Új Néplap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-14 / 11. szám

4. oldal Gazdasági Tükör 1997. január 14., kedd Dollárt fialó idegenforgalom Negyvenmillióan lépték át az országhatárt A tavalyinál szerényebb, de további mintegy tízszázalékos nö­vekedést vár az idegenforgalomtól 1997-ben a szakember, és ez várhatóan kedvezően hat a vendéglátóiparra is. A megbízhatóbb tőzsdéért Itt volt már az ideje az értékpapírtörvénynek. A befektetések iránti bizalmat megzavarták a csalások, pedig az értékpapír­vásárlás biztonsága a tőkepiac működésének alapeleme. Mert az igazán nagy pénzek a tőzsdéhez kötődnek. Végre eljutottunk oda, hogy részvényt csak az a cég bocsáthat ki, amely legalább 2 éve működik, befektetési társaság csak az lehet, amelynek jegyzett tőkéje eléri az egymilliárd forintot. Ha brókerhez, bankhoz - azaz „befektetési szolgáltatóhoz” - fordulunk, ezentúl megkövetelhetjük az értékpapírral kapcsola­tos pontos tájékoztatást. A brókerház köteles megvizsgálni: az általa ajánlott ügylet, befektetési konstrukció megfelel-e ügy­fele piaci ismereteinek, kockázatviselő képességének, eseten­ként köteles kockázatfeltáró nyilatkozatot tenni. Fontos része a bizalomépítésnek, hogy ezek a szolgáltató cégek kötelesek kap­csolódni a most létrehozandó Befektetővédelmi Alaphoz. Újdonság a „dematerializált értékpapír” megjelenése. Kül­földön már bevált: nem papírra nyomott, hagyományos érték­papírt kapunk a pénzünkért, hanem elismervényt a megvett ér­tékről. Ugyanolyan ez, mint a bankbetét, a folyószámla. Ha van elektronikus pénz, miért ne lehetne elektronikus értékpapír? Kinek-kinek ezt az értékpapírszámláját terhelik meg - ha rész­vényt vesz -, vagy itt írnak neki jóvá, ha elad. A tőzsde forgal­mának gyorsítását, nagyobb biztonságát várja ettől a törvény. A papír tulajdonosa ugyanúgy ad megbízatást brókerének, ugyanúgy szabadon rendelkezik, mint eddig. A számlaszerző­dést a tulajdonos bármikor határidő nélkül felmondhatja, jogai nem csökkennek. A befektetőnek tehát szabályos, „klasszikus" ügyfélszámlája lesz, ahol nyilvántartják az őt megillető bevé­telt, és ahonnan fizettethet. Kevesebb lesz az ügynök, bróker - de nagyobb és megbízhatóbb lesz a tőzsde. Gubcsi Lajos E-hitel-elemzés tavasszal Új szabályok. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság ja­nuár 31-ig egy csomagban kívánja a Pénzügyminisz­tériumnak benyújtani azo­kat a dokumentumokat, köztük a leendő vagyon­kezelők versenyeztetési szabályzatát, amelynek el­készítését számára a mó­dosított államháztartási törvény végrehajtási utasí­tása írja elő. Szabadalom. Csatlakozási kérelmet nyújtott be a Ma­gyar Szabadalmi Hivatal az Európai Szabadalmi Egyezményhez tartozó tag­országok igazgatótanácsá­hoz. Várhatóan az ezredfor­duló után lehet majd nálunk is az egységes európai sza­bályok szerint szabadalmi oltalmat szerezni. Kisebb kamat. Január 20- tól átlagosan 0,5 százalék- ponttal csökkenti betéti ka­matait a Magyar Külkeres­kedelmi Bank. A hitelka­mat-csökkentés ennél erő­teljesebb, egyes esetekben eléri a 4 százalékpontot is. Befektetési jegy. 100 mil­lió forint értékben jegyez­hető a Takarék III. Értékpa­pír Befektetési Alap befek­tetési jegye január 17. és február 4. között. Az MNB Hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 276,34 Görög drachma (100) 66,47 Német márka 103,66 Olasz líra (1000) 106,42 Osztrák schilling 14,73 Spanyol peseta (100)124,17 USA-dollár 164.36 Dr. Székely György, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenfor­galmi Minisztérium főosztály- vezetője előszeretettel idézi az adatot, miszerint a hozzánk ér­kező külföldiek tavaly a ko­rábbi 1,7 milliárddal szemben 2,2 milliárd dollárt hagytak ná­lunk. Az is igaz viszont, hogy emögött nem csak az idegen- forgalmi ágazat teljesítménye húzódik meg.- A devizarendszer liberali­zálása következtében a fekete beváltások egy részét legalizál­ták - mondja -, de az tagadha­tatlan, hogy vonzó maradt, vonzóbbá vált az ország a kül­földiek előtt. A határt mintegy 40 millióan lépték át, annyian, mint egy évvel korábban, de je­lentősen megnőtt a kereske­delmi szálláshelyeket igénybe vevők száma. A szállodák fog-' A gazdaköri vezető elmondta: jelenleg mintegy 80 ezer olyan családi gazdaság működik, amely minden jövedelmét a mezőgazdaságból teremti elő. A magángazdák mintegy fele gazdaköri tag. Számukra a múlt évben a legnagyobb gondot a különböző piaci zavarok, vala­mint a finanszírozási nehézsé­gek jelentették. A gazdaköri vezető szerint a laltsága átlagosan 4-5 száza­lékkal, ezen belül az ötcsillago­soké csaknem 10 százalékkal emelkedett. Mindez arra utal, hogy az igényesebb vendégkör érdeklő­dését sikerült felkeltenünk ma­gunk iránt. Ez kihatott a ven­déglátóiparra is, megállt a ven­déglők, éttermek, presszók for­galmának a csökkenése. A Magyarországról kiutazók számának csökkenéséről több hír is napvilágot látott az elmúlt hetekben. A főosztályvezető cáfolja ezeket.- A kilépő magyar turisták száma megegyezett az előző évivel - állítja -, utazásaikhoz egymilliárd dollárnak megfe­lelő valutát igényeltek. Az em­berek nehezen mondanak le üdülési szokásaikról, ezért az útrakelők száma kevésbé mér­bankok másodrangú ügyfélként kezelik őket, mert a magángaz­daságok nem tudnak eleget tenni a banki követelmények­nek. Jakab nem vitatja, hogy a bankoknak szükségük van kü­lönféle biztosítékokra a hitel- nyújtáskor, de állami beavatko­zást tartana szükségesnek ah­hoz, hogy a magángazdaságok is megfeleljenek a hitelhez ju­tás feltételeinek. séklődött, mint amennyire az életszínvonal csökkent az el­múlt évben. Az idei esztendő várható idegenforgalmát óvatosan be­csüli meg dr. Székely. A tava­lyinál kevesebb nemzetközi konferencia szerepel a tervek­ben, ennek ellenére 10 száza­léknyi növekedést elérhetőnek vél, ha tudjuk tartani kedvező árainkat, és a fejlesztések is megvalósulnak. Jelentősen bővítik például a Club Tihanyt. Hévízen több száz millió schillingért épül szállodaegyüttes, Budapest újabb ötcsillagos hotellal gaz­dagszik. Bükön, Balfon és Za- lakaroson is nagy értékű beru­házások kezdődtek. A főosztályvezető a növekvő idegenforgalomban fontos sze­repet tulajdonít külföldi kiren­deltségeinknek. Heteken belül kezdi meg működését prágai, kijevi és varsói irodánk. Koós Tamás A finanszírozási gondok enyhítésére egyre több be­szerző és értékesítő szövetkeze­tét szerveznek a magángazda­ságok. Eddig már 15 ilyen szervezet működik, és az idén további 40-50 megalakítását tervezik. Gazdaköri vélemény szerint a magyar mezőgazdaságban je­lenleg elsősorban a társasvál­lalkozások élveznek különböző előnyöket. Ezért is szeretnék elérni, hogy minél előbb szek­torsemleges támogatási formák érvényesüljenek az agrárgazda­ságban. A Pénzügyminisztérium ta­vasszal újra elemzi az E-hi- telek kihelyezését, közölte Kábái Lászlóné, a Pénz­ügyminisztérium illetékese. Az E-hitelek csaknem fel­énél az idén lejár a három­éves türelmi idő, és meg kell kezdeni a kölcsön törleszté­sét. Az E-hitelt, mint ismert, a privatizációs pályázatot nyert vállalkozók és MRP- szervezetek vehették igénybe. Már három évvel ezelőtt is gondot okozott annak a kér­désnek a megválaszolása, va­jon a kedvezményes privati­zációs kölcsön mekkora koc­kázatot jelent a bankoknak, vagyis a kedvezményezettek képesek lesznek-e a pénzt visszafizetni. A kihelyezett E-hitelek teljes összege 50- 60 milliárd forint körül van. Ebből körülbelül 10-13 szá­zalékot az elmúlt év végéig már visszafizettek a hitelfel­vevők. A Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank az első tapasztalatok birtokában nem lát különösebb problé­mát, a kockázat egyelőre ki­sebb a vártnál. Rossz évet zártak a magángazdák A kedvező árak ellenére sem zártak jó évet tavaly a magángaz­dák, mert a felvásárlási árak növekedését meghaladta a költsé­gek emelkedése - nyilatkozta Jakab István, a Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetségének társelnöke. Össznépi játékká vált a feketegazdaság Nyitva van az arany (kis)kapu? Nem mindegy, hogy kijátsszuk vagy megkerüljük a törvényt A feketegazdaság olyan, mint a tudatalatti: tisztában va­gyunk ugyan azzal, hogy létezik, csak azt nem, hogy pon­tosan mekkora és mi zajlik benne. Az azonban statisztika hí­ján is teljes bizonyossággal állítható, hogy a'törvény szerint legálisan és szabadon folytatható tevékenységet végző vállal­kozók egész köre kisebb-nagyobb mértékben alkalmazza az adórövidítés különböző technikáit.-A feketegazdaság támasz­totta konkurencia miatt eb­ből az össznépi játékból senki sem vonhatja ki ma­gát, ha a piacon kíván ma­radni. A szinte már elviselhetet­len elvonási szint miatt a csábítás igen erős. A tetten érés valószínűsége viszont igen kicsi - nyilatkozta la­punknak az ismert pénzügyi szakember, Vadász Iván adó- tanácsadó. Kijátszók és kikerülők Az adórövidítésben érdekel­tek tábora két nagy cso­portra osztható: adókiját­szókra és adókerülőkre. A kettő között éles különbsé­get kellene tenni. A bírói gyakorlatban azonban csak­nem lehetetlen megállapí­tani az eltérést. Az elkövetői magatartások összemosód­nak. Az adókijátszás esetében ugyanis nyílt jogsértő maga­tartásról van szó. Technikái, alkalmazott módszerei kö­zött éppúgy megtalálható a cégalapítás és az adóbeje­lentkezés elmulasztása, a hamis néven történő cégala­pítás, mint a hamis adóbe­vallás. Mindez nyilvánva­lóan szándékos jogsértés. Jogszerűen jogellenes Az adóelkerülés a adójog- szabályok által megengedett lehetőségek kiaknázása. Nem tiltott, ráadásul tökéle­tesen ésszerű is. Az adóelkerülési techni­kák a jogszabályok formális megtartására törekednek. Bár az egyes lépések jogsze­rűek, a végeredmény - az adóelkerülés - mégis jogel­lenes. A jogszerű magatartás ré­szint azt jelenti, hogy eljárá­sunkkal nem sértjük a jog előírásait, részint azt, hogy jogainkat csakis jóhisze­műen gyakoroljuk. A rendes polgár tehát akkor sem a kiskapun megy be, ha az nyitva van. Hatósági fellépés Az adóhatóságoknak joguk van fellépni az adóelkerü­léssel szemben, bár a gya­korlatban igen nehéz rábi­zonyítani az adózóra azt, hogy jogaival visszaélt. Az adóelkerüléssel szembeni fellépéshez az adózásról szóló törvény „a tartalom elsődlegessége a formával szemben” elvet ajánlja kö­vetésre. A hatóság, ha akar, talál okot, hogy felülbírálja az adózók eljárását. Ez esetben hivatkozhat a fenti elvre, mondván: az egyes ügylete­ket tényleges tartalmuk, nem pedig puszta formájuk szerint kell megítélni. Ezt a szinte parttalan adóhatósági jogosítványt a bírói felül­vizsgálat korlátozhatná a vállalkozási és a szerződési szabadság védelmében. A bírói hatalom kiegyenlítő szerepe azonban ma még aligha érvényesül. íróasztal mellől? A hatóságok elsőrendű fel­adata az adókijátszók üldö­zése volna. Ezzel szemben fő erőiket az adóelkerülők ellen fordítják. Ez - mond­hatni - természetes, hiszen ezek ellenőrzése és bünte­tése kevesebb munkát igé­nyel. Az adóelkerülő vállalko­zások ugyanis bejelentett székhelyen működnek és ál­talában megfelelnek minden formai előírásnak. Tegyük hozzá: a céget képviselő személyek azonossága is­mert. Az adókijátszók felderí­tése viszont igen fáradsá­gos, íróasztal mellől nem bonyolítható le. A jelzett el­lentmondást jól szemléltetik az APEH nagy akciói. A lengyel típusú piacokat kö­rülfogó „razziák” igencsak hatástalannak bizonyultak. A százmilliós ügyleteket bonyolító olajnepperek ügyében a büntetőperek még csak az előkészítő sza­kaszban vannak. A mozgástér maradt Az 1997-re elfogadott tb- és adótörvényekben, sajnos, nagyítóval sem igen talá­lunk egyetlen olyan rendel­kezést, amely az adókiját­szók mozgásterét szűkítené vagy éppen kiskapukat zárna le. Az állami intézmények gyatra működése továbbra is az adókijátszókat segíti. A cégbírósági eljárások elhú­zódása miatt a cégnyilván­tartás 30 százalékban fan­tomcégek adatait rögzíti. Ez csaknem 50 ezer céget je­lent. Az egyéni vállalkozások­ról semmilyen céginformá­ció nem szerezhető be. A földhivatalok évekig késle­kednek a tulajdonjog-átírá­sokkal. A csődbe jutott vál­lalkozó vagyonkimentésé- nek semmi sem állja útját. Mindezek alapján már most megjósolható, hogy a bíróságok jó ideig képtele­nek lesznek dönteni az adó­sok és a hitelezők vitájában - mondja Vadász Iván. Bozsó Bea Próbaút: Peugeot 406 SV dt Klasszikus elegancia Bő egy éve váltotta le a francia Peugeot sikeres 405-os sorozatát a 406-os típussal, amely a nemrégiben bemutatott kupéval és kombival kiegészülve most már komplett családot alkot. A autó pozitív fogadtatását mi sem bizonyítja jobban, minthogy a ’96-os év autója versengésben az előkelő második helyen futott be. Sző­kébb hazánkban pedig közbeszerzés keretében a megyei önkor­mányzat is ezt a típust választotta hivatali gépkocsinak. mutathat a műszer. Mindezek ellenére a 406-os nem áll nagy ivó hírében, 90-es tempónál csupán 5, városi forgalomban 8 liter gázolajjal beéri. A sebességfüggő szervó- kormánnyal precízen irányít­Középkategóriás Peugeot báli kosztümben - ez a 406-os FOTÓ: a szerző felvétele A szolnoki Qualité Kft. által rendelkezésünkre bocsájtott oroszlán emblémás autó kül­seje a klasszikus elegancia mintapéldája is lehetne. A mai divathullámot meglovago­landó, gömbölyded vonalak dominálnak a 406-os „bőrén”, ugyanakkor határozott, egyedi, a márkára jellemző stílusje­gyek is felfedezhetők rajta. A 455 centi hosszú, 176 centi széles autó belső teréből a harmónia, a nyugalom árad. A tágra nyíló négy ajtón ke­resztül kényelmes a beszállás a fejedelmi lakosztályba. Hogy mitől fejedelmi? Nos, a belső tér mérete ebben a kategóriá­ban párját ritkítja, elöl éppúgy mint hátul el lehet terpesz­kedni. Az ülések kialakítása, tömöttsége, beállíthatósága ugyancsak elsőrendű, az utas­tér bőséges, jó minőségű kárpi­tozása is kellemes benyomást kelt. A műszerblokk áttekinthető, visszajelző lámpák egész hada jelzi a vezetőnek - némi túl­zással - a kocsi minden „léleg­zetvételét”. A pedálok, kezelő­szervek elhelyezésébe szintén nem lehet belekötni. A megnövelt látótér érdeké­ben a külső tükör kettős görbü- letű, a kilátás hátra azonban kissé korlátozott, tolatáskor nem árt az elővigyázatosság. A csomagtartó 430 literes, ami a kocsi méreteit tekintve kicsit kisebb, mint azt várná az em­ber, de elég egy családi uta­záshoz. Apróságnak tűnik, de a há­tul, középen utazót is három­pontos biztonsági öv védi. Ez persze csak egy a sok bizton­sági berendezés közül, hisz blokkolásgátló, dupla légzsák, övfeszítők és körkörös oldal­védelem is felügyel a bent ülőkre. Tesztautónk első kerekei fe­lett a 2,1 literes négyhengeres turbódízel aggregét kapott he­lyet. A motor oroszlánhoz méltó erőt képes kifejteni, ma­ximális teljesítménye 110 ló­erő, már 2000-es fordulaton je­lentkező legnagyobb forgató- nyomatékát (250 Nm) pedig közepes teherautók is megiri­gyelhetnék. Hangja azonban korántsem oroszlános, az utas­térben szinte csak a vájtfülűek hallják, amikor dolgozik. A 406-osokat kódolt indí­tásgátlóval szerelték fel, ami hatékony a tolvajok ellen, de indulás előtt a vezetőnek ma­tatnia kell néhány másodper­cig, amíg ki nem gyullad az a zöld lámpa, amely után aztán életre kelthető a szunnyadó oroszlán. A motorhoz „passzoló”, könnyen kezelhető ötfokozatú váltó segítségével élvezet len­dületbe hozni ezt a turbódízel szörnyeteget. A gázadásra he­vesen reagál a Peugeot, 12,5 másodperc elég, hogy százra kússzon fel a sebességmérő, további pedáltaposás eredmé­nyeként pedig akár 190-et is ható a fronthajtású kocsi, út- fekvése, stabilitása tökéletes, éles kanyarokban is alig dől meg a karosszéria. A fékek szintén hatásosan teszik a dol­gukat. A 406-os egyik legnagyobb erénye azonban a csak méreg­drága luxusautókban tapasz­talható rugózási kényelem. A futómű a kisebb-nagyobb út- egyenetlenségeket úgy „tünteti el”, hogy ebből az utasok vajmi keveset érzékelnek. Az SV változat gazdagon felszerelt, csak kevés kívánság marad kielégítetlen. Alapfel­szerelés például az esőt érz­ékelő, s önműködően bekap­csoló ablaktörlő, az elektro­mos tükörállítás, az infra táv­irányítós központi zár, a be- csípődésgátlóval ellátott abla­kemelők, a belülről állítható magasságú fényszórók. Összefoglalásként megálla­píthatjuk: a 3,2 millió forint induló árú 406-os a francia cég nagy dobásának bizonyult, hi­szen ez a kocsi több tekintet­ben - például a rugózási kom­fort - új mércét állított ebben a kategóriában. L.Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom