Új Néplap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-07 / 260. szám

8. oldal Körkép 1996. november 7., csütörtök A termál- és gyógyturizmus jegyében Felfedezőúton a Eszak-Afrikában Féz szűk sikátoraiban Október végén hattagú megyei küldöttség utazott Marok­kóba, hogy részt vegyen az Európai Közösségek által tá­mogatott, termálturizmussal foglalkozó szakmai projekt konferenciáján, Rabatban. A delegáció vezetője Búsi La­jos, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke volt, további tagjai: Péteri László, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium turizmus főosztályának főtanácsosa, Lakatos István, a megyei önkormányzat térségfejlesztési irodájá­nak vezetője, Eszenyi Irén idegenforgalmi referens, a pro­jekt koordinátora, Lipóczki János, a Tisza Szálló ügyvezető igazgatója és Báli István, a megyei önkormányzat nemzet­közi referense, tolmács. A turisztikai miniszter fogadta a delegációt Az Alitalia Rómából in­duló menet­rend szerinti járatával ér­keztünk a Ca­sablancái V. Mohamed re­pülőtérre. In­nen csak fél­órás az út Casa-Portig, ahol átszáll­tunk a Ra­batba induló, légkondicio­nált luxusvo­natba. Abla­kon.át csodál-,; tűk a marok­kói tájat, az „ellentétek or­szágát”, amely az odalátogatni óhajtó turista számára az ezer- egy éjszaka meséjét képviseli. A robogó gyorsvonat ablakából elmosódtak a városfallal övezett medinák, luxusvillák és bádog nyomornegyedek, a parafatöl­gyekkel teli mezők, olajfákkal és eukaliptuszokkal ékesített lige­tek, birka- és kecskenyájakat le­geltető humuszos pásztorok, szamárfogaton vásárba induló kereskedők. A gyorsvonat kocsi­jában csak kevesen utaztak. Né­hány üzletember, diák. Mohamedia állomásnál hosz- szabb várakozás után a kalauz barátságos mosollyal közölte: a mozdonnyal valami baj van, át kell szállni egy másik szerel­vényre. A zsúfolásig megtelt vonat hamarosan meg is érke­zett, együtt ültünk - már aki ta­lált magának helyet; a férfiak biztosan, mivel nem illő dolog marokkói szokás szerint, ha, a hölgyek ülnek, a férfiak pedig állnak mellettük. így, hogy alel- nökünk is helyet kapjon, két hölgy is nyomban átadta a helyét - s utaztunk a „dzsellabás”, föl­dig érő barnás, csíkos köpenyt viselő férfiakkal, színes hosszú ruhát viselő hölgyekkel, melyek között egy-két lefátyolozott arcú is akadt, habár a fátyol viselése ma már nem kötelező Marokkó­ban. Hamarosan megérkeztünk az ország fővárosába, a Bou Reg­reg folyó torkolatánál elterülő Rabatba. A Turisztikai Minisz­térium képviselője már várt bennünket, és ránk bízta, hogy ki tud ellenállni a hordárok ostrom­lásának, akik pár dirhamért - ez a hivatalos fizetőeszköz Marok­kóban - hátukon, vállukon és fe­jükön cipelve bőröndjeinket pil­lanatok alatt átértek a közeli négycsillagos Belere Szállóba. Geológiai kincs Másnap a minisztérium konfe­renciaközpontjában elkezdő­dött az a kétnapos tanácskozás, melyre a megyei delegáció spanyol, német, olasz, észt kol­légái társaságában vettek részt. Magyarországot még Nyíregy­háza képviselte raj­tunk kívül. Az Európai Kö­zösségek által támo­gatott és a bolognai Aster cég által veze­tett K.I.T.T.S. pro­jekt az idén január­ban kezdődött és a jövő év júniusában fejeződik be. A ke- let-közép-európai országok részvétele a programban uni­kumnak számít, de ennél jóval na­gyobbnak a házi­gazdák részvétele. A mediterrán medence éllovasa az elsők között tűzte ki célul, hogy fejleszteni kell az ország turizmusát, amelyhez a feltételek nagyjából meg is vannak: vonzó, egzotikus táj, történelmi