Új Néplap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-10 / 237. szám
4. oldal A Szerkesztőség Postájából-------------------------------------i— 1 996. október 10., csütörtök Idősekét köszöntöttek Tószegen Sokféle világnap van, köztük az idősek világnapja. Október 1-jén a tószegi művelődési ház mozitermét ebből az alkalomban meghívottak népesítették be. Nagy nap volt ez minden időskorúnak a faluban. Papp István polgármester köszöntött bennünket szívhez szóló szavakkal. Bizony ebben a korban igen jólesik, ha érezzük, hogy nem felejtenek el bennünket. A köszöntőt követően a Pelikán művészei és zenekara, majd az iskolások szórakoztattak bennünket. Végül a nyugdíjasklub tagjai léptek fel versekkel és énekszámokkal. Terített asztal várt minket a ház nagytermében. Mindezt klubtársaim és a magam nevében is köszönöm a polgármester úrnak, a képviselő-testületnek, a polgármesteri hivatal hölgydolgozóinak, akik nagy szeretettel és figyelmességgel szolgáltak ki bennünket, s köszönet illeti az óvodai konyha dolgozóit is. Kiss Gézáné, Tószeg Küldjön egy képet! Bajnokot is adott a jászapáti úszósport Kevesen tudják, hogy Jászapáti a magyar úszósport egyik vidéki fellegvára volt a két világháború között. Az egykori nagyközség sportegyesülete „JÖSSZE”, azaz Jászapáti Összetartás Sport Egyesület néven működött. A patinás gimnázium ontotta a jól tanuló, jól sportoló tehetségeket. Kiemelkedő vízipólósok, úszók és műugrók voltak közöttük. Az idősebbek talán még emlékeznek a Szabady testvérekre, akik klubcsapatokban vízilabdáztak. A kétszeres olimpiai bajnok Kanizsa Tivadar is itt tanulta az úszás és a vízilabdázás alapjait. Az úszók közül az egyik legszebb sikert a képen látható Fehér II. István érte el, aki 1928- ban az 1500 méteres gyorsúszásban magyar bajnokságot nyert, majd Torinóban a főiskolai Európa-bajnokságon, 800 méteres gyorsúszásban lett első. Ez a tipikusan mezőgazdasági jellegű, alföldi település - gazdag kulturális örökségei mellett - nem mindennapi sporttörténeti múlttal is rendelkezik. Ur. Nemes András, Szolnok A polgári leányiskola fél évszázados találkozója A cukorbetegek városi klubjának évnyitójáról Szomorú esemény övezte évnyitó klubtalálkozónkat: kegyelettel emlékeztünk megyei alel- nökünkre, aki ötvenkét éves korában eltávozott közülünk. A napirendek sorában ismertettük megújult éves tervünket, ami az eddigieknél is hatékonyabban épít az orvos-beteg kapcsolatára, segíti a cukorbetegek életvitelének megváltozását. A gyakorlati program kiterjed a természetgyógyászat hasznosságára, a vízterápia sokrétű hatására is. Az orvosi előadásokat egész évben dr. Czakó László főorvos tartja, szó lesz többek között a betegség kialakulásáról, kezeléséről és az önellenőrzésről. Dr. Dajka Miklós megyei elnök előadás-sorozata a cukorbeteg életmódjának kérdésköreivel foglalkozik majd. Ezekhez ételbemutatók, kóstolók, tápr lálkozási tanácsok kapcsolódnak. A foglalkozások előtt vérnyomás- és vércukorszintmérés is lesz. Hagyományainkat tovább ápoljuk a névnapok megtartásával, szabadtéri programok szervezésével. A klubfoglalkozásokon vásárolni is lehet majd a diabetikus termékeket előállítók kínálatából. Kiemelkedő program lesz a cukorbetegek világnapja megyei rendezvénye, mely november 23-án, szombaton lesz Szolnokon a Helyőrségi Művelődési Házban. Minden érdeklődőt szeretettel várunk klubfoglakozásainkon a TESZ-székházban, á Szapáry utca 19.-ben egész évben, a hónap utolsó hétfőjén, 16.30 órától. Orbán Józsefné klubvezető A Belvárosi iskola adott otthont az egykori szolnoki polgári leányiskola 1946-ban végzett növendékei fél évszázados találkozójának. Boros Mária igazgató és Agócs Mihályné igazgatóhelyettes az első percektől segítette a találkozó szervezését. Nyolc kisdiák irodalmi műsorral köszöntött bennünket, majd osztályfőnöki órán ismerkedtünk újra egymással. Egykori osztályfőnökünkkel is találkozhattunk, Nagy Gizellával, másik tanárunk dr. Wajand Ferencné táviratban köszöntötte az osztályt. Elhunyt osztálytársaink és tanáraink emlékére mécsest‘gyújtottunk. A találkozó családtagők- kal együtt folytatódott a Helyőrségi Művelődési Házban. W'; ^ Szurovecz Pálné Bíró Ibolya, Szolnok Ünnepi hangulat a besenyszögi otthonban- Subeczné Molnár Zsuzsa tanárnő irányításával - kedves, szórakoztató műsort állítottak össze. Dallos Giziké nótaénekes - a falu szülötte - és Paposi Sándor zenész közös produkciója jókedvet, derűt varázsolt az arcokra. Köszönjük az önkormányzatnak, az iskola konyhájának, a takarékszövetkezetnek, az ABC-áruháznak, Gazdag Lász- lónénak, Stránszky Tamásnak, Balogh Jánosnak, a Vida virágüzletnek és a Gitta étteremnek, hogy napjaink nehéz gazdasági viszonyai között is hozzájárultak az idősek világnapja méltó megünnepléséhez. Az idősek otthona lakói és a dolgozók nevében: Csapó Pálné otthonvezető Az idősek világnapja alkalmá- senyszögi Idősek Otthona Iából bensőséges ünnepség kere- kói.'A község általános iskolá- tében töltötték a délutánt a Be- jának 6. b osztályos gyermekei Dallos Giziké az otthon lakói között Így látja az olvasó A valóságról csak hitelesen Tisztelt Kerékgyártó Úr! Rendszeresen olvasom jegyzetét, a Látleletet. Az a véleményem, hogy néha igen felelőtlenül fogalmaz. Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetért nem csak a mostani kormány a felelős, nem kis része van ebben az Antall-Boross-kormánynak is. 1989-ben az MDF a választási kampányban jobb életet ígért. Én is hittem neki. Helyette mi történt? Lerombolták az ipart, szétverték a mezőgazdaságot, tönkretették a vasutat, tevékenységük nyomán lett nyolcszázezer munkanélküli. Horn Gyula és a szocialista párt a 1994-es választások idején nem ígért tejjel-mézzel folyó kánaánt, ígért viszont megszorító intézkedéseket, amit végre is hajtott. A ciklus végére jósolt csak egy kis javulást. Az Ön jegyzeteiből erősen kicseng az ellenzéki gondolkodás, ami nem is lenne baj, ha nem volnának benne valótlan, felnagyított állítások. (S hogy Lezsák Sándor kerékpáron járja az országot, még nem jelenti azt, hogy jót is tudna tenni a népnek, ők már egyszer levizsgáztak.) A szocialistákat a választók bízták meg erre a ciklusra. Az értelmes polgár látja, hogy abból a helyzetből, amit az elődöktől örökölt, legalább négy-öt ciklus kell a kilábaláshoz. Mért vádolják hát önök a kormányt? Foglalkozott a beiskolázással is. Mindenki tudja, hogy sokba kerül a tanulás - de vannak támogatások is! Én a húszas-harmincas években jártam iskolába, akkor is nagy terhet jelentett a szegényeknek, különösen ott, ahol négy-öt gyerek iá volt. Palatábla, palavessző kellett a betűvetés elsajátításához (két fillér volt egy palavessző, 30 egy palatábla, a második osztálytól már 4 filléres füzetbe írtunk s használt, 10-20 filléres könyvekből tanultunk). Mindezt azért említem, mert a sok száz iskolatársamból egy sem lett bűnöző felnőtt korára, s akik még élnek közülünk, mind becsületes emberek. A mai iskolákból a bűnözők tömegei kerülnek ki. Ezt sem lehet a szocialista kormány nyakába varrni, mert a szálak visszanyúlnak az előző ciklushoz. A szegénység - amit Ön felnagyít írásaiban - nem az utolsó két év eredménye, hanem az utolsó hat évé. Bizonyára nem ért egyet velem, hogy kifogásolom a Látleletet, de szeretem, ha a valóságot hirdetik és nem a valótlanságot - felnagyítva. Létezik szegénység is ebben az országban, de azt is tudjuk, hogy ahol gazdag van, ott lenni kell szegénynek is. Szeretném olvasni jegyzetét arról is, hogyan lesznek a milliomosok, milliárdosok, szerencsétlen hazánkban. Földi József, Szolnok Tisztelt Földi József Úr! Olvasói levelében meglepő egyértelműséggel és politikai elszántsággal írta le észrevételeit, amelyekért mindenképp hálás vagyok Önnek. Legfeljebb csak az hoz zavarba, hogy a személyileg is minden bizonnyal motivált vélekedéseit nem tudom érvényes tényékként értelmezni. Mint ahogyan bátorságot sem érzek annak elemzésére, hogy a társadalom kétharmada - a harmincas-negyvenes évektől eltérően - miért kényszerült koldussorsra. Ha viszont érvényes ismereteket szerzek arról, ho- gyán lehet ma milliárdossá válni, igyekszem pontosan leírni. Addig is bízom állhatatos türelmében, s megkülönböztetett tisztelettel gondolok Önre. Kerékgyártó T. István Szolnok belvárosában, az Üstökös és a Pozsonyi út sarkán fekvő üres telek mentén a közterületet díszíti ez a szeméthegy. A szomszédságnak eddig nem sikerült a „gazdát” megtalálni. Reménykednek a környékbeliek, hogy talán akad valaki, akinél a felderítőmunka sikerrel jár, és előbb-utóbb rend lesz a telek környékén. fotó: mészáros Lengyelország a képviselő szemével Kasuba János országgyűlési képviselő a külügyi bizottság tagjaként gyakran jár külföldön. Ezúttal Lengyelországban szerzett tapasztalatait osztja meg olvasóinkkal. A csúnya és szép főváros Varsó ma nem szép város - az ide utazó elsősorban a tipikus szovjet rendszerű épületek tömegét látja. Ha azonban visszatekint az elmúlt ötven év történetére s látja fényképekről a második világháború szörnyű pusztításait, másként értékeli a látottakat. A lengyelek megpróbálták az Óvárost a régi képek, emlékek alapján újjáépíteni. Ez csak kisebb részben sikerült. így épült fel a székes- egyház - eredeti gótikus téglákból, amit egész Lengyelországból hordtak össze, darabonként. Ez a templom egyben nemzeti emlékhely is. A lengyel gazdaság Problémáinkat, céljainkat tekintve Lengyelország áll hozzánk legközelebb a régióban. Egyre fontosabb kereskedelmi partnerünk lesz negyven- milliós lakosságával. 1995-ben a külkereskedelmi forgalom negyvenegy százalékos javulást ért el az előző évhez képest. Elsősorban élelmiszer- ipari termékeket, gyógyszereket, vegyi anyagokat és gépeket exportálnak. 1996-ban külkereskedelmünk értéke tovább növekszik. Fontos tudnivaló, hogy ez évben nőttek a reálbérek, a szociális juttatások, nagyobb mértékű a fogyasztás. Ezek hatására nőtt a beruházás, és csökkent a munkanélküliség. A lengyel külpolitika E témában számítanak Magyarország támogatására. Nem csak a nyugat-kelet irányú együttműködést szorgalmazzák, hanem a Földközitengertől a Balti-tengerig kiépítendő kapcsolatokat is. Ez óriási perspektívát nyújtana a térség országainak. Milyen lesz az EU és NATO a bővítés után? Fontos kérdés, milyen lesz a vidék, a falu sorsa. Milyen lesz az EU és NATO viszonya Oroszországgal és Ukrajnával? Ezek azok a fő kérdések, amelyek foglalkoztatják a lengyeleket. Rendkívül intenzíven foglalkoznak a közép-európai kapcsolatokkal (visegrádi négyek, CEFTA, EBESZ). E szervezetek az elmúlt évben elismerésre méltó eredményeket értek el. Azt támogatják, hogy Kelet-Közép-Eu- rópa konfliktusait az itteni országoknak kell megoldaniuk. Ezért is üdvözölték a Szlovákiával és Romániával megkötött alapszerződést. Találkozás pártokkal A Munka Unió (ellenzéki párt) megköszönte, hogy Magyarország, személy szerint Horn Gyula miniszter- elnök támogatta abban, hogy a Szocialista Internacionálé tagjai sorába lépjen. Ugyanígy köszönetét mondott a kormányzó Szociáldemokrata Párt is, támogatásunkért, hogy megfigyelői státushoz jusson a Szocialista Internacionáléb^n. A látogatás során módom volt számos, főleg ellenzéki értelmiségivel beszélgetni. Ellenzékiek azért voltak többen, mert a lengyel parlamentben a két kormányzó párt mellett hét ellenzéki párt van. Meglepő volt érdeklődésük minden aprónak tűnő kérdésben. Irigyelték, hogy Magyarországon az eddigi két kormány kitöltötte, illetve kitölti választási idejét. Számomra meglepő volt, hogy kevéssé figyelnek a magyar ellenzékre. Valószínű, egyik oka lehet, hogy a magyar ellenzéki pártoknak nincs igazán „szinkronpártja”, mint például a szocialistáknak. Meglepett, hogy a lengyel ellenzék számos kritika ellenére elismeri a gazdasági fejlődést és a külpolitikai sikereket. Ám nagyon bántja őket a nagyarányú választási vereség. A szocialista Lengyelországban óriási áruhiány volt, szinte mindent csak jegyre lehetett kapni. Bántja őket, hogy a választók nem erre emlékeznek, hanem arra, hogy mindenkinek volt munkája, mindenki tanulhatott, ingyenes volt az üdültetés is. A rendszerváltás után óriási lett a munka- nélküliség, az infláció, és bizonytalanná váltak az emberi sorsok. A polgárok, mivel másként nem tudtak fellépni, a választáskor „büntették meg” mindezért a jobboldali és liberális pártokat 1993-ban. Életviszonyok Az eltelt három év eredményeit értékelik az emberek: a reálbér-növekedést, a gazdasági egyensúlyjavulását. A beszélgetésekből azt lehetett levonni, hogy maguk a lengyelek úgy ítélik meg, jobban élnek jelenleg, mint mi, magyarok. Legnagyobb eredménynek azt tartják, hogy a városi munkanélküliség jelentősen csökkent. A legnagyobb problémának pedig azt, hogy vidéken, elsősorban az ipari üzemek további leépítése még nőtt is. A lengyelekre jellemző, hogy minden élethelyzetben feltalálják magukat. Ezért nincsenek elkeseredve, jobb kedvűek mint mi, magyarok.