Új Néplap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-11 / 263. szám

8. oldal Sport Extra 1996. november 11., hétfő Labdarúgás, világbajnoki selejtező Csak a tévések és rádiósok bakiztak Bakiban Azerbajdzsán-Magyarország 0-3 (0-1) Baki, 35 000 néző, v.: Poliak (horvát) gólszerzők: Nyilas (43., 70. - utóbbit 11-esből), Urbán (82.) Azerbajdzsán: Zsidkov - Gaj- szumov, Aszadov, Abusov, Agajev - Ahmedov, Rzajev, Izsidov, Licskin - Szulejma- nov, Guszejnov Magyarország: Sáfár Bánfi - Mracskó, Kuttor - Nyilas, Urbán, Illés, Halmai, Nagy N. - Klausz, Torma Csank igazán jól „megkom­ponálta” a védelmet, mert a kezdeti hazai rohamoktól nem kellett sokat tartani. A hatodik percben Mracskó távolról cé­lozta meg a kaput, nem sokkal tévesztvén el a célt. Kisvártatva egy szögletet követően Bánfi is lövéssel kísérletezett. A biztató próbálkozás szintén elkerülte az azerbjadzsáni kaput. Az utolsó pillanatban csa­patba került Guszejnov és nála nevesebb éktársa, Szulejmanov középen próbált áttörni több al­kalommal is, de Mracskóék jól álltak a lábukon. A 34. percben Guszejnov balról, éles szögből „próbálta ki”, mit is tud Sáfár, akinek addig sok oka nem iga­zán akadt az idegeskedésre. A Vasas Casino Vigadó kapusa a jobb saroknál kiválóan ellen­őrizte és hárította az éles lövést. Rá alig egy percre Klausz kö­zépen kevergetett, beindult, majd tizenhét méterről a kapu jobb oldala mellé lőtt. A meglehetősen gyengécske első félidei játszadozás vi­szonylag kellemesen zárult. A labdát többet birtokló magya­rok a 43. percben vezetéshez ju­tottak. Nyilas - élete első válo­gatottbéli találata volt ez - mintegy 13 méterről, ügyesen célozta meg a hazai kaput. Lö­vése Gajszumovot is érintette, a kapu jobb oldalában landolt (0- 1). Fordulás után föltámadt a szél, és Azerbajdzsán csaknem ne­gyedórán keresztül a közönség frenetikus biztatása közepette gőzerővel támadott. A magyar védelem szervezetten védeke­zett, olykor azonban a szeren­cse is szükségeltetett ahhoz, hogy a Csank-csapat megússza kapott gól nélkül. A nehéz negyedóra végezté­vel Halmai bődületes erővel a felső kapufát találta el, s ekkor már látszott, a magyarok aka­rata kezd érvényesülni. A 70. percben a második játékrészre alaposat javult Urbán cselezge­tett az azerbajdzsáni büntetőte­rületen belül, a kaputól nyolc méternyire ellökték. A büntetőt Nyilas - a kapu bal oldalába lőtte, és ezzel (0-2). Azerbajdzsán válogatott gár­dája szemmel láthatóan kedvét veszítette, így a 82. percben bebiztosította győzelmét Ma­gyarország. Nagy Norbert a bal oldalon vezetett akciót, ügye­sen tálalt Urbán elé, aki hat mé­terről okos góllal állította be a végeredményt (0-3). A magyar válogatott derekas munkát végzett ezen a vasár­napi erőpróbáján, idegenben gyűjtötte be azt a három pontot, amely kétségkívül visszaadta a hitet. Egységesebb, jobb gárda benyomását keltette, mindössze a második félidő első harmadá­ban kényszerült jelentősebb védekezésre. A törékeny azer­bajdzsáni védelmet háromszor sikerült feltörni, a diadal meg­nyugtató. Az idei három vb-selejtezőn hat pontot gyűjtött a magyar legénység, és ha az elkövetke­zendő hónapokban Csank János tovább folytatja hasznosnak tűnő szakmai ténykedését, ak­kor lehet bizakodni abban, hogy az együttes ott lesz az 1998-as franciaországi vb-finá- léban. Persze az 1997-es folytatás mindjárt óriási feladatot jelent, április 30-án Svájcban játssza le negyedik kvalifikációs ösz- szecsapását a magyar gárda. Labdarúgó NB II, Keleti csoport Fedor mesterhármasával FC Eger-Egertej-Szolnoki MÁV Neusidler 0-4 (0-1) Eger, 400 n„ v. Hajdó (7), Vida, Veres) Eger: Bak 5 - Botos 4, Aszódi 4, Kovács 4 - Bezzeg 4, Hunyatinszki 4, Márton 5, Kiskapusi 4, Telek 4, Kormos 4, Kraszovszkij 5. Edző. Vígh Tibor. Szolnok: Géléi 7 - Major 8, Draszkóczi 6, Szecsei 7, Ko- hári 7 Bontovics 7, Szín 6, Horváth 6, Ludasi 5 - Markóczi 5, Fedor 8. Edző: Szatmári János Csere: Botos h. Klátyik (4) az 52., Aszódi h. Bezzeg a 68. percben. Gólszerző: Horváth (Draskóczi átadását kapásból a kapu kö­zepébe vágta) a 36. percben (0-1), Fedor (Markóczi átadását öt méterről a bal sarokba továbbította) az 50. percben (0-2), Fedor (félpályáról indulva lefutotta a védőket, és a kapus mellett a há­lóba gurított) a 60. percben (0-3), Fedor (az egri térfél közepén Kiskapusit leszerelte, és egyéni játék után á kapust is kicse­lezve, a jobb sarokba gurított) a 80. percben (0-4). Sárga lap: Kormos a 16., Hunyatinszki a 23., Bezzeg a 62., Kohári a 81., Szecsei a 84., Márton a 91. percben. Ezen a mérkőzésen osztálykülönbség volt a két csapat kö­zött, amely a második félidőben már gólokban is megmutatko­zott. A fiatal Fedor nagy kedvvel játszott, három gólja mellett még volt egy százszázalékos helyzete is. Az utóbbi gólínségben szenvedő mérkőzések után igen jól jött ez a gólzáporos, ide­genbeli győzelem, ami biztató előjelnek számít az idei utolsó, Diósgyőr elleni találkozó előtt. Vígh Tibor: - A második félidőben kinyíló védelmünkben a Szolnok úgy rúgta góljait, ahogy akarta. Szatmári János: - Nagyszerűen játszott a csapat, és ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk. Kovács Férfi kézilabda NB I/B, Keleti csoport Döntetlenre futotta Fehérgyarmati VSE—Alföldi Gabona Törökszentmiklós 29-29 (13-11) Női kézilabda NB I/B, Keleti csoport Vége a veretlenségnek Fehérgyarmat, 600 n., v.: Pék, Vákár Törökszentmiklós: Tóth - Szloska 6, Csiszár 8, Danyi 3, Gulyás 3, Bukta 3, Takács 2. Csere: Patocskai 3, Sipos , Hodosi, Rigó 1, Borda. Edző: Fejes László. Hétméteres: 5/3, ill. 4/3 Kiállítás: 14, ill. 12. perc. Hallatlanul kiélezett küzde­lem folyt mindkét félidőben,- a kezdés a.Csapos vezette Fehér- gyarmatnak sikerült valamivel jobban. All. percben már 10- 6-ra vezetett a hazai csapat, a 16.