emlékek, élő ha­gyományok, itt-ott már francia elegancia, kényelem. A Kö­zépső-Atlasz lábánál pedig számtalan hőforrás kínálja gyógyító vizét. A marokkóiak francia szakértőket is bevontak abba, hogy nyugat-európai ta­pasztalatokra építve a termál - és ásványvíz hasznosítását mi­nél előbb megoldják. Kétezer termálforrás közül eddig száz­húszat tártak fel, ezek közül mintegy húsz tud fogadni láto­gatókat, de legtöbb helyen nem megfelelő infrastruktúrával. A víz gyógyító hatását már régóta ismerik a marokkóiak, csoda­tévő erejét főképpen vallási és misztikus hiedelmek övezték. A konferencián számos marok­kói szakember, minisztériumi tisztviselő támasztotta alá, hogy az ország geológiai kincse kö­zül elsők között a gyógyvíz áll, s hogy ezek hasznosításával fő­leg az európai ta­pasztalatokra sze­retne építeni. Ho­gyan használják ki az érintett régiók a környezet okozta káros hatások, be­tegségek kezelésére, de főleg a megelő­zésre a termálvizet? Hogyan kapcsolható mindez össze a tu­rizmussal, sporttal, gasztronómiával, különböző kozméti- kumok készítésé­vel? Milyen befek­tetési lehetőségek léteznek ebben szektorban, hogyan lehet lobbizni a kormánynál azért, hogy a termálturiz­mus, a gyógyturiz­mus fejlesztése na­gyobb támogatást és figyelmet kapjon? A bolognai AS­TER cég által ez év júniusában Sal- somggioréban meg­A pompás lakoma után igazi szertartás a kéz­mosás Modern luxusbungalók várják a tehetősebb hazai és kül­földi vendégeket. A szakmai találkozó folytatására jövőre kerül sor Magyarországon, amikor Jász-Nagykun- Szolnok megye látja vendégül a projekt résztvevőit. rendezett „Egészséges város” fesztivál már bebizonyította, hogy szükség van az e területen működő egyesületek, szerveze­tek, cégek találkozójára, tapasz­talatcseréjére, ahol amellett, hogy egymástól tanulhatnak is, üzleteket köthetnek. A közeljö­vőben elkészülő tanulmány, va­lamint az európai termál- és gyógyvizek katalógusa bizo­nyára eredményesen segíti mindezt. A konferencia végén Mohamed Allaoui M’hamedi turisztikai miniszter fogadta a delegációkat a minisztérium­ban. Gyógyfürdő az oázisban A konferencia szakmai napján a gyönyörű kereskedővárost, a Meknese-től nem messze lévő Moulay Yakubot kerestük fel. Az itt fakadó radioaktív 54 Celsius-fokos termálvizet év­századok óta látogatják a reu­matikus bántalmakban, gége- és szembetegségekben szen­vedő, gyógyulást kereső bete­gek. II. Hasszán marokkói ki­rály és a szaúd-arábiai ural­kodó támogatásával pár éve luxusfürdő épült. (Maga csak az épület terve, a megfelelő építőanyag kiválasztása hat évig tartott.) A gyógyfürdőben számtalan szolgáltatás biztosí­tott, de elég borsos ára miatt kevesen tudják megfizetni, ép­pen ezért a külföldi turistákra számítanának. Ezután a zöldellő kis oázis felé, a pálmafákkal körülvett Sidi Harázembe vettük utun­kat. A gyógyforrás vizét első­sorban máj- és vesebántalmak gyógyítására használják. Itt is hipermodern gyógyfürdőt épí­tettek a vendégek számára. Másfél kilométerre, ahol a gyógytó nedűforrása van, szá­zak és százak várakoznak kis kancsóikkal, poharaikkal a drága kincsért. A palackozott vizet főképpen Belgiumba és Németországba exportálják. A gyógyfürdő- és ásványvíz­üzem tulajdonosa igazi lako­mán látta vendégül a küldött­ségeket. Süppedő szőnyegek a pázsiton, a zöld pálmafák és eukaliptuszok tövében, díszes sátor alatt kerek asztalok, puf­fok várták a vendégeket, aki­ket hamar utolért a keleti gasztronómia „támadása” - szolgák népes hada hozza tál­cákon az ínycsiklandozó