Új Néplap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-15 / 267. szám

1996. november 15., péntek Sport 5. oldal Férfi kézilabda NB I. Érkezik a kanizsai személy Gyorsról, de még sebesvonatról sem beszélhetünk a ma esti (1"8.00) NB I-es férfi kézilabda mérkőzés vendégeként érkező nagykanizsaiakra gondolva. Mindössze egyetlen győze­lemmel a tarsolyukban lépnek pályára azzal a Mól KK-val szemben, amelynek edzővál­tása után hirtelen felépültek a sérültjei, s velük együtt nem si­került lépre csalni az együttest legutóbb az ózdi barlangban. Ha az esélyeket latolgatjuk, akkor csak a hazai győzelem gólkülönbsége lehet kérdéses, ám a veszélyt éppen az jelent­heti, hogy a dél-dunántúliak eleve hátrányból indulva, úgy­mond sansz nélkül, tehát ebből adódóan nyugodtan játszhat­nak, hiszen a veszíteni való a mi oldalunkon jóval nagyobb. Hozzá kell tenni azonban, hogy a Kanizsa éppen az elmúlt fordulóban szerezte meg első győzelmét, a korábban igen egységesnek és stabilnak mu­tatkozó Nyíregyházát lépték le otthonukban 32-27-re. Belső hármasuk, a Szabó (Fotexből) Farkas (Pick Szegedből), Cser- nák (Dunaferrből) - utóbbi kettő három hete igazolt át - azon a találkozón 21 gólt szer­zett. Több, mint figyelemre méltó csíny tevés. Még talán annyit róluk, hogy az elmúlt években rendre a ki­esőzónában gürcölték végig a bajnokságot, a nyáron például csak az utolsó fordulóban tud­ták meghosszabbítani első osz­tályú tagságukat. Sok a fiatal a kanizsai csapatban, tehát a vir­tus, a győzni akarás kevés ru­tinnal, ám annál nagyobb el­szántsággal párosulhat. De azért mégiscsak nekik van félnivalójuk, hiszen ha az erő nem annyira, ellenben a tu­dás a szolnokiaknál vitathatat­lanul nagyobb. Amennyiben a fiúk megint túl tudnak lépni a napi gondokon, abban az eset­ben újabb lépést tehetnek a fel­zárkózás irányában. Malmukra hajthatja a vizet a sorsolás is, ’ amely szerint a Mól előtt állók éppen az őszi szezon hajrájában kerülnek egymással szembe, míg a szolnokiaknak a jövő héten Pécsre kell utazni, utána jön a Tromost és a Pick Szege­det verő Dunaferr, végül a befe­jezés Veszprémben lesz. A Fotexig legalább hat pon­tot kell(ene) beteperni, amely­ből kettő már ma este az asz­talra tehető. [japán készülődés A japánok, akik híresek ven­dégszeretetükről, nagyon ké­szülnek az 1998-ban esedékes naganói téli ötkarikás játé­kokra. Az ország olimpiai bizott­sága a napokban egy speciális üzletet nyitott Tokióban, abban csupa olyan terméket lehet kapni, amelyet az két év múlva esedékes ötkarikás játékokkal kapcsolatban dobtak piacra. Az érdeklődők pólókkal, kulcstar­tókkal, törülközőkkel, jelvé­nyekkel valamint egyéb más apróságokkal gazdagíthatják gyűjteményüket. Egyébként Naganóban már három hasonló bolt is várja a vásárlókat, csakhogy azokat nem a Japán Olimpiai Bizott­ság, hanem a Naganói Téli Já­tékok Szervezőbizottsága üze­melteti. Mai műsor Kézilabda. NB I., férfiak: Mól Szolnok KK - Nagy­kanizsa. Szolnok, Mol-csar- nok, 18.00. Női NB I/B: JTKF DSE - Nagyk. Kábel. Jászberény, 18.30. Röplabda. Női Extraliga. Jászbérényi RK - Debreceni TE-DSI. Jászberény, 17.00. Utazik a női válogatott Hajrájához érkezett a magyar női kézilabda-válogatott felké­szülése: a decemberi dániai Eb­re való utazásig még hat előké­születi mérkőzése van hátra. Laurencz László szövetségi ka­pitány együttese a jövő héten Aradon játszik, rá egy hétre Győrött vesz részt négyes tor­nán. A szakvezető 17 játékost hívott meg, a külföldön szerep­lőket Meksz Anikó és Farkas Ágnes képviseli, igaz, az előbbi csatlakozása még kérdéses. A meghívottak névsora: Far­kas Andrea, Hoffmann Beatrix, Weksz Anikó - kapusok, Kan- tor Anikó, Balogh Beáta, Szántó Anna, Tóth Beatrix, Ta­kács Gabriella, Nagy Anikó, Borók Rita, Mátéfi Eszter, Far­kas Ágnes, Mátyás Auguszta, Siti Beáta, Virincsik Anasztá­zia, Kocsis Erzsébet, Kulcsár Anita - mezőnyjátékosok. Az aradi Kárpát-kupa mű-' sora: november 21., csütörtök: 17.00: Románia A - Románia B 18.45: Magyarország - Hor­vátország november 22., pén­tek: 17.00: Magyarország - Románia B 18.45: Románia A-Tforvátország növember 23., szombat: 10.00: Románia B - Horvátország 11.45: Magyar- ország - Románia A. A győri négyes torna menetrendje: no­vember 28., csütörtök: 16.15: Németország - Jugoszlávia 18.00: Magyarország A — Ma­gyar junior válogatott novem­ber 29., péntek: 16.15: Magyar junior válogatott - Németor­szág 18.00: Magyarország A - Jugoszlávia november 30., szombat: 15.15: Magyar junior válogatott - Jugoszlávia 17.00: Magyaro. A - Németország. Nyisson fix kamatozású lakossági betétszámlát a Magyar Hitel Bank fiókjaiban Az MHB lakossági betétszámla-konstrukciója egyszerű, ugyanakkor rendkívül kényelmes megtakarítási forma. Betétszámla MCIX 10.000 Ft-tól nyitható valamennyi MHB fiókban. Változatos futamidejű lekötési lehetőségek 1 héttől 1 évig Kívánságra automatikus újralekötés a futamidő végén addig, amíg Ön pénzét a kamatokkal együtt fel nem kívánja venni. Az újralekötési időre az MHB kamatos kamatot fizet. A lekötés idejére betétje fix kamatozású, így nem érinti az esetleges időközbeni kamatcsökkenés. 500.000 Ft feletti betét esetén a Magyar Hitel Bank kamatprémiumot is fizet. Kérjük, érdeklődjön fiókjainkban, vagy az (1-) 327-4800 telefonszámon. MAGYAR HITEL BANK RT Köztestület lesz az MLSZ Tiszakécskén a keleti blokk A Bács megyei üdülővárosban, Tiszakécskén üléseztek a Ma­gyar Hivatásos Labdarúgó Liga NB Il-es szekciójának keleti régiójához tartozó együttesek - Szolnokról Dobozi Gyula, Ti­szafüredről Ábrahám Tamás - képviselői. A liga elnöke, Sá- rosi Ferenc elmondta, nekik annyi a feladatuk, hogy a sport- törvény egységes értelmezése és alkalmazása érdekében fó­rumot biztosítsanak a paragra­fusok megismerésére. Abban az is szerepel, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség köztestületté alakul a közeljö­vőben, amely Czékus Lajos fő­titkár szerint a klubok életében nem okoz gyökeres változást.- Valamelyest megváltozik a szövetség munkája és struktú­rája is. Példaként említhetem, hogy a jövetben a megyei szö­vetségek nem tagokként, hanem szerkezeti egységekként tevé­kenykednek szövetségünk kere­tein belül. Legyen-e kétcsoportos NB II? Miután a versenykiírás ­azóta valamelyest megváltoz­tak az erőviszonyok - napvilá­got látott, a másodosztályú klu­bok élénken tiltakoznak az egy csoportba sorolás ellen. Tisza­kécskén is többségében azonos véleményen voltak a küldöttek. Czékus úr szerint: - Habár a versenykiírás egyértelmű, mégis össze kell ülnie az elnök­ségnek, lehet, már a jövő héten, hogy az elementáris erővel til­takozó klubok véleményét figye­lembe véve esetleges új döntés szülessen. Szó esett még a játékvezetők fokozott ellenőrzéséről, és arról is, hogy a küldő bizottságok a jövőben nagyobb figyelmet szenteljenek az esetleges ellen- érdekeítség elkerülésére. Vége­zetül az átigazolási díjakkal no­tóriusan tartozókra terelődött a szó. A jelenlévők valameny- nyien arra kérték a főtitkárt, hogy a szövetség alkalmazza a rendelkezésére álló szankciókat az ígérgetőkkel szemben, mert a tartozások mértéke egyes csapatok létét veszélyezteti. Gyorskorcsolya Ritsma veszített Pert veszített Rintje Ritsma, a hollandok világbajnok gyorskorcsolyázója, aki sze­rette volna elérni, hogy a nemzeti szövetség szpon­zorpénzeiből ő is úgy része­süljön, mint a válogatott többi tagja. Csakhogy a kétszeres vi­lág- és négyszeres Európa- bajnok versenyző tavaly óta a saját útját járja, azaz nem a válogatottal készül a külön­böző világversenyekre. En­nek ellenére a 26 éves spor­toló úgy vélte, ugyanazon jogok megilletik, mint a hol­land csapat többi tagját.- Sikereimet a válogatott színeiben értem el, ezzel a szövetség támogatóinak csináltam jó reklámot - vé­lekedett Ritsma. Az utrechti bíróság azonban a szövet­ségnek adott igazat. Eszerint Ritsma csak 72 százalékát kapja annak az egy főre jutó összegnek, amely a váloga­tott versenyzőket a szpon­zorpénzekből megilleti. Fa Nándor mégis folytatja? „Nem kérek segítséget a beha­józáshoz, csak amennyit a Vendée Globe versenyszabá­lyai megengednek, mert még nem adtam fel” - nyilatkozta Fa Nándor, a Vendée Globe nonstop föld körüli vitorlásver­seny magyar résztvevője, aki egy hétfői ütközés miatt má­sodszor is visszafordulni kény­szerült. A hír hallatán Philippe Jean- tot versenyigazgató örömét fe­jezte ki, s hozzátette: „Ha ezt Fa Nándor mondja, annak biztosan örülni fog va­lamennyi, a mezőnyben vitor­lázó versenyző, mert ebből az derül ki, hogy ezek az emberek nem mindennapi teljesítményre képesek. Fa Nándor valameny­nyiünk közül a lehető legjob­ban ismeri, milyen óriási fel­adat egy ilyen kategóriába tar­tozó hajót egyáltalán megte­remteni, életben tartani, egy ilyen versenyen végigmenni. Ha ő mondja, hogy van remény a visszatérésére, az biztosan úgy is lesz.” Fa Nándor egy székesfehér­vári rádióamatőrrel, Pál Zsolttal folytatott beszélgetése során elmondta: rendkívül óvatosan vitorlázik, 35-40 csomós ellen­szélben, 6-8 méteres hullám­zásban, a legkisebb viharvitor­lával, hogy a legkevésbé ter­helje meg a Budapest hajó sé­rült veretezését. „A panamai hajó okozta ká­rok miatt egy rossz hajómozdu­lat, egy erősebb széllökés le­dönthetné az árbocot. Nekem nem érdekem a hajómat hasz­nálhatatlanná tenni. Sokkal többet dolgoztunk annál, hogy a vitorlás itt fejezze be a karri­erjét.” A visszatéréshez kapcsolódó hír, szimpátialátogatásra Les Sables d’Olonne-ba utazik Szombati Béla, a Magyar Köz­társaság párizsi nagykövete. A Víghajós John Bull Pub terített asztallal, s egy óriási „Panamai Tanker steak”-kel várja a ki­váló hajóst, akinek korábbi, négy évvel ezelőtti teljesítmé­nyét azzal értékelték, hogy törzsasztalt és élete végéig szóló ingyenes fogyasztást biz­tosítottak számára. GARDÉNIA ÖLTÖZTESSE ABLAKAIT GARDÉNIÁBA! Ha október 25. és december 24. között vásárol függönyt valamely Gardénia márkaüzletben, sorsoláson vesz részt! Küldje vissza a vásárolt fügöny számláját az újságból kivágott hirdetéssel együtt a Gardénia Rt. címére: Győr, Csipkegyári u. 11.1996. december 31-ig. A játékban résztvevők sorsoláson vesznek részt. 1. díj: egy 2 személyes út a velencei karneválra 2. díj: egy 2 személyes üdülés a debreceni Arany Bika Hotelben vagy a hajdúszoboszlói Délibáb Hotelben 3-6 díj: tárgynyeremények A sorsolást 1997. január 14-én közjegyző jelenlétében tartjuk. GARDÉNIA MÁRKAÜZLETEK AZ ORSZÁG TÖBB, MINT 80 PONTJÁN!- Jászberény, Szövetkezet u. 7/a Gardénia Márkaüzlet- Karcag, Madarasi u. 2. Família Lakberendezési Áruház- Nagykőrös, Szabadság tér 8-9. Fantázia Áruház- Szolnok, Ady Endre u. 15. Tiszavidék Áruház (Skála)- Szolnok, Ady Endre u. 19. ÓNIX Üzletház- Törökszentmiklós, Kossuth Lajos u. 146. Szem-Ma Üzletház GARDÉNIA Csipkefüggönygyár Rt. H-9025 GYŐR, Csipkegyári u. 11. Telefon: 36(96)312-233 Fax: 36(96)322-864 Telex: 24-278

Next

/
Oldalképek
Tartalom