Új Néplap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-24 / 300. szám

16. oldal Információk Események 1996. december 24., kedd 1 Jön a hideg Többnyire borult időre számítha­tunk, és - főképp a nap első részében - még csapadék is várható. Az ónos eső helyét ma már mindenütt a havazás veszi át. Délután az északi területeken már csökkenhet a felhőzet. Az észak­keleti szél időnként megerősödik. Ko­ra délután csak -2,-4 fok várható. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: -3 Kecskemét: Jászberény: -3 Baja: Tiszafüred: -3 Kiskőrös: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Napról napra mind hidegebb levegő áramlik térségünkbe, ezért a követke­ző napokban kemény fagyokra szá­míthatunk, ám havazás már egyre ke­vesebb helyen fordul elő. Ma azonban még többfelé esik majd a hó, de már korántsem olyan intenzitással, mint tegnap. A nap második felében észak­keleten akár a felhőzet is felszakadoz­hat. A többfelé megélénkülő, időn­ként megerősödő északkeleti szél né­hol hófúvást okozhat. Napközben szinte nem is melegszik a levegő: kora délután is -2,-7 fok várható. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Ugyan a havazás gyengül, helyenként meg is szűnik, továbbra is rosszak lesznek a közlekedés feltételei. A rossz látá­si viszonyokat - főleg az ország keleti részén - helyenként hófúvás is tetézi. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 2 Velencei-tó: 3 Fertö-tó: 0-4 Duna: Balaton: Tisza-tó: 0 Szolnok: 1 Jászberény: 2-4 Tiszafüred: 35-45 40-50 35-45 40-50 40-50 Velencei-tó: Fertö-tó: Kecskemét: Baja: Kiskőrös:-4-3-2 35-45 40-50 35-45 35-45 35-45 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Előrejelzés a Duna-Tisza köze. térségére: 06-90-304-624 Agrometeorológia: Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc A gazdag réteg tétlen volt Ingyenebédet osztanak Második alkalommal szervezte meg az ingyenebédosztást a szolnoki szociális otthon. Karácsonykor, a szeretet ünnepén háromszáz adag babgulyást főznek és mérnek szét a rászo­Naptár 1996; december 24., kedd Adám, Éva napja Napkelte: 7.31 órakor, napnyugta: 15.58 órakor. 140 éve van gázvilágítás hazánkban. 140 éve szüle­tett Feszty Árpád festő; A magyarok bejövetele című körképe tette népszerűvé. E napon hunyt ej 1944-ben Bajcsy-Zsilinszky Endre po­litikus, publicista. A katoli­kus naptárban Ádám és Éva emlékezete, akik az emberi­ség ősszülői voltak. Holnap: karácsony, Jézus Krisztus születése. A katoli­kus templomokban három misét tartanak. Az éjféli mi­sén a betlehemi barlangban megszületett kisdedet kö­szöntik, a hajnali misén a kis Jézust felkereső pászto­rokra emlékeznek, a dél­előtti ünnepi mise a kisded­ben Isten egyszülött fiát, a világ urát imádja. Ügyeletes patika Szolnok. Ma és holnap az ügye­letes patika a Baross utcai Fe­hérkereszt gyógyszertár. Csü­törtökön a Tóth Ferenc utcai Szent Miklós tart ügyeletet. Áradó folyók A Tisza tegnap Tiszafürednél 486 centiméter, duzzasztott. Kis­köre felsőnél 620 centiméter, duzzasztott. Kisköre alsónál 318, Szolnoknál 283 centiméter, apadó. A Hármas-Körös Kun- szentmártonnál 332 cm, apadó. Misék Az „éjféli” szentmise ma Ho­mokon 20, Martfűn 22 órakor kezdődik. Tiszaföldváron pontban éjfélkor lesz. Szerdán és csütörtökön az ünnepi szentmisét Homokon 8, Tisza­földváron 10, Martfűn 15 órától celebrálják. Origó Klub Szolnok. Origó Klub lesz pénteken 21 órától a Tán­csics utcai Hemóban. Előfizetőinknek Kunszentmárton és térsége Új Néplap-előfizetőitől szíves el­nézést kérünk a hétfői lapkésé­sért, de a lapszállító gépkocsi az igen mostoha időjárás miatt az árokba csúszott, ezért több helységbe csak a késő délelőtti órákban jutott el lapunk. Új elnök Szolnok. Péter Ferenc közgaz­dászt választották a minap a Független Kisgazda-, Föld­munkás- és Polgári Párt városi szervezete elnökének. rultak között. A tavalyi ebédosztás nagy si­kerű volt, így aztán az ideit is hasonló várakozás előzi meg. Mint Csüllög Gábortól, az ott­hon élelmezési üzemvezetőjé­től megtudtuk, örül annak, hogy segíthetnek, ugyanakkor fáj is a szívük, hogy ennyien rászorulnak az ingyenkosztra. Mit is tálalnak fel ma délben 12 órától a buszpályaudvaron és a Thököly utcai nappali me­legedőben? Háromszáz adag gazdagon „megrakott” babgu­lyást és kenyeret. A két hely­színre várják a rászorultakat, a hajléktalanokat. A szociális otthon élelme­zési üzeme a 300 adagon tűi még 900 emberre készít ün­Nyilvános megszégyenítéssel fenyegette meg az indonéz ál­lamfő a kelet-ázsiai ország üzletembereit, ha utasítását megszegve nem hajlandóak jövedelmük egy részét a sze­gények megsegítését célzó alapba utalni. Suharto elnök rendelete ér­telmében az évi 43 ezer dol­lárnál nagyobb jövedelemmel rendelkező polgároknak jöve­delmük két százalékát kell át­utalniuk az alapba. Suharto ugyanakkor sérelmezte, hogy a 11 ezer üzletember és cég fele válaszolt csak az önkén­tes befizetést szorgalmazó ko­rábbi felhívására. népi ebédet. A két otthonban lakókon kívül a gondozási te­rületen elő emberek grízgalus- kalevest, disznótorost, bejglit és narancsot fogyaszthatnak a gondozószolgálat segítségé­vel. Vacsorára sonkatekercset és franciasalátát kapnak. Meg­említendő, hogy a 900 idős embernek 260 forintos Miku­lás-csomaggal kedveskedtek. Visszatérve az ingyenebéd­hez, annak megvalósulásához nagyon sokan hozzájárultak. A szponzorok nélkül nem is jö­hetett volna létre. „Természet­ben” segített a rákóczifalvai Molnár Péter hentesmester, a Simon József vezette Sikó Kft., a szolnoki Ozirisz Kft. és Az indonéz államfő kö­zölte: a két százalék befize­tését megtagadó üzletembe­reket „erkölcsileg megbün­tetik”, mivel a szegények támogatását a nemzeti ideo­lógia is előírja. „Nem kell kirohanásokat intézni elle­nük vagy dühösnek lenni. Elegendő megjelölni házai­kat, zászlókkal vagy egyéb formában” - mondta. Bár Suharto tartózkodni kíván az erőszaktól, megfi­gyelők szerint szavai a hat­vanas éveket idézik, amikor a katonák és a jobboldali csőcselék több ezer olyan baloldali szimpatizánst mé­a tiszakécskei Fejedelmi pék­ség. Ezenkívül a szolnoki ön- kormányzati képviselő-testü­let, továbbá dr. Békési Anikó és Molnárné dr. Szabó Juli­anna, a szociális otthon igaz- gató-főorvosnője. Nem szabad elfeledkezni a már említett Csüllög Gáborról és „csapatá­ról” sem: Banczik Antalnéról, Maráz Ferencnéről, Győré Ist­vánról, Víghné Horváth Mar­gitról, Kun Ferencnéről és Soós Istvánnéról. Jóindulatú volt a Jászkun Volán is, hiszen kinyitja a buszpályaudvar vá­rótermét. Azt is megtudtuk azonban, hogy az ebédosztást megelőző felhívásra a város gazdag réte­géhez tartozók közül senki sem mutatott segítőkészséget a felajánlások bővítéséhez vagy egyáltalán az ebéd megvalósu­lásához ... szárolt le, akiknek házát zászlókkal vagy falra festett jelekkel jelölték meg. Az alapból, amely az ön­kéntes befizetések révén szeptemberre 321 milliárd rúpiát (137 millió dollár) gyűjtött össze, mintegy ti- zennégymillió szegény kap­hat majd hitelt vállalkozása beindításához. A mintegy százkilencvenmillió lakosú Indonéziában közel huszon- hatmillióan élnek a sze­génységi küszöb alatt. Suharto kormánya azt ígérte, huszonöt éven belül szeretné felszámolni a sze­génységet. Gazdagok adója a szegények megsegítésére Élőállat-felvásárlási árak Lapunk folytatja a megyei agrárkamara segít- A gazdajegyzők által összegyűjtött adatokat ségével az élőállat-felvásárlási árak közlését. kéthetente adjuk közre. ■ , 6 J Átlagár Ft/kg Sertés Vágómarha Juh Normál hízó Nagy súlyú Választott malac (15-25 kg) Növendék bika (450 kg felett) Selejt tehén Borjú 200 kg-ig Vágójuh Bárány nagy­üzemi magán MT Fríz 18 kg-ig 18 kg fe­lett Jászberény 215 170 165 3200/db 200 180 130 255 200 520 480 Jászapáti 200 160 150­190 175 134 270 180 620 550 Jászalsószt.györgy 200 167 160 3200 185 172 160 260 250 520­Tiszasüly 200 165­3000 210 170 130 275 250 650 480 Szolnok 205 165 152 3950 192 180 138 175 215 510 460 Törökszentmiklós 195 165 160 3300 185 170 120 265 230 530 450 Tiszaföldvár 190 165 160 2800 190 175 155 280 255 560 520 Kunszentmárton 214 174 165 2800 210 170 150 240 260 595 540 Tiszafüred 195 165 150 2800 250 190 145­180 610 570 Kunhegyes 194 168 154­188 172 129 340 192 621 559 Karcag 185 168 155 3000 205 175 135­200 590 560 Kisújszállás 205 165 160 3000 195 180 135 220 240 650 570 Túrkeve 190 171 160 2000 190 180 150­200­560 Mezőtúr 210 165 162­230 180 140 255 200 530 480 Rászorulók kapták Szeged önkormányzata ha­gyományosan év végén meg­ajándékozza a nagycsaládos és szegény szülők gyerekeit, s eh­hez számos helyi vállalkozó is hozzájárul. 1500 családnak küldtek karácsonyi csomagot, akik elsősorban élelmiszert kaptak, de a csomagokban ki­sebb ajándékok is voltak. Legközelebb Lapunk legközelebbi száma december 27-én, pénteken jelenik meg. Az oldalt szerkesztette: Tóth András Mezőtúri gyermekek az Országházban Mezőtúr. A Magyarországi Gyermekbarátok helyi szer­vezetének vezetője, dr. Kri- zsán Józsefné irányításával szerdán az Országház kupola- csarnokában megtartandó fe­nyőünnepségre a város Re­formátus Általános Iskolájá­ból öt gyermek vesz részt, akik ajándékokat, csomagokat kapnak jó munkájuk jutal­mául. Együtt ünnepeltek Szajol. A hét végén tartotta a Nagycsaládosok Egyesületé­nek helyi csoportja karácso­nyi rendezvényét. A polgármesteri hivatal ré­széről Wesniczky Antal isko­laigazgató, valamint Lengyel István plébános tisztelte meg jelenlétével az összejövetelt. Játékos vetélkedők, ügyes­ségi versenyek szerepeltek a programban. A gyermekek­nek különösen tetszett, hogy szüleik is részt vettek a külön­féle játékokban. Nagyon gyorsan eltelt a délután - írta Fenyves Jó­zsefné csoporttag, aki ezúton is köszöni a szajoli kisvállal­kozóknak a felajánlásokat, amellyel örömtelibbé tették az eseményt. Karácsonyi ajándékként is fogadhatják a Peugeot- tulajdonosok a szolnoki Qualité Kft. Verseghy úti új komple­xumának megnyitását, hiszen itt együtt van minden: bemu­tatóterem, alkatrészraktár és jól felszerelt szerviz, fotó: m. j. Mit tesz a szakértelem? Egyéb eszközök híján, pusz­tán biológiai segédlettel sza­badította ki magát tizennégy rab egy ugandai börtönből: addig vizeltek a börtönfal egy bizonyos helyére, amíg a vi­zelet maró hatására a fal szétmállott, s így azon lyukat vájva el tudtak menekülni. A rendőrségnek a tizennégy közül hét szökésben levő ra­bot sikerült elfogni és vissza­szállítani a börtönbe. Időköz­ben a falat is kijavították. A férfiismeret tanulható? A következő nyári szemeszter­től új tantárgyként a „férfiis­meretet” is bevezetik a Leideni Egyetemen. Ámint azt a rotterdami Al- gemeen Dagblad jelentette, a hallgatók a tárgy keretében in­tenzíven foglalkoznak majd a „férfijelenséggel”, vagyis azokkal a tulajdonságokkal, személyiségjegyekkel, ame­lyek dominánsak a férfiaknál. Á női tanulmányokra szakoso­dott holland társaság reméli, hogy a szaktárgy lendületet ad majd a férfiakkal kapcsolatos kutatásoknak. Ennek kapcsán a társaság szóvivőnője például azt az eddig nem teljesen fel­térképezett területet említette: miért sokkal gyakoribb a férfi­aknál, hogy bűnözővé válnak? • • Üléseznek Jászalsószentgyörgy. Soron kívül ülésezik az önkor­mányzati képviselő-testület pénteken 14 órától a köz­ségházán. Szó lesz az idei költségvetési rendelet mó­dosításáról, a jövő évi mun­katervről és a fogorvosi pá­lyázatok elbírálásáról. Egyesület lettek Szolnok. Átalakult a szolnoki Asztma Klub. A nemrégen megtartott összejövetelükön a klub egyesületté alakult, és ne­vük is megváltozott, ezentúl Asztmabetegek megyei egyesü­lete néven végzik dolgukat. Az új szerveződés elnökéül Szabó Ferencet választották. KeIIemes kARÁCSONyi ÜNNEpEkET kívÁNUNk MiNdEN kEÚVES kivÍTElEZŐNkNEk, vásárIón kNAk Víz-qÁz fŰTÉSTEdtNikAi szaIóízIet dolqozói ás TulAjdoNosA: HEGEDŰS OLIVÉR Szoliviok, ZRÍNyi úr 5. „KÜLFÖLDI munka- lehetőség”. Érdeklőd­ni: 56/420-914 telefon­számon, 16 óra után. * 122478/1K* AT-386-OS számító­gép programokkal olcsón eladó. Tele­fon: 06-20/254-640. *122479/1 K l; Telefonos hirdetésfel vélel az 56/424-924-e* telefonsy.ánion Van már ADÓKÁRTYÁJA? Ha nincs, hívja az APEH forró vonalát a 412-102-es telefonszámon!

Next

/
Oldalképek
Tartalom