Új Néplap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-16 / 268. szám

1996. november 16., szombat Megyei Körkép 3. oldal Kisújszállási találkozás a több műfajú íróval és a csodás hangú énekesnővel „Táncolhattak” a boldogságtól Kisújszálláson tegnap író-olvasó találkozón vehettek részt az érdeklődők a városi könyvtárban Görgey Gábor József Attila- díjas író-költő-műfordítóval, majd a városházán Iván Ildikó operaénekes adott fergeteges műsort. Az est bevételét egyéb­ként a „Kisújszállási Zenedéért” Alapítvány támogatására fordítják a rendezők. Görgey Gábor számára - mint megfogalmazta - a líra, az iro­dalom kamarazenéje a legfon­tosabb, s ha egy novella, dráma magja fogalmazódik meg vers­ben, az a legnagyobb baj, mert hígítja a műfajt. Ezért is tartja fontosnak, hogy több műfajú író, hiszen öt verseskötete mel­lett húsz színdarabot is írt, s megjelent publicisztikáit szin­tén öt kötetben adta ki. Mint megtudtuk, már ka­maszkorában írói pályára ké­szült, s az életből, művészetből mindig az irodalom és a zene állt hozzá közel. Pályája elején néhány évre „ki lett kapcsolva” a társadalom vérkeringéséből, s első verseskötete is ’56-ban je­lent meg, amikor az embereket éppen nem ez érdekelte. Az el­telt évtizedek alatt fokozatosan, nehéz küzdelmek árán „bever­gődött” az irodalomba, s a libe­ralizálódás során publikálni is egyre többet tudott. Mint az író terveiről elárulta, most szeretné feldolgozni azt a két és fél évet, amit a televízió főszerkesztője­ként eltöltött, éppen ezért ja­nuár 2-ától visszavonul tévés­posztjáról és csak írói életfor­máját kívánja folytatni. Sze­retné behozni az irodalmi mun­kásságában azt a késést, amit ez az izzasztó időszak okozott. A városházán megtartott hangversenyen szintén talál­kozhattak az íróval a kisújiak. hiszen Iván Ildikó operaénekes férjeként közreműködött a jó­tékony műsorban. Az énekesnő zenei pályája Kisújszálláson indult, s a fuvolatanulás megha­tározta egész életét. Pályafutása alatt bejárta koncertjeivel szinte egész Európát, s repertoárja a dalirodalomtól az oratóriumon át az operáig, minden műfajt felölel. Szülővárosába nagyon szívesen jött, hiszen estjén együtt énekelhetett egykori ta­nárával, dr. Lázár Szabolcsné- val, valamint előadhatta Dietter fuvolatrióját és Joplin Ragtime- ját Sipos Antallal és Lovász Be­atrixszal közösen. Az est során Hirsch Bence, az Operaház karnagya kísérte. A csodálatos hangú énekes­nőtől elhangzott az Ave Maria, a Bohémélet Mimi áriája, s részlet a Csárdáskirálynőből: Táncolnék a boldogságtól. A közönség vastapssal jutalmazta az elhangzott műsort. -de­Kézműhely címmel péntekenként foglalkozássorozatot szervezett a szolnoki Ifjú­sági Iroda. A középiskolás diákoktól a felnőtt korosztályig mindenki részt vehet a népi kéz­műves mesterségek gyakorlásán. A csuhéfonás, nemezelés, tojásfestés, gyertyamártás, gyöngyszövés mellett az iroda mesemondóesteket is tervez a hosszú téli estékre, fotó: cs. i. Pro Aqua-díjat kapott az iskolaigazgató A tízek közt a vízért Urbanovszky István régi „vi­zes” szakember, aki korábban részt vett a vasbeton víztornyok építésében. Dabason, Dömsö- dön, Baja környékén sok he­lyen ma is állnak ezek a meg­bízható tározók. 