fala­tokat: roston készült, egybesült ürühúst, párolt birkahúst, kuszkuszt, csirkehúst, mandu­lával és mazsolával ízesített köleskásával. Az ételek mellől nem hiányózhatott a kessara, a lapos, kerek búza- vagy árpa­cipó; az ebéd zárófogásai a bő­séges választékban asztalra ke­rülő narancs, banán, datolya; a szomjúság ellen pedig a vad­mentából készült berber tea. Az étkezési asztal kerek, nincs asztalfő, a középre elhelyezett kerek tálból pedig egyszerre lehet csemegézni, akár kézzel is. Persze étkezés után külön szertartás a kézmosás, a száj kiöblítése. A bőséges lakoma után kicsit nehezünkre esett belevetni magunkat a második királyi város, Féz óvárosának szűk sikátoraiba, hogy a szűk labirintuson végigmenve meg­csodáljuk a legendás hírű Ko­rán-iskoláit, egyetemeit, ahol Korán-idézetek díszítik a fala­kat. Gyönyörködtünk a díszes palotákban, mecsetekben, a kézművesek színes portékái­ban, hogy a medina városfa­lain túl végül pillantást vethes­sünk a mór építészet fehér há­zainak, díszes oszlopainak vi­lágára. Bizarr bazár Másnap Fez után Marrakech volt a következő állomás, ahová Casablancából három óra alatt ért be a vonat. A „dél gyöngye”, a „Szahara kapuja” elnevezést méltán érdemelte ki a negyedik királyi város, melynek négy jel­legzetes színe szinte lenyűgözte a odalátogatót: a kék ég-, a zöld pálmák, a közeli Magas-Atlasz hófedte csúcsai és a vörösessár­gára vert agyagváros falai, melyre a lenyugvó nap izzó su­gara misztikus fényt áraszt. Ha­talmas főterén, a Jemaa el Fna- án egész évben áll a vásár. Val­lási csomópont, ahová zarándo­kok jönnek imádkozni, esde- kelni, jönnek látni, hallani, be­szélgetni, megcsodálni a kígyó- bűvölők és, majomidomárok mutatványait, zenészek és tán­cosok produkcióit. Érvágók és foghúzók űzik szokatlan foglal­kozásukat az acetilénlámpák tövében, vízárusok csengety- tyűkkel felszerelt, sárgaréz hor­dókból kínálják italaikat, a sza­badtéri sütés-főzés minden tu­dományát árulják, kínálják a helybéli szakácsok. Megragadó látvány a keleti piac külső meg­jelenése is. A kereskedőutcák fedettek, gyékénytető véd a tűző napsugaraktól (ottjártunkkor 30 fok meleg uralkodott), félho­mályban sétálhattunk, fülledt levegő s olykor áporodott szag, málhás szamarak iázása, keres­kedők kiabálása a hang­zavar alapja. Az árusí­tóbódék nyitottak, előtte kuporog az árus, aki ha mesterember, a helyszí­nen dolgozik. Gyö­nyörű szőnyegek, ba- bouchok, azaz arannyal, ezüsttel hímzett papu­csok, díszes kerámiák, fémtálak, bőráruk, kő­ből faragott ékszerek és szobrok, őskövületek és kéregetők, koldúsok, akik olykor molesztál­ják az arra járót. A me- dinából kijutva az em­ber szinte úgy érzi ma­gát, mintha egy sötét szobából kilépve, egy nagy slukkot szívna be a friss levegőből. Harmincnyolc év a katedrán Benedek Marika tősgyökeres ti- szapüspöki, ki tudja hány korábbi nemzedéke élt már a faluban. A szülei gazdálkodtak, négy gyere­küket nevelték, akik közül ő volt a legfiatalabb. Már aligévesen is óvónő vagy tanítónő szeretett volna lenni. Az utóbbi sikerült, Jászberényben végzett és Tisza- tenyőn helyezkedett el. Három esztendő teltével, 1961-ben lett üres hely szülőfalujában, így ha­zaköltözött. Mindig elsősöket ta­nított a számolás meg az írás alapjaira, talán csak egyszer for­dult vele elő, hogy elsőtől a ne­gyedik év vé­géig vitte vé­gig védenceit. Összesen harmincnyolc, olykor nem könnyű esz­tendőt töltött a katedrán, eb­ből harminc­ötöt Tiszapüs- pökiben. Akadt ötven­fős osztálya is, a legutolsóba már csak hu­szonnégyen jártak. De akár mamutlétszám volt, akár ki­sebb, megtaní­totta őket . az olvasásra, írásra, a szor­zótáblára. Temérdek érdekes ember ke­rült ki a keze alól: járt hozzá End­rei Judit, a televízió egyik be­mondója, de orvosok, tanárok, mérnökök, szakmunkások is- lettek diákjaiból. Úgy elrohant ez a majdnem négy évtized, mint az álom. Jószerével még most volt, amikor Molnár Mik­lós tanító úr megismertette vele az ábécét, és jelenleg már nem ő, hanem tanítványai állnak a do­bogón. Kapott kitüntetéseket is, de a legnagyobbnak mégis azt tartja, ha egykori „gyerekei” kö­szönnek neki, beszélgetnek vele. Közben azért más is történt. 1959-ben Tiszapüspökibe került egy ifjú tanító. Megismerték, megszerették egymást, és 1963. december 21-én Bottyán Meny­hérttel kimondták a holtomig- lant, holtodiglant. A Liszt Fe­renc utcában felépítették a há­zukat, mert a család is egyre gyarapodott. 1964-ben született Zsolt, rá három évre Tünde, majd 1969-ben Györgyi. Zsolt jelenleg főiskolai tanár Szolno­kon. Nős, ők is három apróságot nevelnek. Tünde jogász Szegeden, férjnél van, nekik is három gyere­kük született. Györgyi pedagó­gusnak készült, de most arany­műves. ő még nem ment férj­hez. Marika párja, Menyüs pedig tíz-egyné- hány esztendeje Szolnokon, a megyei önkor­mányzatnál tevé­kenykedik. Ezekben a na­pokban, hetek­ben Bottyánné Marika felmenté­sét tölti, és lesz vagy húszezer forint a nyug­díja. Azután segítik, istápolják a két idős mamát is, no meg akad egy kertjük, temérdek munkával. És közben várja a gyereke­ket, unokákat, menyét, vejét, olykor tizenöten ülik körül az asztalt. Tulajdonképpen június óta annyit változott a világ, hogy az éjszakába nyúló füzet­javítások elmaradtak, így több jut a családra. D. Sz. M. Bottyán Menyhértné Ma­rika harmincnyolc évig volt tanító, ebből harmincötöt szülőfalujában, Tiszapüs- pökiben töltött FOTÓ: mj Kézzel faragott remekek A kézzel faragott, díszesen megmunkált székely kapu előtt a ház asszonya, Faragó Kálmánné és a kisebbik fiú, Attila FOTÓ: MÉSZÁROS Kunhegyesen, a Feketehegy utca páratlan oldalán áll egy modem, mutatós ház. Ebből er­refelé több is akad; ami ezt megkülönbözteti az átlagtól, az az, hogy a bejárat nem más, mint egy díszesen faragott szé­kely kapu. Hasonló lesz a nagykapu is. Mindez a házi­gazda, Faragó Kálmán ügyes­ségét dicséri, aki eredeti szak­máját tekintve ugyan lakatos, de a hízóvágás, a csempefelra­kás vagy a fafaragás sem fog ki rajta. Még katona volt, amikor fá­ból kifaragta a kunhegyesi re­formátus templom kicsinyített mását. Azután folytatta a büty- kölést, hiszen ezen a portán húsz-egynéhány esztendeje egy apró ház kucorgott. Kálmán a feleségével meg olykor a ro­konsággal, szó szerint a két keze munkájával építette fel otthonukat. Az előtér belül bolt­íves, faragott lépcsős, lambé- riás, piros téglás, üveges, kazet­tás álmennyezettel. Időközben elkészült a kerí­tés, a gazdagon díszített székely kapu, míg a nagyajtó további ékesítése időhiány miatt késik. Majd ha lesznek szabad órái Kálmánnak, a gazdának, hiszen ez nagyon időrabló, ráadásul a munkahelyén is - ahol karban­tartó - mindig akad tennivaló. Margit, a felesége több mint húsz esztendőt dolgozott a BHG-ben. Sajnos megromlott az egészsége, így ő rokkant- nyugdíjas. Fiaik közül az idősebbik, Kálmán kőműves, míg áz öcs- cse, Attila még tanul. Nekik is könnyű, ügyes a kezük, és úgy tűnik, esetükben is bizonyos adottságok apáról fiúkra örök­lődtek. -dszm-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom