Új Néplap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-25 / 249. szám

2. oldal Körkép 1996. október 25., péntek Fehér foltok a bankkonszolidáció történetében is A privatizációt folytatni kell Felmentették tisztségéből Ko­csis Istvánt, az ÁPV Rt. ve­zérigazgatóját, s helyét no­vember 1-jétől Szabó Pál fog­lalja el - jelentette be a kabi­net tegnapi ülését követő saj­tótájékoztatón Kiss Elemér államtitkár. A kormány a privatizációs szervezet elnökének Kovács Árpádot nevezte ki, és a 11 igazgatósági tagsági helyből 8- at betöltött. A jövő hét köze­péig remélhetően befejeződnek a még hiányzó személyekre vonatkozó nemzetbiztonsági vizsgálatok, és a kormány leg­később csütörtökön dönthet a további tagokról. Az új igazga­tóság azonban a jelenlegi lét­számban is működőképes. A kabinet nehezményezte, hogy csak a sajtóból értesült ar­ról, milyen megállapításokra ju­tott az ÁPV Rt. felügyelőbi­zottsága a Tocsik-ügy hátteré­nek és felelőseinek vizsgálata során. Ennek kapcsán leszö­gezte, hogy Suchman Tamás esetleges mulasztásainak kuta­tása nem tartozott a felügyelő­bizottság hatáskörébe. A kormány nyilatkozatban is nyomatékkai megerősítette, hogy múlhatatlanul fontos a privatizáció folytatása, az APV Rt. jogszerű működése - haté­kony ellenőrzés mellett. A pi­acgazdaság kiépítésének, a tu­lajdonosi és gazdasági szerke­zet átalakításának ugyanis to­vábbra is meghatározó eszköze a privatizáció. Ennek kapcsán azt is leszögezte: elhatározott szándéka, hogy a privatizációt a programjában megfogalmazot­tak szerint folytatja, s biztosítja annak feltételeit, hogy 1997- ben befejeződhessen a magáno­sítás döntő szakasza. Felelőt­lennek tartja az olyan megnyi­latkozásokat, amelyek a priva­tizáció felfüggesztését vagy le­állítását igénylik, mert azok az ország alapvető gazdasági ér­dekeit sértik. A kormányzati ellenőrzési iroda jelentésben számolt be a kabinetnek a bankkonszolidá­ció vizsgálatáról. Megállapítása szerint a tranzakciót elrendelő döntéshozókat komoly politikai felelősség terheli a feltárt hiá­nyosságok és törvénytelensé­gek miatt. További vizsgálat szükséges az érintett bankok igazgatóságai, felügyelőbizott­ságai és dolgozói körében a fe­lelősség megállapítása végett. Kiss Elemér a nyilvánvaló szabálytalanságok között emlí­tette az Ybl Bank bankközi hi­teleinek indokolatlan kivásárlá­sát, több vállalat tartozásának elengedését és az Állami Bank- felügyelet elmulasztott ellenőr­zéseit. A vizsgálatot Medgyessy Péter pénzügyminiszter irányí­tásával legkésőbb március 31- éig kell befejezni. A kabinet elfogadta a vezető közjogi méltóságok személyes védelmének új szabályait. Ezek szerint a legszigorúbb őrzésre Göncz Árpád és Horn Gyula számíthat. Testi épségüket munkahelyükön kívül lakásu­kon, utazásaik során is vigyáz­zák, s mentesítést ez alól csak magánprogramjaik kapcsán kérhetnek - írásban. -ács Orchideacsodák. Félezernyi színpompás orchidea és promélia várja látogatóit három napig a budapesti Botani­kus Kertben tegnap délután megnyílt hagyományos őszi ki­állításon. A Pál utcai fiúk varázslatos történetének színhe­lyén immáron több mint két évtizede rendezi meg tavasszal és ősszel, tömeges virágzásuk idején a bemutatót és vásárt a Magyar Orchidea Társaság. Képünkön kiemelten egy vi­rágszépség, a catleya. fotó: feb/kallus györgy A kisgazdák visszamenőleges vizsgálatot tartanának szükségesnek Nem szolgálták meg a sikerdíjat? A vizsgálatok nyomán mind jobban kirajzolódik azoknak köre, akik elmarasztalásra számíthatnak az önkormányza­tokkal kötött alkut jutalmazó, csillagászati összegű sikerdíj miatt. Az is kérdés, hogy valóban érdemi munkát jutalma­zott-e a több mint nyolcszázmillió. Az ÁPV Rt. felügyelőbizott­sága arról számolt be, hogy vizsgálatának tapasztalatai szerint a Tocsik-ügyben fele­lősség terheli a tárca nélküli minisztert, az igazgatóságot, az igazgatóság elnökét, a ve­zérigazgatókat, a vezérigaz­gató-helyettest és különös fe-. lelősség terheli az ügyet ope­ratívan intéző vezető jogtaná­csost. A tanácsadó igénybe vé­tele indokolatlan és az ÁPV Rt. érdekeivel ellentétes volt. Az is kérdéses, hogy érdemi munkát végzett-e a tanácsadó­ként megbízott személy. Emi­att a kifizetett tanácsadói díj megalapozatlan. Szó'gyényi József, a jo­gásznő védőügyvédje azonnal reagált a felügyelőbizottság tá­jékoztatójára. Érthetetlennek vélte, hogy a néhány tagú tes­tület miként tudta napok alatt elkészíteni jelentését, illetve megtalálni a felelősöket, mi­közben a rendőrség összesen 4000-5000 szerződést foglalt le, és ezeket nagy apparátus­sal, külső szakértők bevonásá­val mindmáig tanulmányozza. Az ügyet vizsgáló parla­menti bizottság megállapította: remény van arra, hogy a To­csik-ügyben kifizetett pénz túlnyomó többsége visszafoly­jon. A testület annak nyomán jutott erre a következtetésre, hogy tegnapi zárt ülésén meg­hallgatta azoknak a hivatalok­nak és szervezeteknek a veze­tőit, amelyek vizsgálatot foly­tatnak a Tocsik-ügyben. Torgyán József pártelnök szerint az FKGP olyan parla­menti határozati javaslatot dolgoz ki, amely megtiltaná a Tocsik-ügyhöz hasonló siker­díjak kifizetését. Ez az ilyen juttatások ügyében visszame­nőleges vizsgálatot írna elő és rendelkezne a vagyonkezelők elszámoltatásáról is. Hétezer négyzetméteren kutattak a Tiszában újabb holttest után a búvárok Helga halott útitársa nyomra vezethet Bizonyos, hogy Farkas Helga egyik elrablójának teteme ke­rült elő egy Szentes melletti csatornában - mondta munka­társunknak Kovács Lajos alezredes, az ORFK bűnüldözési osztályvezetője. Öt évi eredménytelen kutatás után ezért most a nagy port felvert ügyben a nyomozást komoly erőket mozgósítva folytatják.- Miből jöttek rá, hogy a holt­test azzal a Juhász Benedekkel azonos, akit Helga elrablása után tanúként hallgattak ki?- Juhászról az azonosító rendőrkutya segítségével kide­rült, hogy a kulcsfontosságú időpontban ő is ült Helga piros Mazdájában. Mégis- - egyéb bizonyítékok híján - el kellett engednünk. A fiatalember azonban tavaly év elején Béléi Józseffel és Molnár Attilával Kecskeméten elrabolt egy vál­lalkozót. A 15 milliós váltság­díj átvételekor két társa lebu­kott, ő kereket oldott. Az ismeretlen személy te­temét vizsgálva a szakértő úgy ítélte meg, hogy 6-8 hónappal korábban gyilkolhatták meg, vagyis 1995 elején, amikor Juhász még életjelt adott ma­gáról. Bennem az motoszkált, hogy talán az időpontok körül mégsem stimmel valami. A csatorna környékét ábrázoló térképet nézegetve aztán fel­fedeztem, hogy arrafelé lakik Juhász egyik bűntársa.- Azt gondolta, hogy ő vagy más el akarta hallgattatni Ju­hászt?