-ban pedig 9-5-re. A félidő vége felé fokozatosan feljött a Törökszentmiklós, és Sloszka, valamint Csiszár góljaival egy­ből kiegyenlítettebbé tette a küzdelmet. Ennek ellenére ma­radt a kétgólos hazai előny. A második félidőben kissé álmosan kezdett a Törökszent­miklós, a fehérgyarmatiaknak szinte minden sikerült, és a 10. percre ismét ötgólos előnyre tettek szert. Az utolsó tíz percre összeszedte magát a Török­szentmiklós, előbb egyenlített, majd két perccel a mérkőzés vége előtt már három góllal ve­zettek a gabonás fiúk. Ekkor több kiállítás és eladott labda következett. A mérkőzés vége előtt egyetlen másodperccel hétméteresből egyenlített az egyébként rendkívül rokon­szenves, sportszerű hazai gárda. Fejes László: 7 Nem értettem a csapatot az első 'felidőben, lassú, a taktikai megbeszélést felrúgó játékával saját maga számára tette nehézzé a. mérkő­zést csapatom. Szünet után na­gyon szép volt a feltámadás, a végén azonban érthetetlen, hogy egy ilyen rutinos játékosokból álló együttes két pérc alatt há­romgólos előnyt nem tud végle­gesen a maga javára fordítani. Úgy gondolom, ez a teljesít­mény a nagyon várt ceglédi mérkőzés előtt kevés lesz. TFSE-JTKF DSE 32-21 (20-11) Budapest, 100 n., v.: Belső, Babitczky JTKF DSE: Zsibók ­Szűcs, Farkas 3, VICZIÁN 14/8, Fekete 1, Váradi, Szenczy 2. Csere: Gyarmati (kapus), Nagy 1, Pénzes, Már­ton. Edző: Ugrin György. Hétméteres: 18/8, ill. 10/8. Kiállítás: 2, ill. 2 perc A vendéglátók sportszerűen belementek, hogy negyedórás csúszással kezdődjék a találr kozó, a kocsikkal ^rkező jász­ságiak miatt. A gyofs bemelegí- 'tésriem téti jót a jászberényi lá­nyoknak. Az egyébként is esé­lyesebb egyetemisták ellen ka­tasztrofálisan kezdtek Feke- téék. Az első negyedóra végén már 10-2-re vezettek a hazaiak a mérkőzés ritmusát nem találó Ugrin-csapat ellen. Tulajdon­képpen már ekkor eldőlt a két bajnoki pont sorsa. Hiába javult fel a folytatásban a jászságiak játéka, a félidő második felét, bár 10-9-re nyerték csak a haza­iak, már nem maradt esély a pontszerzésre. Csak az volt a kérdés, hogy milyen különbség lesz a két csapat között a két­szer 30 perc végére. A második félidő végig ki­egyenlített játékot hozott, ám a szokottnál gyengébb kapustel­jesítmények miatt nem tudott faragni hátrányából a jászsági csapat. No meg a gólok is hiá­nyoztak, hiszen többnyire csak Viczián talált a hazaiak kapu­jába. A rendkívül sportszerű ta­lálkozón nem volt nehéz dolga a játékot remekül kézben tartó bírópárosnak. Belső és Ba­bitczky ríagyon következetesen bíráskodott, mindkét oldalon mérlegelés nélkül fújták be a büntetőket. A JTKF DSE sajnos elvesz­tette veretlenségét egy olyan ta­lálkozón,^ amely talán szoro­sabb lett volna, ha nincs az uta­zási közjáték. Jobb csapattól kapott ki, de a javításra a kö­vetkező játéknapon nem sok esélyük lesz a főiskolás lá­nyoknak, hiszen a bajnoki címre leginkább esélyes Ma­gyar Kábel csapatát fogadják otthonukban. Sz. T. Labdarúgó NB III, Mátra- és Tisza-csoport Újszász győzelme igen Hasznos Csak hazai pályán vitézkedtek csapataink Újszász- Pásztó-Hasznos 5-1 (2-0) Újszász, 300 n., v.: Holl Újszász: Rézsó P. - Kerekes (Pető), Czapkó, Viola, Mári­usz - Szilvási, Rézsó T., Ka­tona - F. Tóth, Konka, Mé- rész. Edző: Papp István. Pásztó-Hasznos: Őri;Ko­dák-Fazekas, Sármány, Ács - Veres, Bognár, Augusztin, Buzma - Halász, Krisztea. Edző: Balga József. 14. perc: Szilvási ívelésére Katona csapott le és lőtt a hosz- szú sarokba, 1-0. 43. perc: Mérész a félpályá­tól indulva, a kapust kicselezve gurított a hálóba, 2-0. 64. perc: Szilvási beadását a nagyszerűen érkező Viola gyö­nyörű mozdulattal fejelte a há­lóba, 3-0. 75. perc: A lesvonalról in­duló Szilvási a bal felső sa­rokba bombázott, 4-0. 77. perc: Rézsó T. szabály­talanul szerelte Kriszteát, akinek büntetőjét Rézsó P. kiütötte, a kipattanót azonban magabiztosan értékesítette a sértett, 4-1. 83. perc: Konka lövése ki­pattant Katona elé, aki a rövid sarokba bombázott, 5-1. Újszász az őszi idény leg­szebb játékát nyújtva, magabiz­tos győzelmet aratott. Jók: Kerekes, Katona, Rézsó T., ill. Veres, Bognár Papp István: - Teljesen megérdemelt győzelem, gyér helyzetkihasználással. Balga József: - Nagyon gyengén játszottunk a hazai pá­lya minden előnyét kihasználó Űjszász ellen. Ifi: Újszász-Pásztó-Hasznos 3-2 Nagy Kati Besenyőtelek- Kisújszállás 2-1 (1-1) Besenyőtelek, 400 néző, ve­zette: Dávid Kisújszállás: Hatvani ­Iványi, Kállai, Kása, Kecs- márik (Vona) Litauszki (Csíki), Kurilla, Dan, S. Nagy, Jodi, Holics (Farkas). Edző: Kádár József. 3. perc: Kállai hosszú ke­resztbeívelésével S. Nagy ki­ugrott, és ziccerben hibázott, 0-1. 20. perc: Dán előtt nyitva volt a folyosó, nem élt a lehető­séggel. 44. perc: Bal oldali szögletet az elalvó védők között Zentai fejjel értékesített, 1-1. 68. perc: Éles szögből be­csavart szabadrúgást Hatvani a kapufára tolta, az onnan kipat­tanót Pásztor fejelte a hálóba, 2-1. Jók: Pásztor, Zentai, For­gács, ill. Kállai, Vona. Az első félidő végén bekö­vetkezett sérülés és az indoko­latlan kiállítás láthatóan meg­zavarta a kisújiakat. Zsidai József: - Rossz talajú pályán nem a játék dominált. Kádár József: - Két elke­rülhető gólt kaptunk. A játék­vezető pedig megfeledkezett a vendégcsapatot is megillető sporterkölcsről. Ifi: Besenyőtelek-Kisújszál- lás 1-1 Galambos Karcag Joma SE- Szikszó 4-0 (2-0) Karcag, 500 n., v.: Sinka Karcag: Móga - Zsemberi, Lekvár, Méhes - Varga J., Kovács I., Szabó A. (Kiss J.), Albert - Békési (Győri), S. Nagy (Kovács Z.), Binder. Edző: Antal István. 8. perc: Binder a saját térfe­léről végigvezette a labdát, és éles szögből a bal alsó sarokba passzolt, 1-0. 42. perc: Ismét Binder indult meg a bal szélen, a kapust is ki­cselezve lőtt a hálóba, 2-0. 57. perc: Varga 18 méteres szabadrúgása Kovács elé pat­tant, aki kapásból a bal alsó sa­rokba továbbított, 3-0. 88. perc: Varga J. ívelt sza­badrúgást az ötösre. Méhes visszafejelte, a jókor érkező Kiss két lépésről bombázott a hálóba, 4-0. A karcagiak helyzeteik töre­dékét használták ki a gyengén játszó vendégek ellen. Jók: Binder (a mezőny leg­jobbja), Móga, Varga J., ill. Csorba, Szabó Antal István: - Köszönjük annak az 500 nézőnek, hogy minket választott. Dr. Moholy György szak­osztály-igazgató: - A végére még focizni is elfelejtettünk. Ifi: Karcag-Szikszó 0-2 Bartha REAC­Jászberényi SE Vasas 1-0 (0-0) Budapest, 250 n., v.: Kiss Jászberény: Kollár - Né­met, Balogh, Lukácsi, Keresz­tes, Ludasi (Udvarias), Bako­nyi, Tasi, Kövesdi, Farkas J., Farkas R. Edző: Sárközi Gyula. Gólszerző: Karászi (tizen­egyesből) Kiállítva: Bakonyi Az esélytelennek tartott he­rényiek feladták a leckét ven­déglátóiknak. Jók: Takács, Gránics, Kará­szi, ill. Kollár (a mezőny leg­jobbja), Balogh, Farkas R. Ifi: REAC-Jászberény 3-0 Férfi röplabda NB I Keserves győzelem Szolnoki Titász RK—MAFC 3:1 (11, —9,13, 9) Szolnok, 300 néző, vezette: Bodrogi, Nagyváradi Titász: SURÁNYI, Juhász, Tóth G., PÉNZES, Gulyás, Hajdú. Csere: Makai, Csordás, Illés. Edző: Surányi Márton MAFC:‘SÁRIK, Tari, Nagy, Polencsik, Novák, Gyurcsányi. Csere: Tóth M., Vígh, Karlo- vics, Farnady, Nyitrai. Edző: Vocskó György A szolnoki terveknek megfe­lelően indult a találkozó, 7-3-ig meg sem álltak a házigazdák. Pénzes ász nyitása, majd a Hajdú-Gulyás sánc eredmé­nyes játéka láttán Vocskó György kikérte idejét, ám a Ti­tász biztosan nyerte a szettet. Igen szorosan alakult a folyta­tás, 4-4 után azonban a MAFC ébredt előbb. Nyoma sem ma­radt a korábbi mérkőzéseken megszokott remek mezőny­munkának, s bár 8- 10-ig még tartották magukat a Tisza-par­tiak, azt követően az történt a pályán, amit a vendégek akar­tak. Továbbra sem ment a játék a házigazdáknak, még a máso­dik menetben pihenő Juhász visszaállása sem segített. Hiába próbálkoztak Hajdúék, megle­hetősen enerváltan mozogtak, ráadásul rengeteg nyitást ron­tottak. Úgy tűnt, a szolnokiak­ban már nincs elég erő a fordí­táshoz, ám 4-10 után hirtelen feltámadtak. Továbbra sem ját­szottak igazán jól, szívós mun­kával mégis felzárkóztak, majd megfordították a szettet. A záró játékrész elején Végre a már megszokott teljesítményt nyúj­tották Gulyásék. Aztán jött a menetrendszerű rövidzárlat, de a fővárosiak is elfáradtak. Vé­gül Surányi és Pénzes lendítette át csapatát a holtponton, s a Ti­tász több mint kétórás csatában otthonában tartotta a két baj­noki pontot. Világos: Kd 1, Vb 8, Bb 1, Fg 8, Fh 2, Ha 3, He 2, e 2, f 2, f 7 Sötét: Ke 3, Be 5, Hb 6, Hf 6, b 4, c 7, d 2 Világos indul, és a második lépésben mattot ad Irányításról akkor beszélünk, ha a kényszerítő lépés nyomán egy ellenséges báb meghatározott helyről egy másik meghatározott helyre kerül. Tehát nem csak annak van jelentősége, hogy honnan lép el, hanem annak is, hogy hová lép. Az előző feladvány kulcslépése: Fe 3! Beküldési határidő: 1996. november 30.

Next

/
Oldalképek
Tartalom