Új Néplap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-28 / 251. szám

2. oldal Világtükör 1996. október 28., hétfő Ismét A. Nagy Lászlót válasz­tották a szlovákiai Magyar Pol­gári Párt, a pozsonyi parlament Magyar Koalíciójához tartozó szervezet elnökévé. A. Nagy 1991 tavaszától áll az eredeti­leg Független Magyar Kezde­ményezés néven 1989 novem­berében alakult párt élén. Borisz Jelcin elnök rendele­tileg eltávolította a fegyveres erők kötelékéből Alekszandr Korzsakovot, aki 11 éven át előbb személyi testőre, majd az elnöki testőrség vezetője volt. Jelcin a nyári elnökválasztás első fordulója után függesztette fel Korzsakovot állásából. Éhségsztrájkba kezdett négy szerb ellenzéki parlamenti képviselő. Mindaddig folytatni kívánják tiltakozásukat, amíg a nisi választási bizottság nem hajlandó helyet biztosítani, a novemberi helyhatósági válasz­tásokat ellenőrző szavazási bi­zottságokban az ellenzéki pár­tok képviselőinek. A szaúd-arábiai hatóságok őrizetbe vettek hat személyt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ők követték el júniusban a 19 amerikai katona halálát okozó robbantásos merényletet Dah- ranban. Hárman szaúdi állam­polgárok, ketten kuvaitiak, egy pedig libanoni arab. Izraeli csapatmozgás észlel­hető a szíriai határ térségében. Az al-Ahram című kairói lap a Gázai-övezetből érkezett jelen­tésekre és szemtanúkra hivat­kozva azt írta, hogy a harcko­csik, csapatszállító páncélosok és más katonai gépjárművek összevonása csütörtökön kez­dődött el, és azóta is tart. Bombariadó miatt Groznij helyett Urusz-martan települé­sen tartották meg a Csecsen Nemzeti Kongresszust. Idő­közben a térségbe utazott Iván Ribkin, a nemzetbiztonsági ta­nács új titkára, aki találkozott Aszlan Maszhadovval, a koalí­ciós kormány vezetőjével. Washington szívesen tár­gyalna Iránnal a két ország vi­táiról - erről Robert Pelletreau amerikai államntitkár-helyettes beszélt az Egyesült Arab Emír­ségekben tett látogatásán. Mahmud Vaezi iráni külügy­miniszter-helyettes szerint az Egyesült Államoknak előbb meg kell változtatnia Iránnal szembeni magatartását. Tisztázták Richard Jewellt az atlantai olimpia idején elköve­tett robbantás miatt rávetődött gyanú alól. Az egykori bizton­sági őr a Centenáriumi Olim­piai Parkban teljesített szolgála­tot, mikor július 27-én hajnal­ban csőbomba robbant egy ren­dezvényen. A robbantás két ember halálát okozta. Elnökválasztást tartottak Bulgáriában. A gazdasági válságban lévő ország ál­lamfői posztjáért 13 jelölt versengett, a győztes valószínűleg Iván Marazov, a kormányzó szo­cialisták jelöltje (balra) vagy az ellenzéki Petar Szojanov (jobbra) lesz. fotó: feb/reuter Véget ért az európai szocialisták budapesti tanácskozása Középpontban az EU-csatlakozás Befejeződött az Európai Szocialisták Pártjának budapesti tanácskozása. A résztvevők - az EU-tagálIamok szocialista és szociáldemokrata pártjainak vezetői - az Unió, illetve a NATO bővítésével kapcsolatos kérdéseket vitatták meg. A zárónapon elfogadott nyi­latkozat egyebek között han­goztatja, hogy az Európai Unió kibővítése politikai szükségszerűség és történelmi jelentőségű lehetőség Európa számára. A tanácskozást kö­vető záró sajtókonferencián Rudolf Scharping, az Európai Szocialisták Pártjának elnöke utalt arra, hogy az ESZP most első alkalommal tártja konfe­renciáját az EU keretein kívül, ami elismerése annak a fejlő­désnek, amelyet Magyaror­szág ért el az átalakulásban. A német politikus megerősítette: szorgalmazzák, hogy a csatla­kozási tárgyalások hat hónap­pal a kormányközi konferen­cia után minden belépésre váró országgal kezdődjenek meg, a jelentkezőket azonban egyéni érdemeik alapján bírál­ják el. A házigazda Magyar Szo­cialista Párt nevében Hóm Gyula pártelnök-miniszterel­nök elmondta: Nyugaton él egy olyan kép, hogy túlságo­san sok áldozatba kerül a bőví­tés. A pénzügyi következmé­nyeket taglalva a miniszterel­nök nagyon fontosnak ítélte, hogy az Európai Unió közvé­leménye megismerhesse a va­lós helyzetet, egyebek mellett azt, hogy a bővítéssel milyen dinamikus fejlődési lehetősé­geket nyerhet maga az Unió is. Ezzel együtt Horn Gyula is­mételten hangsúlyozta a honi közvélemény alapos felkészí­tésének fontosságát. Rudolf Scharping ESZP-el- nök egy kérdésre válaszolva utalt arra, hogy az Európai Unió szocialistái politikailag támogatják mind az EU, mind a NATO bővítését. Orgiákra járó amerikai politikusok A vaskos botrány sem jelenti mindig a karrier végét A Capitol Couples nevű washingtoni szexklub a törvényho­zási palota közelében van, és akárkit nem fogad be. Új tagok csak a régiek ajánlásával kerülhetnek be. Akkor is, ha fontos posztot foglalnak el a politikai életben. Roger, Stone 43 éves kam­pányszakértő Robert Dole re­publikánus elnökjelölt tanács­adója volt. A többi között azt ajánlotta Dole-nak, hogy fek­tessen beszédeiben nagy hangsúlyt a szolid család élet fontosságára. A botrány akkor tört ki, amikor kiderült: az er­kölcsi tanácsok megfogalma­zója a Capitol Couples klub tagja, ahol mindennaposak az orgiák. A politikus emellett nejével rendszeresen hirdetett - testi méreteiket megadva - szexlapokban, partnereket ke­resve .játékokhoz”. A botrány után Dole persze azonnal me­nesztette a tanácsadót. Clinton táborában is robbant egy bomba: fő stratégájáról, Dick Morrisról kiderült, hogy másfél évig viszonya volt egy luxus prostituálttal. Utóbbi nemcsak testi örömökben ré­szesítette, de belehallgatott te­lefonbeszélgetéseibe, amelye­ket a férfi az elnökkel vagy annak feleségével folytatott. Morris is repült, de az ügy azért nyomot hagyott. A legvaskosabb szexbot­rány sem jelenti azonban fel­tétlenül a politikai karrier vé­gét. Marion Barryt, Washing­ton fekete bőrű polgármesterét például saját rendőrsége érte tetten, amikor egy prostituált társaságában kábítószerezett a város egyik szállodájában. A hölgyet a rendőrség szervezte be, és a hatóságok videóra vet­ték mindazt, ami a szobában kettőjük között történt. Barry lemondott, majd kábí­tószerezésért hat hónapra el­ítélte a bíróság. Ám röviddel szabadulása után, 1994-ben a többségben fekete lakosságú amerikai főváros szavazói is­mét 1 polgármesternek válasz­tották. Ferenczy Europress Göncz Árpád meghívta Aleksander Kwasniewskit Elnökünk Poznan díszpolgára Göncz Árpád a lengyelor­szági Poznanban szombaton megkoszorúzta a városban 1956 júniusában kitört mun­kásfelkelés emlékművét. A magyar köztársasági elnök virágokat helyezett el az ’ 56-os forradalmi eseményekkel ösz- szefüggésben életüket vesztett két gyermekmártír, a lengyel Román Strzalkowski és a ma­gyar Mansfeld Péter emléktáb­lájánál. A poznani városházán ren­dezett ünnepi tanácsülésen a magyar államfő átvette a város díszpolgárságát igazoló okleve­let, majd a díszebédet követően találkozott a Poznanban mű­ködő lengyel-magyar baráti társaságok képviselőivel. Göncz Árpád programja utolsó állomásaként megnyi­totta az 1956-os forradalomról szóló fotó- és dokumentumkiál­lítást. Az államfő beszédében egyebek között kijelentette: „Az 1956-os magyar forrada­lom nem jön létre Poznan nél­kül, és a mai szabadság sem születik meg egymás nélkül. A két ország külpolitikai törek­vése és sorsa egybefonódik, és európai integrációs törekvé­seink egymást erősítik. Ma­gyarország és Lengyelország együtt halad azon az úton, amelynek végén elfoglalják méltó helyüket Európában.” Göncz Árpád jövő év január 17-re hivatalos magyarországi látogatásra hívta meg Aleksan­der Kwasniewski lengyel elnö­köt. Budapesten ezen a napon nyílik meg az elmúlt 50 év len­gyelországi művészetét bemu­tató kiállítás, amelynek patro- nálását a két államfő közösen vállalta. Találgatások IFOR-ügyben Napirenden a létszámcsökkentés? Lehet, hogy a tervezettnél hamarabb megkezdik az IFOR-erők kivonását, miután az EBESZ boszniai illetékesei a helyhatósági választások jövő tavaszra halasztása mel­lett döntöttek. A NATO nagyköveti tanácsa úgy határozott, hogy a választá­sokig szinten tartják az IFOR kapacitásait. Brüsszeli diplo­máciai források szerint azonban a jelenleg 56 ezer fős boszniai nemzetközi katonai erő létszá­mát hamarosan arra a szintre csökkentik, amely mellett még zavartalanul teljesíthető az IFOR számára megszabott va­lamennyi megbízatás. Az Atlantic News című NATO-kiadvány egyik írása arra mutat rá, hogy hamarosan megkezdődik majd az amerikai katonák kivonása, tartva Clin­ton elnök ígéretét, miszerint a „fiúk” karácsonyra otthon lesz­nek. Az IFOR-mandátum hiva­talosan december 20-ig szól. William Perry amerikai vé­delmi miniszter a hét végén cá­folta azt a sajtóértesülést, mi­szerint az Egyesült Államok jövőre legalább ötezer katonát adna az IFOR helyébe lépő boszniai NATO-erők kötelé­kébe. A The New York Times előzőleg arról írt, hogy az IFOR helyébe lépő nemzetközi erő 15-30 ezer katonából állna, és jövő év végéig maradna Bosz­niában. Szaddám kitüntetése Az adományozó szerint Sztálinhoz hasonlít A néhai Ceausescu vagy Kim ír Szén külön palotában ren- deztetett be múzeumot azok­ból az ajándékokból, amelye­ket tevékenysége során ka­pott. Ha Szaddám Huszein- nek van ilyen múzeuma, nemrég értékes darabbal bő­vült a kollekciója. Irak moszkvai nagykövetségén megjelent Alekszej Novikov operatőr, hogy teljesítse el­hunyt atyja utolsó kívánságát. A szép kort megért tábornok, a szovjet légierők nyugalmazott vezérőrnagya végrendeletében kikötötte, hogy halála után ün­nepi egyenruháját, kitüntetéseit az iraki elnök kapja meg. A kitüntetések nem minden­napiak, hiszen ott van közöttük az Aranycsillag is (783-as sor­számmal), amelyet a Szovjet­unió Hősének nyilvánított sze­mélyek kapnak meg. Annak idején Nyikita Hruscsov ezt a címet adományozta Nasszer egyiptomi és Ben Bella algériai elnöknek. Most már Szaddám is birtokosa az Aranycsillagnak, ha kissé szokatlan módon is. Hogy miért e furcsa kitétel Novikov tábornok végrendele­tében? A néhai hadfi indoklása: „Azért döntöttem így, mert az iraki államfő nemcsak külsejé­ben, de jellemében és képessé­geiben is hasonlít Joszif Visza- rionovics Sztálinhoz”. FEB Állítólag fóldönkívüliek gyógyították meg a képviselőjelöltet Kampány az ufók támogatásával Bárkinek jogában áll, hogy higgyen az ufók létezésében, ám az elég különös, hogy valakit azért választhatnak meg magas hi­vatalba, mert állítólag földönkívüliek gyógyították meg. A floridai New Smima Beach 53 ezer választópolgára hama­rosan az urnák elé járul, hogy titkos szavazáson eldöntse, tagja legyen-e a helyi önkor­mányzatnak a negyvenhat éves Lynne Plaskett. A pályázót sok millió néző láthatta-hallhatta az egyik nép­szerű amerikai tévéműsorban, ahol beszámolt a vele történt csodáról. Plaskettnak húsz év­vel ezelőtt súlyos nyirokrákja volt. Amikor az orvos megálla­pította a betegséget, két hóna­pot adott neki. Ám csoda történt, Lynne meggyógyult, s két évtized múltán fel is tárta a mesés gyó­gyulás részleteit. „Egy este, amikor lefeküdtem, különös hangot hallottam, mintha csen­gettek volna: tányér nagyságú, repülő csészealj úszott be a házba. Egy titokzatos erő ki­emelt az ágyból, s testemet va­lamilyen sugár pásztázta. A forgó ufó, amelynek kis négy­zet alakú ablakocskái voltak, négyszer végigrepült a testem mentén, aztán az ablakon át tá­vozott. Amikor másnap feléb­redtem, tudtam, hogy meggyó­gyultam.” Az orvosok néhány napra rá semmilyen nyirokiákra utaló tünetet nem találtak Lynne szervezetében. A csodás gyó­gyulás körülményeiről eddig azért nem mert beszélni, mert attól tartott, hogy bolondnak nézik. Egy szép napon azonban látott a tévében egy tudósítást, amelyben valaki hasonló él­ményről számolt be. Ettől kezdve tudta: nem egyedülálló dolog, ami vele megesett. Lynne Plaskett - nyilván nem véletlenül - ebben az adásban jelentette be azt is, hogy indul a helyhatósági vá­lasztásokon. Könnyen lehetsé­ges, hogy az asszonyt nemcsak a nyirokrákból segítették ki a derék földönkívüliek, hanem a képviselői székbe is beleültetik, ha ezt a jámbor választópolgá­rok is úgy akarják. (Kenesei) Tüntettek a spanyol juhászok. Kétezer birka torlaszolta el az Alcala kapu környé­két Madridban, megbénítva a közlekedést. A juhászok újra használni akarják a régi utakat, amelyeken eddig a déli országrész téli legelőire terelhették állataikat. fotó: feb/reuter JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Bistey András Tervezőszerkesztő: Einvág Zoltán • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az. ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (lel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok. Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959. 35. mellék. Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 537 forint, negyedévre 1551 forint, fél évre 3222 forint, egy évre 6444 forint. • Az áruspéldányok ára: 27,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1198 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Oldalképek
Tartalom