- Pontosan. Sok minden terhelte a számláját és tarthat­tak attól, hogy ha lebukik, a sitten megoldódik a nyelve. Az újabb vizsgálat kiderí­tette, hogy a korábbi véle­ménnyel szemben a halál ta­valy áprilisban állt be. Meg­győződésem, hogy Farkas Helga egyik elrablóját találtuk meg, akit a többiek tettek el láb alól. Ezért folytatjuk a nyomozást. Nemrég 7000 négyzetméteren kutattuk át búvárok segítségével a Tiszát.- Újabb holttestért?- Igen, de mást nem mond­hatok. Talán egy-két hónap múlva. Takács Mariann A közoktatási törvényben foglaltaknál csak többet lehet adni Mikor ingyenes a tanulás? Pontosan rögzíti az ingyenes ellátásokat a módosított közok­tatási törvény. Mi tartozik ebbe a körbe? - kérdeztük a mű­velődési tárca illetékes szakértőitől. Majdan az ezredforduló után esedékessé váló alapművelt­ségi vizsga, az érettségi és az első szakmai vizsga letétele és a hozzájuk vezető út, azaz maga az oktatás tartozik az in­gyenes szolgáltatások körébe, tudtuk meg. A törvény minden esetben a minimumot állapítja meg, amitől az intézményfenntartók anyagi helyzetüktől függően, eltérhetnek. De csak kedvező irányban. Többet nyújthatnak, kevesebbet nem. A kötelező képzésben már nemcsak az állami, önkor­mányzati, hanem például az alapítványi vagy egyházi isko­lák is részt vesznek, s ehhez anyagi támogatást kapnak az államtól. „Szektorsemleges” tehát a finanszírozás. Ennek az a lényege - hangsúlyozták a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban -, hogy mindazok, akik közreműköd­nek a közoktatás feladatainak a megvalósításában, jogosulttá válnak a költségvetés támoga­tására, anélkül, hogy erre - a korábbiaktól eltérően - külön megállapodást kellene köt­niük. (dg) Alulértékeli a Nyugat a posztkommunista országok gazdasági átmenetének nehéz­ségeit - hangsúlyozta Strasbo- urgban a magyar országgyűlés gazdasági bizottságának kül­döttsége. A képviselők rámutát- tak: a külső adósságállomárly nélkül Magyarország már most tudná teljesíteni azokat a köve­telményeket, amelyek alapján az Európai Unió országai be­léphetnek annak gazdasági és pénzügyi szövetségébe. Magyar cégek is résztvettek a Bukarest melletti Metro-árú- ház építésében. A hazai Metró­tapasztalatokkal rendelkező vállalatok munkájának 10 mil­lió márka az értéke. A lengyel szegények jövőre kevesebb adót fizetnek, miután tegnap a varsói törvényhozás módosította az adósávokat. A kormányfő és a pénzügyminisz­ter szerint honatyák a népszerű­séget hajhászták a jövedelmi törvény módosításával. * Nyitott dossziék. Csütörtök­től bárki betekinthet az SZDSZ parlamenti képviselőinek va­gyonnyilatkozataiba, ha előze­tesen vállalja, hogy a dokumen­tumokban szereplő adatokat a törvényi előírásoknak, valamint a vagyonnyilatkozatokhoz mel­lékelt egyéni nyilatkozatoknak a figyelembe vételével kezeli. Ellenszavazat nélkül. Az il­letékes parlamenti bizottság egyhangúlag támogatta Bru- hács János és Holló András al­kotmánybíróvá választásút. Szintén egyhangú támogatást kapott Fazakas Szabolcs, áz ipari, kereskedelmi és idegeií- forgalmi miniszteri tárca váro­mányosa. A képviselők ellen­szavazat nélkül támogatták Csiha Judit kinevezését a priva­tizációért felelős tárca nélküli miniszter posztjára. Elhunyt' Patkós Inna. ’A magyar színjátszás népszéíű művészét életének 97. évében, csütörtökön hajnalban halt meg. A ceglédi református öregtemetőben október 31 -én helyezik örök nyugalomra. Nyomozás, eljárás. Közösség elleni izgatás bűntette miatt nyomozást