1975-ben cse­rélt állást, kezdett tanítani, és rá öt évre igazgatóhelyettes lett. Napjainkban Szolnokon az Építészeti, Környezetgazdál­kodási, Vízgazdálkodási Szak­közép- és Szakképző Iskolát di­rigálja, hivatalosan fogal­mazva: tanintézmény-vezető. Tizenöt osztályukban összesen 374 diák tanul, és már akad há­rom olyan közösségük is, ame­lyek a technikusi minősítést szeretnék megszerezni. Most még több a fiú, de úgy tűnik, ez az arány hamarosan változik. A minap jelentős elismerés érte eddigi tevékenységéért az igazgató urat, mivel a Magyar Hidrológiai Társaság Pro Aqua, azaz a Vízért-díjat adomá­nyozta neki. Ebből a jelentős kitüntetésből évente tíz sze­mélyt jutalmaznak azok közül, akik a vízgazdálkodással fog­lalkoznak. Ily módon környe­zetvédők is, hiszen ebbe a szóba beletartozik korunk két nagy hiányossága, a csatorna­hálózat és a szennyvíztisztítók nemléte is. Ebből „kifolyólag” a települések jó része lassan szennyvizeken úszik. Eltűnnek, egyre mélyebbre kerülnek az A Vízért szakmai elismerést tízen vehették át, köztük Urbanovszky István fotó: m j. ivóvizek, ami pedig az artézi forrásokat illeti, azokból is ke­vesebb buzog. Hogy a fúrt ku­takról is essék szó, legfőképpen felszíni vagy talajvizekből táp­lálkoznak, és nem ajánlatos fo­gyasztani belőlük. Az igazgató szerint jelenleg a Sajó a legszennyezettebb fo­lyóvizünk, bár egyre tisztul. Ez abból következik, hogy a kör­nyék ipari üzemei közül nem kevesen „lehúzták a rolót”, így csökken a szennyezőanyagok utánpótlása. íme az élet, a ter­mészet bölcsessége, hiszen ki tudja, hányadszor igazolódik újólag, hogy minden rossz so­dor magával valami hasznosat, jót is. D. Sz. M. Ökológusok a tiszapüspöki „Ördögszekérben” Színes dián Mátyás fája A környezeti neveléssel foglalkozó pedagógusok, az ökológia iránt elkötelezett egyetemi hallgatók vettek részt azon a szak­mai tanácskozáson, amelyet a tiszapüspöki Ördögszekér Okta­tóközpont és a Tisza Klub rendezett az egykori gátőrházból ki­alakított oktatóbázison. Dr. Tóth Albert főiskolai tanár előadásában a táj, ember, tele­pülés viszonyrendszerét bon­colgatta, hangsúlyozva az em­ber szerepének fontosságát az ökológiai, környezeti nevelés­ben. Hídvégi Péter, a megyei önkormányzat főtanácsosa - aki közismerten szenvedélyes fotós is - megyénk védett ter­mészeti értékeit vette leltárba, mintegy ötven saját dián bemu­tatva olyan, településeinken fel­lelhető különleges „kincseket”, mint a kenderesi törökmo- gyoró-bokor vagy Mátyás ki­rály tiszaigari fája. Szólt az új természetvédelmi törvényről, illetve a természeti értékek vé­detté nyilvánításának útjáról. Juhászné dr. Szlovák Mari­anna tanárnő a szolnoki Varga Katalin Gimnázium diákjaival két éve végzett folyófigyelés tapasztalatairól számolt be, míg a Tiszapüspöki Általános Iskola szakkörének tagjai kiselőadá­sokat tartottak többek között a lápi póc kutatásáról, az óballai gémtelepről. A szakmai prog­ramot követően a résztvevők megtekintették a tiszapüspöki művelődési házban a millecen- tenárium alkalmából megren­dezett településtörténeti kiállí­tást. -scsj­ÚJ MUNKASZELLEM! Személyautós kényelem Nagy munkatér KAMATMENTES HITEL, KEZELÉSI KÖLTSÉG ÉS CASCO NÉLKÜL! (KORLÁTOZOTTAN) SZOLNOK, Várkonyi tér 1. *119655/1 h* Tel.: 56/421-027, 06-60/386-935 PARTNER PEUGEOT Vezetni mindig élvezel A debreceni Héliker Rt. Szolnokra jött / Elker-válasz a multik kihívására A szolnoki székhelyű Élker Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. eddig 222 magánszemély tulajdonában volt: az 1991. január 1-jén létrejött kft. tulajdonosi körét a cég dolgozói adták. A november 6-i taggyűlésen azonban úgy döntöttek, hogy tu­lajdoni részt adnak el a debreceni székhelyű Héliker Rt.