Új Néplap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-31 / 304. szám

1996. december 31., kedd Megyei Körkép 3. oldal Díjakat adtak át a szolnoki városházán Kitüntetési ünnepséget tartot­tak tegnap a szolnoki városhá­zán: a közgyűlés által létesített Pedagógiai és az Ezüst Pelikán Díjat, valamint a Bodex Kft. Bodex-díját adták át. Az Ezüst Pelikán Díj élet­műdíjnak is számít, hiszen - mint köszöntőjében Várhegyi Attila polgármester elmondta - egy-egy év alatt nem lehet olyat tenni, amire odafigyel a város, ehhez évek munkája kell. Ezüst Pelikán Díjban ré­szesült: Gacsári Kiss Sándor kanonok, Szurmay Ernő', a megyei könyvtár volt igazga­tója, Sziráki András, a Mező­gép vezérigazgatója és az öt­venéves Tisza Táncegyüttes. A Bodex-díjat a Szigligeti Szín­ház azon művésze szokta kapni, akire a társulat szavaz. Idén Újlaky László színmű­vészt találták rá méltónak. Pedagógiai Díjat kapott: Csontos Sándorné és Horváth Ildikó óvodai intézményve­zető, Hajdú Agnes, az újvárosi általános iskola, Kállai Mária, a szandaszőlősi általános is­kola igazgatója, valamint Ko­csis István, a gépipari, közle­kedési szakközépiskola tanára, Pajféri Elemérné, a Varga Ka­talin Gimnázium tanára. Pa­taki Mihály, a Tiszaparti gim­názium igazgatója. Gacsári Kiss Sándor kanonoknak (balra) a polgármester átnyújtja a kitüntetést FOTÓ: MÉSZÁROS Milyen volt a régi, milyen lesz az új év? (Folytatás az 1. oldalról) A vezetőktől kevesebb ígérge­tést, több megvalósítást várok, hogy végre legyen valami ér­telme a megszorító intézkedé­seknek. Mert eddig úgy volt, fent meghozták a döntést, mi lenn fizettük, fizetjük a számlá­kat. Szóval boldogabb új évet! Kovács Kálmán 55 éves. Kis­újszállási szabadúszó:- Izgalmakkal teli volt 1996. Februárban megszűnt a munka­helyem. Kaptam végkielégítést, de azért többfelé próbálkoztam. Remélem, ’97-re valami össze­jön, mert még sok esztendőm van a nyugdíjig. Munkahely hí­ján kiéltem a városvédő és -szé­pítő hobbim, baráti kört szervez­tem, szóval nem unatkoztam. Csepeli Lajos, a Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ elnöke:- Nehezen indult ’96, de jó lett. Legalábbis az áfészünknek, mert más megyékben is megvet­tünk 22 üzletet. Az éves forgal­munk az idén 3,6 milliárd, jö­vőre 6 milliárd lesz. így tudtuk felvenni a versenyt a multinaci­onális cégekkel. A gazdaságban bízom, abban a szerény növeke­désben, amit a politika ígér. Mészáros László, Tiszaroff jegyzője:- Senkit nem bocsátottunk el. van iskolánk, óvodánk, öt utcá­ban út épült. Pedig 35 ezret kér­tünk portánként. Telefonunk is lett, mintegy 300 helyre már be­kötötték. Mindezek ellenére óri­ási a pénztelenség. 1997-től ér­zékelhető javulást várok az em­berek nevében, mert a demokrá­cia pénz, tisztességes megélhe­tés nélkül nem sokat ér. Gőz Zoltán, a MAV-nál ügyeletes tiszt volt éppen Szol­nokon:- Szakmai szempontból nem lett több fuvarunk, ezért a bevé­tel sem úgy alakult a vasútnál. Igaz, a fizetésünk emelkedett, de az infláció még jobban. A fe­leségem is vasutas, és ahogy nőnek a gyerekek, érezzük a kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond igazságát. A fiunk nyolcadikos, és szerencsére már felvették az egyik szolnoki szakközépiskolába. A lányunk középiskolás, lassan odajut, hogy főiskola, egyetem követ­kezik. Ebben csak az a bök­kenő, ha ez nem Szolnokon lesz, drága mulatság a bérből és fizetésből élőknek. Már a jöve­delmükhöz viszonyítva. Erre az évre azt kívánom, bárcsak a gazdaság alakulna valahogy, azért, hogy nekünk, átlagembe­reknek is jobb legyen. D. Sz. M V alahol Tiszagyenda és Ti­szaroff között, a tiszabői elágazástól puskalövésnyire egy hóeke dacol az idővel. A végtelen hómezőből kiválik sárgára festett teste, miközben lassú haladással a havat igaz­gatja az árok szélére. A magas ülésről lekászáló'dik a vezető. Kárqlyi Sándornak hívják, 57 esztértdős; és* 'Küíirfladarason lakik. írni nem lehet a der­mesztő hidegben, fújja-hordja időben, másodpercek alatt be­fagy a toll.- Ma például háromkor kel­tem, azután irány az országúit Este ötig, hatig, amíg le nem toljuk a havat.- Roffra milyen az út?- Mehetnek nyugodtan.- Szilveszterkor mit csinál?- Ha havazik, ugyanezt: a ki­lométerkövek között töltöm az éjszakát. Varjúcsapat rebben fel előttünk, az egyik akácfa gu­bancos tetején jókora réti sas szemez a világgal. Azt mond­ják, ilyenkor a jó kutyát sem verik ki. Azt nem, de a jó gazda esze ebben az időben is a földje körül forog. Mint Szerencsi Ka­talinnak, aki magánvállalkozó Tiszaroffon.- Kinéztem a határba, mert az őszi vetésekre jól jött ez a 10-15 centis paplan. Éppen azt fontolgattam, hogy az időtől függően januárban-februárban kiszóljuk a műtrágyát.- Hogyan sikerült az év?- A búza nem jött be, nagyon Hó borítja a világot gyenge termést adott, a napra­forgó viszonylag jónak bizonyult.- Most lehet pihenni.- Lehetne, de mindig akad valami. Egy számla, hol ezt, hol i azt fizetni, javítani a, gépeket, ’ alkatf-és^ék ■ úfán ídHblm,' átm’1 nem mindig egyszerű. A ko­csimra téli gumi kell, ezekkel neki sem merek indulni a vi­lágnak. A nagylányomat felvet­ték Egerbe nyelvi középisko­lába, így az ő sórsa megoldott­nak látszik. Azért a rokonokat, ismerősöket is felkeressük. Haladunk tovább, mert azért az utak hómunkásain kívül van még néhány szakma, ahol ilyenkor is a végtelen hómezőt járják. Mondjuk a vadászok. Tiszagyendán keressük Fúder Lászlót, de csak a feleségét meg a három apróságot találjuk a meleg szobában.- Reggel óta kinn van a pá­rom a terepen, ez az év utolsó vadászata, amit úgy hívnak: konyhavadászat.- Mit jelent ez?- Csak fácánt lehet lőni ott­honra, a konyhára. Biztos, hogy az este hozza csak haza, mert napközben lesz nekik egy kis ebéd.- A gyerekek is szeretik a va­dakat?- Az egyéves ikerlányok imádják a fácánlevest. Lacika fiunk is megeszi, de a húst nem. Medgyesi Andrásék nyugdí­jasok Kunhegyesen. Irénke, a feleség, világtalan.- Most érkeztünk haza Fü­zesgyarmatról a fiunktól, ^me- nyüuktőL-Sz unokánktól. Slóf-,. tuk'ázrüN'afdást, de PiaVífeá/len.'” A fiunk hozott haza, már for­dult is vissza, mert hosszú az út.- Mit csinálnak a nagy tél­ben?- Töltjük az időt, várjuk a családot. A minap számolgat­tuk: ketten 65 évet dolgoztunk, és bizony szűkösen elég a nyugdíj. A gyerekeket messze vetette a sors: a fiunk Füzes­gyarmaton, a lányunk és az unokák Kaposváron. Ők ritkán jöhetnek, csak a hangjuk sű­rűbb vendég a telefonban. Kunmadaras előtt jobbra, az út mellett mutatós tanyák. Az egyik Juhász Józsefnéé.- Sajnos magam maradtam, mivel szeptember 23-án múlt két éve, hogy nem messze in­nen a páromat elgázolta egy majdnem friss jogosítvánnyal rendelkező. Azóta egyedül élek, bár még a nyáron is hu­szonkét hízó volt. Most is akad hat, meg két anyakoca. Három­kor fűtök, a kemence két kéve gallyat, két kéve csutkaszárat kíván, és meleg van másnap délutánig.-A gyerekek?- Egy Nádudvaron, egy Ká­bán, egy Kunhegyesen. Onnan sűrűbben felkeresnek még a hóban is, de hát az van közel. Nem tél a tél vizsga, vizsgák nélkül, hiszen ez az időszak nemcsak a havazásnak, de a kollokviumoknak az ideje is. Müller Anetta Tiszaörsön már pyugodtan segíthet. Utcjl|ó évejg kiMs ötös, így köztársasági ösztöndíj jat is hap.