rendeltek el Szabó Albert ellen. A Magyar Népjó­léti Szövetség elnöke - az erről szóló tájékoztató szerint - szerda délután, a Szabadság téren gyűlöletre szított és uszí­tott. Szabálysértés és a gyüle­kezési joggal történő visszaélés miatt eljárást kezdeményezték több más személy ellen is. zAkkeleti országrészben a népszerűségi listán szereplő 24 politikus közül tizenöten kaptak jobb megítélést szep­temberben, mint augusztus­ban. Hatan hátrább kerültek a listán, három politikus nép­szerűsége pedig változatlan maradt. Feltűnő, hogy két politikus ro- konszenvindexe viszont 4 pont­tal változott: Isépy Tamásé föl­felé és Horn Gyuláé lefelé. A miniszterelnök májusban 52 ponttal még az erős középme­zőnyhöz tartozott, a szeptem­beri 44 pont már csak az utolsó előtti helyhez volt elég, amelyet megoszt Szabó Ivánnal és Tor­gyán Józseffel. A sort Boross Péter zárja. A politikai mezőny - a kelet­magyarországi közvélemény­kutatás szerint - némileg ki­egyenlítettebbé vált. Noha a kormánypárti politikusok még mindig jelentős, átlagosan 13 pontos előnyben vannak az el­lenzéki politikusokkal szem­ben, a korábbi fölény csökkent. Ferenczy Europress Kik most a legnépszerűbbek? A Szonda Ipsos szeptemberi felmérése I népszerűség (%) népszerűség (%) ismertség (%) a keleti országosan a keleti országrészben országrészben Göncz Árpád 76 Demszky Gábor Ke|etj György Kovács László Orbán Viktor Medgyessy Péter Kuncze Gábor Magyar Bálint Kósáné Kovács M. ismertségül országosan KI1" +2 63 62 61 60 60 62 60 59 60 59 59 59 58 60 57 57-2 +1 +2 +2-2-1 +2 +3 +1 +1-2-2 0 +2 +1 +1 Deutsch Tamás Baja Ferenc Pető Iván Isépy Tamás 55 +1 94 87 82 69 91 86 91 73 77 80 53 54 53 53 51 48 +1 0 +1 +4 60 87 50/ Gál Zoltán Giczy György Szájer József Maczó 50 51 50 49 49 50 48-3 0 +1 +1 +2 +2 +1 74 63 53 78 Füzessy Tibor 46 +1 47 Az adatfelvétel ideje: 1996 szeptember.' Módja: személyes, kérdőíves megkár*) dezés. A megkérdezettek száma: 10Qfy? akik az egész országot képviselik;1 közülük 496 a keleti országrész lakója. Alapsokaság: 18 éves és idősebb ál­landó kelet-magyarországi lakóhelyű' magyar állampolgár. Az alapsokaság1 és a megkérdezettek összetétele kor{-, csoport, nem és a lakóhely típusa sze­rint megegyezik. A népszerűségi porti- ( szám 0-tól 100-ig terjedhet; a 0 ponj.» nagy ellenszenvet, a 100-as nagy rb- konszenvet jelez. A -4 és a +4 közötti * különbségek statisztikailag nem jelen­tősek. Az azonos pontszámú politiku­sokat a tizedpontszámoknak megfelftu lő sorrendben adjuk meg. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Laczi Zoltán Tervezőszerkesztő: Einvág Zoltán • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezétő • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaházi’ Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme. 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részéré terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270: Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Ró? 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1,: Tel.: 56/390-959, 35. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 537 forint, negyedévre 1551 forint, fél évre 3222 forint, egy évre 6444 forint. • Az áruspéldányok ára: 27,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1198 forin^. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133 TT

Next

/
Oldalképek
Tartalom