-nek. November 6-tól tehát a Héli­ker Rt. többségi tulajdont szerzett az Élker Kft.-ben - tudtuk meg a szolnoki cég ügyvezető igazgatójától, dr. Tóth Andrástól. Az Élker így egy négy megyében érdekelt­séggel rendelkező élelmiszer­kiskereskedelmi üzletlánc tagja lett. A külföldi tulajdonú élelmi­szer-kiskereskedelmi üzlet­láncok után a legnagyobb ma­gyar cégcsoport, a Héliker Rt. éves árbevétele mintegy tíz­milliárd forint. Az Élker Kft. tulajdonosai úgy látták, hogy cégük a maga nagyságrendjé­vel - 11 ábécé, 1,2 milliárdos éves bevétel - a mai verseny- viszonyok között kis cégmé­ret, s nem tudnak olyan árakat, olyan beszerzési kondíciókat elérni, hogy igazán verseny- képesek legyenek a multinaci­onális cégekkel - ezért döntöt­tek a Héliker Részvénytársa­ság mellett. Énnek a lépésnek gyakorlati megjelenése, hogy a múlt hét végén megkezdték a boltjaik­ban az átárazást. A termékek jelentős része - a Héliker-lánc áraihoz igazodva - már 6-10 százalékkal olcsóbb, mint ko­rábban, és két héten belül a készletek teljesen kicserélőd­nek. Az Élker Kft. mint cég tovább működik, személyi vál­tozások, elbocsátások nem lesznek. Eddig viszonylag szigorú pénzügyi feltételek között kel­lett dolgozniuk, gazdálkod­niuk. Az új tulajdonos árube­szerzési rendszeréhez kapcso­lódva azonban lényegesen na­gyobb készlettel, gazdagabb választékkal és nagyon ked­vező árakkal tudnak a piacon megjelenni. B. Gy. Az Opus Művészeti Egyesület hét alkotójának közös tárlata nyűt meg a szol­noki Körösi Csorna Sándor Általános Iskola galériáján tegnap. A kiállítás december 6-ig, hét­köznapokon tekinthető meg. fotó: cs. i. A polgároknak készül a szolnoki rendőrség A svájci TC Team Consult cég évekkel ezelőtt elvégezte a ma­gyar rendőrség átvilágítását. Arra keresték a választ, miként működhetne még eredményesebben a testület. Most, hogy a biztonság-marketing projekt Európa néhány országában már bemutatkozott, úgy tűnik, nálunk is a polgárközpor/ú látás­módé lesz a jövő. Vörös Miklós alezredest, Szol­nok rendőrkapitányát mint az új szemlélet „kipróbálásával” megbízott egyik kapitányság vezetőjét kérdeztük, milyen se­gítséget jelenthet számukra a biztonság-marketing kísérlet?- A biztonság-marketing szükségessége már évekkel ez­előtt megfogalmazódott. A rendőrségen belül végbement szervezeti változások is jósze­rével ennek jegyében történtek, éppen a ’90-es évek elején el­végzett átvilágítás következte­téseire építve. Most a projekt megvalósításának lehetőségé­vel elérkeztünk az előttünk álló feladatok egyik fontos állomá­sához, és ezzel összefüggésben egy új szervezet kialakításához.- Azért az utóbbi esztendőket sem a tétlenség jellemezte.