- Anyu dolgozott, ezért taka­rítottam, segítettem sütni, főzni. Vártuk a rokonokat, apu itthon a ház körül munkálkodott. De­cember 15-től január 9-ig tart ez az élet, majd következik az utolsó félév meg az állam­vizsga. Igaz, 9-én még lesz egy elméleti vizsgám.- Utána ?- Dolgozni kellene, mert az érettségim óta hat év telt el. Ebből négy Egerben, itt is dip­lomát szereztem a főiskolán, most Pesten a Testnevelési Egyetemen.-Állás?- Még nem tudom; vagy Pes­ten, vagy Szolnokon, majd ki­derül... Az lehet, az idő azonban az ellenkezőjét tette. Hatalmas pelyhekben hullott a hófehér égi áldás, ezért mi is hazafelé vettük az irányt. Elvégre ami­kor hó bontja a világot és újabb adag vitorlázik lefelé, a csúszós utak helyett jobb, biztonságo­sabb a meleg szoba. D. Szabó Miklós Közérzetünk Rajtolni muszáj Néhány óra múlva elrajtolunk az új évbe. Mert lehetett bármi­lyen szép és jó vagy szomorúan gyötrelmes, bánatkönnyekkel elárasztott az eltelt háromszázhatvanöt napunk, január elsejével határkőhöz érkezünk. Valaminek a vége lesz ugyanannak - vagy másvalaminek - a kezdete. Mert rajtolni muszáj. Az idő­folyam tengerében szükségünk van egy közelebbi viszonyítási ponthoz, hogy képbe tegyük életünket, környezetünket, jó vagy rossz sorsunkat. Leltározunk, ha úgy tetszik. S ugyan időben jócskán eltávolodtunk a párkák világától, elrévedhetünk az ókori mitológia istennőinek sorsformáló hatalmán, kereshetjük Ariadné fonalát, hogy a krétai királylány kihúzzon vele ben­nünket a mindennapok labirintusából, tudjuk, mindez játék. Csak magunkra - kitartásunkra, fizikai és lelki egészsé­günkre. kudarc- és konfliktustűrő képességünkre - számítha­tunk attól a pillanattól kezdve, hogy elül a pezsgőspalackok pukkanása, szétfoszlik a Himnusz utolsó dallamtöredéke. Attól a pillanattól, hogy mohón bekasszírozzuk embertársaink újévi jókívánságait. Mert valljuk be: ki vagyunk éhezve hétköznapi kicsiny sikerekre, biztonságra, biztos-megélni-tudásra, mert ru­határunk szégyellnivalóan újszegényes. Gyűrött, viseltes hun- garopesszimizmusunkat szeretnénk végre levetni. Kőkemény évek vannak mögöttünk. A középnemzedék élt jobb időket, a fiatalabb rögtön a nehézbe születik. Az idősebb? Élt ilyet is, olyat is. Utóbbiakat próbálja bölcsen, emberi tartással viselni. Rajtolni muszáj. A miniszterelnökünk optimista. Csak druk­kolhatunk neki. ígéri: több drasztikus, megszorító intézkedés már nem lesz, szociális támogatásokra lényegesen több jut jö­vőre, mint idén. Az örökölt elmaradottságnak - szerinte - már megfizettük az árát. Bár így legyen. Az alábbi mondat negyed- százada íródott országos politikai hetilapunk új évet köszöntő vezércikkében: „Egy esztendő, de még öt sem elegendő arra, hogy valóra váljon mindaz, amit magunkban, családi körben, országos méretekben tervezgetünk: a sok kívánság, elképzelés megvalósításának határt szabnak lehetőségeink.” A vezércikk írójának valódi - akkor közérthetőbben ki nem fejthető - kíván­ságai a sorok közül kisejthetők. Az eszmék felvállalásának sza­badsága, a vasfüggöny lebontása, a polgári társadalom építése. Mindezt elértük. S fájó ugyan, de a ’70-es évekbeli olcsó ke­nyér áráért utólag még mindig fizetünk. A negyedszázaddal ez­előtt papírra rótt cikk másik mondata is ide kívánkozik: „Fejlő­désünk legdöntőbb nemzetközi feltétele adott: békében élünk.” Hál’ Istennek olyan, ma is érvényben lévő axióma ez, amely nélkül 1997-ben esély sem lenne rá, hogy megvalósuljon a sze­rényen kitűzött kormányzati cél: az enyhe egyensúlyromlás melletti gazdasági növekedés. A gazdaságkutatók és a kormány prognózisai biztatóak. Miért ne lennénk mi is bizakodók? Ha már rajtolni muszáj. Sőt: elkerülhetetlen. Simon Cs. József Szilveszteri mulatság(os)ok. y v r núÓMí.id i!r,v;j . 1 ,s2 tavb 01 A s^lveszteríjpulatóágok a vendégelek ^kapcsolódást, n,yyn>-(| aégfátóknák tnunkátlé.s sok előkészületet jelentenek. A leggon­dosabb szervezés mellett is történnek azonban olyan dolgok szil­veszterkor az éttermekben, amelyekre nem lehet fölkészülni. A szolnoki Tisza Szállóban és a Pelikán Szálló éttermében is emle­getnek két ilyen sztorit az elmúlt szilveszterekről. A Tisza Szálló története úgy tíz­éves lehet. Az óévbúcsúztató so­rán a jó hangulat már a tetőfo­kára hágott az étteremben. Kö­zeledett a tombolasorsolás pilla­nata. Egy Franciaországban élő magyar származású férfi is ott szilveszterezett, és azt mondta, hogy olyan jól érzi itt magát, hogy ő is felajánlást tesz a tom­bolára. Két személy részére egyhetes nizzai üdülést ajánlott fel, és háromnapos nyugat-euró­pai utat. Akkoriban még nagy szó volt Magyarországról Nyu­gatra utazni. A nizzai utat az étterem üzlet­vezetőjének egyik ismerőse nyerte. Másnap azonban már kezdett gyanús lenni a dolog, amikor lát­ták, hogy a vendéget egy rosszul öltözött asszony meg a lánya ék­telen kiabálással kergeti körbe- körbe a színháznál. Mint ahogy a szó elrepül, úgy a vendég is elment, anélkül, hogy sikerült volna tisztázni a felajánlott üdüléseket. Az üzletvezető szomszédja pedig sűrűn érdeklődött az üz­letvezetőtől, hogy mi van már a nizzai úttal. Soha többé nem hal­lottak a vendégről. De kialakult egy szólásmondás a Tiszában: Olyan szerencsés vagy, mint a nizzai nyertes ... Szintén franciákkal történt az az eset, amelyet a Pelikán Szálló éttermében tartanak emlékeze­tesnek. Az egyik szilveszterükre Franciaországból vártak jelentős számú turistacsoportot. A he­lyük természetesen üresen volt hagyva az étteremben. Eljött az este, és a franciák sehol. Az étte­remben szilveszterezők élénken érdeklődtek: kit vár az a sok üres asztal? A válasz mindig az volt: várjuk a franciákat. Egészen éj­jel két óráig. Akkor „feladták”. A vendégek persze nem jöttek meg. Állítólag nem szállt le a repülőgép .. . Paulina Éva A mai napig be kellett kötniük közel hatvan telefon- vonalat a Távközlés-technikai Rt. dolgozóinak Tiszainokán. Ezért a mínusz 10 Celsius-fokos hidegben is dolgoztak a szakemberek. fotó: mészáros Futás 1997-be! Nem a verseny és a sport lesz a fontos azon a ma esti futóver­senyen, amit Kunszentmárton- ban rendeznek a millecentená- rium tiszteletére. A szervezők minden iskolát igyekeztek megmozgatni, s a diákokon ke­resztül a szülőket is megpróbál­ják kicsábítani az utcára. Igazán gondosan ügyelnek minden részletre, a kijelölt út­vonalon az aszfaltöt felszórják, hogy ne csússzanak el az indu­lók, s ha mégis történne bármi kisebb baj, a mentősök is ott lesznek, vigyáznak mindenki testi épségére. Nem a sportver­seny jelleget erősíti az, hogy bármikor be lehet kapcsolódni a futásba, akát száz méterrel a cél előtt is rászánhatja magát bárki. A cél az epreskerti ját­szótéren lesz, ahol meleg tea vár mindenkit, s remélhetőleg sokan összegyűlnek a kunszenti éjszakában köszönteni az új esztendőt. pókász Nagylemez-bemutató koncertet láthattak tegnap délután az érdeklődők Szolnokon, a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Szulák Andrea: IQ - Te vagy,, aki nekem jár című új korongjának bemutatójára a WÉS Tejipari és Kereskedelmi Rt. által ingyenesen juthattak belépőhöz a ra­jongók. Felvételünkön a műsor egyik szereplője, óz Ámokfutók együttes látható. fotó: m, j.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom