezettnél jóval több pénzt kénytelen for­dítani az útburkolat kárainak helyreállítására. A tárca 1996- ban 2,7 milliárd forintot fordí­tott az útkárok rendbehoza­talára. Bűnügyi konferencia. Elvi megegyezésre jutottak a Bel­ügyminisztériumban „A bűnö­zés, az igazságügy és a közrend nemzetközi perspektívái” című nemzetközi konferencia 1998- as, budapesti megrendezéséről.- Milyennek látja a román hadsereg külkapcsolatait?- Közép-Európában élünk, szomszédainkkal eddig is jó­ban voltunk, a jövőben is ez politikánk alapja. Tudom, önt, a magyar-román katonai együttműködés érdekli. Ez eddig is kiváló volt, de még tovább szeretnénk javítani. Hivatalba lépésem óta szó sze­rint pár nap telt el, így mé­lyebben nem ismerhetem a hadsereget, de munkatársaim­nak már feladatként szabtam nieg a kapcsolatok erősítését. Szó van nemcsak felső, de alsó szintű, sorállományú ta­lálkozások ismételt beindítá­sáról, az üdülések, a kulturális és szakmai tapasztalatcserék számának növeléséről.- Mi a véleménye arról, hogy francia-német példára közös magyar-román egysé­get hoznának létre?- Minden bizonnyal lesz ilyen, de valamely nemzetközi szervezeten belül fog ellátni feladatokat. Önálló egységet nem tervezünk. Mi nem elsza­kadni, hanem belépni szándé­kozunk a nemzetközi katonai szervezetekbe. Egy külön egy­ség pedig az önállósulást, az elkülönülést jelentené.- Mint politikustól kérde­zem, hogyan alakul a magyar kisebbség helyzete a jövőben Romániában ?- Szakítanunk kell az eddigi előítéletekkel. A kisebbség itt, az ország területén él. Az ál­lam és Európa érdeke az, hogy a magyar kisebbség a jövőben is megőrizze szellemiségét, kultúráját. A történelemmel a történészek foglalkozzanak, az ő feladatuk, hogy vitatkoz­zanak, bizonyítsanak. Mi a je­lenünket éljük, és a békés, biz­tos, fejlődőképes jövőt szeret­nénk biztosítani aZ ország né­pének - nemzetiségtől, vallás­tól függetlenül. Matthaeidesz Konrád Hónapokba telhet a fokonzulátus megnyitása Horn Gyula Hágába készül Horn Gyula január 30-án az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Hollandiába lá­togat - jelentette be kedden Szentiványi Gábor. A magyar kormányfőt Hágában fogadja Beatrix királynő - mondta a külügyi szóvivő, hoz­zátéve: Horn Gyula a magyar integrációs folyamatról is tájé­koztatni kívánja vendéglátóit, köztük Wim Kok holland mi­niszterelnököt. Fontos állomásához érkezeit Magyarország euroatlanti in­tegrációja azzal, hogy kedd délután megalakult a NATO- csatlakozást előkészítő tárca­közi bizottság, amelynek veze­tője Somogyi Ferenc államtit­kár. Szentiványi Gábor el­mondta: a testület felelőssége lesz az, hogy hiteles tájékozta­tást kapjon a lakosság a NATO- bővítés menetéről, hazánk és a szövetség kapcsolatairól. Kérdésre válaszolva a szó­vivő kifejtette: Magyarország támogatja Románia részvételét a Közép-európai Szabadkeres­kedelmi Társulásban (CEFTA). A főkonzulátusok újbóli meg­nyitásáról, a kétoldalú viszony további kérdéseiről január vé­gén egyeztetnek a külügymi­nisztériumok illetékes államtit­kár-helyettesei. A kolozsvári képviselet megnyitása - tech­nikai és személyi kérdések mi­att -jó pár hónapig eltarthat. Halmai Katalin Amerikai vélemény a belarusz-orosz egységről Moszkva kevésbé siet Az orosz-belarusz közeledés tervét Borisz Jelcin támo­gatja, de legutóbb az egyesü­lési ütem mérséklésére intette belarusz kollégáját. Amerikai elemzők szerint a háttérben nagyravágyó elképzelések is állnak. A belarusz elnök olyan válasz­tási programmal győzött 1994- ben, amely szorosabb kapcsola­tokat ígért a nagy keleti szom­széddal. Alekszandr Lukasenko mindig hangsúlyozza Borisz Jelcin iránt érzett rokonszenvét, Belarusz és Oroszország föde­rációjáról pedig az idén márci­usra népszavazást tervezett. Jelcin hétfőn kelt levele némi mérsékletre inti a belarusz ál­lamfőt: az egyesüléshez „vi­szonylag fejlett (közös) admi­nisztratív testületekre” van szüksége a két országnak - írta az orosz elnök, utalva a refe­rendum elhamarkodott meghir­detésére. Megfigyelők szerint az oro­szoknak jó okuk van a lassí­tásra, noha az egyesülés gondo­lata mindkét országban roppant népszerű. Egyrészt azért, mert Fehéroroszország az egyik leg­szegényebb volt szovjet tagköz­társaság, amelyben a gazdaság átalakítása még szinte el sem kezdődött. Mivel Belaruszhoz képest még Oroszország is fej­lett államnak számít, Moszkvá­nak dollármilliárdokba kerülne a valutaunió - írta a Los Ange­les Times. Sokan más okokat is sejtenek a háttérben. A két ország egye­sülésével a nagyravágyó és fia­tal, mindössze 42 éves Luka- senko közel kerülne a húsos fa­zékhoz: a betegeskedő Jelcin egyik lehetséges utódjelöltje lehetne. Ferenczy Europress Az Észak-dunántúli Áram- szolgáltató Részvénytársaság (ÉDÁSZ) közgyűlése - az ÁPV Rt.-vei és a cég francia tulajdo­nosával, az EDF-fel egyetértés­ben - a leváltott vezérigazgató székébe Künszler Bélát, az ÁPV Rt. korábbi, energia­ügyekkel foglalkozó ügyvezető igazgatóját ültette. Á hétfőn meghozott döntés olyan látsza­tot kelthet, mintha a franciák így akarták volna megjutal­mazni az áramszolgáltatóért folytatott versenyben annak idején melléjük állt Künszlert. Á gyanakvók az idevonat­kozó törvény egyik passzusára hivatkoznak: 2 évig eleve nem vállalhatna vezető állást a pri­vatizációs szervezet volt alkal­mazottja egy olyan cégnél, amelynek eladásában részt vett. Mint megtudtuk, ez alól a sza­bály alól indokolt esetben Csiha Judit privatizációért fele­lős tárca nélküli miniszter fel­mentést adhat. Erről kérdeztük az ÁPV Rt. szóvivőjét, Dudits Adámot.- Künszler Béla tőlünk való távozása elé ugyanúgy nem volt okunk akadályt gördíteni, mint az ÉDÁSZ élére való ki­nevezése elé, amelyhez a mi­niszteri hozzájárulást a francia tulajdonos kifejezett kérésére kapta meg. Az ÉDÁSZ-szal kapcsolatos privatizációs dön­tést egyébként nem Künszler úr hozta, hanem az ÁPV Rt. igaz­gatótanácsa. T. M. A civil szervezetek fölött egyre több felhő tornyosul Az egyszázalékos „puding” próbája Utoljára szerepelt a nyilvánosság előtt az Országgyűlésnek a társadalmi szervezetek költségvetési támogatását előkészítő bizottsága, az úgynevezett egyszázalékos törvénnyel ugyanis megszűnik a szerepe. Fiiló Pál, a bizottság elnöke meglehetősen borúlátóan em­lékeztetett rá, hogy a költség- vetés a tavalyi 390 millió fo­rinttal szemben az idén csak alig több mint 260 millió fo­rintot juttatott a mintegy 800 egészségügyi, szociális, kari­tatív, oktatási, környezetvé­delmi, kulturális és más köz­érdekű szervezetnek. A bizott­ság tagjai ezért úgy látták jó­nak, ha ezt az összeget csak fél évre hirdetik meg. A pályáza­tokat egyébként február 15-ig lehet beadni. A második fél évre támoga­tóként már „belép” az 1 száza­lékos törvény, de attól függet­lenül - vagy talán éppen azért - újra át kell majd tekinteni a civil szervezetek sorsát - tette hozzá Filló'Pál. Egy sereg ma még nyitott kérdés ugyanis komoly gondot okozhat. Nem tudni például, hogy a törvény által szabadidő-foglalkozás­nak nevezett fejezetbe beletar- toznak-e hobbiegyesületek, sportklubok vagy sem. A jogszabály végrehajtása hátrányos megkülönböztetésre is lehetőséget ad. A közössé­geknek ugyanis meg kell ke­resniük az állampolgárokat, mintegy agitálva őket, hogy részükre ajánlják föl jövede­lemadójuk 1 százalékát, már­pedig akiknek még postakölt­ségre sem jut, aligha tudják majd hirdetésekkel, reklámcé­dulákkal elérni lehetséges tá­mogatóikat. Az is gond lehet, hogy az olyan szervezetek, amelyek­nek - akár önhibájukon kívül - köztartozásuk van, nem jut­hatnak hozzá az állampolgá­rok által nekik szánt 1 száza­lékhoz, az a pénz a költségve­tést gazdagítja majd. Filló Pál szerint számos jel utal arra, hogy az idei esztendő ugyan­csak kemény éve lesz az egy­százalékos törvénynek. És a civil szervezeteknek, (koós) Modellváltás helyett a mai gyakorlatot kellene megújítani A nyugdíjasok is nemet mondanak A pénzügyminiszter szerint elkerülhetetlen a jelenlegi nyugdíj- rendszer változtatása, a tárca által javasolt vegyes finanszíro­zású gyakorlat bevezetése. Nem kevesen vannak azonban - s a legkülönbözőbb korúak akik ezt vitatják. A nyugdíjasok érdekképvisele­tei szerint semmi sem indokolja a jelenlegi módszerrel való szakítást: nem modellváltásra, hanem reformra van szükség. Ez a Nyugdíjasok Országos Szövetségében hangzott el, Budapesten. Medgyessy Péter a tegnapi társadalmi vita bevezető elő­adásában hangsúlyozta: a nyugdíjrendszer átalakítása el­sősorban a jövő generációinak a sorsát befolyásolja, de érinti a mai nyugdíjasokat is. A tervezet szerint megvál­tozna például a nyugdíjemelés módszere: a jövőben fele-fele arányban a nettó keresetek nö­vekedéséhez, illetve az inflá­cióhoz igazítanák azt. - Ez a gazdasági ingadozások hatását jobban tompítaná - érvelt a mi­niszter, de elismerte, hogy a fel­lendülés időszakában az elő­nyökből kisebb mértékben ré­szesülnének az idősek. Jelentős változtatást tervez a tárca az özvegyi nyugdíjaknál is. Javaslatának lényege az, hogy elhunyt házastársa nyug­díjának bizonyos százalékát a sajátjával együtt megkaphatná az özvegy. Medgyessy hangsú­lyozta azt is, hogy a tb-járulék egyharmadára, az új, úgyneve­zett tőkefedezeti pillérbe befi­zetendő összeg tőkerészére az állam garanciát vállalna. A miniszter szerint az új mo­dellben szükség lesz az egyéni járuléknyilvántartásra, hogy tudni lehessen: ki mennyit fize­tett be, hol tart. Ezzel lehet a munkavállalókat ösztönözni a járulék befizetésére. Pirityi Ottó, a NYOSZ alel- nöke szerint a finanszírozási problémák miatt nem szabad el­térni a mai rendszertől, annak megreformálásán kellene dol­gozni. A nyugdíjasok szerint a megoldást hosszú távon a járu­lékok hiánytalan behajtása je­lentené, erre pedig az állam kö­teles ügyelni. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kfl. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Laczi Zoltán Tervezőszerkesztő: Finvág Zoltán • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, . Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes. Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 595 forint, negyedévre 1785 forint, fél évre 3570 forint, egy évre 7140 forint. • Az áruspéldányok ára: 29,50 Ft • JNK-Szolnok megye halárán kívül az egyhavi előfizetési díj 1532 forint.# Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133 Az ÁPV Rt. volt igazgatója a privatizált cég élén Ha megvette, hadd vigye?

Next

/
Oldalképek
Tartalom