- Már öt éve én irányítom a kapitányság munkáját, és nyu­godtan elmondhatom, hogy az eddigi eredményeink sem vá­laszthatók el a projektben meg­határozottaktól. Mint az közis­mert, 1991-ben bűnügyi „rob­banás” következett be az or­szágban, ami természetesen bennünket sem kerülhetett el. Abban az évben mintegy 6000 bűncselekményt regisztráltak a kapitányság működési terüle­tén. A helyzet tehát új, az elő­zőeknél egy lendületesebb gondolkodásmódot tükröző ve­zetési stílust követelt. A követ­kező évben már tíz százalékkal csökkent a bűncselekmények száma, a még mindig növekvő megyei átlag mellett. Azóta ez a szám beállt a 4500-5000-es nagyságra. ’91-ben a felderítési eredményességünk is a mély­ponton volt, ehhez képest az ismeretlen tettesek felderítési mutatója, valamint a nyomozati eredményességünk mára a dup­lájára javult. Mindehhez társult rendőreink aktivitása, kulturál­tabbá váltak az intézkedések. Persze van még javítani valónk bőven. A biztonság-marketing szem­lélet segíthet ebben ?- Én bízom abban, hogy 1997-98-ra már egy igazán az állampolgárok elvárásai szerint működő rendőrséget mondhat magáénak Szolnok városa. Ebbe nyilván beépül a most in­duló kísérlet eredménye is. Számunkra az is sokat jelent, hogy munkánkat hamarosan kulturált körülmények között, a rendőrkapitányság új épületé­ben végezhetjük. H. Gy. A fiatalok jó része utcára kerülhet (Folytatás az 1. oldalról) A háttérben sokszor a kedve­zőtlen szociális, családi helyzet áll. Ha erről a rétegről megfe­ledkezünk - hangsúlyozta az ál­lamtitkár -, akkor a fiatalok 20- 30 százaléka esély nélkül lép ki az életbe. Fontos tehát, hogy speciális iskolák felkarolják őket, és segítsenek lefaragni a hátrányaikat, illetve megfelelő szakmához juttatni őket. A megyei szakképző iskola és gyermekotthon éppen ezt a feladatot vállalta tíz évvel ez­előtt - tudtuk meg Kiss Ist­vánná igazgató bevezető elő­adásából. Az iskola egyébként azok közé tartózik, amelyek nyertek a PHARE szociális fejlesztési program a hátrányos helyzetű fiatalokért pályázatán. A megyében még a Kunhe- gyesi Kossuth Lajos Általános Iskola és Speciális Szakiskola nyert a PHARE-pályázaton. Ez azt jelenti, hogy ezek az intéz­mények anyagi támogatást kap­tak az ott folyó, diákjaikat se­gítő, képző munkához. A megyei szakképző iskola esetében például három szakma teljes felszereltségét biztosít­hatták a Phare jóvoltából, -pe­Oázis az Alföld közepén Az idén harmadik alkalommal hirdették meg a Magyar Turisz­tikai Szolgálat kezdeményezé­sére a Virágos Magyarországért versenyt. Az ünnepélyes díjki­osztót, amelyen Kuncze Gábor belügyminiszter is részt vett, pénteken Siófokon tartották. A fődíjat Asztalos Ildikó, az Ipari, Kereskedelmi és Idegen- forgalmi Minisztérium politikai államtitkára adta át. Az elisme­rést a városok kategóriájában Siófok, a kistelepülésekében pedig Pusztamérges kapta. E két település képviseli hazánkat jövőre az európai országok ver­senyében. Az előbbit azért ju­talmazták, mert olyan kulturált idegenforgalmi környezetet hoz létre, amely vonzza a turistákat, Pusztamérges pedig az indoklás szerint „oázis” az Alföld köze­pén. Rajtuk kívül még csaknem harminc települést díjaztak a szervezők. A versenyben - amelynek célja, hogy elősegítse a kultu­rált, a környezetvédelem és a turizmus szempontjaira is fi­gyelmet fordító településkép kialakítását - 125 település vett részt. A „teremtés koronáira" KORONÁT! Kalapot, a KRISTÓF-ból! ádt KRISTÓF I Szolnok, Magyar u. 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom