Új Néplap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-07 / 234. szám
1996. október 7., hétfő Hazai Tükör 5. oldal Jövőre emelkedik a juttatás reálértéke Nyögdíjból nyugdíj? A kormány szándéka szerint jövőre az aktív dolgozók nettó keresete és az árszínvonal 17 százalékkal, a nyugdíjak pedig több mint 19 százalékkal emelkednek. A tervezett infláció mértékének felét sem éri majd el a gyógyszerek árának emelkedése, az energiaárak növekedésének kompenzálására pedig új típusú, központilag elrendelt lakás- fenntartási támogatást kapnak a rászorultak. Ezt Szabó György népjóléti miniszter jelentette be az idősek világnapja alkalmából rendezett ünnepségen. Mint mondta, az ország sorsa, jövője érdekében megkezdett stabilizációs folyamat vége felé elsőként az idősek, a nyugdíjasok helyzetén igyekszik javítani a kormány. Ezt diktálja az a tudat is, hogy az elmúlt két évben csaknem 25 százalékkal csökkent a nyugdíjak reálértéke. A forrásokat, amelyek a gazdaság élénkítéséhez szükségesek, nem lehet elvonni. De nem hagyható figyelmen kívül a társadalom tűrőképessége, s az, hogy az időskorúak helyzetének javításáért tervezett intézkedések hárommillió ember sorsát könnyítik meg. Ugyancsak az idős generáció gondjainak enyhítése volt a témája a szombaton megrendezett országos nyugdíjastalálkozónak. A fórumon elhangzott: a Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége, valamint a Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezete közösen lép fel egyebek között a 70 éven felüliek vasúti kedvezményének szűkítése ellen, s javasolják a kedvezményben részesülők korhatárának 65 évre való leszállítását. Támogatják azt a remélhetően még az idén kormány elé kerülő javaslatot, amely lehetővé tenné, hogy az elhunyt házastárs nyugdíját az özvegy ne csak korlátozott időtartamig kaphassa meg, hanem bizonyos százaléka élete végéig megillesse. Sándor László, az MSZOSZ elnöke, az Egészségbiztosítási Önkormányzat elnöke nyomatékkai kérte, hogy az idős emberek ne dőljenek be a nyugdíjasok helyzetét saját politikai céljaikra kihasználni akaró ha- zudozóknak. „Amennyiben megvalósulnak az 1997-re tervezett, már körvonalazódó elképzelések, javulhat a nyugdíjból élők biztonságérzete. A belső piac további szűkítése ugyanis már nemcsak szociális, hanem súlyos közgazdasági probléma is” - mondta. Kitért arra, hogy már ' MSZOSZ-elnökké választásakor nyilvánvaló volt: a két munkakör betöltése rendkívül megterhelő. Ezért majd lemond az Egészségbiztosítási Önkormányzat elnöki posztjáról, de csak miután már kialakul a szükséges önkormányzatiság, kirajzolódnak az elengedhetetlen törvények körvonalai, és meglesznek a jövő évi finanszírozás anyagi feltételei. Sándor László arról is beszámolt, hogy a gyakorlati szerződéskötéseknél tart az alapok számára biztosított 60-65 milliárd forintos vagyon átadása. A találkozón szóvá tették és sürgették, hogy vonják büntetőjogilag is felelősségre azokat a cégvezetőket, akik elmulasztják a járulékok befizetését. Halász Judit életveszélyben Rendőrautó gázolta el a népszerű művésznőt Változatlanul életveszélyben van Halász Judit, de állapota javult - közölte tegnap délután a budapesti Szent János Kórház idegsebészetének ügyeletes orvosa. A gyermekek kedvence, a népszerű színművész az intenzív osztályon fekszik, ahová azután szállították a mentők, hogy szombaton Budapesten elgázolta egy rendőrautó és koponyaalapi törést szenvedett. Kezelőorvosának véleménye szerint csak a hét elején-köze- pén lehet majd biztosan állítani, hogy túl van az életveszélyen. Azt sem lehet egyelőre tudni, hogy a színésznőnek meddig kell a kórházban maradnia, s mikorra épül fel teljesen. Mindeközben megkezdődött a vizsgálat a baleset körülményeiről, ezen belül arról, hogy a rendőrautót vezető rendőr hadnagy vétkes-e a gázolásban. Budán, a Römer Flóris utca torkolatánál egy szolgálati rendőrautó ütötte el szombaton az álló gépkocsik között az úttesten áthaladó Halász Judit művésznőt. A baleset bekövetkezésekor az autó egy álló kocsisort előzve, a villamossíneken közlekedett a Margit körúton a Moszkva tér felé. A helyszíni alkoholvizsgálat negatív eredményt mutatott ugyan, ennek ellenére vérvételről is intézkedés történt. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon, a hadnagy munkahelyén tovább vizsgálják az ügyet. Horn újragondolja az ügyet Már Suchman bársonyszékét mossák az APV-botrány hullámai Az igazgatótanács leváltásával, a felügyelőbizottság visszahívásának kezdeményezésével és a több mint 800 milliós siker- díj visszafizettetésével korántsem jutott nyugvópontra az ÁPV Rt. berkeiben kirobbant botrány. A hét végén szinte minden politikai fórumot a Tocsik-ügy és annak következményei foglalkoztattak. Kit terhel még felelősség az önkormányzatokkal folytatott alku csillagászati összegű honorálásáért? Erre kereste a választ az MSZP vezető testületé hétvégi ülésén. Egy ellenszavazat A Szocialista Párt országos választmánya egyetért a kormány pénteki, ÁPV Rt.-vel kapcsolatos döntéseivel. Kéri a kormányzatot, hogy a leghatározottabban lépjen fel a korrupció és a feketegazdaság ellen - tolmácsolta az egy ellen- szavazattal elfogadott állás- foglalást Baja Ferenc választmányi elnök. A vitában azonban fölvetődött: Suchman Tamás hibás abban, hogy a felügyeletével dolgozó ÁPV Rt. messze vezető botrányba keveredett. Ezért felelősséget kell vállalnia, még ha a konkrét szerződéskötésben nem is vett részt. Horn bízik- Suchman kezéhez semmi sem tapad. A privatizációért felelős miniszter nem vett részt a szerződéskötésben és amint értesült a megbízásról, intézkedéseket hozott - mondta Horn Gyula. Jelezte, hogy a kabinet folytatja a vizsgálatot. Ha bebizonyosodik, hogy ebben vagy más gazdasági ügyben szocialista politikus is érintett, azzal szemben igen határozottan fellép. A miniszter felelősségére utaló véleményekre reagálva a kormányfő közölte: hétfőig mérlegeli a lehetőségeket. Pető: Mennie kell- Az SZDSZ ragaszkodik a miniszter menesztéséhez - nyilatkozta tegnap Pető Iván. A pártelnök hozzátette: nem személyes tisztességét kérdőjelezik meg, de a szabálytalanságok miatt politikai, a poszttal járó felelősség terheli. Ezt sem a kormány, sem a koalíció nem vállalhatja magára. Hasonló vélemény körvonalazódott azon a vasárnapi találkozón is, amelyen a két kormányzó párt mértékadó személyiségei folytattak kötetlen eszmecserét. A kormányfő is?- Magyarországon miniszter- elnöki felelősség van hatályban -jelentette ki Torgyán József. A kisgazda elnök szerint, ha Horn kiáll botrányokba keveredett miniszteréért, neki kell lemondania. MDF-tüntetés. Magyar-magyar összefogást sürgetett Lezsák Sándor elnök Budapesten, az MDF szombati Kossuth téri tüntetésén, amelyen ezrek vettek részt. Élesen bírálva a kabinetet kijelentette: a feketegazdaság fekete kormányt hozott létre. fotó: feb/kallus györgy Merénylet volt a buszrobbantás A rendőrség egymillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek Egymillió forintot ajánlott fel az országos rendőrfőkapitány annak, aki segít kézre keríteni a szombat délutáni piliscsabai autóbusz-robbantás tettesét. Közben a rendőrség változatlanul várja azok jelentkezését is, akik az autóbuszon utaztak, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban bármit tudnak. Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője tegnap délután elmondta: a rendőrség felhívta a közforgalmú autó- buszjáratok üzemeltetőinek figyelmét, hogy forgalomba állítás előtt vizsgáljanak át minden buszt. A tömegközlekedéssel utazókat pedig arra kérik, hogy ha gyanús, gazdátlan, elhagyott csomagot vagy tárgyat észlelnek, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget. A robbanás szombat délután 4 órakor történt, a DZA- 414-es rendszámú Buda- pest-Esztergom között közlekedő csuklós Volán-buszon, a piliscsabai megállóban. Miután néhányan leszálltak, a busz hátsó részében hatalmas detonáció következett be. Négy utas, közöttük egy fiatal terhes kismama megsérült. A robbantást merénylet okozta - közölte tegnap az ORFK szóvivője. Alkotmánybírák. Ma teljes ülést tart az Alkotmánybíróság. Megtárgyalja egyebek közt azt az indítványt, amely szerint a törvény visszamenőleg alkotmányellenesen csökkentette az önkormányzatok közműtulajdoni részét. Megbékélést és törvényt. Az 1950-1953 között a hortobágyi kényszermunkatáborba hurcoltak és kitelepítettek szabadulásának 43. évfordulója alkalmából vasárnap megemlékezést rendezett a Politikai Foglyok Szövetsége. Fónay Jenő, a Po- fosz elnöke egyrészt megbékélésre szólított fel, másrészt követelte az igazságtételi törvény megalkotását, „hogy megmutathassuk a történelem számára: tudjuk, hogy kik hoztak köny- nyet a magyarok szemére”! Templomszentelés. Paskai László bíboros prímás, Eszter- gom-Budapest érseke szentelte föl tegnap a Regnum Marianum plébánia Magyarok Nagyasz- szonya templomát Zuglóban. A templom Illyés Krajcér Attila tervei alapján készült, zömmel külföldi adományokból. Épületében az altemplomon és a kápolnán kívül színházterem és közösségi ház is helyet kapott. Németh - díszpolgár. Nagy- kálló önkormányzata díszpolgári címet adorriányozott Németh Miklósnak, az Európai Befektetési és Fejlesztési Bank alelnökének. Az ezt tanúsító oklevelet szombaton adták át a volt kormányfőnek. A település miniszterelnöksége idején kapta vissza városi rangját. Mellszobor. Mellszobrot avattak Antall József néhai miniszterelnök tiszteletére vasárnap a Fejér megyei Mány községben. A közadakozásból megvalósított négymillió forint értékű bronz mellszobrot Domokos Béla szobrászművész készítette, s a piarista diákszövetség képviselői leplezték le. Áldás a pápától. Több ezren vettek részt a keresztény fiatalok szombaton Nagymaroson megtartott hagyományos országos találkozóján. A résztvevőknek II. János Pál pápa üzenetben küldte el áldását. Gázrobbanás, házomlás. Hajdúszoboszlón egy négyemeletes lakóház földszintjén szombaton gázrobbanás történt. A szerencsétlenségnek egy súlyos és három könnyebb sérültje van, többen pedig füstmérgezést szenvedtek. A fővárosban a Könyves Kálmán körúton leomlott egy épület. A munkások egyike életét vesztette, a másik súlyosan megsérült. Mostanáig nem sikerült kiszabadítani azt a személyt, akit a leomló falak maguk alá temettek. Fába „öntött” portrék. Szervátiusz Jenő kolozsvári születésű művész alkotásaiból nyűt emlékkiállítás a Hadtörténeti Múzeumban. A több mint száz mű között láthatók az 1983-ban elhunyt művész jellegzetes, fából faragott szobrai is. fotó: feb/diósi imre Miss Cica - Hungary. Míg állatbarátok tüntettek tegnap a főváros utcáin az állatok védelmében, addig a Petőfi Csarnokban megválasztották az év macskáját. A legszebb a négyéves Misu, Gyenes Lídia budapesti tenyésztő szeme fénye volt. fotó: feb/diósi imrf. Jászberény: Bercsényi út 5.1:57/412-564 Aiattyán: Berta Istvánná Erzsébet királyné u.17. Jánoshida: Túri Zoltán Deák F. út 7. Jászárokszáliás: Surányi Lászlóné Déryné u. 4. Bognár Ferencné Szent I. u. 77. Jászboldogháza: Oláh Béla Úttörő út 2. Jászfényszaru: Varga Józsefné Kozma u. 29. Jászivány: Jász Imréné Alkotmány út 34. Jászjákóhalma: Fejes Attila Rákóczi út 26. Jászkisér: Gulyás Jánosáé Kölcsey F. u. 23. Jászladány: Borbély Károly Rákóczi u. 16. Major Lajosné Alkotmány u. 16. Jászszentandrás: Fehér Sándorné Mártírok út 67. Jásztelek: Nagy Ferencné Vörös Hadsereg, út 31. Újszász: Szabó Józsefné Nagy út 28.